Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)

2009-03-21 / 68. szám

Szombat, 2009. március 21. Szieszta - Programajánló 113 Kilencven áve kiáltották ki a Tanácsköztársaságot - A Vix-jegyzéktől a román csapatok fővárosi előrenyomulásáig 133 m m ÁT TARTÓ KÜLÖNÖS ÁLOM Éppen kilenc évtizede, 1919. március 21-én kiáltották ki a „zűrzavaros" Magyarországon a Tanácsköztársaságot. Külügyi népbiztosa, egyúttal tényleges vezetője, Kun Béla az egyik legellentmondásosabb figurája a XX. századi magyar történelemnek. A Horthy-korszakban halálos ellenség volt, a második világháború után misztifikálták, Kádár János alatt pedig a helyén próbálták kezelni. A rendszerváltás őt és a Tanácsköztársaság emlékét is végképp messzire sodorta. A nyolcvanas években a forradalmi ifjúsági napok második állomásán, március 15-e után és április 4-e előtt arra illett, kellett emlékezni a Tanácsköztársaság kikiáltása kapcsán, hogy március 21-én Kun Béla vezetésével a munkások és a parasztok átvették a hatalmat Magyarországon, a gazdagokat jól megleckéztették, paraszt- és munkásgyerekek százai nyaralhattak életükben először a Balatonnál és mindenki boldog volt. Utolsó nap az első (Nép)köztársaságban A helyzet azonban nem volt ennyire egyszerű. Mint utóbb kiderült, az első Magyar (Nép)köztársaság fennállásának utolsó napján 1919. március 20-án a Berinkey Dénes vezette kormány megkapta a világháborút lezáró békeszerződés döntésének dokumentumait, a Vix-jegyzéket. Annak tartalmát - a román csapatok előrenyomulását és egy kelet-magyarországi semleges zóna kialakítását - Károlyi Mihály ideiglenes köztársasági elnök nem fogadta el, s más kiutat nem látva arra kérte a kormányt, mondjon le, s egyúttal kezdjen tárgyalásokat a kommunistákkal, akikkel közösön szociáldemokrata kabinetet alakítottak volna, s közben Károlyi is megtarthatta volna államfői tisztségét. Egy különös „vállrándítás" Március 21-én a Gyűjtőfogházban meg is kezdődtek a tárgyalások a bebörtönzött Kun Béláékkal. A szocdemek elfogadták a kommunisták programját, a két párt pedig Magyarországi Szociahsta Párt néven egyesült. Károlyit telefonon értesítették, hogy a polgári demokratikus köztársaság megszűnt létezni. Tudatták vele továbbá, hogy az ő aláírásával, de előzetes hozzájárulása nélkül kiáltványt tettek közzé, amelyben bejelenti, hogy lemond, és „átadja a hatalmat a proletariátusnak". Károlyi mindezt tiltakozás nélkül tudomásul vette, és visszavonult a pohtikától. A Forradalmi Kormányzótanácsnak elnevezett kormány elnöke Garbai Sándor lett, tényleges vezetője azonban Kun Béla volt, aki a legfontosabbnak ítélt tisztséget, a külügyi népbiztosságot kapta. Garbaiék azonnal rendeletet hoztak a Vörös Hadsereg felállításáról, forradalmi törvényszékek létesítéséről, a csendőrség és a rendőrség megszüntetéséről, a Vörös Őrség megszervezéséről - ennek együc vezetője az ifjú Rákosi Má• A libás asszony szobra Szegeden. A tanácsköztársasági emlékmű egykor a Stefánián, a színházzal majdnem szemben állt ARCHÍV FOTÓ: MÓRA FERENC MÚZEUM tyás lett. Átszervezték a gazdaságot, állami tulajdonba vették az üzemeket, bankokat, bányákat, iskolákat és a 100 katasztrális hold feletti földbirtokokat. A legnagyobb rémtettek azonban a „Lenin-fiúkhoz" kötődnek. Az eredetileg cipészsegédként dolgozó Cserny József vezetésével Szamuely Tibor népbiztos egyetértésével egy körülbelül 200 fős különítmény alakult a fent említett néven. Páncélvonattal járták az országot, s mindenütt felléptek a tanácsköztársaságot „veszélyeztető" személyekkel szemben. A vörös terror idején a meggyilkolt ártatlanok száma SZEGEDEN A HELYZET. Szeged sajátos helyzetbe került az első világháború után. A Bánát és a Bánság miatt kialakult jugoszláv-román vita miatt ugyanis francia csapatok vonultak be, és városkormányzóságot alakítottak. A proletárdiktatúra alig érintette meg a csongrádi megyeszékhelyet, ehelyett egy polgári demokratikus viszonyok között zajló politikai élet folyt a városban egészen az 1920-as nemzetgyűlési választásokig. máig sincs pontosan feltárva, egyes kutatók szerint az megközelíti az 500 főt. Katonai sikerektől a bukásig Ám az igazi veszélyt nem a Lenin-fiúk által meggyilkoltak jelentették a Tanácsköztársaságra, hanem a román hadsereg, amely az antant hallgatólagos támogatásával áprüis 16-án átlépte a keleti országrészen meghúzott demarkációs vonalat, s mélyen benyomult az országba. A Vörös Hadsereg egészen a Tisza mögé vonult vissza. A válságos helyzetből a védelem gyors átalakítása, a tömeges mozgósítás hozott megoldást - munkás- és parasztszázadok alakításával a hadsereg 200 ezer fősre duzzadt. Stromfeld Aurél vezérkari főnök vezetésével május 20-án megindult az általános ellentámadás. A Kádár-korszak történelemkönyveiben dicsőséges északi hadjáratnak aposztrofált hadműveletben a magyar csapatok három hét alatt elfoglalták a Felvidéket a Nyitra-Zólyom-Kassa vonahg, továbbá elérték a lengyel határt Bártfánál. Fontos közjáték volt az is, hogy június 16-án közben Eperjesen kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot. Jól jellemzi a kort és a kommunista eszme túlzott követését, hogy a visszafoglalt városokra nem a magyar trikolór, hanem vörös zászló került. • 1919. március 21.: Garbai Sándor (kiemelkedik a tömeg közepén) kikiáltja a Tanácsköztársaságot ARCHÍV FOTÓ: DM/DV Kun (Kohnl Pogány (Schwortií) József Erdólyi (Ebrlich) Mór Garbai Sándor Rákosi (Roth) Mátyás ga (Weiszfiid) Jenő Landler Jenő Kunti (Kunstatfor) Zsigmond Bohm Vilmos • A Forradalmi Kormányzótanács tablója. Fentről balról jobbra: Kun Béla, Pogán József, Garbai Sándor, Erdélyi Mór, Rákosi Mátyás, Varga Jenő, Landler Jenő, Kunfi Zsigmond, Böhm Vilmos, Szamuely Tibor, Kalmár Henrik, Lukács György, Ágoston Péter, Rabinovics József, Szántó Béla és Hevesi Gyula A katonai sikereket látva Clemenceau francia miniszterelnök június közepén jegyzéket intézett Kun Béláékhoz, amelyben közölte Magyarország északi és keleti határait, és követelte, hogy a magyar csapatokat északon vonják vissza e határok mögé. Cserébe a románok ki fogják üríteni a Tiszántúlt. A proletárdiktatúra vezetői hosszas vita után - elfogadták a javaslatot. Később kiderült, ez a döntés a bukásukba került. Június 30-án az antant követelésének eleget téve megkezdődött a Felvidékről való visszavonulás, ugyanakkor a románok nem mozdultak a Tisza mellől. Sőt offenzívát indítottak Budapest elfoglalására. Az addigi hadseregparancsnok Stromfeld lemondott, az új vezető, Julier Ferenc pedig látva a túlerőt, elárulta a néphatalmat, és a támadás terveit átadta a románoknak. Julier később egyébként a Horthy-hadsereg főtisztje lett. Augusztus 2-án a román királyi hadsereg előőrsei megérkeztek Budapest határába, két nappal később az antant tilalma ellenére bevonultak a fővárosba, és elkezdték lefegyverezni az ott állomásozó helyőrséget, munkászászlóaljakat, és a Vörös örséget. Augusztus 6-án pedig a Friedrich István nevével fémjelzett ellenforradalmi csoport lemondatta az akkor már Peidl Gyula vezette kabinetet, és átvette a civil kormányzást. A tanácsköztársaság 133 nap után így véget ért. Szamuolli (Samuftl) Tibor Kalmár (Kohn) Henrik luKaus (Lowingar) Ágoston Rabinomcs JOzsol György (Augensloin) Pótor Szántó tScnroiber) How51 <Mon'9> Gyűli Bcla SZÍV ERNŐ A csekk tárcája A csekk sárga, deres hajnalokon és hosszú borítékban érkezik. Már most mondom, egyáltalán nem biztos, hogy a csekket senki sem szereti, mert őkegyelme nem olyan, mint egy átlagos hivatali felszólítás, hogy fizess ennyit és ennyit, a csekkel sok bajlódás már nincsen, csak a pénzt kell mellé tenni, és olykor megér enynyit, hogy újra láthassuk a szépséges postáskisasszonyt. No és az is igaz, hogy van, aki nemcsak tud, de szeret is fizetni. Az életünk különlegesen drámai pillanatai közé tartozik, amikor valamely hivataltól megkapjuk a jellegzetes, téglalap alakú borítékot, és miközben foggal, körmökkel föltépegetjük, észrevesszük hogy benne lapul az iszonyatos sárga, tehát fizetni fogunk, fizetnünk kell, és ilyenkor eltelik uszkve négy-öt másodperc bizonytalanság, hogy úristen, már megint mennyit, mennyit, és aztán a megkönnyebbült sóhaj, hogy phúúúú, jól van, csak tízmillió kétszázezer az a fránya illeték. Ismerek embereket, akik miután meglátták a sárga színt, fölhagynak a bontással, a szakítással, és zsebbe, táskába teszik a borítékot. Aztán másnap is megnézik. És harmadnap is megnézik. De hiába, a sárga nem múlik el, nem fakul ki, a csekk türelmes, a csekk vár, a csekk tudja, hogy előbb-utóbb föl fogják adni. Olykor azonban igaza van a kiváró embertársaknak, mert a csekk a sorsjegy tulajdonságát veszi fel, az áll rajta, hogy fizetendő: 0 forint, vagy szép, piros vonallal van áthúzva, hogy érvénytelen! Gyermekkorban az ember szalvétát, színes kavicsokat, bélyeget, mókusfarkat gyűjtöget, felnőttként szép sárga igazoló szelvényeket. Barátságos téli estéken, amikor hatalmas pelyhekben hull a hó, s a kandallóban víg táncot járnak a lángok, kirakjuk a szobaasztalra a gyűjteményt, és tologatjuk, nézegetjük a szelvényeket, és persze nosztalgiázunk. Emlékszel, anyukám, ezt itt csak úgy tudtuk befizetni, hogy eladtuk mind a nyolc téli kabátodat, és kardigánban síeltél a Magas-Tátrában?! A csekk nem fér el egy normál zsebben, ezért ha nincs nálunk táska, akkor érdemes a szív fölé a zakózsebbe helyezni, hogy ne gyűrődjön. Sajnos előfordul, hogy a csekk meggyűrődik, jaj, hogy néz ilyenkor a postáskisasszony. Az a megvetés! Az a sajnálkozó, lenéző pillantás. Egyszer magam voltam a tanúja annak, hogy a postáskisasszony már jó fél órája próbálta beledugnia harmadoló szerkezetbe a csekket, de csak nem sikerült neki. Akkor aprót sikoltott, majd a szoknyáját lehúzkodva felállt, átnyúlt az ablakon, és megfogta a csekket feladni kívánó tag nagy, piros orrát, és nagyon halkan, mégis jól hallhatóan azt mondta, ide figyeljen, Béla, ha még egyszer gyűrve hozza a be a nyomorult csekkjét, én az ujjait vágom le az iszonyatos postaollómmal! A sor az utcáig kanyargott, és én láttam, hogy néhányan gyorsan kilépnek, és elsietnek. Gondolom, hazafutottak, és vasaltak, egyenlítgettek, kisimítottak. Attól kezdve mindenki, az egész MMMMMMMMMMMMMMMMMMN^^ kerület szép, sima, gondozott csekkel fizetett, egészen egy forró, nyári délutánig. Emlékszem, olyan hőség volt, hogy leolvadt egy postás kerékpár. A posta felé sétáltam, amikor láttam, emberek tolonganak a bejáratnál. Éppen odaértem, amikor velőtrázó ordítás hallatszott, majd a következő pillanatban a nyitott ablakon egy férfi hüvelykujj repült ki. Volt egy barátom, aki úgy udvarolt, hogy ugyanannál a postáskisasszonynál adta fel a csekket, viszonylag sok pénzt, ennyi volt neki, egy fél autó ára, de persze a saját számlájára adta fel, vagyis a pénz körbejárt, így akart jelentős, komoly embernek látszani. így akart a postáskisasszony előtt feltűnni. Mígnem egyszer a pénz, amit feladott magának, nem érkezett meg, és ő hiába várta, és már hiába kereste a postáskisasszonyt, a lány eltűnt, kámforrá vált, és a barátom se tudott mit kezdeni a hamis csekkel, amit a lány adott neki. Az egyik jó ismerősöm halálos beteg volt, és már a boncorvos is fölballagott az osztályra, és megnézte magának, amikor a felesége az utolsó erőleves mellett egy csekket vitt be neki az intenzívre, egy egészen elképesztő csekket, egy hihetetlen csekket, egy igazságtalan csekket, mire a haldokló barátom olyan dühös lett, hogy nyomban meggyógyult, igaz, másnap a csekket küldő vállalat ügyfélszolgálati épületének lerombolása közben alaposan meghúzta a derekát. Nem igaz, hogy mindenki boldogtalan, szomorú, szorongó ebben az országban! Nézzük csak azokat az embereket, akik ellépnek az utalványozó ablakoktól. A szemük ragyog, nevetgélnek, hiszen megcsinálták. Ügyesek voltak és bátrak! Kifizették! Ki tudták fizetni! Olyan ez, mint a mákony. Az ember alig várja, hogy újra átélje a pillanatot. És aztán megint csak újra.