Délmagyarország, 2008. szeptember (98. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-04 / 207. szám

Csütörtök, 2008. szeptemberi. Aktuális 13 MELEGE VOLT A KAPOSZTAVAL TÖLTÖTT PAPRIKANAK A SZABAD EG ALATT Fotó: Karnok Csaba -t Folytatás az 1. oldalról A rendörök igazoltatni akarták, de azt mondta, nincsenek papírjai. Állította, hogy kulcsa sincs, nem tud bemenni. Er­re megmotozták. Telefonált az apjának, aki állítólag nem tudott jönni, és nem ért rá az ügyvédje sem. Azt tanácsolhatták telefonon a családtagnak, hogy mene­küljön, mert azt felelte: nem tud, előtte rendőr áll, mögötte ellenőrök. Takó lá­nya hangoztatta: élni kíván a „mentelmi jogával". (A nő tagadta, hogy bent járt a ügyelet végül - a hétfőtől érvényes új törvény értelmében - a zártörés mel­lett döntött. Az önkormányzat karban­tartója elvágta a lakatot, és az élelmi­szer-ellenőrök a két rendőrrel és a két önkormányzati emberrel bementek a telepre. A Skodások közben elhajtot­tak, a tulajdonos lánya pedig egy kiér­kező terepjárós ismerősével a kapu­ban várt egy darabig, majd a telep kö­rül körözött. Később a polgármesteri hivatalnál láttuk őket. Ü Hatósági zárat tört, feketén gyártott, eladni akart A két éve zárolt négy 5000 literes tartályt megbontották, a benne rothadó savanyúságot felfőzték és összekeverték friss áruval - mondta Szigeti Sándor, az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság megyei igazgatója. Összesen több mint 6,5 tonna savanyú uborkát, csalamádét és alapanyagot találtak az ellenőrök, plusz adalékanyagokat. Ezt csomagolták mosatlan meggybefőttes üvegekbe, és előkészítették a rávaló Arany Delikátos címkéket. A felügyelet vizsgálja, hogy került-e boltokba a kotyvalékból. Az élelmiszer-hamisító ezúttal többmilliós bírságra számíthat. Takó Gusztáv általunk ismert telefonszámát felhívtuk, de azt már megszüntette. telepen, azt azonban hallottuk, amint is­merősének megjegyzi: bent felejtette az iratait. Még az önkormányzat munkatár­sát is megkérte, hogy hozza ki neki a tás­kát.) A hatóságokat elbizonytalanította agresszív ellenkezése. Az élelmiszerlánc-biztonsági fel­szederbefőtt és lekvárnak látszó kotyvalék sorakozott, körülbelül harminc raklapon. Mellé két moslé­kos gödröt ástak, nyilván a lejárt és újra felfőzött készítmények levének. Egy már megtelt a gyomorforgatóan bűzös lével. \wm FOTÓK átímwi II interneten! | v»wv».»)tHmígyar.fui Magánterületre nem léphettünk be. Kívülről viszont láttuk, hogy egy- és ötliteres üvegekben hegyek­ben áll a savanyú paprika. Mellette ezrével tornyosul a mosott és a va­donatúj befőttesüveg. A kerítés men­tén gyanús kinézetű német címkés ! HALLGAT A FALUHÁZA. 2005-ben 93 tonna illegálisan gyártott sava­nyúsággal, 20Ö6-ban 140 tonna savanyított élelmiszerszeméttel bu­kott le Takó Gusztáv Öttömösön, Sándorfalván pedig további 50 tonnával. Az első adagot megsem­misíttette a hatóság. A három ügy­ben eddig kirótt összesen 3 millió forint bírság miatt Takó perel, ezért állt még áru az udvaron. Kerestük az öttömösi polgármestert és a jegyzőt, hogy megkérdezzük, ho­gyan dolgozhat egy fekete savanyí­tó három éve a falujukban, illetve van-e összefüggés a hivatal és a cég között. Mindketten szabadságukat töltik. Az alpolgármester „csak vészhelyzetben elérhető", neki üzenetet hagytunk. Lapzártánkig nem hívott vissza bennünket. KISS-RIG0 LASZL0 ELSŐ FOKON PERT NYERT AZ ELET ES IRODALOM ELLEN Megsértették a püspök jó hírnevét MUNKATÁRSUNKTÓL Megsértette az Élet és Irodalom című folyóirat és a közszolgálati televízió Az este című műsora Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök jó hír­nevét, amikor személyét összefüggés­be hozták a Kádár-rendszer belső el­hárításával, mert nem bizonyosodott be a püspök ügynökmúltja - állapítot­ta meg elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság tegnap. A polgári peres eljárás ítéletében Öcsödi Ágnes bíró az Élet és Irodalom szerkesztőségét arra kötelezte, hogy 15 napon belül tegye közzé: valótlanul állították, hogy Kiss-Rigó Lászlónak évek óta módjában állt volna leleplez­ni beszervezőjét, valótlanul közölték, hogy tartótisztjét ma is védi, mert „a valóság ezzel szemben az, hogy be­szervezésére nem került sor, tartótiszt­tel kapcsolatban nem volt és jelenleg sincs". A közszolgálati televízió Az es­te című műsorát a bíróság arra köte­lezte, hogy 15 napon belül hangozzon el: valótlanul adták közre, hogy Kiss-Rigó Lászlót ügynökként beszer­vezték, s beszervezési nyilatkozatot írt alá, mert „a valóság ezzel szemben az, hogy beszervezésére, beszervezési nyilatkozat aláírására nem került sor". A bíróság ezenkívül Kiss-Rigó László jó hírnevének megsértése miatt egymillió forint megfizetésére kötelez­te az Élet és Irodalom szerkesztőségét, valamint a lapban megjelent cikk szerzőjét, Ungváry Krisztián törté­nészt. Az ítélet ellen a felperes és az alpe­resek 15 napon belül fellebbezést nyújthatnak be az ítélőtáblához. Lapunkban többször is írtunk a té­máról, egyebek mellett idéztünk Kiss-Rigó László 2005-ben kelt köz­leményéből, amelyben visszautasí­totta, hogy a neve szerepeljen az in­ternetes, úgynevezett Antali-féle ügynöklistán: „Nevem ilyesmivel történő összefüggésbe hozását nem­csak aljasnak és cinikusnak, hanem nevetségesnek is tartom, mivel ép­pen az ellenem irányuló ügynöki te­vékenységet lepleztem le többször is, egy alkalommal látványosan ta­núk előtt." Ungváry Krisztián egy évvel később vádolta meg a hetilap­ban. KOVÁCS ANDRÁS Nyakunkon a százdolláros olaj Nyakunkon a százdolláros olajár - írtuk január első napjaiban, amikor egy alkusz határidős ügyletet kötött pár centtel a lélektani határ felett, így néhány száz dolláros veszteséggel kitörölhetetlenül belevéste a ne­vét a nemzetközi olajtőzsde történelemkönyvébe, ö csinálta meg elő­ször a százdolláros olajat. Nyakunkon a százdolláros olaj - írhatjuk most, tegnap ugyanis már 104-108 dollár között mozgott az ár. Nyolc hónap alatt azonban tör­tént egy s más: július közepén például 147 dollárnál is többet kértek már az olaj hordójáért. Az akkori, nagyon pesszimista hangulatban kol­• • Kérdés, hogy légám is úgy vélte e hasábokon, M w az olajár hogy ez a 140 feletti ársáv még aligha a végállomás. De ez nem csoda, hi­szen a jóslatokban 200-250 dollár is szerepelt, s osztották ezt a nézetet a világ vezető gazdasági lapjai is. (Má­jusban magam is 360 forintos lehetséges nyári gázolajárral riogattam a kedves olvasót, de szerencsére tévedtem.) Mi történt július közepétől szeptember elejéig, bő másfél hónap alatt? Miért csökkent negyven dollárral az olajár? Ezt próbálja most megválaszolni a világ, s a dollár árfolyamának erősödésén túl az olaj­felhasználás hosszabb távon tapasztalható mérséklődése - a vártnál szerényebb növekedése - is nagyon fontos. Csak két adalék: az USA idei, első félévi kőolaj-felhasználásának csökkenése a legnagyobb visszaesés 1982 óta. A második óriásfelvevő, Kína júliusban hét száza­lékkal kevesebb olajat importált mint 2007 júliusában - éves összeha­sonlításban itt „emberemlékezet" óta nem volt visszaesés. Hosszabb távon itthon is számíthatunk az üzemanyagárak csökke­nésére. Kérdés, hogy az olajár mérséklődése mikor „gyűrűzik be" a gázárba is. A hazánknak szállító Gazprom ugyanis az olajár alakulásá­tól teszi függővé a magyar gáznagykereskedő által fizetendő díjat. Ha csökken, az jó hír nekünk, a fogyasztónak, s kevésbé az a közeli, bein­dításra váró mélyfúrású gázkutak tulajdonosainak, akiknek bizonyos gázár alatt már nem gazdaságos a kitermelés. Üsse kő, egy kicsit később lesz Makó magyar Dallas. Kérdés, hogy az olajár mérséklődése mikor gyűrűzik be a gázárba is. A FENYEGETES „NEMKIVANATOS MELLEKTERMEK" Futott az ügyész, utána a vádlott Csongrád megyében bírót ért fenye­getések miatt nem jelentettek be el­fogultságot. Az ügyészségen viszont egyszer eló'fordult, hogy hasonló okok miatt másik ügyész képviselte a vádat. A rendőrségen a munkájuk­kal járó „nem kívánatos mellékter­méknek" nevezik a munkatársaikat ért fenyegető' megjegyzéseket. OLÁH Z01TÁN Hétfőn elmaradt a Fővárosi Főügyész­ség által a Magyar Gárda Hagyomány­őrző és Kulturális Egyesület ellen tár­sadalmi szervezet megszüntetése mi­att indított polgári per tárgyalása, mi­vel az ügyben eljáró bíró, Öcsödi Ág­nes névtelen fenyegető telefonokat ka­pott és emiatt elfogultságot jelentett be. „Utóda" Pataki Árpád, a Fővárosi Bíróság személyiségi jogi pereiből is­mert tanácselnök lesz. - Csongrád megyében nincs ilyen ügy, hasonló okok miatt egyetlen bíró sem jelentett be elfogultságot! - nyilat­kozta lapunknak Cseh Attila, a Csong­rád Megyei Bíróság elnökhelyettese. Azt korábban megírtuk, hogy a me­gyei bíróság egyik tanácselnökét, Ko­valcsik Évát tavaly megfenyegették, hónapokig védelem alatt állt, de a bí­rónő nem jelentett be elfogultságot. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen „üzeneteket" kapott, ami miatt védett személy lett. - Az elmúlt években többször is megfenyegettek ügyészeket - mondta lapunknak Szanka Ferenc ügyész, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvi­vője. Gyakran előfordul, hogy a bíró­sági folyosókon a vádlottak vagy hoz­zátartozóik fenyegető kijelentéseket tesznek, de azok - Szanka Ferenc meg­fogalmazása szerint - „még ha nem is esnek jól, az ügyészek a munkájuk velejárójának, egyfajta szakmai árta­lomnak fogják fel". Négy komolyabb esetet is megemlí­tett. Egy vagyon elleni bűncselekmé­nyekkel vádolt férfi az elsőfokú ítélet kihirdetése után, Szegeden az utcán meglátta az ügyében eljáró ügyészt, feléje rohant, közben azt üvöltötte: „Megöllek te szemét!". A vád képvise­lője nem akart szembeszállni vele, ha­nem futásnak eredt. Sikerült megme­nekülnie. Egy másik ügyésznek a lakása előtt, közvetlenül a bejárati ajtaja elé, a jár­dára festették, hogy „Sz.-ra ki vagy nyírva". Az üzenetet a látogatóba ér­kező szülei fedezték fel. A feliratnak egyébként nem lett folytatása, az ügyészt nem nyírták ki, és a rendőr­ség sem találta meg a fenyegetőt. A harmadik esetben még ítélethir­detés előtt az ügyész „jelzést" kapott: az általa megvádolt férfi felbérelt va­lakit, hogy robbantsa fel. Az ügyben büntetőeljárás indult, amit megszün­tettek, mivel az információt nem sike­rült minden kétséget kizáróan bizo­nyítani. Volt, hogy egy gyanúsított előbb mocskolta, majd életveszélyesen meg­fenyegette a vád képviselőjét. Megírta neki, hogy „kicsinálja", és azt is kö­zölte, hogy az „ehhez szükséges esz­közöket" beszerezte. Az „eszközöket" megtalálták, a fenyegetőt elítélték. Az ügyész ebben az esetben elfogultságot jelentett be, az eljárást más ügyészség folytatta le. RENDŐRSÉG: IGEN IS MEG NEM IS. - Munkatársainkat érintő közvet­len fenyegetés nem volt - nyilat­kozta lapunknak Tuczakov Szilvá­na, a Csongrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság szóvivője, aki ezt azzal egészítette ki, hogy „ügyfeleik" ré­széről ugyan elhangzanak fenyege­tő kijelentések, komolyságukat a körülményeket megvizsgálva bírál­ják el. - Egyébként pedig a rendőr sérelmére tett fenyegető tartalmú kijelentéseket úgy tekintjük, mint amelyek a foglalkozás nemkívána­tos melléktermékei - mondta a szóvivő. ROHADTCSALAMÁDÉVOLTA MEGGYBEFŐTTES ÜVEGBEN Harmadszor is lebukott az öttömösi kotyvalékgyár

Next

/
Thumbnails
Contents