Délmagyarország, 2008. október (98. évfolyam, 230-255. szám)

2008-10-22 / 248. szám

Szerda, 2008. október 22. Pusztay Éva mellett kitartott szerelme, Török Attila A SZEM BESZELT Szerelmük erejét, fiatalságukat, 1956 megrendítő 13 napját is fölidézi a MEFESZ-emlékmű Pusztay Évában és Török Attilában FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA Első szegedi egyetemista nőként állította népbíróság elé a Kádár-rendszer Pusztay Évát, az 1956-os röpcédulákat gyűjtő, sokszorosító és terjesztő vegyészhallgatót. Pedig Éva szemlélőként, nem szervezőként vett részt a szegedi 1956 legjelesebb eseményein. Szerelmével, későbbi férjével, a matematika-fizika szakos Török Attilával egyetemben lelkesedett a MEFESZ-ért, a forradalomért. Novemberit, után sem voltak képesek beletörődni, hogy mindennek vége: röpcédulákat gyűjtöttek, másoltak, terjesztettek. Évát 1956 szeptemberében letartóztatták - a börtönből 1958 júniusában szabadult, de csak 1975-től oktathatott, illetve 1993-ban érezte: rehabilitálták. egy-egy napot jelöltek meg, és névsor szerint ment a feleltetés. Kötelező volt az orosz is, miközben más nyelv tanulására nem nyílt lehetőség. Mese csak a szegedi MEFESZ-emlékmü tövében, az őszi napfényben fürdőző, ölelkező fiatal pár számára, hogy a domborművön megörökített elődeiknek milyen sokat jelent a szabadság. Emlékmű fényképről - Éket vert a diktatúra fekete kőtömbjébe az első, Szegeden kigondolt és megalakított, a párt ifjúsági szervezetétől, a DISZ-től független diákszervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ). De a demokráciából is leckét adott egész a máig, mert minden fölvetődött javaslatot megvitatott a hallgatóság, aztán meg minden karon megalakultak a MEFESZ-szervezetek mutat a korabeli fotó ihlette emlékműre, mintegy annak üzenetét magyarázva Pusztay Éva vegyész. A Szegedi Tudományegyetem nyugdíjas docense férjével, Török Attilával együtt szinte minden 1956-os rendezvény résztvevője, mióta szabadon lehet emlékezni arra a 13 fölszabadító napra, amely megrendítette a világot, az országot, de kettőjük életének is új irányt szabott. Mese a maiaknak, mert elképzelniük is nehéz: milyen szigorú rend szerint éltek diákelödeik az 1950-es évek ben. - Jelen voltunk, vezető szerepet nem játszottunk az olyan szegedi 56-os rendezvényeken, mint az emlékművön is megörökített MEFESZ-alapitó nagygyűlés - folytatja a múltidézést Pusztay Éva. - Látásból szinte az egész évfolyamot ismertük, mert a heti egyszeri tudományos szocializmus elő- ' adást az audmaxban tartották. A fiúk meg a heti háromórás honvédelem-oktatáson találkoztak. Ezeken ugyanúgy kötelező volt megjelenni, mint ahogy muszáj volt aktivizálódni a szemináriumokon. De ettől függetlenül is: szigorú rend szerint folyt az oktatás, vizsgára is tárgyanként csak Pillangóhatás Mese az ifjaknak, mert fölfogniuk is nehéz: a mindenfelől ellenőrzött életben mennyire megrendítő lehetett a szabadság pillangójának megjelenése, s a szárnyának rebbenése nyomán keletkező vihar. - Mi is megkönnyebbültünk, helyetdalom bukása után Évával és Attilával megesett. - Dac, düh és elkeseredés keveredett bennünk november közepén, mikor a legális magyar kormányt csapdába ejtették a szovjetek. Az nem lehet, hogy csak röpke álom volt a szabadság, mondtuk egymásnak is - néz a múltba Éva. - „Nyílt levél Kádár Jánosnak...", „Engedjétek be az ENSZ-megfigyelőket!..." kezdettel röplapokat másoltunk édesanyám otthoni írógépén, aztán Attilával önfeledt szerelmespár sétáját mímelve kitűztük a kerítésekre, bedobtuk a postaládákba. Azt gondoltuk, ennyit meg kell tenni... December 14-én éppen a Holdfényszonátát zongoráztam, amikor elárasztották a lakásunkat a munkásőrök, és házkutatás után letartóztattak. Karácsony előtt ugyan hazaengedtek, de 1957 januárjában visszavittek a Csillag börtönbe. Édesanyámtól, Attilától el se búcsúzhattam. Aztán Pestre, a Markó utcába kerültem - a Népbíróság elé tették az ügyemet: aránytalanul súlyos, 1 év 6 hónapos börtönbüntetésre ítéltek, az akkori Sztálinváros közelébe, Pálhalma Mélykút nevű telepére vittek, ahol köztörvényesek között velem is kemény fizikai munkát végeztettek. Először 1957. június 3-án egy levelezőlapon adhattam életjelet magamról. Ezután egyedül édesanyám jöhetett látogatóba, küldhetett csomagot. Éheztünk, és szinte agyondolgoztattak - később Nagyfán is. Az ottani bolgárkertészetben combközépig vízben állva annyira rosszul lettem, hogy a szegedi klinikára szállítottak, és perforált vakbélgyulladással megműtöttek. Orvostanhallgatók ismertek föl, vitték a hírt szüleimnek, hogy itt vagyok... Üzenetek - Ott láttam meg Évát, több mint egy é,v után. Legutóbb az ügyészség ablakán nézett ki, én meg a Tisza-szállónál álltam. Most meg a szemközti klinikaépület ablakából néztük egymást - a szemünkkel beszéltünk - küszködik könnyeivel Attila is. - Olyan biztosak voltunk egymásban, mint hogy fölkel a nap. Mese, de nem tanulságok nélkül való 1956 mának szóló üzenete. - Fölemelő élménye életemnek 1956! Nektek már történelem. De tanuljatok belőle! - mondtam a gyerekeimnek és az unokáimnak is, amikor először beszéltem nekik, mit éltünk át akkor. - összegez Pusztay Éva. - Pedig később is kísértett ez a rosszakarómtól eredő, s talán a diákság elijesztéseként elrettentésül rám kiszabott büntetés. Végül 6 évvel ké110-ből 17 nő A MEFESZ rendezvényein, illetve a szegedi forradalmi eseményekből részt vállaló egyetemisták közül számításunk szerint 110-en részesültek retorzióban. Közülük 17 nőt büntettek - szigorú megrovással vagy az egyetemről való kizárással, kettőre börtönbüntetést róttak. A legelső, leggyorsabb és legsúlyosabb ítélet Pusztay Éva vegyészhallgatóé (képünkön): Népbíróság ítélte 1 év 6 hónapos letöltendő börtönbüntetésre (egy másik perben Kurcsa Klára joghallgató államvédelmi iratokról készített másolat miatt 10 hónap börtönt kapott). A MEFESZ szervezésében részt vállaló diákok bírósági ítélete: összesen 47 év7 hónapnyi börtönbüntetés. tünk is kimondták a követeléseket az október 16-i és 20-i nagygyűlésen - a tanulási terhek változtatásától kezdve a szabad választásokon át az ország függetlenségéig. Ilyen érzés lehet, amikor friss levegőhöz jut a fuldokló érzékelteti a helyzetet Éva. - De jelen voltam az október 23-i tüntetésen ugyanúgy, mint az október 24-i csillaghulláskor. Láttam a városháza előtt megjelenő, majd visszahúzódó, aztán újra ijesztgető szovjet tankokat. Dráma és szerelem Mese a mai szerelmeseknek, vagy inkább könnyes love story, ami a forrasőbb fejezhettem be az egyetemet, de még 9 évig nem oktathattam. Végre 1975-től a diákok közelébe mehettem, majd nekem, aki 1966-ban nem is érintkezhetett a hallgatósággal, 1993-ban mint legjobb előadónak Magister Optimus elismerést ítéltek a diákok. Ez elégtételt jelentett... Megdobált az élet, de nem tudnék más lenni, mint akkor voltam: őszinte. Akkor a szabadságért és a függetlenségért küzdve egy nagyon kis ország szembe mert szállni a helyi diktatúrával és egy nagyhatalommal. Jó volt részese lenni annak a gyönyörű 13 napnak! ERDÉLY ÉS 1956 SZOLIDARITÁS ÉS BÜNTETÉS Az erdélyiek szívét is megdobogtatta az 1956-os forradalom. A magyarországi szabadságharc bukását követően Romániában is kötelezővé tették kimondani: ellenforradalmat vertek le a szovjet tankok. E tételt kérdőjelezte meg a kolozsvári közgazdászhallgató, Szakács Attila, akit e merészségéért, valamint a Bolyai-egyetem megszüntetése elleni nyilatkozatáért 3 évre ítélték. A Bukarest melletti, föld alatti börtönt megjárt közgazdász 1989 után Szegeden élt, ma pedig Szatymazon. MUNKATÁRSUNKTÓL - Életem lcét nagy traumája: az 1956 forradalom leverése és a szimpátiám miatt rám mért börtönbüntetés, valamint a Bolyai-egyetem felszámolása rögzíti visszaemlékezése kiindulópontját Szakács Attila. A Szatymazon élő, nyugalmazott okleveles közgazdász szeme csillog, ahogy az 1956 őszének híreiből Csíkszeredára szivárgó büszkeséget idézi emlékezetébe. - Baráti körben beszéltük meg, ki mit hallott a Szabad Európa rádióban, vagy olvasott a magyarországi lapokban az 1956-os őszről. Mire megizmosodott bennünk, középiskolás srácokban az elhatározás, hogy Budapestre utazunk harcolni, a szovjet tankok szétlőtték a forradalmi reményeket mondja. Szikrát vet a szeme, ahogy az 1957. őszi kolozsvári egyetemista „tudszoc" szemináriumos emlékképeit meséli. - Kötelező volt nyíltan elítélni a magyarországi forradalmat. Amikor a tanár kijelentette: „segítségül hívta a magyar kormány a szovjet csapatokat...", nem bírtam megállni, hogy ki ne mondjam: „nem hívta azokat senki..." Innentől kezdve lépten-nyomon éreztem: besúgók hada követ - állítja Szakács Attila, aki a Bolyai-egyetem 1959-es megszüntetése, pontosabban Babes-Bolyaivá alakítása után Bukarestben kényszerült folytatni tanulmányait, mert csak ott volt közgazdászképzés. - Minden veszély ellenére - a költővel szólva - „nem fogtam be pörös számat" akkor sem, amikor sejthettem volna, hogy például váratlanul meglátogató, felületes ismerősnek számító csoporttársamat nem a barátság, hanem a provokálás miatt küldték hozzám „beszélgetni". Meglepett, amikor 1961 szeptemberében otthon, Csíkborzsovában rendőrök vártak, hogy Bukarestbe kísérjenek. Az meg a katonai vizsgálóbírót lepte meg - néz huncutul -, mikor 1962 januárjában a vádlottak padján szálegyedül állva elismertem: a jelentésekben nekem fölrótt mondatokról: „ezt mondtam, szóról szóra"! - A hadbíróság három év börtönbüntetésre ítélt - húzza föl a szemöldökét. Föld alatti börtönbe zártak, a Bukarest melletti „Zsilávára" (magyarul Nedvesre), ahol csöpögött a víz a falakról... Politikia börtön volt, de volt ott orvos és egyetemi tanár, művész és számos egyszerű munkásember is. Keményen dolgoztattak, miközben volt erőm elutasítani a beszervezési kísérleteket is - azzal a meggyőződéssel, hogy miután derékba törték a pályám, a szüleimet bánatba sodorták, a becsületemet nem adom oda. El kell mondanom, hogy fiatalságom ellenére, vagy annak okán a börtön nem tört meg. Emelt fővel, emlekedett lélekkel viseltem, mert tudtam: magyarságomért szenvedek. A börtönt elviseltem, tudtam: magyarságomért szenvedek. Szakács Attila - Szabadulásom után kérvények özönével tudattam: tanulni akarok. „Ha vigyázol a szádra, folytathatod az egyetemet" - hangzott a pártos döntés 1965-ben. 1968-ban államvizsgáztam, aztán a háttérben mint szakember dolgozhattam. Káder nem lehettem, de nem is akartam káderként vegetálni... A családra figyeltem. Nehezen éltünk, de mindig azt mondtam: én leszek az utolsó, aki Erdélyből elmegy - fátyolosodik el Szakács Attila szeme. - A feleségem döbbentett rá a 80-as években: veszélybe kerülhet három gyermekünk jövője. Nehéz döntés volt, de végülis 1989-ben áttelepültünk Magyarországra. Azóta is folyton visszavágyom Székelyföldre, pedig itt - a szegedi Erdély Kör elnökeként, a Pofosz tagjaként - is megtaláltam a helyem. Ha még egyszer kezdhetném? pillant a kérdezőre Szakács Attila. Ugyanígy tennék: a sorsot, ami nekem jutott, nem lehet protekcióval megszerezni, azt ki kell érdemelni! í Mi W, I Szakács Attila kolozsvári közgazdászhallgató nyilvánosan elmondott véleményéért 3 év börtönt kapott FOTÓ: MISKOLCZI RÓBERT