Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-11 / 161. szám
Frontális ütközés MÓRAHALOM. Súlyos közlekedési baleset történt az 55-ös főúton, Mórahalom és Ásotthalom között tegnap este. Egy szerb és egy magyar rendszámú személygépkocsi ütközött egymással frontálisan. Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a balesetet - tájékoztatta lapunkat Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A szerb rendszámú autó vezetője súlyos sérüléseket szenvedett, a másik sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta az ütközést. Legalább beszélgetünk Levonult a reggeli csúcs, csak néhányan várnak az Anna-kútnál. A négy kifolyóból egynél csak csordogál a víz. Uram, megengedi? - kérdezi sietősen egy úr, majd 5 literes kannáját a bőven folyó csap alá nyomja. így nem csak állunk, legalább beszélgetünk is - jegyzi meg egy középkorú hölgy, miközben üres flakonját a kezében szorongatja. Lám, milyen jó, ha elromlik valami, összehozza az embereket. SEGESVÁRI CSABA | AKTUÁLIS KÖRKÉP Kihasznált sportcsarnok DOMASZÉK. A domaszéki képviselő-testület legutóbbi ülésén többek között elfogadták a településfejlesztési koncepciót és a sportcsarnok munkájáról szóló beszámolót is. Utóbbi kapcsán megállapították, hogy a sportegyesületek jelentős mértékben kihasználják a sportcsarnokot. Az ülésen megválasztották a Legvirágosabb Domaszéki Porta bírálóbizottság tagjait, és közzétették a Dankó téri fecskeház pályázati felhívását is. Falu- és tanyagondnoki találkozó MŐRAHALOM. A közelmúltban Mórahalmon rendezték meg a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesületének szervezésében a regionális falu- és tanyagondnoki találkozót, melyre 30 településről érkeztek vendégek, elsősorban polgármesterek, jegyzők, tanyagondnokok és intézményvezetők. Az egynapos programon a résztvevők előadásokat hallgathattak meg a tanyai közbiztonságról, a mórahalmi Szenvedélybeteg Intézetről, valamint a Szociális Szövetkezetről. Nem tartanak szentmisét RÖSZKE. július 27. és 31. között a röszkei Páduai Szent Antal Plébánia irodai ügyfélfogadása szünetel, ezeken a napokon szentmisét sem tartanak a helyi templomban. Kérik a lakosokat, hogy ez idő alatt sürgős esetben a plébánia mobiltelefonszámát hívják, lelkipásztori ügyekben pedig keressék a mórahalmi plébániát. Internetes közszolgáltatások RÚZSA. Az internetes közszolgáltatásokról nyújt tájékoztatást a község lakosságának a rúzsai Móra Ferenc Művelődési Ház és Könyvtár, amelynek munkatársai többek között az ügyfélkapu használatáról és a gázóra-bejelentés online módjairól is beszélnek. Az érdeklődőket július 17-én, 18-án és 22-én, valamint augusztus 1-jén várják a helyi művelődési házba. Új közösségi központ SANDORFALVA. Egy új, színvonalas közösségi központot hoznak létre Sándorfalván az Európai Regionális Fejlesztési Alapból nyert több mint 47 millió forint támogatásból. A fejlesztés során a Széchenyi udvari rossz állapotú, egykor ipari célokat szolgáló épületrészeket elbontják, és a funkciójukat vesztett, üresen maradt helyiségeket felújítják. A beruházásnak köszönhetően a településen egy 450 négyzetméteres. korszerű, többfunkciós ifjúsági közösségi teret hoznak létre. Diplomaosztó Ünnepség SZEGED. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának diplomaosztó ünnepségét szombaton négy turnusban rendezik a TIK-ben: 9 és 10,11 és 12,14 és 15, valamint 16 és 17 óra között. 2009. JÚLIUS 11., SZOMBAT MÁR KORA REGGEL PIÁSOK TÖRZSHELYE A MARS TÉRI PIACON Kocsmázók az Irén csarnokban Sokan csak egy-két röviditalt elfogyasztani térnek be a Mars téri piac Irén csarnokába: a sajtárusok és húspultok között több ittas emberrel is találkoztunk tegnap délelőtt. Az eladókat zavarják a részegek - az üzemeltető nem tehet semmit. SZEGED i gyúrós istván A Mars téri piac Irén csarnokában minden reggel találkozhatunk egy-egy igencsak pityókás figurával. Van, akinek nemcsak a tej és a sertéscomb, hanem a reggeli feles is hozzátartozik a vásárláshoz, míg néhányan kifejezetten kocsmázni járnak a piacra. „A vevőket zavarta, hogy sok hajléktalan töltötte itt a napját, nem lehetett elférni mellettük." Borbola Jánosné tejtermelő Tegnap délelőtt is összefutottunk részegekkel, akik békésen italoztak és énekelgettek - és akadályozták a vásárlók Vodka és palacsinta? Kocsmák hivatalosan nincsenek a Mars téri Irén csarnokban, sőt, még büfé felirattal sem találkoztunk. A három röviditalt felszolgáló helyen palacsintázó, gyorsétkezde és csemege szavak szerepeltek az elnevezésekben, így egy feles vodka mellé a szomszédos ablaknál egyúttal egy nutellás palacsintát is lehet rendelni. közlekedését a csarnok bejáratánál. - Különösebb probléma nem szokott lenni a kocsmázókkal, de nem tartom szerencsésnek, hogy az élelmiszerboltokkal egy épületben iszogatnak - mondta az italmérőkkel szomszédos húsbolt vezetője, Antal Lászlóné. Nem mindenkinek van gondja velük: egy másik húsbolt eladója például semmi rosszat nem tudott mondani rájuk. A tejpultnál azonban szolgáltak negatívumokkal. - Régebben velünk szemben is működött egy italt is árusító csemegebolt, akkoriban bőven akadtak nézeteltérések. A vevőket zavarta, hogy sok hajléktalan töltötte itt a napját, nem lehetett elférni mellettük, és sokszor bizony igencsak a pohár fenekére néztek - mondta Borbola Jánosné tejtermelő. - Olyan is előfordult, hogy összehányták a csarnokot, alig győztek takarítani utánuk - tette hozzá Sok vásárlót zavarnak az italozó emberek, FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA Hevesiné Becsei Anna ugyancsak a tejes pult mögül. Bár a piac vezetésének sem tetszik a jelenlegi helyzet, nem nagyon tudnak mit tenni ellene. - A működési engedélyek kiadásához nincs közünk, így ha valakinek megvan a joga az alkoholtartalmú italok mérésére, abban nem akadályozhatjuk. Nem is az italok árusításával, inkább a kocsmajelleg kialakulásával vannak problémák - mondta kérdésünkre Pusztai Lajos, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezető igazgatója. - Azért próbálkozunk a megoldással: szép szóval igyekszünk meggyőzni az árusokat. Sikerült megelőzni a randalírozásokat, komolyabb rendbontás nem szokott előfordulni - tette hozzá a piacigazgató, aki kiemelte: az épülő új csarnokban már nem lehetnek hasonló „csemegeboltok". Olimpiai fáklyát vett a múzeum SZEGED munkatársunktól Nem energia-takarékossági megfontolásból, hanem mert kuriózum tűnt fel a láthatáron, mindenesetre: fáklyát vett a Móra-múzeum. Hagyományosan a Nap sugarával gyújtják meg az ötkarikás játékok jelképét, és a házigazda városig stafétában futnak vele a sportolók. Ennek a lángnak Athénon, Belgrádon, Budapesten és Prágán át vitt az útja 1936-ban, a berlini nyári játékokra készült. A közel egykilós, inox fém műtárgyat a német Krupp Művek öntötte, és a magyar sportolók továbbították a tüzet az országhatártól Szegedtől Kecskemétig. A lángtartó fogójába az útvonalát és a városokat is belegravírozták. Emlékbe egy szegedi sportolóhoz kerülhetett, utána nyoma veszett, hogy egy épület bontásakor kerüljön elő. A megyei közgyűjtemény egy gyűjtőtől vásárolta meg, aki sem a nevét, sem a vételárat nem engedi nyilvánosságra hozni. A fáklya szerencsét hozott a hitleri Németország fővárosában rendezett világversenyen. Ekkor szereztek aranyérmet először magyar nők; az összesen 16 magyarból kettőt: tőrvívásban és magasugrásban. És 1936-ban vették fel az olimpiai sportágak közé a kajak-kenut és kézilabdát. A különleges berlini olimpiai fáklya a Fekete Házban látható. Színes virágokkal, szívekkel, hullámos és csigavonalakkal díszített mandalát rajzottak a szegedi Széchenyi tér közepére. Mikor elkészült, az alkotók körbeállták és énekeltek. A rajzolók az IH Rendezvényközpontban tartott Carl Rogers konferencia résztvevői. Ezzel a mandalával is emlékeztek az amerikai pszichológusra, aki 1984-ben és 1986-ban Szegeden (akkor még az Ifjúsági Házban) csoportos foglalkozásokat tartott. A társaság most újra összejött: az egyhetes találkozón mandalát is rajzolnak. Az ilyen ábrát a keleti vallások követői használják meditációhoz. FOTÓ: FRANK YVETTE Román fuvarozók panaszai NAGYLAK munkatársunktól _ Aránytalanul sok román fuvarozót bírságolnak meg aránytalanul nagy összegekre a magyar hatóságok - így tartják a román fuvarozói érdekvédő szervezetek. A nagylaki határ közelében egy teherautó platóján tartott sajtótájékoztatót tegnap Mayer Siegfried, az egyik érdekvédelmi szervezet, az APTE 2002 titkára, maga is egy fuvarozó cég vezetője. Bejelentette, hogy a Fort nevű szervezettel együtt az Európai Bizottsághoz, Antonio Tajani közlekedésügyi biztoshoz fordulnak a magyar hatóságok bírságolási gyakorlata miatt. Mayer Siegfried hangsúlyozta, a magyar hatóságokkal kiváló a kapcsolatuk, a közigazgatási bírságok mértékét megszabó 57/2007-es kormányrendelet azonban nemzetközi viszonylatban is túlzottan szigorú, ezért változtatni kellene rajta. Mandala-rajz a Széchenyi téren NP