Délmagyarország, 2009. április (99. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-04 / 80. szám
21 Belföld - külföld Szombat, 2009. áprilisit. SZOCIALISTÁK A BAJNAI-PROGRAM MELLETT Aláírt nyilatkozatok: összezárt az MSZP A szocialista frakciótagok közül mindenki leadta a Bajnai Gordon tervezett intézkedéseittartalmazó politikai nyilatkozatot, egyetlen, jelenleg külföldön tartózkodó képviselő kivételével, de vasárnapra ő is aláírja - jelentette be Tóbiás József frakcióigazgató pénteken. BUDAPEST (MTI) Az MSZP-frakciónak 188 aktív tagja van, 187 nyilatkozatot megkaptak; a frakcióigazgató nem kívánta megnevezni, ki az, aki technikai okok miatt eddig nem adta le a dokumentumot. Az aláírt nyilatkozatokat egyesek személyesen hozták el a frakcióvezetéshez, mások minden bizonnyal megteszi a következő lépést. Ezt követően a konstruktív bizalmatlanság intézményével április 14-én feláll az új kabinet - közölte a politikus. Az MTI információi szerint Lendvai Ildikó leendő pártelnök a nyilatkozatokat a vasárnapi kongresszuson egy kötegben adja majd át Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltnek. A dokumentum szövege szerint a képviselők az ország iránti felelősségtől vezetve aláírásukkal vállalják, hogy a válságkezelő program végrehajtásához az Országgyűlésben megteremtik és biztosítják a felelős többséget; az intézkedéseket megszavazzák, és azokhoz 0 Vasárnap dönt az SZDSZ Az SZDSZ ügyvivői testülete (üt) azt javasolja a párt országgyűlési képviselőinek, hogy ha az országos tanács (ot) is igent mond a Bajnai Gordon-féle válságkezelő kormányra, akkor írják alá azt a dokumentumot, amit a kormányfőjelölt kér tőlük - közölte Fodor Gábor, a liberális párt elnöke pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy az országos tanács vasárnapi ülésén másképp dönt, mint ahogyan most az ügyvivők, úgy válaszolt, hogy az ot bárhogyan dönthet, ő azonban amellett fog érvelni, hogy álljon a szakértői, válságkezelő kormány mellé. elektronikus aláírással e-mailben, megint mások faxon jutatták el - tette hozzá Tóbiás József. A frakcióigazgató hangsúlyozta: az MSZP-frakció egyöntetűen vállalta, hogy támogatja a Bajnai Gordon vezette kormány létrehozását. Az aláírást mindenki szabad akaratából vállalta, azok mégis a frakció egységét jelzik - szögezte le a frakcióigazgató, aki a sajtónak felmutatta azt a két dossziét, amely összefűzve tartalmazta az aláírt politikai nyilatkozatokat. Szavai szerint a kormányalakítás első feltétele teljesült, a vasárnapi kongresszus pedig módosító indítványt kizárólag a kormánnyal történt előzetes egyeztetést követően nyújthatnak be. Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt - két nappal azután, hogy felkérték a posztra - hétfőn beszélt a szocialista frakciónak arról, hogy akkor vállalja el véglegesen a jelöltséget, ha az MSZP és az SZDSZ képviselői aláírják a nyilatkozatot. A dokumentum összefoglalja azokat az intézkedéseket, amelyeket a parlamentnek még a tavaszi ülésszakon, gyors társadalmi egyeztetést követően meg kell hoznia; ez az állami szférát, a nyugdíj-, valamint a szociális rendszert érinti. NATO- és német-amerikai csúcs A jubileumi NATO-csúcson Barack Obama megerősítette, hogy az Egyesült Államok nagyobb afganisztáni szerepvállalást vár európai szövetségeseitől. A baden-württembergi város a csúcs idejére valóságos erődítménnyé vált. BERLIN (MTI) Az elnök pénteken kora délután Strasbourgból érkezett Baden-Badenbe, a csúcsértekezlet megnyitójának helyszínére, s rögtön érkezése után négyszemközti megbeszélést folytatott vendéglátójával, s egyben a közös német-francia rendezésű találkozó egyik házigazdájával, Angéla Merkel kancellárral. Az amerikai elnököt a festői szépségű város piactéren egyedül a csúcsértekezletre érkező állam- és kormányfők közül - Merkel katonai tiszteletadás mellett köszöntötte. A megbeszélést követő sajtóértekezleten Obama Afganisztánnal kapcsolatban a NATO előtt álló legfontosabb kihívásról beszélt. Az elnök úgy értékelte, hogy ennek érdekében az eddiginél is erősebb katonai elkötelezettségre van szükség, • BARACK OBAMA ÉS ANGÉLA MERKEL mindezt azonban diplomáciai és gazdasági eszközökkel, valamint az afganisztáni biztonsági erők kiképzésének fokozottabb támogatásával kell kiegészíteni. A német kancellár közvetlenül nem foglalt állást az isméI ERŐDÍTMÉNY A VÁROS. A baden-württembergi város a csúcs idejére valóságos erődítménnyé vált. A központot több ezer rendőr hermetikusan lezárta, s oda csak a legszigorúbb átvizsgálás után engedték be az embereket. Péntek délután Baden-Badenben több százan tüntettek a NATO-csúcs ellen, összetűzésre azonban nem került sor. telt amerikai követeléssel kapcsolatban, hangoztatta ugyanakkor, hogy valamennyi NATO-partnernek vállalnia kell az afganisztáni rendezéssel kapcsolatos felelősséget. A 60. születésnapját ünneplő szövetség jövőjével kapcsolatban Obama cáfolta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint az Egyesült Államok egyfajta globális NATO kialakítására törekedne. „Ha a szövetség túl sokat vállal, olyan, mintha semmit nem vállalna" - fogalmazott az elnök, de hangsúlyozta, hogy a tagálFotó: MTI lamok biztonságának szavatolása érdekében új kihívásoknak kell eleget tenni. Mindezzel összefüggésben elsősorban a terrorizmus elleni harcot említette. Még határozottabban utasította el a „globális" NATO-t a német kancellár, aki hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az atlanti szövetség jövőbeni tevékenységét is alapvetően a kollektív biztonság védelmét kimondó, s egyben a tagállamok közötti szolidaritás elsődlegességét hangsúlyozó 5. cikkelynek kell meghatároznia. Magyar diáknak válaszolt Obama Egy magyar diáklány kérdésére is válaszolt Barack Obama amerikai elnök pénteken a strasbourgi NATO-csúcs előtt, amikor egyik programpontjaként európai diákokkal találkozott. A magyar diák arról kérdezte: megbánta-e, hogy indult az elnökválasztáson. STRASBOURG (MT1/AP/EFE) A sportcsarnokbeli találkozón, amelyen mintegy 3500 diák vett részt, Obama így válaszolt: azt a veszteséget sajnálja, amely az elnöki hivatal betöltésével jár a magánélet és az ember névtelensége szempontjából. Felidézte európai utazásait, amelyeken még megtehette, hogy beült egy kávéházba, megivott egy pohár bort, és közben nézte a naplementét. „Most minden időmet hotelszobákban töltöm, és biztonsági emberek vesznek körül" mondta. Ez így volt már a választási kampányidőszakban is, amely alatt nagyon ritkán lehetett együtt családjával. Most, hogy már a Fehér Házban lakik, legalább közel van feleségéhez és gyerekeihez, és mindig együtt tud velük vacsorázni - tette hozzá. Mégis, „nincs nemesebb a közszolgálatnál" - jelentette ki. Biztatta a fiatalokat, hogy ha tehetik, vegyenek részt a köz szolgálatában. A magyar diák megmondta az elnöknek, hogy mit jelent a keresztneve magyarul, amire ő elnevette magát. A CIB BANK HITELT TÖRLESZTETT A BETEGELLÁTÁSI PÉNZBŐL Csődvédelmet kért a Hosplnvest EGER (MTI) Csődvédelmet kért a Hosplnvest, miután a CIB Bank az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) által betegellátásra átutalt összeget teljes egészében az általa lejárttá tett hitel törlesztésére fordította - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Hosplnvest Zrt. elnöke. „Ez a társaság gazdálkodását olyan mértékben korlátozza, hogy egyetlen jogszabályi lehetősége az egészségügyi ellátás folyamatos fenntartására, ha csődvédelmet kér" - közölte Kollányi Gábor. Elmondta: a Hosplnvest Zrt. tegnap közgyűlést tartott, amelyen átalakították a cég vezetését, beleértve a felügyelőbizottságot is. A tanácskozás még tartott, amikor megérkezett a CIB Bank lépéséről szóló hír. Ebben a helyzetben döntöttek úgy, hogy az egyetlen lehetőség a Hosplnvest által működtetett kórházak működésének biztosítására, a folyamatos betegellátás fenntartására a csődvédelem. A CIB közleményben tudatta: azután döntöttek így, hogy megtudták: a cégnek rossz az anyagi helyzete, és csődvédelmet akar kérni. A CIB Bank szerint az intézkedések összhangban vannak a magyarországi törvényekkel, a bank nem tesz mást, mint hogy védi betéteseit a potenciális veszteségektől. | VALUTAVÁLTÓ VALUTA ELADÁSI EURÚ 286,97 301,69 USA-OOtlÁR 210,63 221,23 ANGOL FONT 319,29 330,91 CSEH KORONA 10,55 11,67 HORVÁT KUNA 37,99 91,93 SVÁJCI FRANK 187,19 198,72 SZERB DINÁR 2,96 3,28 FORRÁS: OTP Lakástámogatás - finomítva BUDAPEST (MTI) A lakáshitel-kamattámogatás megvonása a korábban felvett hiteleknél nem szerepel a tervezett intézkedések között tudta meg az MTI kormányzati forrásból pénteken. Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt csütörtökön nyilvánosságra hozott elképzelései között szerepel a lakástámogatások, a szociálpolitikai kedvezmény és az állami kamattámogatás felfüggesztése július l-jétől. A jelenlegi elképzelések szerint, mivel a támogatás visszamenőleges megvonása nagy valószínűséggel alkotmányellenes, az csak az újonnan felvett lakáshitelekre vonatkozhat. A kamattámogatás éves terhe szakértők szerint tavaly 101 milliárd forint volt, az idén 107,6 miibárdra tervezték. A szociálpohtikai kedvezMegrontassa! vádolják ményre, amelybe beletartozik az úgynevezett teljes és a félszocpol, 2008-ban 26 miibárd, illetve 9 milúárd forintot költött az állam, az idei prognózis 27, illetve 10 milliárd forint. Az MTI úgy tudja, hogy szoriálpoütikai kedvezményeknél még a tervezés szintjén sem dőlt el, hogy azok teljesen megszűnjenek-e, vagy csak a feltételeiben történjen jelentős szigorítás. mmámmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm • * I SZEKSZÁRD (MTI) Megrontással és kiskorú veszélyeztetésével vádolja az ügyészség azt a bátaszéki férfit, aki három éven keresztül közösült és fajtalankodott nevelt lányával - közölte a Tolna Megyei Főügyészség sajtószóvivője pénteken az MTI-vel. Himmelné Ökrös Magdolna tájékoztatása szerint az 53 éves vádlott először 2005 szeptemberében követte el a bűncselekményt az akkor 13,5 éves lánnyal szemben, annak beleegyezésével. Később a szexuális kapcsolat rendszeressé vált, és tavaly júniusig folytatódott. Az anya semmit nem tett a kapcsolat megszüntetéséért, ezért az ügyészség öt is kiskorú veszélyeztetésével vádolja - mondta a sajtószóvivő. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfit korábban erőszakos közösülés miatt börtönbüntetésre ítélték, 2003-ban feltételesen szabadult. A megrontást kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a törvény. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET, KUNSTÁR CSABA (online) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ŐREI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 67Z9 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6790 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/291-905. Hirdetési tel./fax: 62/292-919. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/901-029. Tel./fax: 63/319-838. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai ót 20. Telefon: 62/567-867. • Mb. terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-869. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1916-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.