Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-09 / 159. szám

SPORT 2009. JÚLIUS 9., CSÜTÖRTÖK RECEPT, HUMOR szerkeszti SZABÓ CSILLA, SUDÁR ÉVA Ajánlat - Mit ajánl mára? - kérdezi Kovács úr a pincért. - Erős fogakat, uram... SZEBBEN SÜL Érdemes a sütés kezde­tekor a sütő aljába egy másik tepsit tenne amibe beleöntöt­tünk egy-két dl vizet. Sajtos kenyér Hozzávalók: 60 dkg kenyérliszt (BL 80) 2,5 dkg cukor 0,5 kávéskanál őrölt gyömbér 1,5 dl tej 0,5 dl langyos víz 1 kávéskanál só 7,5 dkg reszelt sajt 2,5 dkg élesztő késhegynyi aszkorbinsav (pa­tikában 10 forint/g) kevés vaj Az élesztőt langyos cukros-te­jes vízben összekeverjük a gyömbérrel, majd 15 percig ér­ni hagyjuk. Közben a lisz­tet tálba tesszük, hoz­záadjuk a többi ma radék hozzávalót a reszelt sajttal együtt, majd a megkelt gyömbéres élesztőt. A tésztát összegyúrjuk kézzel vagy dagasztóvillás konyhai robotgéppel, s annyi tejet és vizet adunk hozzá, hogy jól összeálljon, s ne ragadjon a kezünkre vagy a tálkához. Ha kell, lisztezzük még be. A tepsi alját béleljük ki sü­tőpapírral, majd a kenyeret formázzuk cipóvá vagy kenyér alakúvá. Ezután két-három he­lyen vágjuk be a tetejét, véko­nyan kenjük be olvasztott vaj­jal, majd 200-220 fokra - a gázsütőknél általában 3-as, 4-es fokozat - előmelegített sütőben középmagasságban süssük 40-45 percig. Akkor jó, ha a végén kivéve megütö­getjük kenyerünk alját és az kong. Befejező műveletként kenjük be a forró kenyér tete­jét vízzel, úgy hagyjuk kihűlni, hogy finom ropogós legyen. Ha nincs BL 80-as kenyér­lisztünk, akkor BL 55-ös is megfelel, esetleg akkor 10 dkg lehet rétesliszt. Élesztőnek a szárított (francia) élesztő is megfelel, csak akkor 7-8 g-ot használjunk. Beküldte: Tóth Gyula Szegényleves Hozzávalók: füstölt hús főzőleve 2 dl tejföl 1 evőkanál liszt babérlevél bors citrom 2 szelet száraz kenyér A füstölt hús főzőlevének tetejéről a zsírt leszedjük. Felforraljuk, 2 dl tej­föllel elkevert 1 evőkanál liszttel be­habarjuk. Babérlevéllel, egész bors­sal, citrommal ízesítjük. Átforraljuk, és pirított kenyérkockákkal tálaljuk. Beküldte: Faragó Márta Elefántszem Hozzávalók: 50 dkg túró 25 dkg margarin 2 csomag vaníliás cukor 1 csomag zselatin 20 dkg cukor 4 dl tej 3 kanál reszelt csokoládé Pl'' Robotgéppel jól összedolgozzuk a túrót a margarinnal és a vaníli­ás cukorral. A zselatinhoz hozzákeverjük a cukrot, majd apránként a tejet és megfőzzük. Miután kissé ki­hűlt, a margarinos túróhoz önt­jük és összeturmixoljuk. Egy alufóliával kibélelt, kör alakú formában körberakjuk a ba­nánokat, beleöntjük a zselatinos krémet és dermesztjük. Derme­dés után a formából kiborítjuk, a fóliát leszedjük és csokireszelék­kel díszítjük. Beküldte: Csapó Ernőné •Mm A haza éber őrei SZERETŐ Unoka megkérdezi: - Mondd, nagymama, mi az a szerető? Nagymama felsikít, elhajítja a kötést, felpattan, átgázol a macs­kán, felrohan a padlásra, feltépi a gardróbajtót, kizuhan egy csontváz: - A francba, tudtam, hogy valamit elfelejtettem... BABONÁS Egy férfi a bárban megismerkedik egy nagyon csinos fiatal nővel. Fél tucat ital elfogyasztása után meghívja őt a hotelszobájába. Miközben a szobában beszélgetnek és a férfi közeledne, megkérdezi: - Mondd csak, tulajdonképpen hány éves vagy? - Tizenhárom - jön a vonakodó válasz. - Tizenhárom! Te jó Isten! Azonnal el kell menned! - kiált rá halálra rémülten. A lány engedelmeskedik, majd csendesen el­sétál az ajtóig, és visszafordulva halvány mo­sollyal megkérdi: - Babonás vagy, ugye? Nagytakarítás VIZSGA Két neves vívóedző összefut tréning után: - Mondd csak, te hogy vizsgáztatsz? - Szúrópróbaszerűen. TANÁRIBAN Két tanár beszélget a taná­riban: - Te Gizi, szépen fejlődik az osztályod! Arra a kér­désre, hogy ki volt a legna­gyobb királyunk, már csak 8-an írták, hogy Burger King! ÖSVÉNY Retek és Hagyma beszélget. - A bölcsek szerint - medi­tál Retek - a jó feleség ös­vény az élet rengetegében. Mire Hagyma: - Még hogy ösvény? Hát persze! Csapás! ERZSI Egy rabló éppen egy lakást pakol ki, amikor hazaér­keznek a tulajdonosok. A rabló úgy dönt, hogy meg­öli őket, de előbb megkérdi a nevüket. - Erzsinek hívnak - mond­ja a feleség. - Az anyámat is így hívják, nem ölhetem meg magát. És magának mi a neve? ­fordul a rabló a férjhez. - Ferenc. De a barátaim­nak csak Erzsi. A FŐNÖK KÉRÉSE A főnök odahajol bi­zalmasan titkárnője füléhez és súgva kérdezi: - Mondja, Gizike, van valami prog­ramja ma estére? - Nincs, főnök úr ­válaszolja elpirulva Gizike. - Akkor feküdjön le korán, mert már na­gyon unom, hogy minden reggel el­késik! Bajuszkirály Ugróiskola haladóknak Dr. Mekk rovata i DOKTOR MEKK MONDJA: A legnehezebb dolog a világon tudni, hogyan kell valamit jól csinálni és szó nélkül végignézni, ahogy valaki rosz­szul csinálja. Kedves Uram! A forró nyárban eddig hideg sört ittam. De ezek a mai sörök olyan furcsák, negyven évig nem volt .tőlük bajom, most meg begyulladok. Mit tegyek? Piás Ignác, Tőzsgyökér, Fő u. 56. Kedves Ignác! Nem a mai sörök a furcsák, hanem a régihez képest a mai torka. Javaslom, igyon teát, ha a vízhajtó keveréket választja, legalább annyit kell majd WC-re járnia, mintha sörözne. Hűsíteni nem kell magát, az egész országot hideg zuhanyként érik a különböző meg­takarítási intézkedések.

Next

/
Thumbnails
Contents