Délmagyarország, 2008. szeptember (98. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-19 / 220. szám

Péntek, 2008. szeptember 19. Kultúra 17 Jubileumi könyvárverés Minden eddiginél több szegedi vo­natkozású anyag gyűlt össze a no­vember 8-án rendezendő tizedik szegedi könyvaukcióra. KISS GÁBOR GERGŐ - Az emberek egyre inkább bíznak bennünk, hogy jó áron tudjuk értéke­síteni az árverésre beadott könyveiket - mondta Jakó Csaba, a Dekameron antikvárium vezetője. A Somo­gyi-könyvtárban november 8-án ren­dezett tizedik szegedi könyvaukcióra ezért a korábbiaknál érdekesebb anyagot sikerült összeállítani. Az egyik legnagyobb durranás azok a saját kézzel írt Pilinszky János-ver­sek lesznek, melyek nyomtatásban eredetileg a Tiszatáj 1974. szeptemberi számában jelentek meg Levél és Pedig címmel, összehasonlításképpen: egy Weöres Sándor-kézirat tavalyelőtt 20 ezer forintról indult, és 150 ezerért kelt el. De nemcsak szépirodalmi munkák­ra lehet licitálni. Az egyik legérdeke­sebb darab egy 1848-ban kelt adásvé­teli szerződés, ami a szegedi Szenthá­romság utca 42. szám alatti ház eladá­sáról szól. Új gazdát keresnek a Lut­ra-album elődjei is. A Szent István ci­kóriagyár termékeiben annak idején képeket rejtettek, melyeket a szintén általuk kiadott üres albumokba kellett a megfelelő helyre ragasztani. Három ilyenért is harcba szállhatnak majd a gyűjtők: az Utazás Erdélyben, a Ma­gyar történelmi pillanatok és a Képes magyar történelmi, irodalmi és művé­szeti képeskönyvből egy matrica sem hiányzik. LESZ KATALÓGUS. Az árverésre bo­csátott könyvekről készülő kataló­gust október közepétől kereshetik a Dekameron és a Könyvmoly antik­váriumban, valamint már olvasha­tó a www.antikhaz.hu webolda­lon. - A lista még bővülhet, hiszen szeptember végéig a fent említett üzletekbe még lehet beadni könyv­ritkaságokat - mondta Jakó Csaba. SZÁMOS ÉRDEKESSÉG TARTOZIK A KOLLEKCIÓHOZ Fotó: Segesvári Csaba GYÜDI SÁNDOR A KEDVEZMÉNYEKRŐL - TÖBB ÚJDONSÁGOT IS BEVEZETTEK Megéri az árát a színházbérlet A Szegedi Nemzeti Színház új vezér­kara a 2008/2009-es évadra megvál­toztatta a bérleti rendszert: számos kedvezménnyel jelentős megtakarí­tást érhet el az előrelátó néző. MUNKATÁRSUNKTÓL - Fontos tudni: a bérletek árát úgy határoztuk meg, hogy már önma­gukban is tartalmaznak kedvez­ményt, ezenfelül továbbiak - példá­ul a diákok, pedagógusok és nyug­díjasok számára 20 százalék - is igénybe vehetők. A bérletvásárlás­nak vannak nem forintosítható elő­nyei is: az igazán jó helyek csak így biztosíthatók. Sokan azért ragasz­kodnak hozzá, hogy minden évad­ban újra kiváltsák a megszokott bérletüket, mert a legjobb helyek hamarabb elkelnek, és szóló jegye­ket csak a maradék helyekre lehet venni. Viszonylag kevés bérletszü­netes előadásra lehet számítani, mert sok bemutatót tartunk. A bér­let mellett szól az is: sokan halogat­ják a kiszemelt darab megtekinté­sét, ezért gyakran úgy járnak, hogy a produkció közben lekerül a mű­sorról, így lemaradnak róla. A bér­let pici kényszerítő erő arra, hogy időben eljöjjenek megnézni az elő­adásokat - hangsúlyozza Gyüdi Sándor. A Szegedi Nemzeti Színház főigaz­gatója úgy véli: a néző ugyan nem ismeri az adott szezonban műsorra tűzött produkciókat, arra azonban számíthat, hogy a bérletének évek során kialakult karaktere nem válto­zik évadról évadra, figyelembe ve­V0JNICH ERZSÉBET ÉS SZÜTS MIKLÓS KÉPEI A REÖK-BEN Húsz év után az első közös kiállítás Két kortárs festőművész alkotásai találkoznak a REÖK következő tárla­tának alkalmából: a művészek, Voj­nich Erzsébet és Szüts Miklós már húsz éve házasok, de együtt még sosem állították ki képeiket Magyar­országon. Műveik a legismertebb hazai írókat inspirálták alkotásra. Általában saját készítésű fotóik ihle­tik meg őket, ha festenek, ám mire a fényképből festmény lesz, megesik, hogy átalakul a koncepció is. A RE­ÖK következő kiállításának művé­szeit a kortárs magyar festészet legki­válóbb alkotói között tartják szá­mon: Szüts Miklós és Vojnich Erzsé­bet már húsz éve házasok. A képző­művészeknek Európa számos fővá­rosában volt már közös kiállításuk, Párizs, Róma és Bukarest után Sze­gedre érkezik a tárlat. - Nagyon bol­dogok vagyunk, hogy Magyarorszá­gon is megvalósulhat - meséli Voj­nich Erzsébet. - Az a könyv adja az apropót, amely nemrég jelent meg kettőnk munkáságáról. A kiadótól jött az ötlet, hogy a bemutatót koro­názzuk meg egy közös kiállítással, amihez a legnagyszerűbb helyszín­nek a szegedi REÖK bizonyult. Az említett kötet érdekessége, hogy a művészházaspár képei mellett zse­niális hazai írók szövegeit olvashat­juk benne, többek között Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Darvasi László, Závada Pál és Tóth Kriszta írásait. - Ezeket az irodalmá­rokat barátainknak tudhatjuk - büsz­kélkedik a Vojnich-Szűts házaspár -, őket szoktuk felkérni kiállításaink megnyitóira, úgyhogy az albumban szereplő szövegek ezen alkalmak ter­mékei. Persze van olyan is, amely egy-egy kép hatására született. A két művész festményeinek han­gulatvilága nagyon hasonlít, amiben persze semmi meglepő nincs, lévén az alkotók házasok. - Az együtt töltött idő magával hozza a közös világlátást is - mondja Vojnich Erzsébet. - Én per­sze meglehetősen különbözőnek talá­lom a képeket, bár az igaz, hogy szín­világban mindketten kerüljük a har­sány árnyalatokat, és inkább a vissza­fogott színeket alkalmazzuk. Ahogyan a művész házaspár, úgy a REÖK is összekapcsolja az össsz­művészetiség jegyében a képzőmű­vészetet és irodalmat, így folytatódik az a hagyomány, amit a drámaíró versennyel indított el a kiállítóház. A Vojnich-Szüts-tárlat apropóján kéthe­tente azokkal a népszerű írókkal ­Závada Pállal, Parti Nagy Lajossal, Tóth Krisztával és Szilágyi Ákossal ­találkozhatnak a látogatók, akik a házaspár kötetének is alkotói. Az iro­dalmárok szubjektív tárlatvezetést is tartanak a képek között a résztvevők szamara. (X) ff Darvasi nyitja meg a tárlatot A szegedi kötődésű író, Darvasi László nyitja meg a Vojnich-Szűts házaspár tárlatát. A közönség szeptember 26. és november 30. között tekintheti meg a képeketa REÖK-ben. EL0SZ0R ÁLLIT KI K0Z0SEN A HAZASPAR ITTHON A szegedi színház egyes bérleteivel elérhető megtakarítás BÉRIÉT NEVE Előadásszám ítt'éeaaé, v. A bérletben szereplő előadások IV. és 1. kategóriás jeggyel (Ft) ttrcnmvjf wa-sc* (?tf Nemzeti premier 8 10 390-18 885 12 300-21 000 IW-ltB Gregor József Vaszy Viktor 6 6570-9560 7000-11 200 UI-1M Ady Endre Erkel Ferenc Juhász Gyula Kazinczy Ferenc Kiss Manyi Latinovits Zoltán 6 7290-10 055 7400-12 400 t»-23%5 Bajor Gizi Jávor Pál Makó Lajos Páger Antal 7 8370-12 060 8800-14 000 WBM Universitas 6 6210-9810 7200-11 800 m íwt i j Deák Ferenc Radnóti Miklós Tömörkény István 5 5490-8910 6100-9800 Gyermekbérletek 2 1330-2100 2100-3000 711 W • A 20 SZÁZALÉKOS DIÁK-, PEDAGÓGUS- ÉS NYUGDIIASKEDVEZMÉNY NÉLKÜL FORRÁS: DM DM-GRAFIKA szik az igényeit az adott csomag ösz­szeállításakor. Újdonság a szabad bérlet, amely bármely három nagy­színházi vagy kisszínházi bemutató­ra váltható, és az ára - 5400 és 4200 forint - jóval kedvezőbb, mint a szó­ló jegyeké. A szabad bérlet tulajdo­nosait előre értesítik arról, hogy a következő hónapban milyen előadá­sokat nézhetnek meg, így előnyt él­veznek a jegyvásárlókkal szemben. A színház számos más, speciális kedvezményt is biztosít a publikum­nak: a kerekes székes mozgássérül­tek - ha előre jelzik érkezésüket ­mindkét játszóhelyen egységesen ezer forintos belépővel nézhetik meg az előadásokat. Last minute akciót hirdetnek á NOE tagsági kártyával rendelkező nagycsa­ládosok részére: előadások előtt leg­korábban öt nappal négy vagy több jegy vásárlása esetén 30 százalék ked­vezményt vehetnek igénybe. Szeptem­ber végén indulnak az első bérletes színházi esték, mindegyik bérletet a benne szereplő első előadás napjáig lehet megvásárolni. Nyitna a Pinceszínház MUNKATÁRSUNKTÓt Már több mint két éve bezárt a szegedi Pinceszínház, 2006 júliusában egy nyári felhőszakadás után a víz teljesen elárasztotta az otthonául szolgáló Hor­váth Mihály utcai pincét. A magánteát­rumot akkor már hat éve családi vállal­kozásban üzemeltető színészházaspár, Kancsár József és Kancsár Orsolya úgy döntött: új játszóhelyet keres. Az Olasz Kulturális Intézetnek is otthont adó Du­gonics tér 2. számú épület udvaráról nyíló, 250 négyzetméter alapterületű pincét ajánlotta fel cserebérleményként az IKV Zrt.. A szerkezetkész helyiség színházzá alakítása már tavaly meg­kezdődött, először 2007 őszére, majd idén tavaszra tervezték a nyitást. Az építkezés azonban elhúzódott, a költsé­gek is egyre emelkedtek. Kancsár József, a Pinceszínház igazgatója elmondta: a munkálatok utolsó fázisához érkeztek, a szüksé­ges szakhatósági engedélyek beszer­zése után október végén szeretné­nek nyitni Shakespeare Othellójá­val, amit Ádám Tamás rendez. A magánszínház régi csapata kiegé­szülne több olyan színésszel, akinek erre az évadra már nem újították meg a szerződését a Szegedi Nemze­ti Színházban. Zsótér Sándort is hív­ták rendezni, Harsányi Attila a Ru­dolf Hess tízparancsolata című mo­nodrámát játssza, vendégprodukció­ként Fekete Gizi nyáron nagy sikert aratott önálló estjét is átvennék. Az új játszóhely alkalmas lesz kiállítá­sok, könyvbemutatók megrendezé­sére is. Reformátusok egyedülálló kis makói múzeuma A belvárosi egyházközség tartja fenn Makón azt a kis múzeumot, amely a helyi református közösség több mint 250 év alatt összegyűlt emlékeit őrzi. SZABÓ IMRE A Kálvin téri református templom mö­gött, az egykori parókia felújított épü­letében a közelmúltban nyílt meg a Szikszai György-Szirbik Miklós-em­lékház, amely a helyi református kö­zösség helytörténeti értékeit mutatja be. A kis múzeum egyedülálló módon nem állami vagy önkormányzati fenn­tartású, hanem azt a belvárosi egy­házközség működteti. A gyülekezet fi­atal lelkésze, Kondrát Zoltán nem tud hasonló módon működtetett múzeum­ról az országban. Az épületben, amelyben egyébként a lelkészi hivatal is működik, nagyjából 100 kiállítási tárgy és dokumentum látható, de nagy számban őriznek olyan régi ira­tokat is, amelyeket ugyan nem tárnak a közönség elé, de kutathatóak. Kondrát Zoltán bemutatott nekünk néhányat a múzeum jól őrzött, amúgy forintban talán nem nagy értéket kép­viselő, mégis kincsnek nevezhető tár­gyai közül. Így megmutatta a legrégeb­bi, 1760-ból származó születési anya­könyvet - a korábbiak tűzvészben pusztultak el -, vagy a gyülekezet régi énekkarának tablóit, dalos könyveit és zászlóit. Láthatók az egykori makói prédikátorok portréi, illetve a Makón élő nyugalmazott lelkipásztor, Czanik Béla Bibliája is, amit gránátrepesz lyu­kasztott át a második világháború ide­jén - a találat néhány perccel az után érte a szobát, ahol a könyv volt, hogy ő elhagyta a helyiséget. Az emlékház máris nagyon népszerű: nemcsak a város múltja iránt érdeklődő helybeli­ek keresik fel, de egyfajta vallási turiz­mus keretében messzebbről jött refor­mátusok is - volt itt már erdélyi és dél­vidéki csoport is. Kondrát Zoltán azt mondja: mindezek mellett számukra azért fontos a múzeum, mert az elő­dök hagyatéka által arra inti a mai hí­veket, hogy ök is gazdagítsák közössé­güket, hagyjanak hátra szellemi kin­cseket az utánuk következőknek. látwnöM ia&lűvnnAx^Q *A

Next

/
Thumbnails
Contents