Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-12 / 265. szám

6 2009. NOVEMBER 12., CSÜTÖRTÖK Arzénvita: elmérgesedő viszonyok Megnöveli a vízdíjat a vízminőség-javító program, pedig sok he­lyen nincs is rá szükség - mondja több megyei polgármester. A program ettől függetlenül halad, december 15-éig meg kell alakí­tani az ivóvíztársulásokat. Eperjesen nem kell a tartályos víz. Eperjesen egy éve korlátozták az ivóvízfogyasztást a magas arzénkoncentráció miatt: azóta lajtos kocsi jár a faluba. Kiss Csaba polgármester elmondta, egyre csökken a lakossági igény a tartályos vízre. Szerinte lobbiérdek húzódhat meg a háttérben, mert annak a 150 millió forintnak a tizedéből meg lehet­ne oldani a problémát, amit az ő esetükben egy 6 kilométeres veze­ték építésére szánnak a program kidolgozói. A polgármester otthoná­ba és a falu konyhájára is szereltek fel már viztisztító berendezést: hasonló telepítése háztartásonként mintegy 100 ezer forintos beru­házást igényelne, és a vízdíjat sem kellene megemelni. Kiss Csaba polgármesternél is felszerelték a víztisztítót. FOTÓ: TÉSIK ATTILA CSONGRÁD MEGYE GONDA ZSUZSANNA­BÍRÓ DÁNIEL Halasztást kért 2012 végéig Magyarország az ivóvíz arzén­tartalmának csökkentésére ­az eredeti határidő idén de­cemberben jár le -, de a víz­minőség-javító program elő­készítése nem állt meg. Októ­ber 15-éig kellett nyilatkozni minden kistérségben arról, hogy milyen műszaki megol­dást választanak a tisztább víz érdekében, december 15-éig pedig meg kell alakítani az ivóvíztársulásokat. A régió­ban - azaz Bács-Kiskun, Bé­kés és Csongrád megyében ­a vízminőség-javítás összesen 90 milliárd forintos beruhá­zás. Az önkormányzatokra ju­tó önerő 10-15 százalék. A dél-alföldi vízzel az arzén mi­att van a legnagyobb baj, de több településvezető szerint nem akkora, amely indokolná a költséges programot. A magyar szabvány 50 mikrogramm arzént engedé­lyezett egy liter vízben, az uniós határérték viszont 10 mikrogramm. Ennél a megye hatvan települése közül 43-ban magasabb az ivóvíz arzéntartalma, de van, ahol alig: Újszentiván térségében például 12-16 mikrogramm. A felhasznált víz nagy részét egyébként sem megisszák az emberek, hanem fürdenek, mosnak benne, öntöznek ve­le - érvelt Putnik Lázár pol­gármester. Szentes az utolsók között hagyta jóvá, hogy a város is részt vegyen a regionális ivó­vízjavító programban. Az ön­kormányzat legutóbbi ülésén nem volt olyan képviselő, aki ne fenntartásokkal kezelte volna ezt a kötelezettséget, ami 200 millió forintos ki­adást jelent Szentesnek. Ez csak az önrész, a teljes beru­házás 2 milliárdra rúg. El­hangzott az is, hogy a tisztító­mű működtetése miatt jelen­tős, akár 50 százalékos vízdíj­emelkedés várható. Szirbik Imre polgármester lapunknak úgy fogalmazott, az Unió ha­rapófogóba kényszeríti a tér­ségben élőket, hiszen a prog­ram több sebből vérzik, ugyanakkor alkotmányos kö­telezettség, hogy tiszta ivóvíz kerüljön a háztartásokba. Putnik Lázár arról beszélt, hogy a 10 mikrogrammos ha­tárértéket úgy állapította meg az Unió, hogy figyelembe vet­te: a nyugat-európai orszá­gokban sok tengeri halat fo­gyasztanak, azok húsa pedig tartalmaz arzént. - Technológiai szempont­ból nagy kihívás a 10 mikro­grammos határérték, ugyan­akkor a nemzetközi trend sze­rint egyes országok még ez alá is mennek - mondta Medgyesi Pál, a Makó Térségi Víziköz­mű Kft. vezérigazgatója. Hoz­zátette: lehet cél, hogy ne le­gyen bonyolultabb és drágább a rendszer a mostaninál. An­nál már csak az a fontosabb, hogy amit megiszunk, egész­séges legyen. - Nem vagyok orvos. Tény azonban, hogy a magyar egészségügy átvette, és kitart a 10-es határérték mellett ­mondta Király Zoltán, a DAR­FÜ Kht. régiófejlesztési igaz­gatóhelyettese - ők fogják össze a dél-alföldi ivóvízminő­ség-javító programot. Hozzá­tette: a minőségjavítás nem­csak az arzénmentesítést je­lenti, a szabvány meghat'ároz­za az ammónia, a bór, a nitrát, a fluorid, a vas és a mangán koncentrációját is. VÍZSZENNYEZŐ ANYAGOK VÍZSZENNYEZŐ ANYAG Érintett lakosságszám (érintett települések száma) VÍZSZENNYEZŐ ANYAG BÁCS-KISKUN BÉKÉS CSONGRÁD ÖSSZES Arzén 10-30 MK/i 253490(51) 227994(30) 307014(29) 788498(110) Arzén 30-50 Mg/l 60666(21) 13957(6) 35058(11) 109681(38) Arzén 50 pg/l felett 0(0) 0(0) 697(1) 697(1) Bér 1 mg/t felett 920(1) 10620(3) 7260(9) 18800(13) Ammónia 0,5 mg/l felett 111107(27) 120187(29) 75620(18) 306914(74) Forrás: ivovizunk.hu DM-GRAFIKA NINCS PÉNZÜGYI AKADÁLYA AZ ÚJ FÜRDŐ ÉPÍTÉSÉNEK Makó megnyerte az 1,5 milliárdot Megérkezett a makói fürdőfej­lesztés 1 milliárd 543 millió fo­rintos brüsszeli támogatásáról szóló hivatalos értesítés - je­lentette be tegnap Búzás Péter polgármester. MAKÓ KORMOS TAMÁS - A dél-alföldi SPA-gyűrű, va­gyis az itt található termálkincs kiaknázása lehet a régió kitörési pontja, amelyhez szorosan kap­csolódik az új makói élményfür­dő is - mondta tegnap délelőtti sajtótájékoztatóján Búzás Péter makói polgármester. A makói 3,6 milliárd forintos megaprojekt egyik legfonto­sabb célja a munkahelyterem­tés. A város első embere szerint nem csupán az új fürdő, ha­nem a köréje épülő szállodák, panziók, illetve különféle szó­rakozóhelyek közel 500 helyi fiatalnak biztosítanak majd ke­reseti lehetőséget. Búzás biza­kodó, mivel szakemberek is azt mondják: a turisták kitermelik a beruházás költségét. - Brüsszeltől 1 milliárd 543 millió forint támogatást ka­punk, a teljes beruházás költsé­ge pedig 3,6 milliárd forint. Eb­ben az összegben már benne van minden: az előkészítő munkán át egészen az építésig - vette át a szót Fodor Gabriel­la, a projektet lebonyolító cég, a Makói Fürdőfejlesztő Kft. ügy­„Csak hecckampány!" Né­meth Pál több fórumon is kifo­gásolta a leendő makói fürdőt, illetve feljelentette a várost. A makói lakos nemtetszését még Brüsszelbe is eljuttatta. - A fürdő elleni kirohanás nem több mint hecckampány, amely egyáltalán nem befolyásolja a projekt megvalósítását - rea­gált rá Búzás Péter. A polgár­mester hozzátette: ha Brüsszel­ben hitelt adtak volna ennek a támadásnak, akkor nem ítélték volna oda a 1,5 milliárdot. vezetője. A marosi gyógyiszap­ra, illetve a termálvízre alapo­zott gyógyfürdő, kiegészülve a többi fürdővárosi szolgáltatás­„A dél-alföldi SPA­gyűrű, vagyis az Itt található termálkincs kiaknázása lehet a régió kitörési pontja." Búzás Péter sal új energiákat adhat a tele­pülésnek - állítják egybehang­zóan a felkért szakemberek. Az új makói fürdő kivitelező­je a KEVIÉP Építőipari és Keres­kedelmi Kft. lesz. A bontási munkálatok hamarosan meg­kezdődnek, és a létesítményt várhatóan 2011 nyarán adják át. arányosan osztottak szét ­mondja a polgármester, Haj­nal Gábor. Amúgy Óföldeák­nak jutott a legnagyobb há­nyad, és az összeg sem kevés, hiszen az éves költségvetés 42 millió, sok örömre azonban nincs ok. Ezzel a pénzzel ugyanis az önkormányzat el­veszítette az éves szja-kiegé­szitést, ráadásul mivel a befi­zetés késedelmesen érkezett a számlájukra, a korábban már megkapott központi támoga­tást kamatokkal együtt kell visszafizetniük. Ezt követően jó, ha néhány millió marad belőle - hogy mennyi, csak jövő ilyenkorra derül ki. Hogy ezenkívül mit nyertek még? A falu iránt megnőtt médiaér­deklődésből azonban például nem profitáltak, nem indult roham a telkekért, az árak sem emelkedtek. Hajnal Gábor nem adott fel minden reményt. Bízik abban, hogy folytatják a gáz utáni kere­sést a falu szomszédságában. A terveiket át kell gondolniuk, hosszú távú elképzelésük ugyanis az volt, hogy a gázkiter­melés és a már épülő M43-as együtt alapozza meg a jövőt. Bár a fúrásokban esetleg még lehet reménykedni, az már kiderült, hogy az új sztrádának Óföideák ­nál nem lesz leágazása. Mégsem lett Dallas Óföldeákból Mesés helyi iparűzésiadó-bevé­tett, új munkahelyeket, a falu fel­lendülését várta Óföideák attól, hogy a település határában bő 3 éve megindult a kutatás a földgáz után. A polgármester még bízik abban, hogy mégiscsak lesz kiter­melés, a gázmezők hozta nyere­ség eddig meglehetősen szerény. ÓFÖLDEÁK SZABÓ IMRE Magyarország reménybeli Dallasaként emlegette a sajtó az elmúlt években Óföldeá­kot, amelynek határában A Mol még nem döntött „A makói medencében kevésbé perspektivikusak a földgázkuta­tások, mint azt a program elején a Mol remélte" - nyilatkozta a hvg.hu-nak tegnap Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgató­ja. A cégvezető hozzátette, az eddigi kutatási eredmények érté­kelése még tart. „Ez egy nem konvencionális kutatási program, ami lefordítva azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlatunktól eltérő szakmai és technológiai megol­dásokat kíván. A gáz ott van, ezt tudjuk harminc éve. A probléma az, hogy nem tudjuk, hogyan hozzuk fel s hogy megéri-e. Ha a döntés mégis az, hogy egyelőre nem hozzuk fel. az nem azt je­lenti, hogy soha nem hozzuk fel, hanem azt, hogy a mostani tech­nikai tudásunk szerint, a mostani piaci környezetben még nem szabad" - mondta a Mol első számú vezetője. nagyjából 600 milliárd köb­méternyi, 6000 méteres mély­ségben rejtőző földgázkincs után indult kutatás jó 3 esz­tendeje. Az óföldeáki fúrás után több hasonló indult az úgynevezett Makó-árok térsé­gében. Mára Óföideák közelé­ben már a kutatás is abbama­radt, mert kevés gáz és sok víz jött fel. A falu csalódott: mun­kahelyeket és komoly iparűzé­siadó-bevételt remélt. - Most 30 milliós iparűzési­adó-bevételünk folyt be, ez azonban csak egyszeri befize­tés volt a koncessziós jog megszerzése után, amit az érintett települések között A gázmező csak alszik, lehet, hogy nem halt meg. FOTÓ: KARNOK CSABA

Next

/
Thumbnails
Contents