Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-31 / 255. szám

2009. OKTÓBER 31., SZOMBAT MEGYEI TÜKÖR j Hazamennek meghalni a kínaiak Városi legendák keringenek arról, hová temetkezhetnek a ha­zánkban élő ázsiaiak. Némelyek úgy tudják, a tartózkodási en­gedély mögötti személyek cserélődnek, mások titkos temetke­zési helyekről beszélnek. A Szegeden élő ázsiai kereskedőknek saját imahelyük van - meghalni azonban hazamennek. SZEGED KOVÁCS KRISZTA - Nem értem, mit mondasz! - ez volt a válasz a Cserepes ori piacon, amikor egy-egy zsiai árust kérdezgettünk a temetkezési szokásaikról, il­letve arról, hogyan emlékez­nek halottaikra ilyen távol az otthonuktól. Jóformán pak fiatalabbakkal és kö­zépkorúakkal találkoztunk, illetve néhány gyerekkel. Akit kérdeztünk, mind azt mondta, kicsit beszél magya­rul, majd a kérdésünkre azt I) Kínában fehérbe öltöznek a fekete helyett, a halottal együtt más értékeket is helyeznek a koporsóba. felelték: nem tudják szavak­kal elmondani, amire gon­dolnak. Városi legendák keringe­nek arról, hol nyugszanak a kínaiak halottai, hiszen kínai sírról Magyarországon alig tudni. Van, aki szerint a tar­tózkodási engedélyek mögött álló személyek cserélődnek. Mások titkos temetkezési he­lyekről beszélnek. - Értem, értem - bóloga­tott végre egy férfi. - Aki öreg vagy be­teg, az haza­megy Kínába válaszolta röviden a 39 éves Yani. Majd elmesélte: náluk is van halottak napja, július közepén; ők is virágot visznek a temetőbe, és mé­csest gyújtanak. Yani 16 éve él Magyarorszá­gon: az első nagyobb beván­dorlási hullámmal érkezett, még egészen fiatalon. Felesé­ge és két gyermeke szintén hazánkban él. Évente egyszer látogatnak haza Kínába. - Szoktunk temetőbe járni itt is, a magyar barátaink sír­jához megyünk. Nálunk kicsit más szokások vannak - ma­gyarázta Yani. Kínában példá­ul fehérbe öltöznek a fekete helyett, a halottal együtt más értékeket is helyeznek a ko­porsóba. A temető gyakran kerül dombtetőre vagy domb­oldalra, a sírok köré pedig szí­vesen ültetnek kisebb, árnyé­kot adó fákat. A gyászidőszak akár három évig is eltarthat. nak Szegeden, a Cserepes so­ri piac mellett, amit temp­lomnak neveznek - írtuk la­punkban 2005 novemberé­ben. Yanitól tudjuk, szomba­ton és vasárnap van nyiva, akkor tartják a szertartáso­kat. Temetkezési szertartást Örök kérdés. Kosztolányi Dezső tárcája A Hét 1914. június 28-i számából.: „Múltkor egy körúton egy kerékpáros a szemem láttára elütött egy kis, kék ruhás kínait. 'Az istenit az apádnak' - mondta a kis kínai. Nem tudom, Buddhára gondolt-e vagy Mohamedre vagy Zoroaszterre, csak annyi bizonyos, hogy tökéletesen és egészsége­sen pergett a szájáról a pesti szókkal elegy zuhatagos magyar ká­romkodás. Odamentem hozzá, megsimogattam a pufók koponyáját, az érdes, ázsiai sörtéjét, amely oly kemény volt, mint a szöges­drót, azután beszédbe eredtem vele. Kis kínai, te már tudsz ma­gyarul? Hogy a fenébe ne tudnék. Hol tanultál meg? Itten. Mikor jöttetek ide? Van már annak három éve is..." Az ázsiai kereskedők ima­helyet alakítottak ki maguk­tartottak már itt? Yani azt mondta, nem tud ilyesmiről. SPORTPÁLYA IS SZOLGÁLJA A MENEKÜLTEK KÉNYELMÉT Mini város a csabai szűrőtáborban Napi háromszori étkezés és számos szórakozási lehetőség áll azok rendelkezésére, akik menekültstátusért folyamod­nak hazánkban. A békéscsabai befogadóállomáson akár arab nyelvű tévécsatornákat is néz­hetnek a menekültek. BÉKÉSCSABA KISS GÁBOR GERGŐ Imaszoba, könyvtár, internet, büfé, napi háromszori étke­zés. Többek között ezek a szol­gáltatások illetik meg a békés­csabai szűrőtáborban azokat a határsértőket, akik elfogá­suk után menekültstátusért nák is foghatók a szögesdróttal körbekerített állomáson. - Az interneten sincs tartalmi szű­rés, egy-egy ember általában egy órát lehet a gép előtt - ma­gyarázta az igazgató. Ha a menekültek megunják a képernyőt, a 300 kötetes könyvtárban találhatnak ma­guknak - szintén a saját nyel­vükön írott - irodalmat, folyó­iratot. A nációkat mégis a foci hozza legközelebb egymáshoz. - Az állomáson dolgozó szociá­lis munkások vezetésével a gye­rekek eközben festhetnek, kira­kóst játszhatnak, a nők kézi­munkaszakkört látogathatnak - tudtuk meg Ördög Istvántól. HATÁRSÉRTŐK ÉS MENEKÜLTSTÁTUST 2007 2008 2009 A Szeged MRK KMákeuógl tertlíelén elfogott határsértők száma 329 878 1800 A békéscsabai lrrlun.nlo.illcim.isi.i került hal.trseitók szama 685 2543 3220 Forrás: CSMRFK és BÁH DM-GRAFIK, folyamodnak hazánktól. Meg­írtuk, hogy ide került az a 29 éves koszovói férfi is, akinek két gyermekét október 15-én mentették meg a kihűléstől a szegedi határrendészek a röszkei Tisza-töltésnél. - A teljesen zárt tábor alap­területe 8700 négyzetméter, a menekültkérelmet benyújtók átlagosan 15 napig tartózkod­hatnak itt. Megállapítjuk, hogy Magyarország jogosult-e a ké­relem megvizsgálására, ha igen, a debreceni befogadóál­lomásra kerülnek - mondta Ör­dög István, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal mene­kültügyi igazgatója. A csabai befogadóállomáson jelen pilla­natban 186-an élik mindennap­jaikat, közülük 91-en afgán ál­lampolgárok. Amíg régen egye­dülálló férfiak jelentették a tá­bor lakóinak nagyobb hánya­dát, mára egyre több család ­főleg Koszovóból - kerül ide. Őket az egyedülálló nőkhöz és a gyerekekhez hasonlóan az úgynevezett védett szárnyban szállásolják el. - Az összeszólalkozások az idő rövidsége miatt igen ritkák. A veszekedés leginkább a tévé­és internethasználat miatt tör ki - mondta Ördög István. Mert­hogy a műholdas vevővel fel­szerelt táborban anyanyelvü­kön nézhetnek televíziót a me­nekültek: a szerb és albán adó­kon kívül arab nyelvű csator­A „mini város" megszokott élete csak elvétve borul fel. Ez történt fél évvel ezelőtt, ami­kor néhány afgán éhség­sztrájkba kezdett. Nem akar­ták, hogy az uniós szabályok értelmében a magyarok átad­ják őket a görög hatóságok­nak, ahol korábban már ujjle­nyomatot vettek tőlük. Az állomáson természete­sen orvosok is dolgoznak: a vér- és vizeletvizsgálatot, va­lamint az állapotfelmérést mindenkinél helyben el tud­ják végezni. A menekültek szi­gorú felügyelet mellett a tá­bort csak a tüdőszűrés és az esetleges fogorvosi vizsgálat miatt hagyhatják el. Száműzött sertéshús. A mo­hamedán vallású menekültek miatt a tábor vezetése évekkel ezelőtt döntött úgy, hogy ser­téshúst semmilyen formában nem szolgál fel az itt élőknek. Jövő hétfőn a reggeli pulyka­sonka, kockasajt, tea és ke­nyér, az ebéd paradicsomleves, zúzapörkölt, tarhonya, sava­nyúság, a vacsora pedig ba­romfipárizsi, vajkrém, paradi­csom, linzerkoszorú és kenyér lesz. Több olyan nap van, ami­kor a vacsora is meleg étel. Szerdán például lencsegulyást, pénteken bolognai spagettit adnak majd a lakóknak. ALDI tajekoztato akció (11.02-11.07.) Tej 2,8<>/o ; hűtőpultban kapható 1 l/doboz Értékesítés Kizárólag háztartási mennyé éabet 1 A palát 1 .ok nem tretétr díjasuk i .ír mindennemű adót marjában foglal A termékek dekorác ió nélkül kerülnek árusításra A teunek'llu',."Didók csu| Ve t elkész II, St Ül l.il.n.r 1 kent Wökjálnuk. Uq] /aiid't.«termékei elted 1 csomagolásban is áruljuk de egy adot! terméket üzletenként kizárólag r unk A lennél(4. mii Ehetnek a fotón látottaktól az esetlege* helyesírási ill nyomdahibákért ne nt tudunk illáim * kértük vegye tigyelemDe, hogy állandó árúké r/tetlírtte íleliwitétbene .*!>n K'HV lékei; csal fcőrteot !t fámban állnak rende Ikezésre.Ezek az ,rj,inl.il,in.k dOS telve: |M magas keieslot követ első napjai r elfogynak, ngy ezért kérjük szíves i rtlé'í'sé! 56 www.aldi-hungary.hu Ajka • Baja • BalatorrleHe • Bonyhád • Budákéul • Budaörs • Budapest, X. ker. • Budapest. XVI. ker. • Cegléd • Dabas • Debrecen 2x • Ounaföktvár • Dunahanuztl Dunaújváros • Esztergom • írd • Fót • Gárdony • Qy8r 2x • Gyula • Hajdúböszörmény • Hajdúszoboszló • Halásztelek • Hatven • Hódmezővásárhely • jászberény Kalocsa • Karcag • Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Kbvárda • Miskok • Mohács • Mosonmagyaróvár > Nyíregyháza 3« • Paks • Pápa • Pács • PMscsaba • Siklós Siófok • Sopron • Szeged • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2> • Törökbálint • Veszprém 2x • Zalaegerszeg

Next

/
Thumbnails
Contents