Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)
2009-07-09 / 159. szám
MEGYEI TÜKÖR 13 Fekete komondor? Az ebrendészeti telepen egy nagyon furcsa kutyával is találkoztunk: a két hete befogadott Puji különlegességét az adja, hogy puli és komondor szüleitől előbbi színét és utóbbi termetét örökölte, így a napjainkban csak fehérben létező ősmagyar kutyafaj sötét változatát eleveníti fel. A fekete komondorról pedig tudjuk: ritka, mint a fehér holló! nik egy állatbaleset, vagy bejelentést tesznek egy veszélyes kutyáról, egyből a helyszínre megyünk - hangsúlyozza az elnök. Egy kutya vagy macska a befogadása után két hétre karanténba kerül, utána pedig nem altatják el, mint sok telepen, hanem gondozzák őket, egészen addig, amíg nem jelentkezik egy szerető gazdi értük. Száz állatból 95-öt örökbe tudnak adni, a maradék 5-öt pedig csak azért nem, mert vagy gyógyíthatatlan betegek, vagy olyan közegből jöttek, hogy képtelenség őket fegyelemre nevelni. - Ritka az olyan eset, amikor el kell altatnunk egy négylábút. Szakértelemmel és türelemmel a vad kutyák legtöbbjét sikerül megszelídíteni. A kedvencek amúgy sem tehetnek semmiről, a gond a felelőtlen tartásukkal van. Azért pedig mindig a gazda a felelős - vallja Seres Zoltán. foíokjitmiia | tx intírflítön! | www.dplmagyar.hu Csak gerincesek. Az Orpheus Állatvédő Egyesület telepén főleg kutyák és macskák lelnek ideiglenes otthonra, de előfordult már, hogy tengerimalac vendégeskedett náluk. A rovarokkal és hüllőkkel nem tudnak mit kezdeni a speciális életkörülményeik miatt, az ilyen állatokat továbbszállítják a megfelelő menhelyekre. HÁZI SÁRGABARACKBEFŐTT 300 FORINTÉRT Túlérett, de túl drága Kivert Napi 24 órában ügyeletet tart a kóbor állatokat befogadó Orpheus Állatvédő Egyesület, amelynek Algyő melletti telepén jelenleg 20 kutya és 8 macska vár szerető gazdira. algyő GYÚRÓSJSTVÁN - A legkilátástalanabb helyzetben lévő állatok kerülnek hozzánk - mondja az Orpheus Állatvédő Egyesület által fenntartott, Algyő melletti ebrendészeti telepről Seres Zoltán, az egyesület elnöke. A szegedi és környékbeli kóbor kutyák befogásáért felelős szervezet székhelyén korábban évtizedekig sintértelep működött, így még most is akad, aki nem szívesen keresi fel az Orpheust. - Volt már olyan, aki úgy hívott fel minket: bár tudja, hogy megöljük a kutyákat, mégis segítsünk neki - mesél a rossz hírnévről Nagy Róbert alkalmazott. Pedig az Orpheus néhány év alatt szinte újjá varázsolta a telepet: tisztaság mindenütt, a fertőtlenítő szagát is érezni. A láthatóan boldog kutyákat a nagy melegben szinte óránként meglocsolják az amúgy is árnyékos kenneljükben. - Naponta öt-tíz ember keres fel bennünket személye„Ahány ház, annyi szokás" - tartja a mondás. Valóban így van, azonban mostanság legtöbben két dolgot tesznek a sárgabarack mellé, amikor befőttet készítenek: cukrot, illetve tartósítót. A hagyományos, szaliciles módszer elavulni látszik. Az árusok mellett a háziasszonyok is elkeseredettek: kis utánaszámolással kiderül, Jó tudni. A sárgabarack a csontok és szövetek újjáépítésében játszik nagy szerepet. A gyümölcstáplálkozásból semmiképpen sem szabad kihagyni. Növeli a sejtek energiáit, életképességét, élettartamát, fokozza azok tevékenységét. A nátrium-benzonátot élelmiszerek tartósítására széles körben használják. Nem öli meg a baktériumokat és a gombákat, „csak" a szaporodásukat teszi szinte lehetetlenné. hogy mindennel együtt körülbelül 300, de akár 400 forintra is kijöhet egy üveg házi befőtt. Lekvárt készíteni talán egyszerűbb és olcsóbb, mint befőttet: mindössze cukorra, illetve nátrium-benzonátra van szükségünk. A legjobb enyhén túlérett, puha gyümölcsből készíteni ezt a finomságot, mondja több régi lekvárfőző. Tény, hogy legízletesebb mindenből az, amit otthon készítünk, megfogadva és kiegészítve a nagymama tanácsait. De ha valakinek nincs barackfája, annak bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hogy üvegbe kerüljön a gyümölcs. kutyákat mentenek Lassan luxusnak számít, ha egy háziasszony befőzésre adja a fejét. Lehet, hogy finomabb a saját, de szinte ugyanannyiba kerül egy üveg a spájz polcán, mintha boltban vásároltuk volna. szeged HORVÁTH ATTILA Gazdira várva. FOTÓ: SCHMIDT ANDREA sen, általában talált kutyákat, macskákat, de az is előfordul, hogy elhullott állatok tetemeit hozzák - árulja el Seres Zoltán. Szeged környékén az Orpheus gyűjti be a tetemeket, innen szállítják tovább a vásárhelyi fehérjefeldolgozóba. - Reggel 7 és délután 3 óra között tartózkodunk a telepen, de a fennmaradó időben is folyamatos telefonügyeletet tartunk. Ha éjszaka törtéSzezonja van a sárgabarackbefőzésnek. A Mars téri piacon 120 és 250 forint között mozog a befőzésre alkalmas sárgabarack kilójának ára. Hogy miért" ekkora az árkülönbség? Ez nemcsak a minőségtől, hanem attól is függ, hogy honnan származik: van olyan árus, aki Kecskemét mellőli földjéről szállítja. Viszont abból minőségi csemegét készíthetnek a háziasszonyok családjuk számára. Az árusok elégedetlenek, szerintük néhány éve még ruháskosárral vitték az emberek a sárgabarackot, ma azonban inkább megveszik a kész befőttet és lekvárt a boltban. 120 és 250 forintért is árulnak sárgabarackot. FOTÓ. SEGESVÁRI CSABA EBKM: 14,09% VIP betétszámla 2009. október 31-ig kimagasló kamat minden nap, amikor egyenlege 5 millió és 30 millió Ft között van. Számlanyitás online és az AXA Ügyfélcentrumokban. www.axabank.hu 06 1465 65 65 Mindenben a legjobbat keresem. A pénzemnek különösen. másképp/mint mások