Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-27 / 278. szám

| AKTUÁLIS 2009. NOVEMBER 27., PÉNTEK KÖRKÉP Közmeghallgatás SZENTES ÉS CSONGRÁD. Ma tartja soros ülését a szentesi és a csongrádi önkormányzat képviselő-testülete. Csongrá­don délelőtt 9 órakor, Szente­sen 14 órakor kezdődik a ta­nácskozás. Mindkét városban ma tartják a 2010-es költség­vetéssel kapcsolatos közmeg­hallgatást. Szentesen 14 órá­tól, Csongrádon 15 órától szó­lalhatnak fel a városháza dísz­termében a helyi lakosok. A Virágos Makóért díjazottai MAKÓ. A hagyományokhoz hí­ven idén is kiírták a Virágos Makóért környezetszépítő ver­senyt, amelynek díjátadó ün­nepségét tegnap tartották a Hagymaházban. Búzás Péter polgármester három kategóriá­ban jutalmazta az indulókat. A legvirágosabb utcakert kategóri­ára 524-en neveztek, s a zsűri Romákné Igaz Mária (Pozsonyi utca 31.) kertjét találta a leg­szebbnek. Harmincnyolcan in­dultak a virágos erkély kategóri­ában, ahol Nagy Tibor (Verebes utca 22.) lett az első. A legvirá­gosabb intézmény címet pedig dr. Domokos Mária orvosi ren­delője (Vorhand rabbi tér 4.) kapta meg. A nyertesek jutalma többek között az, hogy nyáron 10 százalékot elengednek a víz­díjukból. Hagyományok és újdonságok BORDÁNY. A Magyaror­szág-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 és a Hagyományok és újdonságok kalákája Bor­dányban és Dettán nevű közös pályázat megvalósításaként no­vember 27-ével kezdődő, há­romnapos hosszú hétvégét töl­tenek Bordányban a Detta vá­rosából érkező fiatalok és kísé­rőik. Pénteken a faluház ad he­lyet a táncos rendezvénynek, majd kemencében sült finomsá­gokkal kedveskednek a vendé­geknek. A helyi általános iskolá­ban szombaton sportversenyek, kézműves-foglalkozások lesz­nek, majd a templomban szent­mise kezdődik, 17.30-tól a Gá­vel Testvérek koncertjét hallgat­hatják meg az érdeklődők. Va­sárnap a dettai vendégek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba utaznak. Döntöben az ásotthalml diákok ÁSOTTHALOM. Az országos döntőbe jutott az ásotthalmi Kiss Ferenc Általános Iskola csapata - Babarczi Éva. Hajdú Petra, Pasztuhov Ágnes és Rácz Bálint: felkészítő taná­rok: Hadfiné Böjthe Gabriella és Hudiné Mozsár Erika - a Gyöngyök és gyémántok a kék Duna mentén című, 7-8. osztályosoknak meghirdetett komplex tanulmányi verse­nyen. A vetélkedősorozat az európai történelem, a nemzeti hagyományok ápolásának, kulturális örökségünk megőr­zésének és továbbadásának nemes szerepét vállalta fel­adatának. A döntőt december 6-án tartják a szegedi Rókusi Általános Iskolában. Osszefújják, feliratozzák Marx szegedi domborművét M A R % 'HL* Szúrja a szemét valakinek Kari Marx domborműve a szegedi Mars téren. A német filozófus plakettjére fújtak már bohócor­rot, most éppen az „Elég volt" feliratot írták alá. SZEGED, BUDAPEST KISS GÁBOR GERGŐ Nagy piros orrot, alá „Bohóc" feliratot fújtak fel többször a Mars tér 19. szám alatt található Kari Marx-domborműre az el­múlt években ismeretlenek. A német filozófus mészkőből ké­szített emlékművét azóta is fo­lyamatosan rongálják a firká­lok. Az 1968-ban avatott dom­borműről és alóla egy ideig lel­kiismeretesen eltávolították a különböző graffitiket, végül feladták a harcot a tisztítók. A képmás alatt jó ideje a félméte­res fekete betűkkel felmázolt „Elég volt" felirat olvasható. - Ha 20 év után is mázolják az emlékművet, az azt jelenti, hogy még mindig nem va­gyunk túl a rendszerváltáson - vélekedett Géczi József Ala­jos, az SZTE politológiai tan­székének munkatársa. Az or­szággyűlési képviselő érthető badarságnak nevezte a fújká­lást. - Marx nem azt a szocia­lizmust és kommunizmust hirdette, ami nálunk megvaló­100 ezres bírság Aki egy műemléket gondatla­nul megrongál, százezer forin­tig terjedő pénzbírsággal sújt­ható. Pál jános rendőrségi szóvivő a Marx-domborművel kapcsolatban elmondta, hogy annak megrongálásáról a Sze­gedi Rendőrkapitányságra ko­rábban nem érkezett feljelen­tés. Lapunk cikkének hatására ismeretlen tettes ellen indítot­tak eljárást. sult. Ezt azonban senki nem mondja el a fújkálóknak ­mondta. A politikus az „Elég volt" felirattal kapcsolatban megjegyezte: a jobboldal egyik ismert szlogenjével ta­lán nem is Marxnak, hanem a szocialista pártnak üzentek. - Marxot itt a kutya se bántja - mondta lapunknak Kéri György, a zuglói önkor­mányzat művészeti és rendez­vényszervezési referense. A '•••(M. W£ r" '(tf^T^'t h •• * J h . v y^ • 'fi-A^im ' 'R OTÍ TWÍ £: ' • V IWKRLI^ \ L/\ I • A « *- « * Véleménynyilvánítás festékszóróval: valakinek „elég volt" Kari Marx domborművéből. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA filozófus-közgadász életnagy­ságú szobra az Ajtósi Dürer sor 19. szám alatt, a Profesz­szorok Háza - a volt pártfőis­kola - kertjében áll a főváros­ban. - Oda kulturált emberek járnak, éjszaka pedig porta­Római hadisten a névadó. A Mars tér nevét a római hadisten után kapta. A tiszai árvíz után a tér sarkán épített laktanyába kvártélyozta be magát a 46. számú gyalogezred, amelynek bakái gyakran masíroz­tak a tágas téren. A teret 1945-ben nevezték ei Kari Marx német filo­zófusról, emléktábláját 1968-ban Varga János tanácselnök avatta fel. A Marx tér a rendszerváltozás után kapta vissza eredeti nevét. szolgálat vigyázza a környé­ket - magyarázta Kéri György. Megtudtuk, hogy Zuglóban a Marx-szobortól mindössze pár száz méterre levő Füst Milán-, Ocskay százados - ő magyar zsidók ezreit mentette meg a deportálástól a II. világhábo­rúban - és Churchill-szobor a vandálok kedvenc céltáblája. - Utóbbira hetente fújnak ötágú vörös csillagot, fekete horogkeresztet vagy sárga Dá­vid-csillagot. Még a festék szí­ne is harmonizál a „mondani­valóval" - mesélte Kéri György. HÍREK Kevesebb pénz az önkormányzatoknak 250 MILLIÁRD FORINTTAL SZŰKÍTI a kormány jövőre az önkormányzatok mozgásterét ­hangzott el tegnap a vásárhelyi városházán tartott sajtótájékoz­tatón. Vásárhelyen tanácskozott a Magyar Önkormányzatok Szö­vetsége a megye polgármeste­reivel. Gémesi György, a szövet­ség elnöke egyebek mellett el­mondta: olyan javaslatokat fo­galmaztak meg, amelyek forrás­többletet eredményezhetnek az önkormányzatoknak. Bevételi lehetőségként említette azon ál­lami tulajdonú ingatlanok hasz­nosítását, amelyek önkormány­zab területen találhatók. Géme­si szerint 2,2 millió hektárnyi föld hever parlagon, ahol köz­munkásokat foglalkoztatva pél­dául erdőt lehetne telepíteni. Energetikáról tanácskoznak ELŐSZÖR RENDEZI MEG a szegedi energiagazdálkodási konferenciát az Energiagazdál­kodási Tudományos Egyesület megyei szervezete. Az Európai Unió klímacsomagjáról, a Szege­di Tudományegyetem bioetanol­lal és napenergiával kapcsolatos kutatásairóL a szélerőművekről és a földgázellátásról is szó lesz csütörtöktől szombatig a Dé­mász Zrt. műemlék épületében. Felsőoktatási könyvtárak fejlesztése AZ ÚJ MAGYARORSZÁG FEJ­LESZTÉSI TERV Tudásde pó-Expressz pályázatán a Sze­gedi Tudományegyetem 12 ka­rának egyetemi könyvtára a Gál Ferenc Hittudományi Főis­kola könyvtárával közösen 59 millió forint vissza nem térí­tendő támogatást nyert. VISSZACSÁBÍTANÁK A STRANDRA A VÁSÁRHELYI TÖRZSVENDEGEKET Korlátlan belépés - bérlettel A mai bérlet csak száz alkalomra jó. FOTÓ: TÉSIK ATTILA Január elsejétől ismét korlátlan belépést biztosít a vásárhelyi strandra az éves bérlet, amely­lyel az idén csak százszor lehe­tett bemenni. Ezzel az idősebb törzsvendégeket szeretnék visszacsábítani. A díjrendszert is egyszerűsítik, az árak nagy­jából maradnak. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS Jelentősen egyszerűsítik a vá­sárhelyi strand jelenleg érvé­nyes díjait jövőre. Többféle belépő megszűnik, így nem lesznek például 30 alkalomra, illetve névre szóló törzsven­dégbérletek. Az éves bérlet pedig ismét korlátlan belépést biztosít majd. Aki ebben az esztendőben ilyet váltott, az csak 100-szor léphetett be a strandra. Ezt leginkább azok az idősebb törzsvendégek sé­relmezték, akik délelőtt és délután is fürdőzni akartak, közben pedig hazamentek ebédelni. A száz százalékban városi tulajdonban álló Hód-Fürdő Kft. döntően nem változtat az idei jegyárakon, és a fürdő előtti fizetőparkoló rendszer is változatlan marad - a köz­gyűlés jóváhagyásával. Ahogy azt nemrég megír­tuk, sikeresnek bizonyult a jú­niusban bevezetett kedvezmé­nyes belépőjegyrendszer. A 30 százalékos árcsökkentés hatá­sára 70-80 százalékkal több vendég látogatott a strandra idén, mint az előző esztendő­ben. Tavaly a strand vendégei harmadát vesztette el, és 100 milliós veszteséget termelt. Álrendőrök jártak Vásárhelyen is HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MUNKATÁRSUNKTÓL Nemcsak Csongrádon, Vásár­helyen is jártak álrendőrök kedden, de a sértettek csak szerdán tettek feljelentést. A helybeli házaspárt két olyan férfi károsította meg, akik lát­hatósági mellényben mentek be a lakásukba, majd amikor szembetalálkoztak a lakókkal, közölték, hogy ők rendőrök, és éppen nyomoznak. Bár a házaspárnak gyanús volt, hogy a „rendőrök" semmiféle igazolványt nem mutattak, mégis segítették a munkáju­kat. Később derült csak ki szá­mukra, hogy a lakás egy ré­szét a férfiak már azelőtt átku­tatták, hogy észrevették volna őket. Az álrendőrök a család spórolt pénzével távoztak. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást. 3 tonna hamis mosópor Kiszomboron KISZOMBOR. Három tonna mo­sóport csomagolt át négy ma­gyar állampolgár - szerda dél­után csaptak le rájuk a vámo­sok Kiszombor környékén ­közölte tegnap sajtótájékozta­tón Sipos Jenő Szegeden. A vámhatóság szóvivője el­mondta, hogy az elkövetők egy hangárban zsákokból és dobozokból Ariel feliratú mű­anyag vödrökbe töltötték át a gyenge minőségű mosószert. A három tonna tisztítószerért 500 ezer forintot fizettek, amit Ariéiként már 2,5 millió forin­tért adhattak volna tovább. A hamisítóknál a vámosok egy gázpisztolyt és egy gumilöve­dékes puskát is találtak. Eljá­rás indult ellenük. A Kiszomboron lefoglalt mosópor egy része. FOTÓ: VPOP

Next

/
Thumbnails
Contents