Délmagyarország, 2008. szeptember (98. évfolyam, 204-229. szám)
2008-09-04 / 207. szám
liívynÜX ig6!ÜYtígéMiO iA , övlctoí iődéynAfnollA 21 Belföld - külföld Kohókban végezték a leselejtezett vagonok Magyarországi és külföldi vaskohászati cégek vásárolták meg a MÁV leselejtezett tehervagonjait, belföldön főleg a diósgyőri kohászat volt vevő az alapanyagra - értesült az MTI. A kétezer tehervagon 2002-2003-as eladása miatt a rendőrség hűtlen kezeléssel gyanúsítja a MAV Cargo vezetőjét és két társát. HtSHOIClHTt) A vagonok jelentős része hulladékvassá feldarabolva érkezett a diósgyőri kohászatba. Az emberek fellélegeztek, amikor megérkezett az alapanyag, mert ismét tudtak dolgozni - mondta el Agothai József, a vasasszakszervezet helyi vezetője az MTI-nek. A 2000-es évek elején a cég a túlélésért küzdött, több felszámolási eljárás indult ellene, olasz és szlovák tulajdonosok váltották egymást. „A termeléshez elengedhetetlen volt az ócskavas, ezért jószerivel nem nézték, hogy az honnan érkezett" - tette hozzá Agothai József. Az alapanyag-beszállitóval az ócskavas-kereskedők álltak közvetlen kapcsolatban. Kohászati szakemberek szerint a leselejtezett, feldarabolt vasúti vagonok jó pénz hoztak a kereskedőknek. Egy 20-22 tonnás vagont 200-300 ezer forintért vagy még kevesebbért meg lehetett venni, miközben az alapanyaghiánnyal küzdő magyar és külföldi kohászati társaságok az ócskavasért ennél lényegesen többet fizettek. Vasúti szakemberek azt mondták: nehéz megállapítani, hogy melyik vagont érdemes még felújítani, melyiket kell kohóba küldeni. Az 1980-as évek közepe óta legalább húszezer vagy még annál is több vagont selejtezett le a vasúttársaság, amelynek a korábbi 46-48 ezerről mintegy 20 ezerre olvadt a kocsiparkja. Az MTI által megkérdezett szakemberek szerint még ez is sok. A kétezer leselejtezett vasúti kocsi ügyében azután indított nyomozást a rendőrség, hogy Szép Béla szocialista országgyűlési képviselő feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen. A politikus figyelmét az keltette fel, hogy a MAV Cargo árufuvarozási korlátozást vezetett be Záhony térségére 2007. március l-jétől. Hozzátette: kíváncsi volt a rendelkezés okára, és ekkor derült ki, hogy nincs elég kocsi, ugyanis a vállalat korábban kétezer vasúti kocsi selejtezéséről döntött. A Budapesti Rendőr-főkapitányság különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés ügyében nyomoz. Gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 és egy 57 éves budapesti, valamint egy 63 éves szolnoki férfit, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Az egyik érintett jelenleg a MAV Cargo Zrt. vezérigazgatója, Kovács Imre. Ügyvédje tegnap közölte: a Fővárosi Főügyészség nem rendelte el a vezérigazgató és két társa előzetes letartóztatását Tegnap egyébként a MAV Cargo rendkívüli közgyűlése Völgyi Miklóst, a MAV Cargo Zrt. kereskedelmi igazgatóját bízta meg a cég vezérigazgatói feladatainak ellátásával az év végéig. I MÁR ÉVEKKEL EZELŐTT IS FOLYT VIZSGÁLAT. A MÁV vasúti teherkocsijainak ügyében Csillag István minisztersége idején (2002. május-2004. szeptember) több vizsgálat is folyt, de egyik sem állapított meg alapos gyanút bűncselekményre. A Medgyessy-kormány gazdasági és közlekedési minisztere az MTI-nek elmondta: a MÁV felügyelőbizottságában valamenynyi szakszervezet képviseltette magát, ott jelezték az esetet. Jövőre EU-tagjelölti státust kaphat Szerbia BRÜSSZEL (MTI) Szerbia jövőre elnyerheti az EU tagjelölti jogállást, ha addigra ennek minden feltétele teljesül - mondta tegnap az Európai Bizottság elnöke. Jósé Manuel Barroso erről Boris Tadics szerb elnökkel közösen tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján beszélt, miután megbeszélést folytattak egymással. Az Unió legfőbb végrehajtó testületének elnöke ugyanakkor hangsúlyozta: ez nem kötelezettségvállalás Brüsszel részéről. „Szerbiának teljes mértékben együtt kell működnie a délszláv háborús bűnök ügyében eljáró hágai Nemzetközi Törvényszékkel, mert ez az előfeltétele az EU-szerb stabilizációs és társulási megállapodás uniós ratifikálásának. A ratifikáció pedig előfeltétele a tagjelölti státus megadásának - mondta Barroso. Csütörtök, 2008. szeptember 4. ÉGÉSI NYOMOKAT TALÁLTAK A HÁZ AJTAJÁN - A SZOMSZÉD ROBBANÁSRA ÉBREDT Támadás érte Szilvásy lesencefalui nyaralóját TEXTILLEL TAKARJÁK EL SZILVÁSY GYÖRGY NYARALÓJÁNAK MEGSÉRÜLT AJTAJÁT Megrongálták a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter lesencefalui nyaralóját tegnap hajnalban. A ház ajtaján a rendőrök égés nyomára bukkantak, több helyi lakos pedig robbanás hangjáról beszélt az MTI-nek. BUDAPEST (MTI) Szilvásy György a történtekről mindössze annyit mondott az MTI-nek, hogy reggel értesítették az esetről; a nyomozást végző szervekkel együttműködik. Bartha László, a Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője az MTI-vel közölte: a nyaraló ajtaján égés nyomát találták; az épületben senki nem tartózkodott. A rendőrség honlapja szerint az elkövetők ismeretlen gyúlékony anyagot használtak a bűncselekményhez. Az ügyben ismeretlen tettes ellen, rongálás bűncselekménye miatt indult nyomozás. Léder Müller Éva, aki Szilvásy György házával szemben lakik, az MTI-nek elmondta, hogy hajnalban „rettenetes erejű" detonációra ébredt. Tűzet nem látott a miniszter üdülőjének udvarán, de nagyon erős benzinszagot érzett. Egy hajnali robbanás hangjáról számolt be egy másik helyi lakos is. Kígyós Ferenc, Lesencefalu polgármestere elmondta: tudomása szerint nem Molotov-koktél robbant az udvaron, ugyanis a detonáció annál sokkal í Korábbi esetek 2007. december 16.: Budapesten ismeretlenek éles lőszerrel rálőttek Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára. A két lövedék az ablakokon keresztül hatolt be az épületbe, ahol senki sem tartózkodott. Ugyanezen a napon Budapesten ismeretlenek feltehetően három Molotov-koktélt dobtak Kóka János SZDSZ-elnök Normafánál épülő házára. A benzines palackok okozta tüzet a biztonsági őr eloltotta. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár nem volt jelentős. 2008. február 8.: Dunaújvárosban, Cegléden, Gödön, Kunhegyesen és Rácalmáson összesen öt szocialista politikus házára dobtak ismeretlenek Molotov-koktélt. Személyi sérülés sehol sem történt, de anyagi kár keletkezett. 2008. április 8.: Esztergomban Meggyes Tamás polgármester autóját benzinnel töltött palackkal felgyújtották. Ezzel egyidőben a város külterületén, az épülőfélben lévő házának tetőszerkezetét is felgyújtották. A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai június 10-én elfogták a tettest. Fotó: MTI/Varga György •Ul MAGYAR NEMZET KONTRA NBH. Szilvásy György ingatlana 2007. március 24-én már szerepelt a hírekben. A Magyar Nemzet ekkor írta meg, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) munkatársai felkeresték a lap egyik újságíróját, aki Lesencefalun járt. Azt írták, munkatársaik a kormánytagok vagyonosodását vizsgálva jutottak el a faluba, ahol Szilvásy György „hatalmas építkezésbe kezdett". Ezután az egyik újságíró lakásán megjelentek az NBH munkatársai, és „határozott kérdéseket tettek fel arról, hogy ő és társa mit keresett a Veszprém megyei zsákfaluban". Az NBH közölte: az újságíró felkeresése az ilyen esetben kötelező vizsgálat része volt, az ügyet megnyugtatóan lezárják. A kormányszóvivői iroda április 4-én tudatta: az NBH munkatársai törvényesen, de szakszerűtlenül, a belső szabályokat több ponton megsértve jártak el. nagyobb volt. „A miniszteri nyaraló verandája és egy folyosó rongálódott meg a robbanásban" - tette hozzá. A rendörök a vizsgálat idejére Lesencefalu főutcáját lezárták, a forgalmat más útvonalakra terelték. VALUTAVÁLTÓ VALUTA ELADÁSI EURÓ 233,12 2i>5,08 USA-DOHÁR 161,71 170,01 ANGOL FONT 286,57 301,27 CSEH KORONA 9,117 10,13 HORVÁT KUNA 31,75 35,09 SVÁJCI FRANK 166,36 153,28 SZICWÁK KORONA 7,J1 8,30 EOHRAS: 0IR MAGAZIN az autók kedvelőinek. ŐSZI VÁSÁRA rreCyfrP-BEN Kínálatunkból: • kompresszorok 16 900 Ft-tól • szivattyúk 6000 Ft-tól • mobil klímák 65 000 Ft-tól • áramfejlesztők 17 000 Ft-tól • hegesztőberendezések 12 800 Ft-tól • kerti kisgépek • fémipari eszközök • asztalosipari gépek • gk. akkutöltők Szeged, KálmányL. u. 21. hétköznapokon 8-16 óráig, í -szombaton délelőtt. auto. delmagyar.hu j »ia-is%-k8i hatékonyabb ftíchgatstó kapasség •fkanc:«fitf«H m*ttM& •tóroyezsabarö! ós enoraujsakarákos Első Beton Kft. Szeged, Dorozsmai út 5-7. 549-570, 549-571 www.lnternetepitoanyag.hu •""—a. ebaruhaz@elsobeton.hu EB Könnyű levadászni ll-lll^ Akciós Raiffeisen Személyi Kölcsön 570 000 Ft, 7 évre, svájci frank alapon, induló havi részlet II 111 Ft THM: 25,98%* Bankfiókjaink: Hódmezővásárhely • Makó Szeged • Szentes 'A Aíakca 2006 laptemk., US 2008 WtWw líg igin*). ét 200» ekióbet 3:yk»rtbon teljtsW »<*t from akw, Wdmt nrtiili teüelter. Sítte+V **»» i*0» °r5nk*»0 wotto* A THM rwgholóroiáw ai oktwlit Wtettidk. •hwt a hotötpa fogtznbdtyok (igyaHflifcavéwIévaí twM.it, ét a MM* njkoiáso eteten nte-lékp médotu*«t. értéke ném titkröii e hééfkomot. ét ótCVimkoctózotái A magodolt OW. *"»t tedkoHom jeknyu a konkrét okr.da ajánlatra nmAaiá THM étieket al egjedr ktjctárrtletlödét torloTmdzíO. otnélv eltedet a talon hltHetétiten tekintetett éftektót Al okod tésttete. kitétele: megtóléhaoak a iont oktuóti ItAouógl kendéit! I,Bájéban. VELÜNK KÖNNYEBB X Raiffeisen BANK (J) 06-40-48-48-48 | www.raiffeisen.hu Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: JAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198 . 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838 . 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: H0CZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: CSÁF0RDI DÉNES. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1730 Ft (Délmagyarország), 1630 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.