Délmagyarország, 2009. február (99. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-14 / 38. szám

Az elhunyt fűtésszerelő helyett rokona indult beszedni a munkadíjat - Játék a kisemberrel, kicsiben és nagyban PISTA MEGHALT, NEM TARTOZUNK NEKI Fűtést szerelt, szabad idejében meg horgászott - ennyit lehet megtudni az internetes ismerőskereső oldalon a dorozsmai Kucsera Istvánról. A horgászfölszerelés tényleg ott áll a műhelyben. Gyöngyike, István felesége könnyesen, szomorkásán elmosolyodik, amikor a vasalt ajtónál állunk, és megkérdezem, hogy merre járt pecázni a férje. - Szeretett volna, de sohase tudott lejutni. Nem volt rá ideje, sokszor végigdolgozta az ünnepeket is - mondja az asszony. Tobb százezres anyagszámla Pista tavaly október 23-án, napközben is csak hazaugrott egy kicsit. - Azt mondta, nem tudja, mi ez, de kicsit rosszul érzi magát. Néhány óra múlva meghalt. Szívinfarktus vitte el, ötvenegy évesen: őt, akinek sohase volt baja a szívével, és nagyon ritkán betegedett meg - mondja Kucsera Istvánné. Két felnőtt gyerek van a családban, már nem laknak itthon, a fiú ráadásul messze, Írországban dolgozik, így az asszony nagyon egyedül maradt a házban a fájdalmával. Az élet nem állhat meg, ezt szokták mondani ilyenkor sokan. Abba nem gondolnak bele, mit is jelent ez valójában. István megbízható fűtésszerelő volt, nem kellett hirdetnie magát, kézről kézre adták, mindig akadt munkája. Egyszerre több helyen is dolgozott, de szinte mindig egyedül, mert úgy tartotta, az készül el biztosan, amit ő megcsinál, azért vállalja a garanciát. Bár rendszeresen beszámolt a feleségének arról, hol járt, a legfontosabb tudnivalókat magával vitte a sírba. Amikor nem sokkal a halála után hoztak a házhoz egy több százezres anyagszámlát, azzal, hogy azonnal ki kell fizetni, az asszony nem tudta, hogy ezeket a holmikat hol, kiknél építhette be a férje, és hogy beépítette-e egyáltalán. Hirtelen nem is volt miből fizetni. Most is csöng a telefon Gyöngyikének végül egy közeli rokon segített. A szegedi fiatalember, akinek az a szakmája, hogy több százezres, milliós üzleteket köt, először a mobiltelefont vitte magával. Merthogy rendszeresen csöngött: sokan nem tudták, hogy Pista meghalt, volt, aki köszönés helyett felelősségre vonta, miért nem jön már, ha egyszer megígérte. A rokon, Takács Péter az iratok mellett ebből a telefonból próbálta kideríteni, hol lehetnek kintlévőségei a szerelőnek. Sorra hívta a készülékben talált számokat, ö is, az özvegy is siet megerősíteni: a legtöbben segítőkészek voltak, ahogy meghallották, mi történt. Péter végigjárta a címeket, egyeztetett a családokkal a papírok alapján, hol, mennyi anyag épült be, mennyi volt a munkadíj, elszámoltak. De voltak vitás esetek is. Szívinfarktus vitte el, ötvenegy évesen: őt, akinek sohase volt baja a szívével, és nagyon ritkán betegedett meg. Kucsera Istvánné - A félreértések oka, láttam én, sokszor az is volt, hogy a fűtésszerelés a laikus szemében drága munka, ahhoz képest, mennyire nem látványos - magyarázza Péter. - Míg a pénz után mentem, én is megtanultam, mi mennyibe kerül. Sokszor nem is a nagy készülékek a legdrágábbak, hanem az a sok apróság: ilyen cső, olyan cső, sarokidomok, szűkítők, csapok, könyökök, visszacsapó szelepek. Sok kis jelentéktelen kütyü, mégis, ha tételesen összeadod mindegyik árát, 80-100 ezer forint is lehet a végösszeg. Akkor jön az, hogy elhűlnek, ezt nem hitték volna, és hogy mit lehetne csinálni. Volt, aki azzal hárított, hogy ha Pista meghalt, akkor ezek szerint oda a garancia. Most mi történik, ha meghibásodik valami? Én ilyenkor mindig megkérdeztem, hogy meg voltak-e elégedve a munkával. A válasz mindenütt az volt, hogy igen. Megmondta, mit nem fizet ki Csak hát... Persze érthető, mindenki megpróbál a lehető legolcsóbban boldogulni. Nagyon sokat tanultam ez alatt a néhány hét alatt. A legroszszabbul akkor éreztem magam, amikor egy elég jól menő szegedi cég vezetőjével tárgyaltam. Kereken megmondta, mit fog kifizetni, mit nem, a munkadíjat például nem, hiába érveltem. Pista megrendelői közül valószínűleg ő volt a legtehetősebb, és talán ő tudhatta a legjobban, hogyan szokás ilyen helyzetben fesztelenül viselkedni. Végül majdnem minden kintlévőséget sikerült összeszedni, milliós nagyságrendű összeget. Gyöngyike köszöni a boltnak, ahová férje járt vásárolni, hogy türelmesek voltak, és hálás annak a szerelőnek is, aki befejezte a férje félbemaradt munkáit. Egy helyen ottmaradt több mint százezer forint árú anyag, Pista csak a nevet írta föl, a címet nem. Valószínű, beépíteni már nem volt ideje. Nem jutott a család a megrendelő nyomára. Az özvegy reméli, egyszer majd jelentkezik, mert hát csak föltűnik neki, hogy nem jön a mester. Gyöngyike nevet se hajlandó elárulni, mert nem akar megsérteni senkit. Pereskedésre meg végképp nincs ereje, pénze. Azt mondja, Pista meghalt, jobb a békesség, boldoguljon mindenki, ahogy tud; lelkiismerete szerint. Tüntető építőipari dolgozók A mai magyar építőiparban sokszor azok se tudják behajtani a pénzüket, akik még élnek, és ezen a piacon élnének. Tavaly szeptember 25-én és november 21-én az ország minden tájáról érkezett, sisakos, munkás ruhás emberek, kisvállalkozók bontani akartak, végül csak tüntettek Szegeden amiatt, hogy sorstársuknak egy szegedi fővállalkozó nem akar kifizetni 22 millió forintot (képünkön). Az érintett azt nyilatkozta az újságnak, hogy amikor a pénzét kérte, az adósa azzal fenyegette meg, hogy itt Szegeden mások ám a viszonyok, mint a Dunántúlon, közel van Szerbia. Az adós erről azt mondta, ő nem fenyegetett senkit, csak rá kell nézni a térképre, Szegedhez tényleg közel van a szerb határ, Pécshez meg a horvát, és majd a bíróság megmondja, ki mennyivel tartozik. Valóban, az egyértelmű megoldás ilyenkor a polgári per, ami négy-öt évig eltart. Ezalatt akár többször is csődbe juthat az adós, meg a károsult is. Az utóbbi évtizedben látszik igazán, miközben minden nagyobb városban építenek, hogy a magyar építőipar házán milyen sok a joghézag, vastagon süvít befelé a szél. A kisvállalkozók tartozásainak behajtásáért akciózó Vállalkozók Érdekvédelmi Szervezetének vezetője, Éliás Ádám azt mondja, nem az a megoldás, hogy az állam alapot hoz létre a körbetartozások megszüntetésére, mert így a közpénzt megint azok teszik el, akik haszonélvezői a helyzetnek, lenyúlják azokat, akik értéket teremtenek, és közben helikopterrel röpködnek az ország fölött. A jogszabályokon kell változtatni, de az ő javaslataikat nem veszik komolyan a döntéshozók. Persze az se lehet megoldás, amit ők csinálnak: eddigi életükben azt tanulták, hogyan kell építeni, de most rombolnának, csak mert nem tudják érvényesíteni az igazukat. Kucsera István műhelye most. Sok mindent magával vitt a sírba FOTÓK: MISKOLCZI RÓBERT Szívinfarktusban meghalt fűtésszerelő rokonának pénze után futott heteken keresztül egy szegedi férfi, aki máskor több százezres üzleteket köt. Ahogy mondani szokás, egy másik világot ismert meg: anyagköltség, munkadíj, csövek, visszacsapó szelepek, könyökök, és sokféle ember. Végül több mint százezer forint árú anyag maradt ott, nem tudni, kinél. A hozzátartozók úgy döntöttek, hogy ezt már nem hajtják. Legyen ez a tanulópénz egy olyan iskolában, amelynek kijárását nem kívánják senkinek. •••••