Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-08 / 158. szám

Q MEGYEI TÜKÖR AMERIKÁBAN FELÜGYELTE A VIZET ÁDÁM ÉS ÁRPÁD futással és úszással kezdjük a napot, majd mindenki el­foglalja a saját lifeguard standját, vagyis az életmen­tő-állomást, ahonnan figyeli a partot és a vizet - részlete­zi az amerikai életmentők feladatát Balogh Ádám, aki egy olyan cseh cég magyar­országi képviselője, amelyik magyar diákok kiképzésével és az USA-ba közvetítésé­vel foglalkozik. Korábban maga is életmentőként dol­gozott, Dél-Karolinában, Myrtle Beachen teljesített szolgálatot. A lifeguardok, az életmen­tők munkája tényleg olyan mozgalmas, mint a filmekben. Naponta többször is járőröz­nek a parton sétálva vagy quadon ülve, és csónakkal járják a vizet. A sorozatban lá­tott bódéban vagy egy maga­sított széken csücsülnek nap­hosszat. Az állomások között zászlókkal kommunikálnak. Balesetnél először egymástól Életmentő ugrás. FOTÓK: DM/DV kérnek segítséget, és kihívják a mentőket, majd begyakorolt „vészhelyzeti akcióterv alap­ján" mentik ki az embereket. Egyszer például egy sárkány­repülő szerencsétlenül járt pi­lótáját mentette ki Ádám ba­rátja a vízből. - A sárkányrepülő belezu­hant az óceánba, szerencsé­re nem messze a parttól. Ke­Vöröskeresztes tanfolyam. Csak az dolgozhat az USA-ban életmen­tőként, aki elvégzi az amerikai vöröskereszt tanfolyamát. Az amerikai kormány programja kifejezetten főiskolásoknak és egyetemistáknak szól, akik csak a nyári szünetben dolgozhatnak az óceánparton. Há­rom-négy hónapra kapnak vízumot. Ez idő alatt 8-10 dolláros (1600-2000 forint) órabérét dolgoznak, hetente 40-55 órát. Baywatch szegedi egyetemistákkal 130 2009. JÚLIUS 8., SZERDA vin beúszott a roncsok közé, megkereste a pilótát, és kF húzta a partra. A haveromat hősként ünnepelték, még in­terjút is adott a helyi tv-nek - emlékezett vissza a leg­látványosabb mentésükre Ádám, aki többször is segí­tett a veszélybe került fürdő­zőknek. Mivel az óceán áramlása nagyon erős, sok­szor néhány perc alatt a nyílt víz felé sodorja a fürdő­zőt, aki kilométerekkel is el­távolodhat attól a helytől, ahol bement a vízbe. A hul­lámok gyakran a fövényhez vagy a víz alá csapják a für­dőzőket, az életmentők ilyenkor is azonnal akcióba lépnek. „Medenceőrök" Amerikában sok lakóközösség üzemeltet klubházat, amely­hez medence is tartozik. Egy ilyenre felügyelt Rózsavölgyi Árpád, aki New Yorkban, Long Islanden dolgozott. - Tisztán tartottam a medencét, klór­szintet és pH-szintet mértem, kiporszívóztam az alját. Helyre tettem a székeket, a padokat, beszélgettem a lakókkal, akik cserébe gyakran megvendé­geltek - mesélte Árpád. Ottlé­te alatt szerencsére nem tör­tént nagy vízi baleset. Egyszer egy kisfiú sebeit látta el, miu­tán a gyerek elesett a meden­ceparton. Óceánba zuhant sárkányrepülő-pilótán és a parttól kilométerekre elsodródott fürdőzőn is segítettek azok a szegedi egyetemisták, akik az amerikai kormány programjára jelentkeztek. Szegeden ké­pezték ki őket, az USA-ban, életmentőként dolgoztak. mmmmmmmmm _ SZEGED BOBKÓ ANNA Aki látta a Baywach cimű so­rozat epizódjait, van fogalma róla, mit csinálnak Ameriká­ban az óceánparti életmentők, akik között nyaranta szegedi egyetemisták és főiskolások is dolgoznak. - Korán reggel, általában ,Családi fotó". Kedvelik az amerikaiak Rózsavölgyi Árpádot. GIZELLA KIRÁLYNÉRÓL ÍRT REGÉNYT A KORÁBBI KÖRJEGYZ0N0 Keresd a nőt! - az államalapításnál is Szent István király Gizella nélkül nem lett volna képes ekkora tettre - mondja Elisabeth Faltin, akinek A királyné című történel­mi regényét a német Nóvum Verlag adta ki. A szerző - valódi ne­vén Kovácsné dr. Faltin Erzsébet - maga is határozott nő. A rend­szerváltás után közel 20 évig dolgozott Ambrózfalva és Csaná­dalberti körjegyzőjeként. AMBRÓZFALVA, CSANÁDALBERTI BAKOS ANDRÁS „Szívesen fogadunk kézirato­kat!" - bátorítja a kezdő írókat honlapján - a magyar kiadók szokásától némiképp eltérően - a Nóvum Verlag. A német vállalat weboldala azt is hang­súlyozza: „szívünket szerzőin­kért!". E szerzők egyike Elisa­beth Faltin, akit az ambrózfal­viak, csanádalbertiek Kovács Józsefiéként ismernek. E két településen dolgozott közel két évtizedig körjegyzőként. Két polgármesteri hivatalt irányí­tott, a helybeliek szerint karak­teres, határozott vezetőként, két polgármester munkáját se­gítette. önéletrajza szerint ad­dig, míg súlyos gondjai, egész­ségi állapota miatt nem kény­szerült lemondásra. Az 56 éves mezőhegyesi asszony ma csa­ládjának és kutató szenvedé­lyének él. Eredetileg történel­mi tanulmányt készült írni, amikor Gizella életéről gyűjtött anyagot. Miért pont róla? - Amikor Veszprémben ta­nultam, majdnem mindennap láttam a szobrát, olykor meg­érintettem a lábát, úgy mentem zárthelyi dolgozatot írni - szá­mol be az életét végigkísérő él­ményről Kovácsné dr. Faltin Er­zsébet. - Célom az, hogy fölhív­jam a figyelmet rá, meggyőző­désem, ő jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Szent István vég­hez tudta vinni az államalapí­tás művét. 2004- 2005-ben, amikor kezdtem lelkileg föltá­pászkodni, eldőlt, hogy a könyv regény lesz, amely ra­gaszkodik a történelmi tények­hez. Ez nem mindig könnyű, hi­szen néhány eseményről több­féle nézet is létezik. Sokan segí­tették a munkámat, így például hogy én is közvetlenül tapasz­talhattam: sok minden válto­zott 1000 év alatt, de emberi dolgaink, tetteink mozgatóru­gói szinte ugyanolyanok. Erzsébet a könyv kéziratát elküldte a szeged-csanádi megyés püspöki hivatalba. Kiss-Rigó László úgy döntött, ajánlót ír hozzá: „Szívből kí­vánom, hogy ez a regény, mi­közben maradandó olvasói él­ményt nyújt, szolgálja azt a nagy célt is, hogy Gizellát egy­re jobban megismerjük, meg­szeressük, kultuszát ápoljuk, és egyszer eljöjjön az a nap is, amikor Boldog Gizellát Szent Gizellaként tiszteljük" - írja a püspök. Körjegyzőből első könyves szerző: Kovácsné Faltin Erzsébet dedikálja A királyné című regé­nyét. CSALÁDI ARCHÍVUM Blazovich László professzor is. Nagy élmény volt a kutatások­ban eljutni olyan mélységig, Skóciai Szent Margit élete. A szerző most Skóciai Szent Margit életét kutatja. A krónika szerint 1047-ben született a mai Mecseknádasdon, 1069­ben lett III. (Véres) Malcolm felesége, megszelídítette, s ha kellett, a helyes irányba terelte férjét. A skótok jó szívű, a sze­gényeket mindig gyámolító ki­rálynéként emlékeznek rá. Tappancs-fesztivál SZEGED. Kutyák népesítik be va­sárnap a szegedi Az Eko-parkot (Fürj u. 92/B), itt rendezik meg a nyolcadik Tappancs- feszti­vált. A szervezők hagyomá­nyos és új programokkal várják az állatbarátokat, akik talál­kozhatnak gazdit kereső ku­tyákkal és cicákkal, állattartási tanácsokat kérhetnek vágy lo­vagolhatnak a Sári-tanya póni­ján. A rendezvényen kábító­szer-kereső, amatőr és profi munkakutyák mutatják be tu­dásukat, a legszebb négylábú­akat pedig a szépségversenyen díjazzák. Bővebb információ: www.tappancs.szeged.hu. fl A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG AJÁNLÁSÁVAL Ő KET S2I AJÓN ELÖADAS HAJÓKIRÁNDULÁSSAL www. amesiahafo. Hu Időpontok: 2009. július 17.: 17 óra. 2009. július 18.: 9,11,15,17,19 óra. 2009. július 19.: 9,11,16,18 óra. Helyszín: Szeged, Felső Tisza-parti kikötő. JEGYEK ÁRA ELŐVÉTELBEN: 2.000 Ft/fő. AZ INDULÁSOK ELŐTT A HELYSZÍNEN: 2.500 Ft/fő. A jegyek elővételben a Délmagyarország és a Délvilág ügyfélszolgálati irodáiban is kaphatók: Szeged Gutenberg u. 5. Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Makó, Szegedi u. 9-13. Szentes, Kossuth u. 8. CIGANYSZERELEM operett július 3., 4., 10., 11. Sztárszínészek egy színpadon STOHL András, GESZTESI Károly, BODROGI Gyula MOLNÁR Piroska, KOVÁCS Patrícia, HOLLÓSI Frigyes idváDbaTlivalo operisták szegedi Jegyértékesítés: Szabadtéri Jegyiroda REÖK. Tisza I krt. 56 . T.: 62 541-205" : wwvv.szabariteri.h'.!

Next

/
Thumbnails
Contents