Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)
2009-10-16 / 243. szám
KULTÚRA i Kálloy Molnár beugrik Szegedre SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL One man show-val lép fel Szegeden Kálloy Molnár Péter. A színészt október 20-án Rob Becker Cavemanjében láthatják a nézők az IH Rendezvényközpontban. A kortárs amerikai egyszemélyes vígjáték az örök férfi-nő ellentét okait magyarázza. Ha már humor, Kálloy Molnárt a Beugró című műsorról kérdeztük - amelyet a TV 2 után a Magyar Televízió is leadott, és a Cool televízión folytatódik. Miért ilyen problémás ez a műsor? - Számomra is érthetetlen, hogy egy televíziónak ez miért nem megkérdőjelezhetetlen szívügye, pedig érezhető, mérhető a műsor országos sikere. Úgy szórakoztat, hogy azt senkinek nem kell szégyellnie. Sem annak, aki nézi, sem nekünk, akik benne vagyunk. Felfoghatatlan, hogy a Magyar Televízió miért nem tartotta fontosnak, hogy megtartsa a műsort - fogalmazott a s?ínész. Elmesélte: a Beugró-négyes nagyon összekovácsolódott. Rudolf Pétert régről ismeri, Rudolf rendezte őt, rendeztek közösen, és együtt dolgoztak az Üvegtigrisben is. Pokorny Liával és Szabó Győzővel összehozta a két év, amióta megy a műsor. De teljes értékű tag Nóvák Péter is, az ő ritmusérzéke nélkül nem lenne ilyen a show. Az állandó tagok a Beugró beugróira, vagyis a vendégekre nem féltékenyek. Kálloy szerint ilyenkor inkább sajnálkozik, akit „helyettesítenek", hiszen olyan illusztris vendégeik voltak már, mint Cserhalmi György, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Fenyő Iván. HAZANK LEGKEDVELTEBB DZSESSZZENEKARA KONCERTEZIK HETFON AZ IH-BAN Benkó szívesen jön a dixie-fővárosba Még Ronald Reagan is a világ egyik legjobb együtteseként emlegette a Benkó Dixieland Bandet. A Benkó Sándor által 52 éve alapított formáció hétfőn Szegeden koncertezik. A zenekarvezető elárulta: meglepetésekkel készülnek az IH közönségének. SZEGED R.TÓTH GÁBOR- Szeged dixieland-főváros, de valahogy az elmúlt 3-4 évben nem jártunk itt - mesélte lapunknak Benkó Sándor, a Benkó Dixieland Band alapítója, vezetője. Hétfőig kell várni hazánk legnépszerűbb dzsesszegyüttesére: 19 órától koncerteznek a szegedi IH Rendezvényközpontban. Korábban a JATE-klubban, a színházban és a Dixie Gálán számtalanszor aratott sikert a városban a Benkó Sándor (klarinét, zenekarvezető), Nagy Iván (pozan, ének), Nagy Jenő (bendzsó), Szalóky Béla (trombita), Halmos Vilmos (zongora, ének), Kelemen Zsolt (bőgő) és Kovacsevics Gábor (dob) alkotta formáció. Most egy színes, új műsorral jelentkeznek, amelyben sztárvendégük lesz Micheller Myrtill és Berki Tamás énekes. A Benkó Dixieland Band 200-250 koncertet ad évente Magyarországon és külföldön. 25 órányi koncertprogramjuk van, ebből évente elhagynak 2-3 órát, és frissítik a repertoárt. - Új elem például az Újra találkozunk című szám a 92 A Benkó Dixieland Band színes, új műsorral lép fel a szegedi közönség előtt. FOTÓ: DM/DV éves Vera Lynntől, aki még a második világháború idején vált ünnepelt brit sztárrá, s most újra a slágerlisták élére került. Louis Armstrong Zuluk királya című szerzeményét is hallhatják majd a szegediek - hallottuk a Kossuth-díjas Benkó Sándortól, aki nemcsak a klarinéttal bánik remekül: villamosmérnökként 1963-tól 1995-ig oktatott a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosgépek Tanszékén. Doktori címét az „ElektromágneSikerlista. 1957-ben alakult az együttes, a nemzetközi karrier a 60-as években kezdődött, az NDK-ban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Lengyelországban. Nyugatra az 1970-es években indultak el Benkóék: megnyerték a montreux-i dzsesszfesztivált, közönségdíjat kaptak San Sebastianban. 1976-ban a londoni Music Week Stars of the Years kitüntetésben részesítette őket. Az 1980-as években aratták amerikai sikereiket: 1982-ben megnyerték a kaliforniai sacramentói fesztivál nagydíját, a kaliforniai törvényhozás is kitüntette őket. Ugyanitt 1983-ban elnyerték az Év Zenekara címet. ses terek numerikus szimulációja" témakörben szerezte. - A világ egyik legjobb együttese - így jellemezte a Benkó Dixieland Bandet Ronald Reagan, az Amerikai Egyesült Államok 40. elnöke, aki a 80-as években az amerikai nép nevében köszönte meg Benkóéknak, hogy az amerikai dzsesszt a legmagasabb szinten képviselik a világban. Már első lemezük aranylemez lett, nemrégen megjelent nyolcvanötödik korongjuk pedig platinalemez. Több mint 10 ezer koncertet adtak 52 év alatt - de Benkó Sándor elárulta: a mai napig próbálnak, évente több mint 50 alkalommal. meemmMimmmmM Szabadkáról és Palicsról jelentkezik a Regióra SZEGED. A Magyar Televízió l-es csatornáján ma 13 órakor ismét jelentkezik a Szegedi Stúdió körzeti magazinja, a Regióra. Az adásban Szabadkára és Palicsra látogatnak. Lerombolták a 150 éves Szabadkai Városi Színházat, amelyben még Blaha Lujza is játszott, a helyére egy modern palota épül. Azután egy divattörténész idézi fel Marlene Dietrich korát. A 20-as, 30-as évek divatrevüjére látogatnak Ledenják Andrea szabadkai divattervezővel. Robbie Williams jól fogy SZEGED. A jegyek majdnem felét néhány nap alatt eladták Robbie Williams koncertjének élő közvetítésére, október 20-ára a Belvárosi moziban. A brit sztár fellépését Magyarországon csak a szegedi belvárosi közvetíti, az eseményre érkeznek nézők például Győrből, Budapestről, Békéscsabáról is. Robbie utoljára 3 éve adott koncertet az Egyesült Királyságban. Mostani londoni fellépését élőben, HD minőségben, 5.1 dolby digital hangzással láthatja a tavaly 3 dimenzióssá bővült filmszínház közönsége. Európában több helyszínen is vetítik a koncertet. Ezzel kapcsolatban az énekes így nyilatkozott: „rendkívüli élmény, hogy egyszemélyes londoni előadásomat egyszerre láthatják a világ több pontján is. Alig várom, hogy az új dalaimat játszhassam, és borzasztóan kíváncsi vagyok a közönség reakciójára." Egy őrült agy szüleményei a REÖK-ben Vígopera és Szent Ferenc Modenából A Pingvin Patikák szervezésében és teljes finanszírozása mellett létrejövő kiállítássorozat öt kelet-magyarországi városba jut el, Békéscsabán és Kecskeméten már óriási sikert aratott. A Pingvin Patikák törzsvásárlói összegyűjtött pontjaikból - százhatvan pontért - tekinthetik meg a tárlatot, a többi látogató kedvező, nyolcszáz forintért váltott jeggyel, míg a csoportos belépőt háromszázötven forintért tudják megváltani az érdeklődők. A világhírű művész tárlatát november 8-áig láthatjuk Szegeden. (X) Morisson, Gulácsy, pussy-k Jim Morrisont idézik meg - minden züllöttségével és szenvedésével együtt az ArtStab fiatal színészei október 22-én 20 órakor a REÖK-ben. A Morrison-est mellett a hét fő programjai között van Galkó Bence előadás-sorozata, a Na'Conxypani varázslat, a csak ezen alkalmakkor látogatható Gulácsy-kiállítással, valamint a Szegedi Focus Műhely Örömbörze című színházi előadása, amelyben három „pussy" villantja meg a nőitermék-lét dimenzióit. A részletekről a reok.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. A modenai Amarcord Társulat vasárnap vígoperával, hétfőn Szent Ferencről szóló darabbal lép fel a nagyszínházban. nagyszínházban. Az előadást nemcsak operakedvelőknek ajánlják, hanem gyerekeknek is, akiket közelebb hozhat a műfajhoz a poéndús produkció. Nagyszabású Chagall-tárlat látható holnaptól a REÖK-ben. Az öt hazai nagyvárost érintő vándorkiállítás során Szeged az egyetlen helyszín, ahol három hétig látogatható a meseszerű alkotásairól híres művész tárlata. A cirkusz világa mellett bibliai témákat és Párizst ábrázoló litográfiákat láthatunk. A tárlat a REÖK és a Pingvin Patikák együttműködése révén jött létre. SZEGED SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL A Szegedi Nemzeti Színházban két zenés produkciójával is vendégszereplő Amarcord Társulat Pavarotti városában, Modenában alakult fiatal operaénekesekből, muzsikusokból és színművészekből. Olyan előadásokat hoznak létre, amelyekben különböző operák népszerű részleteit fűzik össze új, egységes történetté. Ezekben nagy szerepet kap a humor, amely az eredeti operarészletek poénjain túl abban a hatásban rejlik, ahogy a különböző darabok egymásra reflektálnak. A színészi játék, a gegek, burleszkelemek hatást gyakorolnak az opera világában nem járatos nézőkre is. A történetet - mint Chap- ' lin némafilmjeiben - nem a szöveg, hanem a játék meséli. A Vígopera - cseppet sem komolyan című produkciójukat vasárnap 19 órától adják elő a Másnap, hétfőn 19 órától a Ferenc, Isten embere című darabot adja elő az olasz társulat a szegedi szimfonikusok közreműködésével, Gyüdi Sándor vezényletével. Épp 800 esztendeje, 1209-ben kapta meg a pápai engedélyt szerzetesrend alapítására Giovanni Bernardone, a későbbi Assisi Szent Ferenc, ezzel kezdte meg működését a ferences rend. A rend alapítójának életútját dolgozza fel zenében ez a különleges előadás, amelynek ősbemutatója a jubileumi évben volt Assisiben, a Szent Ferenc-bazilikában. A kosztümös, olasz nyelvű előadás alatt a magyar fordítást kivetítik a nagyszínházban. Az Amarcord együttműködése a szegediekkel 2004-re nyúlik vissza, amikor közös, karácsonyi témájú CD-t adtak ki. A vígoperára 1200-2100, a másik előadásra 1000-3000 forintért kaphatók belépők a színház jegyirodájában. Visszatérő vendége Marc Chagall Szegednek, másodjára rendeznek műveiből kiállítást a városban. Ezúttal a REÖK-ben, ahol az előzőtől eltérő, jóval nagyobb válogatást láthatunk a neves orosz-francia festőművész alkotásaiból. Október 17-étől élvezhetjük ezt a mesébe illő, álomszerű, színes kavalkádot. Színes litográfiák, vagyis kőnyomatok érkeztek a REÖK-be - a vándorkiállítás egyetlen olyan helyszínére, ahol három hétig lehet megtekinteni Chagall műveit, aki egyébként azt tartotta művészetéről, hogy „egy őrült agy szüleménye", alkotásait pedig úgy írta le: „csillogó higany és kék lélek ömlik a vásznaira". A zseni meseszerű fantáziavilága látogatók ezreit varázsolja el minden egyes kiállításon. Chagall Szeretők vörös nappal című alkotása. A huszadik század egyik legkedveltebb művésze költészettel, humorral és varázslattal teli, egyedülálló és rendkívüli világot teremtett alkotásaival. A REÖK-ben is látható tárlat bibliai témákat - a teremtéstörténettől a királyok koráig -, a cirkusz világát és Párizst ábrázoló műveket mutat be. A munkák egy magángyűjtő, Richárd H. Mayer tulajdonát képezik.