Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)
2009-11-12 / 265. szám
2009. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK 5 CIKKÜNK KIVERTE A BIZTOSÍTÉKOT A VÁROSHÁZÁN 15 százalékkal csökken a távhő ára Felgyújtotta a házukat, majd öngyilkos lett Krajcsovics Lászlónéék összejártak az idős házaspárral. Magdika szerint szépen éltek. FOTÓ: TÉSIK ATTILA januártól 15 százalékkal csökkennek a távhődíjak Szegeden - ezt Botka László közölte lapunkkal. A polgármester tegnapi cikkünkre reagált, amelyben megírtuk: a vidéki nagyvárosok közül nálunk kell a legtöbbet fizetni a távfűtésért. SZEGED FEKETE KLÁRA Botka László polgármester tegnap, látva lapunk táblázatát a vidéki nagyvárosok nettó távhődíját hasonlítottuk össze -, bejelentette: elfogadhatatlan, hogy Szegeden a legdrágább a távfűtés, elfogadhatatlan, hogy a Szegedi Hőszolgáltató Kft. nem kezdeményezi a hődíjak csökkentését. Ezért januártól 15 százalékos díjcsökkentést szeretne elérni. Az önkormányzat mint a hőszolgáltató 51 százalékos tulajdonosa tegnap már jelezte a másik tulajdonosnak, az Alfa-Nova Kft.-nek, valamint a szolgáltató menedzsmentjének, hogy az elhatározásból nem akar engedni. A polgármester hozzátette: 2008-ban Szeged a legolcsóbb városok közé tartozott a távfűtés árai tekintetében, mert a hőA gyilkosságért elítélt Kurai András, azaz Muki ezúttal hamis vád miatt állt bíróság elé. Fenntartotta korábbi verzióját, 10 hónapot kapott még, felfüggesztve. SZEGED NAGY ZOLTÁN A 2007-ben Pénzes Henrietta meggyilkolásáért 15 év szabadságvesztésre ítélt makói fiatalember annak idején két verzióban adta elő a történteket. A nyomozás során azt mondta, S. Norbert vitte őt motorral a gyilkosság helyszínére, majd különváltak. Lángnyelvek csaptak fel a távolban, S. Norbert visszatért, majd elhajtottak. Ezzel szemben később a bíróságon azt vallotta, ő locsolta le benzinnel a 18 éves Henriettát, de nem ő gyújtotta fel, hanem S. Norbert. Mivel a bíróság Kurai Andrást tette felelőssé a borzalomért, és a lány barátjának, S. Norbertnek a bűnössége nem ••••nmhhhmmmmmmmhhmmnmmí szolgáltató nem érvényesítette áraiban a földgáz drágulását. Emiatt akkor veszteségesen gazdálkodott a cég. Ez viszont nem indok arra, hogy most, amikor csökkent a földgáz ára és a forint is erősödött, a cég nyereségessége érdekében drágábban fűtsenek az emberek. Az önkormányzat azt javasolja a Szegedi Hőszolgáltató Kft.-nek, hogy január l-jétől a hődíjat 7, a melegvíz-díjat 10 százalékkal csökkentse, változatlan alapdíjjal. Mivel január l-jétől a távhő áfája 5 százalékra csökken a jelenlegi 18 százalékról, a díjcsökkentések mértéke együttesen 15 százalékkal olcsóbb távfűtési díjakat jelent majd a lakosságnak. Botka László azt is elmondta: a vidéki nagyvárosok távhőcégeinek többsége 100 százalékos önkormányzati tulajdonban van. Szegeden 51 százalékos a város tulajdoni hányada, mert korábban a fideszes szegedi városvezetés a cég 49 százalékát eladta. Az önkormányzat mozgástere a többségi tulajdonlás ellenére korlátozott, mivel a díjakról egyhangú döntéssel állapodhatnak meg a felek, álláspontjából azonban nem enged a város. vetődött fel, Muki állításait hamis vádként támadta meg az ügyészség. A 19 éves fiatalember a szerdai tárgyaláson fenntartotta korábban a bíróságon tett vallomását, azaz a hamis vád bűntettében nem érzi magát bűnösnek. Zavarosan előadta, hogy egy másik elítélt is mondta: „Muki, téged felültettek", majd megerősítette, fenntartott vallomása őszinte, nem ő gyújtotta fel a lányt. Az ügyész az alapügyben hozott ítélet alapján felfüggesztett börtönt indítványo-' zott, Kurai védője az ellentmondó bizonyítékok miatt felmentést kért. A Szegedi Városi Bíróság a korábban hozott ítéletből következően bűnösnek találta Kurai Andrást hamis vád bűntettében, és 10 hónap fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztésre ítélte, 2 év próbaidőre felfüggesztve. Az ügyész és a védőügyvéd is igénybe veszi a 3 napos gondolkodási időt. Míg felesége aludt, felgyújtotta házukat, majd felakasztotta magát egy idős férfi a vásárhelyi Szent László utcában. Életét már nem tudta megmenteni felesége, akit súlyos égési sérülésekkel mentőhelikopter szállított Budapestre. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRÖK ANITA Hálóingben, mezítláb rohant kedden késő este segítséget kérni a szomszédoktól a vásárhelyi Szent László utcában a 75 éves Marika néni, miután észrevette: kigyulladt a házuk. „Gyertek, segítsetek, az uram felgyújtotta a házat, és felakasztotta magát!" - kiabálta kétségbeesve az idős asszony - idézte fel tegnap a tragédiát Krajcsovics Lászlóné. Marika néni hozzá csöngetett be segítségért. - Este 10 óra lehetett, tévét néztem, amikor zajt hallottam. Kimentem az udvarra, csöngettek. Rögtön meghallottam Marika néni hangját. Az utcán láttam, hogy füstöl a házuk. Azonnal kopogtam a szomszédnak, hogy hívja a tűzoltókat - mondta Krajcsovics Lászlóné, aki azt még látta, hogy Marika visszamegy az égő házba, hátha meg tudja menteni férje, a 76 éves János bácsi életét. Az idős férfin azonban a kiérkező mentők már nem tudtak segíteni. A feleség is sürgős ellátásra szorult, súlyos égési sérüléseket szenvedett, mentőhelikopterrel Budapestre szállították. - Marika elaludt, János pedig felgyújtotta a házat, majd öngyilkos lett. Pedig szépen éltek. Nemrég ünnepelték az 51. háEgy kerékpárost elsodort, egy másikat elütött, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült autójával egy 30 éves vásárhelyi férfi kedd este. Országos körözést adtak ki ellene, de tegnap reggel önként jelentkezett a rendőrségen. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KOROM ANDRÁS Két kerékpáros szabályosan, kivilágítva közlekedett az újvárosi Szoboszlai utcán kedden este. Egy bordó Opel Vectra a Fáncsy utca kereszteződésénél érte utol az egyiküket, és elsozassági évfordulójukat. Egymással jól kijöttek, a családjukkal nem, de erről nem akarok beszélni. Nem tartották velük a kapcsolatot - tette hozzá a 63 éves Magdika, aki alkalmanként összejárt a házaspárral. - Még arra is kértek, legyünk a párommal a gondviselőjük, de nem vállaltuk - jegyezte meg az aszszony, aki úgy tudta, a házaspár pszichiátriai kezelés alatt állt. Bár a tűzoltók percek alatt a helyszínre értek, a kis ház szobája teljesen kiégett. Még tegu dorta a kocsi jobb oldali visszapillantó tükrével. A sofőr nem állt meg, hogy segítséget nyújtson az 51 éves, helybeli aszszonynak, mi több, néhány méterrel odébb hátulról nekihajtott a másik kerékpárosnak is. A 38 esztendős nő az ütközés következtében a kocsi szélvédőjére zuhant, betörte azt, majd visszaesett az úttestre. A gázoló még ekkor sem állt meg, elmenekült a helyszínről. A bordó Vectrát a rendőrök nem sokkal később a közelben, a Görbe, a Tavasz és a Bálint utca kereszteződésénél találták meg - üresen. A kocsi itt nap is érezni lehetett a füstszagot. Az utcára néző ablak fakerete elszenesedett. A szoba falai, a bútorok koromfeketék lettek. A sarki ház közelében néhányan a tragédiáról beszélgettek. Köztük az a szomszéd, aki értesítette a tűzoltókat. - Nagyon sajnálom az idős házaspárt - jegyezte meg a szomszéd, aki azt kérte, ne írjuk le a nevét. - Ha találkoztunk, köszöntünk egymásnak. Azt viszont hallottam, hogy egészségügyi problémáik voltak, -J ugyanis felakadt egy árokszéli földkupacon, amiről a sofőr nem tudott lefarolni. Sokáig nem is próbálkozhatott, mert a környéken lévő házak lakói semmit sem vettek észre az egészből. A sofőrt a rendőrség gyorsan azonosította, országos elfogatóparancsot adott ki ellene. P. Cs. - akinek sosem volt még jogosítványa - tegnap délelőtt önként jelentkezett a Vásárhelyi Rendőrkapitányságon, ahol beismerő vallomást tett. Ellene többek közt cserbenhagyás vétsége, valamint segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás. nem gondoltam, hogy ez lesz a vége - mondta döbbenten. Az idős házaspár családja - érthetően - nem akart beszélni a tragédiáról. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást rendelt el, az eset pontos körülményeit szakértők bevonásával tisztázzák. PSttovábbi FOTÓK L J a neten! www.delmagyar.hu HÍREK Közlekedésfejlesztés a Homokháton 276 MILLIÓ FORINTOS uniós támogatásban részesült a Homokháti Önkormányzatok Kistérség-fejlesztési Társulása jelentette be tegnap mórahalmi sajtótájékoztatóján Nógrádi Zoltán, a szervezet elnöke. A projekt célja a homokháti önkormányzatok közösségi közlekedéshez kapcsolódó összehangolt infrastruktúrafejlesztése. Ásotthalmon, Domaszéken, Mórahalmon, Pusztamérgesen, Röszkén, Rúzsán és Zákányszéken felújítják a központi buszvárókat, akadálymentesítik azokat, bel- és külterületi buszvárók, új megállók épülnek, buszparkolót alakítanak ki. Kampány, de még nem választási AZ MSZP ŐSZI KAMPÁNYÁT ismertette Kozma József országgyűlési képviselő, a párt szegedi elnöke tegnap. Szerinte nem választási kampányról van szó, csupán informálni szeretnének arróL hogy mit tett a kormány a válság hatásainak, és az emberek terheinek csökkentéséért. Szerinte ezeket: adó- és járulékcsökkentés, út a munkába program, intézkedések a banki hitelesek védelmében, a közbiztonság megerősítése, a forint árfolyamának stabilizálása. Hozzátette: jövőre több mint 4 százalékkal nőnek a nyugdijak. Muki újra bíróság előtt BEJELENTJÜK, HOGY TÁRSASÁGUNK 6729 SZEGED, SZABADKAI ÚT, MŰJÉGPÁLYA TELEPHELYÉRE 2009. NOVEMBER 9-ÉN HAJNALBAN BETÖRTEK, ÉS A LEZÁRT PÁNCÉLSZEKRÉNYT ELLOPTÁK, AMELYBEN AZ ALÁBBI SZIGORÚ SZÁMADÁSÚ BIZONYLATAINK VOLTAK: Nyugta, egysoros. 1 tömb, AI8NB 4043751 4043800 Nyugta, egysoros, 1 tömb, AI8NB 4043801 4043850 Nyugta, egysoros. 1 tömb, AI8NB 4043851 4043900 Nyugta, egysoros. 1 tömb, AI8NB 4043901 4043950 Nyugta, egysoros, 1 tömb, AI8NB 4043951 4044000 Nyugta, egysoros, 1 tömb. BA7N-A 222151 222200 Nyugta, egysoros, 1 tömb, BA7N-A 222201 222250 Nyugta, egysoros, 1 tömb, BA7N-A 222251 222300 • Nyugta, egysoros, 1 tömb, BA7N-A 222301 222350 - Nyugta, egysoros, 1 tömb, BA7N-A 201401 201450 » Készpénzfizetési számla, 1 tömb, AJ7E-P 390651 390700 - Készpénzfizetési számla, 1 tömb, AJ7E-P 390701 390750 A tömbökből méfj nem került felluisználásrs egyetlen bizonyült sem> PEfJZTAq IELENTES B KISKER 104. R. SZ. ESTE MEG MENEKÜLT, REGGEL ONKENT JELENTKEZETT A RENDORSEGEN Két kerékpárost is elütött a jogsi nélküli ámokfutó A letört tükrű és betört szélvédőjű Opel, illetve a sérült bicikli, A SZERZŐ FELVÉTELE 1 tömb, SC 927601 927625 1 tömb, SC 927626 927650 1 tömb, SC 927651 927675 1 tömb, SC 927676 927700 1 tömb, SC 927701 927725 1 tömb, SC 927726 927750 PÉNZTÁRJELENTES - SAJAT NYOMTATVÁNY 1 tömb, 001251 001300 1 tömb, 001301 001350 A TOMBOKBOL AZ UTOLSO FELHASZNÁLT BIZONYLATOK SORSZAfAA • SC 927624 SC 927699 001263 • 001313