Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-29 / 150. szám
141A dél sportja Hétfő, 2009. június 29. Végül elmaradta csoda MUNKATÁRSUNKTÓL Az ember csak ámult és bámult. Nehéz volt megemészteni, hogy a dél-afrikai labdarúgó Konföderációs-kupát nem Brazília, nem Spanyolország, még csak nem is a világbajnok Olaszország nyeri, hanem az Egyesült Államok... Legalábbis minden jel erre mutatott a döntő első félidejében. Ugyanis az amerikaiak Dempsey és Donovan góljával 2-0-ra vezettek a meccsnek ebben az időszakában semmit sem mutató Brazília ellen. Nem tudni, hogy a szünetben mit mondott tanítványainak Dunga kapitány, de tény, a második játékrészben egy teljesen más brazil csapat futballozott. Luis Fabiano (képünkön) duplája még csak az egyenlítésre volt elegendő, de hat perccel a vége előtt Lúcio bombafejese már azt jelentette (3-2), hogy az ötszörös vüágbajnok megvédte címét. Megérdemelte a győzelmet, az a csapat, amely 0-2-ről képes győzni, annak sikerének jogosságához nem fér, nem férhet kétség. Brazüia harmadszor hódította el a Konföderációs-kupát, de az Egyesült Államoknak is jár a dicséret. A bronzérem Spanyolországé lett, amely a hosszabbításban szerzett Xabi Aíonso-góllal 3-2-re verte meg a házigazda Dél-Afrikai Köztársaság válogatottját. Újabb két dobogós hely MUNKATÁRSUNKTÓL Tegnap este befejeződött az egri Bitskey uszodában a 111. felnőtt országos úszóbajnokság. A szegedi SZUE-Toyota-Tmax kis létszámú csapata nagyszerűen szerepelt, végül négy érmet, egy ezüstöt és három bronzot nyert. A sort még csütörtökön Ambrus Diána 200 m pillangón elért harmadik helye nyitotta meg, amit a 4x200 m női gyorsváltó (Olasz Anna, Stefán Gréta, Lábdy Alexandra, Széli Friderika) bronzérme követte. Szombaton nem sikerült a szegedieknek felkapaszkodniuk a dobogóra, de ettől függetlenül Lábdy 50 m háton 30.55 másodperces idővel elért 4. helye, valamint a szintén negyedik helyre jó 4x100 m női gyorsváltó (Széli, Olasz, Stefán, Lábdy) 3:54.36-os ideje egyaránt jónak mondható. Főleg az utóbbi minősül annak, a Tisza-partiak mindössze 39 századdal maradtak le a harmadik helytől. A tegnapi zárónapon Ambrus 100 m pillangón 4. (1:02.30), Olasz Anna pedig 200 gyorson 6. (2:05.20) lett. Anna fő számában, az 1500 m gyorson „kárpótolta" magát, 17:04.21 perces idővel másodikként ért célba. Idén már harmadszor úszott az ifi Eb szintidőn belül. ötven gyorson pedig új egyéni csúcsot repesztve 26.48 másodperccel Széli Friderika bronzérmes lett. - A bajnokság előtt két éremre számítottam, de titkon bíztam egy harmadikban - árulta el Gellért Gábor, a SZUE-Toyota-Tmax vezetőedzője. - Aztán négy lett belőle, úgyhogy örömömben majd kiugrok a bőrömből. Évek óta nem volt ilyen sikeres a szegedi úszósport. VALENTINO ROSSI SZÁZADIK NAGYDÍJÁT NYERTE Talmácsi Gábor tizenhatodik A gyorsaságimotoros-világbajnokság hollandiai futamán, Assenben a Scot Honda magyarja, Talmácsi Gábor másodszor indulva a MotoGP kategóriában - ismét célba ért, ezúttal a tizenhatodik helyen. TAMÁS ÁKOS Hollandiában a szombat a verseny napja, ezért minden egy nappal előrébb csúszott ezen a hétvégén. Talmácsi Gábornak is hamarabb kezdődött a nagydíj, mivel a MotoGP versenyzői számára kötelező programok vannak már a versenyeket megelőzően. Egy ilyenen vett rész a magyar versenyző is, ahol az asseni motormúzeum csodáit próbálhatta ki társaival. Talma egy régi Honda versenygépre ült, amelyet elmondása szerint nagyon nehéz volt kezelni. Talmácsi Gábor szombat reggel a bemelegítő edzésen jól motorozott, sikerült kipróbálnia a versenybeállításokat. Utána részt vett a MotoGP pilóták számára rendezett parádéján, ahol nyitott sportautókon vitték körbe a világ leggyorsabb két keréken száguldó versenyzőit. Talma csapattársával, Takahashival integetett a szép számmal összegyűlt publikumnak. Második alkalommal állt Talma a király kategória nagyágyúival a rajtrácson, a magyar versenyző higgadtan várta élete második nyolcszázas versenyét. A rajt remekül sikerült Gábor számára, hiszen négy versenyzőt is maga mögé utasított. Több körön keresztül harcolt a pontszerző helyekért a Scot Honda magyarja, de feljöttek a mögötte lévők, és megelőzték. Talmácsi végig magabiztosan motorozott, és végül a tizenhatodik helyen ért célba. A versenyt a századik nagydíjgyőzelmét ünneplő Valentino Rossi nyerte, Jorge Lorenzo és Casey Stoner előtt. •»flOR r W huss Aki AZ OLASZ MOTOROS ZSENI, VALENTINO ROSSI HOLLANDIÁBAN JUBILÁLT Fotó: MTI - Jól sikerült a rajt, néhány körön át tudtam is tartani a lépést a többiekkel, majd visszacsúsztam, de befejeztem a versenyt, és ezzel elégedett vagyok. Az adatok alapján és a mérnökeim véleménye szerint jól haladunk, és közeli célunk lehet a pontszerző helyek egyike. A jövő heti amerikai futamon megpróbálok tovább fejlődni, és előbb-utóbb beérik a sok munka gyümölcse - mondta Talmácsi Gábor a verseny után. A király kategória mezőnye az Egyesült Államokba látogat, és Kaüforniában, Laguna Seca-ban versenyez majd a világbajnoki pontokért. í EREDMÉNYEK. MotoGP, 800 kcm: I. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 42:14,611 perc, 2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 5,368 mp. hátrány, 3. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 23,113 mp. h., 16. Talmácsi (Honda) 1:25,099 p. h. A vb állása: 1. Valentino Rossi 131 pont, 2. Jorge Lorenzo 126,3. Casey Stoner 122 ponttal. 250 kcm:1. Hirosl Aojama (japán, Honda) 40:44,008 perc, 2. Hector Barbera (spanyol, Aprllia) 4,424 mp. hátrány, 3. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 10,339 mp. h., 15. Tóth Imre egy kör h. A vb állása: 1. Aojama Hlrosi 121 pont, 2. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilla) 108,3. Hector Barbera 95,19. Tóth 12 ponttal. 125 kcm: 1. Sergio Gadea (spanyol, Aprllia) 39:07,577 perc, 2. NicolasTerol (spanyol, Aprilla) 0,078 mp. hátrány. 3. Julián Simon (spanyol, Aprilia) 0,901 mp. h. A vb állása: 1. Julián Simon 100 pont, 2. Bradley Smith (brit, Aprilla) 95,5,3. Sergio Gadea 84 ponttal. SZABADULJ MEG FELESLEGES DOLGAIDTOL, ÉS KERESS PÉNZT A DELIAPRO.HU-N! JÚNIUSBAN min Déli Apró feltöltőkártya 50%-kai TÖBBET ÉRI A kártyák a Szilágyi utcai ügyfélszolgálaton vásárolhatók meg. Részletek a www.deliapro.hu oldalon! PROGRAMPONT • NAPI SZOLGÁLTATÓ ÉS KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ MOZI SZEGED, BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 16,18 óra: Utazás a Föld középpontja felé - 3D. Színes, feliratos amerikai-kanadai kalandfilm, 20 óra: Terminator - A megváltás. Színes, m. b. amerikai-németangol film. BALÁZS BÉLA TEREM 16,18.15,20.30 óra: A nő másik arca. Színes, feliratos angol-amerikai film. CSÖKE JÓZSEF TEREM 16.15,18.30 óra: Oly sokáig szerettelek. Színes, feliratos francia-német film, 20.45 óra: Őrült Szentiván-éj. Sz., felir. angol-osztrák-lett film. GRAND CAFÉ 19 óra: Gran Torino. Színes, feliratos amerikai film, 21 óra: Az osztály. Színes, feliratos francia film. PLAZA CINEMA CITY Transformers: A bukottak bosszúja (m. b.): 13,14.30,16,17.30,19,20.30 óra. Másnaposok (feliratos): 14,16.15, 18.30,20.30 óra. Az utolsó ház balra (feliratos): 13.30, 18,20.15 óra. Nász-ajánlat(m. b.): 13.45,16, 18.15,20.15 óra. Rockhajó (feliratos): 14.15 óra. Képlet (feliratos): 13.15,15.30,17.45, 20 óra. Megint 17 (m. b.): 13,17.15 óra. Terminátor - Megváltás (m. b.): 15, 17.30, 20 óra. Éjszaka a múzeumban 2. (feliratos): 15.15,19.30 óra. Angyalok és démonok (m. b.): 16.45,19.30 óra. StarTrek(m. b.): 15.45 óra. SZENTES 17.30 óra: Milk. Színes, feliratos amerikai életrajzi dráma, 20 óra: Angyalok és démonok. Színes, m. b. amerikai thriller. KÖZÉLET SZEGED A Közéleti Kávéház rendezvénye A SOMOGYI-KÖNYVTÁRBAN 17 óra: A holnap reménye. Vendég: v. Nyilas Péter István. Beszélgetőtárs: Nyilas Péter. Házigazda: dr. Nagy Péter. A Csillag téri fiókkönyvtárban (Kereszttöltés u. 29.) 10-12 óra: Aszfaltrajzverseny Cserhalni Krisztina, Makra Erzsébet és Szalma Andrea könyvtárosok vezetésével. AZ ÉSZAKVÁROSI FIÓKKÖNYVTÁRBAN (Gáspár Z. u. 6.) 10-12 óra: Benedek Elek-mesék olvasása Kiss Katalin és Mojzesné Süli Anna könyvtárosok vezetésével. A PETŐFITELEPI FIÓKKÖNYVTÁRBAN (Szántó K.J.u. 28.) 10-12 óra: Gyöngyfűzés Megyesi Beáta könyvtáros vezetésével. MÓRAHALOM VI. HOMOKHÁTI SOKADALOM 9.45-től: „Európa helye és szerepe a termáliparban" - konferencia az ETIK épületénél. 18.00: Cslky Gergely: A nagymama - vígjáték a Mórahalmi Színtársulat előadásában KIÁLLÍTÁS SZEGED ASZŐREGI FIÓKKÖNYVTÁRBAN (Magyar u. 14.) megnyílt a Rózsaábrázolások a Somogyi-könyvtár régi folyóirat-gyűjteményében című kiállítás, amely július 31-éig látogatható. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZ 1. EMELETI KIÁLLÍTÓTERMÉBEN megtekinthető Móra Gábor és Rácz Attila modellező Repülőgépmakett-kiállítása június 30-áig, hétköznap 9-18 óráig. A VÁRMÚZEUMBAN (Stefánia 2.) július 1-jéig láthatók AmerlgoTot-szobrok, hétfő kivételével naponta 10-17 óráig. A MEGYEHÁZA AULÁJÁBAN megnyílta Csongrád Megye Kortárs Fotóművészete 2009 kiállítás, amely július 9-éig, hétköznapokon 8-18, szombaton 8-12 óráig tart nyitva. A BUDAPESTI ROMÁN KULTURÁLIS INTÉZET SZEGEDI FIÓKINTÉZETÉBEN (Dugonics tér 2.) megnyílt az Európalak az európaiak szemében című képregény-kiállítás. A BELVÁROSI KAMARA GALÉRIÁJÁBAN (Vaszy Viktor tér 2., Belvárosi mozi 2. emelet) megnyílt Jacob Gábor fotóművész Cartoline D'ltalla (Képeslapok Olaszországból) című kiállítása, amely július 25-élg tekinthető meg. A REÖK-BEN (Tisza Lajos krt. 56.) megnyílt a 35. Nyári Tárlat, amely július 12-éig látogatható. A MAGYARORSZÁGI VOLKSBANK ZRT. SZEGEDI BANKFIÓKJÁBAN (Klauzál tér 1-3.) megnyílt Zajácz Tamás bőrművész kiállítása, amely szeptember 16-áig tekinthető meg hétfőn, kedden és szerdán 8-16 óráig, csütörtökön 8-18 óráig, pénteken 8-15 óráig. <3 O « T ASZTALFOGLAL AS: (64)444 157 Góiy Pince & Terasz, 674S Szeged, liszt u. 9. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VAN)