Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-20 / 143. szám

Szombat, 2009. június 20. Szieszta 111 Egy nő, aki az Abu Gharibban raboskodó iraki foglyokat kínozta és fotózta - öt évvel később sem bánja tettét LYNNDIE CSANATOT 2003-ban egy egész nemzet szégyellte magát, amikor napvilágra kerültek azok a fotók, amelyeket hét amerikai katona - köztük egy nő - készített ira­ki foglyokról egy Bagdadhoz közeli börtönben. Az akkor 21 éves Lynndie Eng­land nem érzi, hogy sajnálnia vagy szégyellnie kellene azt, hogy részt vett a fogvatartottak megalázásában. Többek között a meztelenre vetkőztetett fér­fiakat arra kényszerítették: maszturbáljanak. Normális esetben semmi különös nem történik a nyugat-virginiai Keyserben. Azért érkeztem a kisvárosba, hogy in­terjút készítsek a helyi „hírességgel", azzal a lánnyal, aki az Egyesült Álla­mok hadseregének katonájaként 2003-ban részt vett iraki foglyok kín­zásában és megalázásában - és mind­ezekről a szörnyű tettekről fotókat is készített bajtársaival. A gyomorforga­tó fotókat hét amerikai katona készí­tette szuvenírként egy Bagdadhoz kö­zeli börtönben. Az egyik fotón a fiatal nő pózol, kezében póráz, amelynek másik vége egy iraki rab nyakára van kötve. Lynndie England akkor 21 éves A szerelem teljesen elvakított. Tudom, hogy Graner manipulált engem, de akkor bármit megtettem volna, amire csak kér. Lynndie England volt. Ezek miatt a felvételek miatt megszámlálhatatlanul sok amerikai érez szégyent - mondhatni: az egész nemzet szégyelli magát. A történtek óta öt év telt el A fotókat legelőször a tévécsatornák mutatták be. A fényképek egyetemes felháborodást váltottak ki, és ezek ha­tására szinte erkölcsi hadjáratot indí­tottak a soron lévő amerikai elnök, George W. Bush ellen, akinek megíté­lése jelentősen romlott a botrány ki­robbanása után. Ráadásul a kínzások közül az amerikai katonák néhányat videóra is vettek, és a civilizált világ rémülten nézte a képeket arról, ho­gyan bántak a muszlim örizetesekkel amerikai fogvatartóik. Az egyik fotón Lynndie England egy sor rémült iraki foglyot vizsgál meg - a foglyok meztelenek, a fejükön homok­zsák. England társaival arra kénysze­ríti őket, hogy maszturbáljanak. A fia­tal katonanő mindegyik fényképen vi­gyorog. Szájában cigaretta lóg. Kide­rült: hüvelykujját feldugta az iraki fog­lyok végbelébe, miközben azt mondo­gatta: ez Lynndie üdvözlete. Lynndie England azt követően sem kért bocsánatot, hogy Barack Obama amerikai elnök birtokába kerültek a CLA úgynevezett kínzásaktái, amelyek­ből világosan kiderült: a Bush-admi­nisztráció idején rendszeres volt a ra­bok megalázása és kínzása. Amikor ta­lálkoztam vele, három dolog tűnt fel számomra: a megbánás lélegzetelállító­an megdöbbentő hiánya, bárminemű katonai szolgálatra való alkalmatlansá­ga és ijesztő közönye az Abu Gharibban raboskodó irakiak iránt. Amikor legelő­ször találkoztam Englanddel, hogy fel­tegyem kérdéseimet, végig ásítozott. Két nappal később azonban már jobb formában volt, vélhetően az antidep­resszánsok élénkítették fel. Az a hírhedt kéztartás Három különböző éjszakát említ, aho­gyan visszaemlékszik 2003 októberé­nek végére, novemberének elejére. Abban az időben az volt a feladata, hogy felvegye az őrizeteseket, és ki­töltse papírjaikat. Nem volt semmi dolga az Abu Gharib-i börtön „nehéz" részlegével, ahol körülbelül 40 cellá­ban a legveszélyesebbnek vélt rabo­kat tartották fogva. Ennek ellenére England esténként besettenkedett a körletbe, hogy lefeküdjön Graner ten­gerészgyalogossal. Miután mindkette­jüket letartóztatták, England azt is be­vallotta, hogy egy másik katonával is volt szexuális kapcsolata: Megun Am­buhllal. Amíg England börtönbünte­A Lynndie kezében tartott póráz végén egy iraki rab FOTÓ: DAILY MAIL tését töltötte, korábbi barátnője, Me­gun férjhez ment. Viszonyuk idején England férjnél volt, gyermekkori sze­relmével, James Fi/ce-kal kötött ka­maszlányként házasságot. így a két nő kapcsolatával megszegte az amerikai hadsereg szabályait. Habár Englandet több alkalommal figyelmeztetésben részesítették, nem volt hajlandó szakí­tani Granerrel, így végül lefokozták. Később a nő azt mondta: teljesen Graner hatása alatt állt. Graner nevelő­tiszt volt, és ijesztő rekordokat állított fel a rabok bántalmazása terén. Ször­nyű dolgokat követett el, az egyik rab azt állította, hogy borotvapengéket ra­kott a fogvatartottak ételébe. - A szere­lem teljesen elvakított - mondta vonta­tott hangon England, amikor próbálta megmagyarázni, miért bocsátható meg neki, hogy részt vett a fényképeken megörökített kínzásokban. - Tüdőm, hogy Graner manipulált engem, de ak­kor bármit megtettem volna, amire csak kér. Az egyik legszörnyűbb képről kérdezem: ezen hét meztelen őrizetest látunk, akiket arra kényszerítettek, hogy egymásra feküdve, karjukatTá­ti ukat egymások átfűzve élő piramist alkossanak. Miután az emberek meg­tették, amit Graner parancsolt nekik, a férfi átölelte a lányt. A mosolygó pár a groteszk gubanc előtt pózolva látható a fájdalmas lehetett ez a rabok számára, mindössze annyit mond: „Valószínű­leg". Kérdezem: ha így gondolja, mért nem kérte meg Granert, hogy állítsa le az egészet? Egy vigyorgással és egy vállrándítással együtt érkezik a válasz: „Biztos vagyok benne, hogy azt mond­ta volna: Nem." Amikor azt kérdezem: És egyáltalán nem sajnálta őket?, England sokkal hosszabban hallgat, mint a korábbi kérdések hallatán. Végül azt mondja: „Ellenségnek tekintettem őket, a má­sik oldalról. Ami történt, az háború­ban megtörténik, ök hússzor ször­nyűbb dolgokat tettek volna velünk." Egy másik fotót is megnézünk: sorba állítottak hét rabot, és azt parancsol­ták nekik, hogy elégítsék ki magukat. „Csak a dolgomat tettem" - Meddig tartott ez a beteges dolog? - kérdeztem. - Biztosan maga is vic­cesnek találná - mondja England, mi­közben elnyom egy kuncogást. - Az egyik fickó 45 percig csinálta. Freddie (Graner társa, Ivan Frederick) szerette volna látni, hogy megteszik-e. És mind a hét sorba állt, és csinálta. Né­hány perc múlva hat abbahagyta, de a hetedik folytatta. Amit az emberek hallani akarnak, az a bocsánatkérése, mondom. - Bo­csánatot kérni? Azért, amit tettem? Milyen út vezetett idáig? Lynndie England egy vasúti munkás lánya. Kétéves volt, amikora család Kentuckyból Nyugat-Virginiába költözött. Egy lakókocsiparkban cseperedett fel. Fiús játékokat játszott, magányos volt, és semmi nem szerzett neki nagyobb boldogságot, mint amikor mókusokra lövöldözött az erdőben. Egészen esküvője napjáig soha nem volt egyetlen saját ruhája sem. A tanárai úgy emlékeznek, szinte semmije sem volt az iskolai évei alatt. Jó jegyekkel végezte el a középiskolát, és meteorológus szeretett volna lenni. Ezt akkor döntötte el, amikor megnézte a Twister című filmet. A tornádók fanatikusa lett. Hogy fizetni tudja a főiskolai tandíjat, számos munkát elvállalt. Dolgozott egy szupermarketben - ott ismerte meg későbbi férjét, Fike-ot. Akkor váltak el, amikor England bevallotta Granerhez fűződő viszonyát, habár kijelentette: még mindig szereti a férjét, és szeretne visszamenni hozzá. Fike és Lynndie szinte még kamaszok voltak, amikor összeházasodtak. Nem sokkal később England jelentkezett a helyi tartalékosokhoz, a 372. Military Police Companyhoz. Részben a pénz miatt, de főleg azért, mert „mindig is szolgálni akart". fényképen. Látszik: a rabok nem soká­ig tudtak fájdalom nélkül megmaradni ebben a pózban. És England azt mond­ta: legalább húsz percig kellett így ma­radniuk. Amikor megjegyzem: nagyon kérdezi England. - Csupán annyit tet­tem, hogy fényképeztem. Ha bocsána­tot kérnék, azzal elismerném, hogy bűnös vagyok, pedig nem vagyok bű­nös. Csak a dolgomat tettem. Rendszerváltó pártok megalakulása Vásárhelyen AZ 1989-ES EV: A SZABADSAG ESZTENDEJE Az 1989. március 15—í ellenzéki ünnepség FOTÓ: EMLÉKPONT Életük legboldogabb, legszabadabb esztendejének tartják a vásárhelyi rend­szerváltás résztvevó'i az 1989-es évet. Azt, amely lehetővé tette, hogy azok is hallassák szavukat, akik véleménye nem egyezett a hivatalos ideológiával. A helyi pártszervezetek érdekes körülmények közt jöttek létre. Szervezőiket, tagjaikat megfigyelték, politizálásukat megpróbálták megnehezíteni. KOROM ANDRÁS 1989 tavaszán különös felvonulást tar­tott a vásárhelyi Szántó Kovács János Munkásőr Zászlóalj a Kossuth téri ta­xiállomás mellett. Az egyenruhás, ám fegyver nélküli csapat vagy száz mé­tert menetelt, majd hátra arc után visszafelé is megtette az utat. A járó­kelők meg-megálltak, azon tűnődve, milyen városi ünnepségnek lehetnek szemtanúi. Pedig a munkásőrök csak demonstrálni akarták: ki az úr az ut­cákon. Az első alternatív szervezet, az MDF Fejér Csaba festőművész lakásán ala­kult meg azután, hogy Grezsa Ferenc irodalomtörténész elvitte magával Ist­ván fiát és annak barátját, Kószó Pé­tert az 1988. szeptember 3-ai, második lakiteleki találkozóra. Az ott hallottak hatására szeptember 27-én az ország egyik első szervezeteként alakult meg 21 fővel a vásárhelyi szervezet. De­cember 10-én pedig Csoóri Sándor részvételével a Petőfi Művelődési Köz­pontban tartották első nagygyűlésü­ket. Az MDF 1989. január 3-ai zártkörű 56-os konferenciáján megelőzve Pozs­gai Imre híres népfelkeléses kijelenté­sét, elhangzott: 1956-ban nem ellen­forradalom, hanem forradalom zaj­lott. Az MDF meghívást kapott az 1988-as helyi pártértekezletre is. Kó­szó Péter itt mondta el Grezsa István­nal és Fejér Csabával fogalmazott be­szédét, amelyben a jelenlévők meg­botránkozására kijelentette: „Vegyék észre, nem a szocializmus jutott ká­tyúba, hanem az maga a kátyú." A helyi rendszerváltás történetében víz­választónak bizonyult 1989. március 15-e megünneplése, amelyet az alter­natív szervezetek a várositól elkülö­nülten rendeztek a Petőfi-szobornál. Itt Wágner József híres megszólításá­ban évtizedek óta először honfitársa­imnak szólította az embereket. A töb­bezresre dagadt, titkosrendörökkel és rendőrökkel körülvett tömeg békésen vonult át megkoszorúzni a Kos­suth-szobrot. - Pedig tartottunk attól, hogy baj lesz, hiszen ketten is megfenyegettek bennünket telefonon azzal, hogy a tömegbe akarnak lőni a munkás­őrök. Ezért azt kértük, mindenki vi­gye magával a gyerekeit - árulta el Grezsa István, jelentős sokaságot mozgatott meg az október 6-ai meg­emlékezés is, amelyre Für Lajos láto­gatott a városba. A legszervezettebb erőnek az 1989-ben újjáalakult Független Kisgaz­dapárt bizonyult, Csáki Kálmán, Sza­bó Lajos és segítőik úgy szervezték új­já a pártot, mintha azt a Rákosi-kor­ban le sem szalámizták volna. A kis­gazdák, akik végül egyéni jelöltként Szabó Lajost küldték az első szabadon választott parlamentbe, az első szaba­don választott helyi közgyűlésben többséget szereztek. A Kereszténydemokrata Néppárt he­lyi tagjai, bármilyen furcsa is, elsőnek a budapesti XI. kerületi KDNP-s szer­vezethez csatlakoztak. Libor Lajos és felesége Jókai utcai lakásán 1989. au­gusztus 15-én Béni József és felesége, Hegyi István vállalkozó és Varga Lász­ló szakács írta alá a belépési nyilatko­zatot. A Szántó Kovács János utcai ÁFÉSZ szeszfőzdében alakította '88 novem­berében meg a később SZDSZ-szé ala­kult Szabad Kezdeményezések Háló­zata helyi csoportját. - A fővárosból kaptuk a csatlakozó nyilatkozatokat, amelyek arról szólnak: üzenjük meg a hatalomnak, hogy máshogy gondol­kodunk, mint ők. Nem éreztünk sem­miféle veszélyt. Biztosak voltunk ben­ne, hogy a rendszernek meg kell vál­toznia - emlékezett vissza Szentirmai Csaba. - Annak ellenére, hogy lát­szott: eltérő utakon jártunk, kölcsönö­sen látogattuk azokat - árnyalta a ko­rabeli ellenzék egymáshoz való viszo­nyát. A Fidesz helyi csoportját a szűk ba­ráti kört alkotó Túri Csaba, a Vásárhe­lyen élő Nagy Attila, a ma Kölnben la­kó másik Nagy Attila, Mezei Klára, Márok Zoltán, Alácsi Ervin és Alácsi Aurél alakították. - Bármilyen furcsá­nak tűnik ma, a Fidesz az SZDSZ ifjú­sági tagozataként működött annak idején - mondta Túri Csaba. Hozzátet­te: - A rendszer olyan mélyen mérgez­te meg az emberi lelkeket, hogy ele­günk lett belőle.

Next

/
Thumbnails
Contents