Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-11 / 161. szám
AKTUÁLIS 5 AZ M43-AS ÉPÍTŐI BÉKÉN HAGYJÁK KÉT HAJLÉKTALAN MENEDEKET Csórók vityillója az autópályán Erőgépek kerülgetik az M43-as építkezésén a rozoga faházat. FOTÓ: KARNOK CSABA A 47-es út melletti faház két hajléktalan menedéke. A vityilló közeléből eltűnt a bozótos, az M43-as építői simára gyalulták a földet. Nagy erővel dolgoznak, de a vityillót és lakóit békén hagyják - míg lehet. SZEGED, ALGYŐ ÚjSZÁSZI ILONA - Eddig nem volt útban, ezért maradhatott a faház - ad rövid magyarázatot az M43-as egyik építésvezetője arra, amit a 47-esen autózók nap mint nap megállapíthatnak: a leendő autópálya nyomvonalának szinte a kellős közepén máig emberek laknak. Mindennapi látványossága a Szeged és Algyő között ingázóknak a 47-es főút két oldalát átalakító, tempós építkezés. A sosem látott erőgépek mozgásának összehangoltságát, a megvalósított tervezőasztali rajzok nagyszerűségét ellenpontozzák azok az életképek, amelyek az út menti bozótos eltüntetése után tárulnak az autózók, autóbuszozók elé. Például Szegedről Algyő felé haladva, a 47-es jobb oldalán egy faházikó körül. „Gatyák száradnak a teraszon." „Eltüntetik a bozótfüggönyt." „összeszedik a pillepalackhalmokat a rozoga ház körül." „Lavór várja a mosakodót." „Sárga fény csorog az ablakon." „Rongyos szőnyeg az árnyékoló." „Rozsdás bicikli a teraszon." „Tüzet raktak, itthon a gazda." Tavasz óta ilyen és ehhez hasonló megállapítások, ki nem mondott mondatok születnek az autózóban a főút melletti lakról. Egy-egy pillantással felmérhető az autópálya-építéssel járó változások melletti változatlanság. - Csóró hajléktalanok laknak itt. Nem zavarnak senkit - igazít el az M43-as nyomvonaláról földet szállító teherautó sofőrje, mikor a faházhoz kanyarodunk. A vityilló bejáratát lópokróc takarja. Előtte lábtörlő valaha szebb napokat látott szőnyegpadlódarabból. A terasz fölé feszített köteleken rongydarabokat lenget a szél. Alattuk üres borosflaskák hevernek szanaszét. Az ablakot szakadt függöny és koszos műanyag abroszcafatok árnyékolják. Kopogtatunk a házikó oldalán. Jónapotozunk. - Ilyenkor nincsenek itthon. Estefelé szoktak megérkezni. Addig a városban lófrálnak. Ötig állítólag dolgoznak valahol. Két férfi jár ide aludni. Az egyikük, Miska az osztálytársam volt a domaszéki általánosban - árulja el az úthengerről lekászálódó középkorú férfi. - Márciusban, amikor a faház körül is nagyobb lendületet vett a munka, megkérdezték, meddig maradhatnak. Azt mondtam: amíg csak lehet, körülbelül két hónapot. Nem szóltak semmit - idézi föl a beszélgetést a névtelenségbe burkolódzó fiatal szeviépes építésvezető. Hozzáteszi: örül, hogy eddig az ő főnökei se sürgették, bontassa el a házat, üldözze el lakóit. - Ha föl lehetne emelni a talapzatáról, odébb tennénk, de annyira rozoga már ez a házikó, hogy nem lehet elmozdítani. Egy hónapon belül, mikor az autópályához tartozó töltés építését elkezdjük, le kell rombolnunk a faházat - mentegetőzik a tempót és a munkásait ellenőrző kisfőnök. Dolgozik a fúrógép: hajszálcsöves rendszert alakítanak ki. Ez már a töltés alapozásának része. Az úthenger is tovább szorgoskodik. A laikus számára is kivehető már a leendő autópálya-kígyó hatalmassága. Nyárfa és kereszt. Markolók, dömperek, útgyaluk dolgoznak az autópálya nyomvonalán. A leendő aszfaltcsík mentén is rendezik a terepet. De amit lehet, az útépítők megőriznek a tájból. így mentettek meg - a hajléktalanok vityillója melletti - nyárfasorból négy törzset. így menekült meg az autópálya közelében a földút bejáratánál a vaskereszt. Izzódarabot találtak Jakab Ildikó Jázminban SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A műszeren található, néhány milliméter nagyságú izzó egy darabja a gyermek szájába került, amit a baba azonnal lenyelt, de a légzési nehézségeit nem ez okozta - hangsúlyozta dr. Lengyel János, a kórház orvosigazgatója. Az újszülött gyermeket a légzészavarral a szegedi gyermekklinika intenzív osztályára szállították, ahol lélegeztetőgépre tették. A vizsgálatok során észlelték a baba gyomrában az idegen testet. Az izzódarab tegnap a délelőtti órákban természetes úton távozott a pici testéből, s megtalálták a pelenkájában - így nem kellett megműteni. A baba állapotáról édesapja, Jakab Gábor azt mondta: úgy tudja, már jobban van. Naponta háromszor, négyszer is felhívom a szegedi klinikát. Legutóbb azt mondták, jobban van a kicsi, de még lélegeztetőn tartják - magyarázta a 30 éves apuka. Amint lehetséges, kérni fogják, hogy Kecskemétre szállítsák, mert az közelebb van hozzájuk. Az ötgyermekes szülők az első pillanatokat leszámítva még nem látták újszülött gyermeküket. Az édesanya állapotáról is kérdeztük Jakab Gábort: élettársa, a 31 éves Kolompár Hermina a körülményekhez képest szintén jól van, saját felelősségére elhagyta tegnap a halasi kórházat. Az apa felháborodott azon, ami a kiskunhalasi kórházban történt: azt mondta, hogy hatósági vizsgálatot kért, és peren is gondolkodik. Magyar Gárda volt, Magyar Gárda lesz, míg a Földön magyar ember lesz - harsogták tegnap este a nemrégiben jogerősen feloszlatott egyesület melletti tüntetésen a Jobbik szimpatizánsai, a szegedi Móra Ferenc Múzeum előtt. Mintegy 25 fős csoport zászlóval, ünneplőben, de nem egyenruhában vonult fel, és sorakozott a lépcsők előtt, szemben a mintegy 400-500 fős tömeggel. Az 50 perces rendezvény békésen zajlott, a város több pontján rendőrök álltak, a Móra-park egyik padján ott ült Zélity László szegedi rendőrkapitány is. Beszédet mondott Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója, tiszteletbeli elnöke, aki hangsúlyozta: „Nincs kegyelem, közel a győzelem pillanata, célunk a kormányalakítás." Tóth Péter, a Jobbik városi elnöke úgy fogalmazott: „Olyanok leszünk, mint a hétfejű sárkány: ha az egyik fejünket le- _r,_ vágják, másik nő helyette." Beszédében kezdeményezte a nemzeti őrsereg felállítását. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Benkőék újra Rúzsán vakációzhattak A Benkő család a Napraforgó Fogadó előtt: Adrienn (9), Krisztián (5), Erzsébet, az anyuka, karjában a másfél éves Szimonettával, Rajmund (3), az apuka, Benkő Pál, Alex (6), Beatrix (12), Henrietta (15) és Alexandra (19). FOTÓ: FRANK YVETTE ifotók . wwwdcltn.M{v<ul>u RÚZSA FOLYTATÁSAZ 1. OLDALRÓL A gyerekek ezt élvezték a legjobban. Naphosszat úszkáltak, labdáztak a vízben. A kisfiúkat kicsit meg is kapta a nap, Rajmund büszkén mutatta pirosra sült pocakját. A rúzsai expolgármester tavaly februárban megjelent cikkünkben olvasott a tíztagú családról, akik az apuka, Benkő Pál fizetéséből élnek. Az önkormányzat és a civilszervezetek is segítenek nekik. Papp Jánosnak megesett rajtuk a szíve, meghívta a nyolc gyermeket és a két szülőt nyaralni, így kerülhetett sor tavaly nyáron Benkőék első közös nyaralására, amikor kicsik és nagyok életükben első alkalommal közösen pihenhettek. - Már tavaly felajánlottam a családnak, ha jól érezték magukat, megismételjük a kirándulást. Mi, nagycsaládok tartsunk össze - mondta Papp János, aki maga is nyolc testvér mellett nőtt fel. A héten nemcsak szállást, háromszori étkezést is biztosított a családnak. Többször Veronika néni, a házigazda felesége főzött a vendégekre. A nagylányok, Alexandra és Henrietta hálából besegítettek Jancsi bácsiéknak a krumpliföldön, Beatrix és Adrienn pedig a konyhában segített. A két család közötti jó viszony tavaly nyár óta tart. Az első vakáció után többször meglátogatták egymást. Az idei ötnapos kirándulást nagy puszikkal köszönték meg a házigazdának a Benkő család tagjai, akik búcsúzóul több láda barackot, répát és burgonyát kaptak Papp Jánostól. Péntek délután a Szentesi Családsegítő Szolgálat kisbuszával utaztak haza. Szabad strandra járnak Tavaly Henrietta, Beatrix és Adrienn néhány napot a Máltai Szeretetszolgálat táborában töltött. Úgy néz ki, idén a rúzsai nyaraláson kívül nem mennek sehova. A szünidő hátralévő részében többek között szabad strandra járnak, és délutánonként a játszótérre kísérik öccseiket. A feloszlatott Magyar Gárda mellett tüntetett a Jobbik a múzeum előtt