Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-29 / 150. szám
Hétfő, 2009. június 29. A dél sportja 113 Ma 13 órakor hazai pályán megkezdi a csoportmeccseket az ötszörös bajnok Hód TC férfi teniszcsapata. A vásárhelyi együttes az A csoport nyitókörében rangadót játszik a Kiskastély Gödöllő SE ellen. SÜLI RÓBERT A Hód TC férfi teniszcsapata zsinórban négyszer nyerte meg a Szuperligát. Idén is esélyes a vásárhelyi együttes a végső győzelemre, azonban az esetleges újabb aranyérem megszerzéséhez még rögös út vezet. Máris itt az első akadály, a Kiskastély Gödöllő SE csapata. Ma a Hód TC kiváló adottságú teniszcentrumában 13 órakor rangadóval indul a csoportküzdelem. Az nem lehet kérdés, hogy az A csoportból (a Győr és a BSE szerepel még ebben a kvartettben) ez a két együttes jut majd tovább, hiszen a Vásárhely és a Gödöllő keretében is remek játékosok találhatók. Olyan teniszezők, akik jól ismerik egymást. Két éve ez a két csapat vívta a bajnoki finálét, méghozzá egy olyan döntőt, ami a sportág nagykönyvébe is beíródott. Vesztett állásról, reménytelen helyzetből fordítottak a hódosok, és győzték le a Gödöllőt. Most is parázs meccsre van kilátás, mint a tenyerüket, úgy ismerik egymást a teniszezők. A vendégeket a román Moraru erősíti (a világranglistán 264.), akit nem könnyű legyőzni, ellene a hazaiak szintén román légiósa - a cseh Lukas Rosul (165.) a négyes döntőre érkezik -, Andiéi Mlendea (456.) veszi fel a küzdelmet. Varga Róbert (584.) újonc a Hód ban, a DK-csapattag hazánk jelenlegi legjobb játékosával, Balázs Attilával (396.) csap majd össze, minden bizonnyal jó meccs lesz. Bardóczky Kornél (594.) tavaly verhetetlen volt egyesben, „Koresznalc" hatalmas szíve van, és még mindig remekül játszik. A nap meccse az övé, az egykor a Vásárhelyt is erősítő Balázs György (854.) lesz az ellenfele. A hátsó hármas, Lukács Dénes (1000.), Nóvák Balázs (1675.) - mindketten az USA-ban tanulnak - és Both József sem számíthat könnyű meccsre Szatmáry, Borsos és Szépvölgyi ellen. A hat egyes után következik három páros, amelybe biztos beszáll a Hód TC „történelmi személyisége", Nagy Viktor is, akiről mindenki tudja: csodákra képes. S MECCSEK, CSOPORTOK. A Hód TC együttese az A csoportba (Hód TC, Gödöltő, Győr, BSE) került, míg a B-be (IDOM Team, MTK, Pécs, Fehérgyarmat) a másik négyes. Az első két helyezett kerül a hét végi fővárosi négyes döntőbe. MECCSEK. Hétfő, 13 óra: Hód TC-Gödöllő. Kedd, 13 óra: Győr-Hód TC. Csütörtök, 13 óra: BSE-Hód TC. OBI. Az 0B l-es bajnokságban szerepel a Naturtex-Gellért SE csapata. A szegedi együttes a Tatár TC (július 1. idegenben), a Vízművek (július 3. itthon, kezdés 11 óra), és Újhidy (július 5. idegenben) került egy csoportba. Tornasikerrel debütáltak MUNKATÁRSUNKTÓI Egy hódmezővásárhelyi és négy szegedi játékost válogattak be az U15-ös nemzeti együttes húszas keretébe a Magyar Labdarúgó-szövetség telki edzőközpontjában rendezett válogató után. Régiónkból 18 játékos utazott a telki válogatóra. Az 1995-ös születésű játékosok közül négyen Tisza Volán-nevelésüek: Leindler Domonkos kapus, Laczkó Zsolt védő, Forgács Dávid középpályás és Vangel Roland támadó. A volánosok edzői: Bóka Ferenc és Bagdi Ferenc. Az ötödik válogatottat a Hódmezővásárhelyi FC adta Brizik-Bodrogi István személyében, akit Molnár Tibor készített fel. A fiatalok rögtön szerepet kaptak, hiszen a nyíregyházi 31. Jonatán-kupán léptek pályára. Az öt fiatal közül Leindler - az egykori szegedi, hódmezővásárhelyi és makói labdarúgó, Leindler Zoltán fia - viselte a kapitányi karszalagot, a magyar U15-ös válogatott pedig veretlenül, tizenegy szerzett és mindössze két kapott góllal megnyerte a tornát, miután a döntőben, ahol Leindler mellett Laczkó és Forgács kezdő volt, Vangel csereként állt be, 2-2 után 11-esekkel legyőzte a Nyírsuh. Liszkai Szilveszter egy évig a Pick Szeged hálóőre lesz liszkait kölcsönadta a veszprém MUNKATÁRSUNKTÓL Puljezevics Nenad hét év után távozott a Pick Szeged férfi kézüabdacsapatától, így a kétszeres magyar bajnok együttesnek kapust kellett keresnie. A Tisza-parti vezetőknek nem volt egyszerű dolguk, hiszen a legtöbb hálóőr élő szerződéssel rendelkezett. Hiába járt Szegeden Mikler Roland, a Dunaferr horribüis összeget meg nem erősített információk szerint 30 millió forintot - kért a kapusért. A szegedi vezetők felvették a kapcsolatot az MKB Veszprémmel Liszkai Szilveszter (22, a 2004-2005-ös idényben mutatkozott be az NB I-ben) kölcsönvételével kapcsolatosan. A nagy rivális partner volt, így a tehetséges kapust egy évre a Pick Szeged csapatának kölcsönadta. A klub honlapján befejeződött a szurkolók szavazása, hogy ki volt az idény legjobb játékosa. A győzelmet Valentin Ghionea szerezte meg, megelőzve Marjanacot és Andjelkovicsot. Törökék másod i kok MUNKATÁRSUNKTÓL A római vüágbajnokságra készülő magyar férfi vízüabda-válogatott az elmúlt hétvégét Bukarestben töltötte, ahol az Űjpest, majd a Domino-Honvéd egykori sikerkovácsa, Kovács István edzette házigazdáit legjobbjai mellett az orosz és a német nemzeti csapat társaságában vett részt a négycsapatos viadalon. A mmmmmmmmmmmmmmmmmmm • szegedi Török Bélával soraiban felálló Kemény-alakulat meglepetésre csalt a második helyen zárta a tornát. A németeket 12-6-ra, az oroszokat 15-2-re lépték le Birosék, csakhogy a románoktól kínos, 6-5-ös vereséget szenvedtek. A torna végeredménye: 1. Románia 6, 2. Magyarország 4, 3. Oroszország 2,4. Németország 0 ponttal. Országos bajnokok lettek a szegedi sakkozók Több korcsoportban és kategóriában, egyéniben és csapatban is bajnoki címek sorozatát szállították az utóbbi időben a szegedi Maróczy Géza Sportegyesület versenyzői. MUNKATÁRSUNKTÓL Rendkívül sikeres időszakon vannak túl a szegedi Maróczy Géza Sportegyesület sakkozói. A Baiatonlellén megrendezett egyéni diákobmpián korcsoportjában Csirik András és Csonka Balázs is bajnoki címet szerzett, míg a Csuti SE-ben szereplő szegedi Papp Petra ezüst-, Antal Tibor Kende (ASE Paks) és Tanács Anna bronzérmesként, Tésik Csaba ötödikként végzett. Rapid kategóriában Szombathely adott otthont az egyéni és csapat ob-nek, ahol öt szegedi első hely született: a 8 év alatti lányok között - veretlenül - Marjanovics Annamária, a 12 év alatti fiúk között Csonka Balázs, a 16 év alatti lányok között Papp Petra, a fiúk között Csirik András, a 18 év alatti lányoknál pedig Tanács Anna végzett az élen. Második helyezett Vályi Blanka Borbála (10 év alattiak), harmadik Tésik Csaba (14 év alattiak), hatodik pedig Szajbély Sámuel (8 év alattiak) és Péczely Sebastián Zsombor (10 év alattiak) lett. A csapatversenyben is jól ment a Maróczynak, két bajnoki cím is Szegedre került: a 10 év alatti korosztályban a Csirik János, Péczely Sebastián Zsombor, Szilassi Ábel, Vályi Blanka Borbála összetételű négyes, a 14 év alattiak mezőnyében a Tésik Csaba, Csonka Balázs, Barócsi Ádám Attila, Vályi Adél kvartett végzett az élen. A legjobb egyéni versenyzőnek járó tábladíjat öt szegedi nyerte el: Péczely Sebastián Zsombor, Csonka Balázs, Ralchely Mátyás, Antal Tibor Kende és Papp Petra. Draxlerék a középdöntőben MUNKATÁRSUNKTÓI Három meccsen két győzelmet aratva a legjobb nyolc közé jutott a magyar U17-es női kézilabda-válogatott a Szerbiában zajló Európa-bajnokságon. Eredményével kiharcolta a jövő évi dominikai köztársaságbeli vb-részvételt. A nemzeti csapat keretében ott van az ASA-Consolis HNKC játékosa, Draxler Orsolya is, aki két meccsen egyszer volt eredményes. Eredmények: Magyarország-Litvánia 42-32, Magyarország-Macedónia 50-24, Magyarország-Franciaország 30-33. A csoport végeredménye: 1. Franciaország 6 pont, 2. Magyarország 4, 3. Litvánia 0,4. Macedónia 0. • varga róbert számara premier lesz a gödöllő elleni szuperliga mérkőzés Fotó: Tésik Attila Rangadóval kezd a Hód TC csapata A MÁSODIK HÉTEN PARÁZS CSATÁK VÁRHATÓK WIMBLEDONBAN Eddig a papírforma érvényesült A menők szinte szettveszteség nélkül meneteltek a wimbledoni nyílt teniszbajnokság első hetében, ám a ma kezdődő nyolcaddöntőkben már a „nagyoknak" is meggyűlhet a baja a továbbjutással. Federer már csak négy meccsre van a Grand Slam-rekordtól. GVÚRÓS ISTVÁN A papírforma jellemezte az első hét összecsapásait Wimbledonban: az első tíz kiemelt közül a nőknél és a férfiaknál is csak hárman (a világranglista-vezető Nadal el sem indult) búcsúztak a küzdelmektől. Az erősebbik nemnél a 15. Grand Slam-sikerére hajtó (ezzel a valaha volt legeredményesebb versenyző lenne) eddigi ötszörös wimbledoni győztes Roger Federer meggyőzően menetel, bár tőle szokatlanul a harmadik fordulóban egy szettet már veszített a német Kohlschreiber ellen. A svájci menő a legjobb 16 között azzal a svéd Söderlinggel találkozik, akit legutóbb a Roland Garros döntőjében vert meg simán. A Nadal kiesésével „szabaddá" váló felső ágon a 2002-es győztes Hewitt vitézkedik, ám a harmadik kiemelt, s a hazai publikum által buzdított Murraynek és a negyedik kiemelt szerb Djokovicsnak sem okozott az első három kör különösebb problémát - nem lenne meglepetés, ha ez a négy játékos játszaná az elődöntőt. Ha a férfiaknál sima, a nőknél még simább a helyzet: a Szafina, Serena Williams, Venus Williams (képünkön), Gyementyjeva négyes eddig szettet sem vesztve teljesítette az első három kört. A két amerikainak már a nyolcaddöntőben nehéz ellenfél jutott, bár favoritnak B Susányi nyert Remekül kezdte szereplését Susányi Zsófia (képünkön), a Gellért Tenisziskola játékosa Wimbledonban, a juniorok mezőnyében. A szegedi játékos a nyitókörben a 16. helyen kiemelt norvég Ulrlkke Eikerlt verte meg 78 perc alatt 6:4,1:6, 6:0-ra. A GTI teniszezője négy ászt szórt, és 26 nyerő ütése volt, valamint az 1:0-ról elvesztett második szett után a harmadikban lenullázta norvég riválisát. A második fordulóban az olasz Trevisan ellen mérkőzik. számítanak, Ivanovics és Hanchutová okozhat fejfájást a testvérpárnak. Párosítás, nyolcaddöntő, férfiak: Hewitt (ausztrál)-Stepanek (cseh, 23. kiemelt), Berdych (cseh, 20.)-Roddick (amerikai, 6.), Murray (brit, 3.)-Wawrinka (svájci, 19.), Ferrero (spanyol)-Simon (francia, 8.), Andrejev (orosz, 29.)-Haas (német, 24.), Sela (izraeli)-Djokovics (szerb, 4.), Verdasco (spanyol, 7.)-Karlovic (horvát, 22.), Söderling (svéd, 13.)-Federer (svájci, 2.). Nők: Szafina (orosz, l.)-Mauresmo (francia, 17.), Wozniacki (dán, 9.)-Lisicki (német), V. Williams (amerikai, 3.)-Ivanovics (szerb, 13.), Radwanska (lengyel, ll.)-Oudin (amerikai), Razzano (francia, 26.)-Schiavone (olasz), Vesznyina (orosz)- Gyementyjeva (orosz, 4.), Azarenka (fehérorosz, 8.)-Petrova (orosz, 10.), Hanchutová (szlovák)-S. Williams (amerikai, 2.)