Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-27 / 278. szám
AKTUÁLIS j a gázálomban kénhidrogén-tartalma is megfelelő. Ez a kút messzire van a távvezetékektől, ezért itt gázmotorral működő erőművet tervezünk. A másik, a Makó-6 nevű kútnál közel a távvezeték: ott már a gyűjtőcső a Mol rendszerébe vezeti be a gázt. A Falcon tehát folytatja a beruházást, és bízik - dacára annak, hogy miután az ExxonMobil a Földeák-1 kútnál abbahagyta a kutatást, és elvonult, a sajtó meghiúsult makói gázálomról írt, Molnár József szolnoki bányakapitány pedig azt nyilatkozta, ha nincs termelés, az engedélyt 2012-ben visszavonja. Emiatt Szabó Györgynek legutóbb San Franciscóban kellett nyugtatnia a részvényeseket. Most, a bejárás után, az óföldeáki közösségi házban arról is szó esett, hogy a Falcon szerette volna bevezetni a tőzsdén ezt a vállalkozást - hogy itthon is lehessen makói gázrészvényt venni -, már mindent elintéztek, de a bányakapitányság nyilatkozata után ezt a lépést el kellett halasztani. A kérdésre, mit tesz a Falcon, ha tényleg megvonják tőle az engedélyt, Szabó azt mondta, hogy a bányatörvény „Ez könnyűolaj, nagyon jó minőségű, bányajáradékot fizetünk utána." Szabó György és a szerződésük értelmében erre nem kerülhet sor. Ha mégis, akkor természetesen mindaz, amit eddig és ezután is a kutatásba fektetnek, kidobott pénz lesz. De ebben az esetben a bíróságon ér véget a történet. ^További FOTÓK 1 eten W •••••••RIIWWI www.delmagyar.hu A terv nem változott. Az igazgató nem válaszolhatott a Falcon, az ExxonMobil és a Mol hármas együttműködését érintő kérdésekre. Az ő cége továbbra is 2012-től tervezi a termelés fölfuttatását a nem hagyományos szénhidrogénmezőn, ugyanazzal a technológiával, amelyet Észak-Amerikában már alkalmaznak. Néhány éven belül a kitermelt gázmennyiség fedezheti a teljes magyar szükségletet, ami évente 13 milliárd köbméter. A munka nehéz, egy gépmonstrum megrepeszti a réteget, amelyet kiékelnek, olyan anyaggal, amelyből könnyebben előcsalható a gáz. Előfordulhat, hogy nem mindjárt sikerül, így azt sem tudni, végül mekkora lesz a költség. Az biztos, a kitermelést hordónkénti 50 dolláros olajár fölött számították gazdaságosnak. A BUSZKÖZLEKEDÉS IS TÖBBE KERÜL VÁSÁRHELYEN Drágulnak a közüzemi szolgáltatások Drágább lesz a buszközlekedés Vásárhelyen, de januártól többet kell fizetni a közüzemi szolgáltatásokért is. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRÖK ANITA Többe kerül januártól a vízdíj Vásárhelyen. A közgyűlés legutóbb 8,8 százalékos emelést szavazott meg a lakossági vízhasználatért, így köbméterenként 234 forintot kérnek a szolgáltatásért, míg a szennyvízdíj a jelenlegi 220 forintos ár helyett 240 forintra változott. A közületeknek 9 százalékkal kell többet fizetniük. A távfűtésért is többet kell majd fizetni. Az alapdíjat 5,3 százalékkal emelték meg. Ezt Vásárhelyen általában szeptembertől májusig kell fizetni. A hődíj - azaz a ténylegesen elhasznált hőmennyiség összege viszont nem emelkedik. A melegvíz-szolgáltatás tarifáját 7 százalékkal módosították, a szemétszállítás díját pedig a kukák méretétől függően 7-7,5 százalékkal növelték. Drágább lesz a helyi autóbusz-közlekedés is januártól Vásárhelyen. Az elővételben megváltott menetjegy árát 7,2 százalékkal emelték, így az januártól 150 forintba kerül majd. 5 százalékos emeléssel a havibérlet 4250 forintba, a tanuló- és nyugdíjasbérlet pedig 1015 forintba kerül majd jövőre. Gázt tartalmazó „könnyűolaj" a Magyarcsanád-1 jelű kútnál. A TXM nem adta fel a kutatást. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA ••••••• -nTfw<TrT>TFiEfWiOMiiMngWTWWfrwwrwwiM-^ni^ *i TtT-Tartí' '-itt: 1 ;rtni,i"T-in' Holnaptól sávlezárás a Bertalan hídon SZOMBATTÓL SZABAD a Dorozsmai út. elkészül a burkolatjavítás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megszünteti a sávlezárást. Újabb forgalomkorlátozásra kell viszont számítani a Bertalan híd újszegedi oldalán, mert a külső sávban meghibásodott a dilatációs lemez, ki kell cserélni. Fának csapódott FÁNAK CSAPÓDOTT SZIKÁNCS KÖZELÉBEN tegnap egy Vásárhelyről Makó felé tartó Volkswagen személygépkocsi. Vezetője Szikáncs közelében egy kanyarban pillantott meg egy szemközt érkező, a felezővonalat átlépő kamiont. A személyautó 30 éves vásárhelyi vezetője, hogy elkerülje az ütközést, jobbra húzta a kormányt, ezért járműve letért az úttestről, ahol végül egy fának csapódott. A balesetet okozó kamion vezetője megállás nélkül továbbhajtott, a Volkswagen vezetője a balesetet sérülés nélkül megúszta. san érkeztek a faluszéli házaktól távol, a 47-es főút mellett álló benzinkúthoz. Sanyi bácsi ugyanis nem hallott semmiféle autó- vagy motorzajt, mielőtt beléptek hozzá. Meg nem erősített információnk szerint a tettesek gyalog is menekültek a rablás helyszínéről, mégpedig azon a földúton, amely a falu vasútállomására vezet. Szűkszavú a rendőrség A nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség nem árult el bővebb információkat a történtekről. Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomoz. Kérik, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, hívja a 107-es vagy a 112-es segélyhívót, illetve a Telefontanút a 06-80-555-111-es számon. Szenti Szabolcs, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt az értesülésünket sem kívánta megerősíteni, hogy a rablók melyik irányba és hogyan menekültek. Elmondta azonban, hogy a tettesek akár 15 év fegyházbüntetést is kaphatnak. A Falcon bízik A Falcon továbbra is bízik abban, hogy ki lehet termelni a Makói-árok gázát 2012-től, ezért folytatja a munkát. A cég meghívta a magyar sajtót saját, Magyarcsanád-1 jelű kútjához, megmutatta a 4200 méterről származó, gázt tartalmazó anyagot is - ami használt sült zsírra hasonlít, de csak első pillantásra. MAGYARCSANÁD, ÓFÖLDEÁK BAKOS ANDRÁS Ásványvizes flakonban hozta közelebb megmutatni a TXM Kft. munkatársa azt az anyagot, amelyet a Magyarcsanád-1 jelű kútnál bányásznak. Ezt kondenzátumnak nevezik, állagában tényleg használt zsírra emlékeztet, de folyamatosan bugyog a benne lévő gáz miatt. Az újságírókat azért hívta meg a cég, hogy megmutassa: dolgoznak, és ami itt zajlik, az valódi „bányászati tevékenység". - Ez könnyűolaj, nagyon jó minőségű, bányajáradékot fizetünk utána - mondta Szabó György, a Falcon magyarországi leányvállalatának, a TXM Kft.-nek az igazgatója. Ez a kút a Makói-árok szélén áll, 4200 méter mély, termelőcső is épült a lyukba. Fáklyán égetjük el a gázt, amelynek FEGYVERES BENZINKÚTRABLÁS SZÉKKUTASON Nem bántalak, ide a pénzt!" BALOGH LÁSZLÓ AZ MTV SZEGEDI STÚDIÓJÁBAN „Veszélyben a sajtószabadság!" Két símaszkos férfi kirabolta szerda este a székkutasi Agip benzinkutat. A kezelőnek nem esett baja. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a tettesek után, akik információink szerint gyalog menekültek a helyszínről. SZÉKKUTAS KOROM ANDRÁS Nem sokkal zárás előtt, szerda este fél hat körül két férfi lépett be a székkutasi Agip benzinkút konténerirodájába. Egyikük egy pisztolynak látszó tárggyal fenyegette meg a töltőállomás kezelőjét, a napi bevételt követelve. - Háttal álltam az ajtónak, éppen írtam, amikor meghallottam, hogy bejött valaki. Amikor megfordultam, két magas, fekete símaszkos férfit pillantottam meg, az egyiküknek pisztoly volt a kezében. Megijedtem - mondta Sanyi bácsi, aki azt kérte, ne írjuk le a teljes nevét, a történtek így is megviselték. Sanyi bácsi ugyan tegnap is dolgozott, de a történtek miatt keveset aludt. FOTÓ: TÉSIK ATTILA Az egyik rabló lecövekelt az ajtóban, a pisztolyos pedig belépett a pénztárgép mellé, és vékony hangon azt mondta: „Nem bántalak, ide a pénzt!" - Egy pillanatra megtántorodtam. A pisztolyos valószínűleg azt hitte, hogy meg akarom támadni, mert felemelte a kezét, hogy álljak meg. Végül nem volt más választásom, odaadtam a napi bevételt - mondta Sanyi bácsi, aki a pontos összeget nem árulta el. Azt viszont elmondta, hogy ráparancsoltak, maradjon a helyén, mert különben baja esik. Sanyi bácsi csak pár perc után mert kimenni az irodából. A sötét ruhát viselő rablók nem törődtek a benzinkút biztonsági kamerájával sem, amelynek felvételét - tudomásunk szerint - a rendőrség vizsgálja. Lapunk információja szerint valószínűleg gyalogoSZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Balogh László, a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnökhelyettese, szegedi önkormányzati képviselő tegnap délután a köztévé körül kialakult helyzetről beszélt az MTV helyi stúdiójában. Leszögezte: iszonyatos mennyiségű kifizetetlen számlája van a cégnek, és a helyzet százszor rosszabb, mint pár éve, amikor a dolgozók több hónapos csúszással kaptak fizetést. Most az a kérdés, hogy a köztévé januárban tud-e fizetést adni. Felmerült a folyószámlahitel felvétele, amellyel egy-másfél hónapot nyernének. A körzeti stúdiók bezárása nem lehet megoldás, mondta, hiszen egész Európa régiókban gondolkozik, ráadásul itt készülnek a médiatörvényben előírt nemzetiségi műsorok is. Elmondta: a kuratórium egyhangúlag elfogadott egy nyilatkozatot, ebben a céltámogatás megvonásáról szóló országgyűlési döntés felülvizsgálatát „A hetyzet százszor rosszabb, mint pár éve, amikor a dolgozók több hónapos csúszással kaptak fizetést." Balogh László kérik. Levélben kérik továbbá hazai és nemzetközi újságíró-szövetségek szolidaritását, mert úgy látják, a sajtószabadság és az információ szabadsága került veszélybe.