Délmagyarország, 2009. július (99. évfolyam, 152-178. szám)

2009-07-08 / 158. szám

Az útépítőknek - 35 fokos káni­kula, nagyon erős UV-B sugár­zás ide vagy oda - haladniuk kell. Szusszanásnyi pihenés és frissítő viszont nekik is jár. Ezt is ellenőrizték a szegedi munka­védelmi felügyelők a razzián. SZEGED DOMBAI TÜNDE Nagyon erős UV-B sugárzás miatt a hétvégén riasztást ren­delt el az Országos Meteoroló­giai Szolgálat. Figyelmeztet­tek, hogy 15 percnyi napozás is ártalmas lehet délelőtt 11 és délután 3 óra között, de ár­nyékban sem ajánlatos lenni, mert ott is ér bennünket a su­gárzás. Helyette célszerű fedett helyre menni ezekben az órák­ban - már annak, aki teheti. Szegeden a felbontott Csil­lag téri buszmegálló betontör­melékét a napokban déli 35 fokban is rakták a munkások. Egy szegedi vállalkozás embe­rei kezelték a gépeket, egy má­sik hozta a „közlegényeket". Nővé András, az egyik cég üz­letvezetője elmondta: órán­ként tartanak 10 perc szünetet, sőt többet is, különben az őrült kánikulában nem bírnák a kő­kemény fizikai" munkát. Hoz hűtött ásványvizet a szuper­marketből, a gépkezelőnél van hűtőláda, de aki azt szereti jobban, megy, és „merít" az ivókútból. A tucatnyi ember a tűző napról az árnyékba húzó­dik pihenni. Egyikük viccesen meg is kérdezte: Előírás a nap­olaj is? Mert akkor az is van! - Külön az UV-B sugárzásra nem tér ki a munkavédelmi előírás, de azt szigorúan meg­szabja, mi a teendője annak a cégnek, amelyik melegben sza­bad téren dolgoztat. Kötelező a pihenő és hozzá a hűvösebb pi­henőhely. Kötelező a hűtött víz, mennyiségi korlát nélkül. És minden dolgozónak jár a külön pohár vagy flakon - ma­gyarázta Korom Péter, a mun­kavédelmi felügyelőség szege­di irodájának igazgatóhelyette­se. Ezt rendben találták a fel­ügyelők - akiknek nevét és ar­Visszavonták a riasztást Az előrejelzések szerint nem alakul ki az országban olyan nagy, egybefüggő terület, ahol nagyon erős vagy extrém len­ne az UV-B sugárzás, ezért az Országos Meteorológiai Szol­gálat visszavonta a riasztást. cát nem mutathatjuk - a na­pokban tartott razzián. De a munkavédelemmel több baj volt. Láttuk, az ellenőrök fi­gyelték a munkásokat egy da­rabig, és lefényképezték, hogy sisak nélkül dolgozik az egyi­kük a daru hatósugarában. A darusnak segítő ember szak­képzettségét nem tudta igazol­ni. Mindkettőért eltiltás jár. Az előírásokat sorra véve kiderült: az egyik cég nagy tapasztalatú vezetője tájékoztatta a dolgozó­it a munkavédelmi előírások­ról, de nekik nincs szabályos munkavédelmisük, munkavé­delmi dokumentációjuk. Hüsőlés bevallással Nyár végéig ilyen meleg munkahelyet is vizsgá­ló általános razziából - a társhatóságokkal - körülbelül 30-at tart Sze­geden a munkavédelmi felügyelőség 8 munkatársa. Pihenő elmulasztá­sa miatt nem büntettek még, bár ez érthető, ha hozzátesszük: nem megfigyelésre, hanem a dolgozók nyilatkozatára hagyatkoznak. Kisebb szabálytalanság miatt dolgozónként 20 ezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki. Súlyosabb vétség fejenként 100 ezer forintig bün­tethető szabálysértési eljárásban. Balesetveszélyes helyzetért létszám­tól függően cégenként 50 ezertől akár 10 millió forintig terjedhet a munkavédelmi bírság. 2009. JÚLIUS 8., SZERDA SÓLYOM VISSZAKÜLDTE A SZIRBIK-FÉLE JAVASLATOT Termálvíz: oda-vissza sajtolás Rendőrvérből folyt a legtöbb júniusban SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Összesen 1309-en adtak vért az ÓVSZ Szegedi Regionális Vér­ellátó Központ és a Magyar Vö­röskereszt szervezésében júni­usban. A legtöbben - 64-en - a Csongrád Megyei Rendőr-főka­pitányságon jelentkeztek do­nornak, a második helyre - 58 fővel - a szegedi Arany János Általános Iskola került, a „bronzérem" - 51 véradóért - a zákányszékieknek jár. Sokan adtak vért a szegedi APEH-ban, az MTA Biológiai Kutatójában, az egészségbizto­sító szegedi kirendeltségén, a SZEFO-ban, a nagycsaládosok egyesületénél, a Jézus Szí­ve-rendezvényen, a Kálvária sugárúti idősek otthonában és a Pick Zrt.-nél. Vérükkel segí­tettek Pusztamérges, Öttömös, Forráskút, Zsombó, Kiskundo­rozsma, Balástya, Sándorfalva és Röszke lakói is. A levett vér­ből 85 szív-, 25 érműtétet és 7 veseátültetést hajtottak végre a régiós szakemberek. MEGYEI TÜKÖR ] Kezdetnek nem rossz, de a hasznosítók számára több kér­dést is felvet, hogy nem kell visszasajtolni a termálvizet. Szirbik Imre törvénymódosító javaslatát elfogadta az ország­gyűlés, de a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a jogszabályváltozást. SZENTES BÍRÓ DÁNIEL Jól hangzik, de valójában nem oszt, nem szoroz a szentesi Ár­pád Agrár Zrt.-nek, hogy Szirbik Imrének, a térség országgyűlési képviselőjének javaslatára ősz­től megszűnhet az energetikai hasznosítású termálvizek visz­szasajtolási kényszere. A társa­ság, amely 60 hektáron - üveg­házakban és fóliasátrakban ­termel zöldségeket, összesen 20 termálkutat üzemeltet. Mivel ezek közül a legfiatalabbat is 21 éve fúrták, az Árpádra nem vo­natkozott az a 2004-ben beve­zetett jogszabály, amely szerint visszasajtoló művet kell építeni az új termálkutak mellé. Egy ilyen létesítmény nem is lenne elég: szakemberek szerint egy termálkúthoz legalább 2-3 visz­szasajtolót kellene építeni, hogy a földből kinyert víz újra megfelelő rétegek közé kerül­jön. E visszasajtolók kialakítása darabonként 200-300 millió fo­rintba kerülhet. Az Unióban nincs egységes szabályozás a termálvíz keze­lésére, a túlzott hazai szigor félrefordítás eredménye lehet - véli Nagygál János. Az Árpád Agrár Zrt. kertészetének mű­szaki vezetője szerint a Szir­bik-féle módosítás egy szak­mai alapokra helyezett tör­vény-előkészítés kezdetét je­lentheti. Akik 2004 és 2009 kö­zött fúrtak kutat, azok csak a visszasajtoló kiépítése függvé­nyében kaphatták meg az en­gedélyeket, tehát ezeket nekik továbbra is működtetniük kell. A módosítás a 2004 előtt fúrt kutak esetében akkor je­lenthet engedményt, ha vala­ki visszasajtolással kapcsola­tos fejlesztésbe kezd, ilyenkor ugyanis a fizetendő vízkész­letjárulékból levonható a rá­fordítási költ­ség. De miért kezdene ilyes­mibe bárki, ha nincs kötele­zettség? Azért, mert közvetett módon, a szennyvízbírság emelésével rá lehet kényszeríteni az üzemel­tetőket. Utóbbit bizonyos ha­tárértékek mentén szabja ki az állam azokra, akik nem sajtol­ják vissza a termálvizet. A probléma az, hogy a bírság most nincs maximalizálva. A köztársasági elnök vissza­küldte. Sólyom László nem írta alá, és megfontolásra vissza­küldte az országgyűlésnek a vízgazdálkodási törvény módo­sítását tartalmazó törvényt. A módosítással két okból sem ért egyet. A visszatáplálás egyrészt fontos a felszín alatti egységes vízbázis megóvása szempontjá­ból. A termálvizek ugyanis kap­csolatban vannak az ivőVíz­kinccsel, amelynek Magyaror­szágon szinte teljes egésze a felszín alatti vizeken alapul. A visszasajtolás fontos a felszín feletti vizek minősége és élővi­lága megóvása céljából is. $$ Az Unióban nincs egységes szabályozás a termálvíz kezelésére, a túlzott hazai szigor félrefordítás eredménye lehet. Nagygál János Nagygál János szerint a szennyvízbírság maximalizálása nyugtatná meg igazán a termálvíz hasznosítóit. A SZERZŐ FELVÉTELE A Csillag téri buszmegálló építőit is ellenőrizték a munkavédelmi hatóság emberei, FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA Eltiltásokkal járt a razzia ljb^ííiüoj •ftp^wnméiáfi toshiba aircondtriomng aáasgaijs • RAS 10SKV/SAV-E - 175.800 Ft+AFA (2,5 kW-os inverteres) RAS 13SKV/SAV-E - 204.800 Ft+ÁFA (3,5 kW-os inverteres) RAS 10SKHP/S2AH-ES - 121.000 Ft+ÁFA (225 kW-os fix sebességű) RAS 13SKHP/S2AH-ES -§135.500 Ft+ÁFA (3,5 kW-os fix sebességű) m en: A részletekről érdeklődjön az alábbi ek „klírna-vönál: 06-40-82-82-00

Next

/
Thumbnails
Contents