Délmagyarország, 2008. szeptember (98. évfolyam, 204-229. szám)

2008-09-19 / 220. szám

81 Megyei tükör Péntek, 2008. szeptember 19. TART AZ INTERNETES NYEREMÉNYJÁTÉK AZ ÚJSZEGEDI FÜRDŐ ELNEVEZÉSÉRE Ágnes és Zoltán a játék kedvéért „keresztel" • SIKET ZOLTÁN A DÓM ÉS A FÜRDŐ VINCZE HANGA ÁGNES SZÁMÁRA A NAPFÉNY SZEGEDET JELENTI Fotók: Karnok Csaba TORNYÁT TÁRSÍTANÁ Szeptember 30-áig lehet szavazni az interneten arra, hogy a zsűri által legjobbnak ítélt 10 név közül melyi­ket kapja az épülő szegedi fürdő. Két névadót kérdeztünk arról, milyen szempontokat mérlegeltek, amikor a Napfényfürdőt és az Aqua Dómot ki­találták. MUNKATÁRSUNKTÓL Napfényfürdö és Aqua Dóm Szeged. Találomra választottunk ki két nevet abból a tízből, amelyeket a szakmai zsűri javasolt az olvasóinktól beérke­zett 282 ötlet közül. Nem áruljuk el, hogy áll a szavazás, mert nem kíván­juk a játékban részt vevőket befolyá­solni, de hozzátesszük: aki rákattint honlapunkra, a delmagyar. hu-ra, az információkhoz juthat a beérkezett voksok arányáról. A legnépszerűbb nevek több szege­dinek is eszébe jutottak, ha ezek kö­zül kerül ki a befutó, sorsolással vá­lasztjuk ki a nyertes névadót, ö kapja majd azt a kétszemélyes bérletet, amely 50 alkalomra szól. A Napfényfürdő egyik keresztany­ja a 28 éves Vincze Hanga Ágnes, aki a két és fél éves Székely Kolos Kadosa édesanyja, öt, a család sze­me fényét neveli, amikor nem az in­ternetet és a delmagyar.hu-t olvassa. A főiskolai diplomával rendelkező, korábban titkárnőként dolgozó ifjú nőnek - mint ahogy azt nekünk el­mondta -, amikor elolvasta a névadó nyereményjáték feltételeit, azonnal a Napfényfürdő jutott eszébe. Beadta a „pályázatát", de nem is gondolta, hogy bekerülhet vele a legjobb 10 közé. Miért lehetne Napfényfürdő az új­szegedi komplexum? Azért - hangzik a magyarázat -, mert Szegedet a nap­fény városaként ismerik, a szóból egyből a városra asszociálnak az em­berek. Könnyű lenne köré reklám­kampányt építeni, hiszen a napfény szó bármelyik nyelvre lefordítva pozi­tív jelentéstartalommal bír: mindenki­nek az energia, a meleg, a nyár, a sza­badabb életérzés, a szórakozás jut ró­la eszébe. Egy másik lehetséges elnevezésnek, az Aqua Dómnak Siket Zoltán az egyik keresztapja. A 36 éves diplomás férfi - aki közlekedési szakértőként egy intézet regionális irodájában dol­gozik - ráadásul fürdő közelben, a Népkert soron lakik. Hallotta a bontás zaját, most pedig „rálátása" van az építkezésre. Szerinte azért kellene a dómot min­denképpen beleilleszteni a névbe, mert ez a leghíresebb fogadalmi temp­lom Magyarországon, amelyet így, dómként ismernek az emberek. A für­dő a maga tornyával az újszegedi ol­dalról ellenpólusa lehetne a műem­léknek. Az Aqua Dóm név másrészt utalhatna a létesítmény nagyságára, alakjára is. Megnézte az interneten, hogy az aquadom.hu nem foglalt, rá­adásul a szláv nyelvekben a „dom" házat jelent - az angol „dome" kupo­lát, boltozatot. Nyugat-Európában több gyógy- és élményfürdőt keresz­teltek el Aquadome-nak, a leendő tu­risták tehát tudnák, mit takar az elne­vezés. A TÍZES LISTA. 1. Aquacentrum Szeged, 2. Aqua Dóm Szeged, 3. Ligetfürdő, A. Nap­fényfürdő, 5. RelaXeged, 6. Szeged Aqualiget, 7. Szeged Spa, 8. Szegedi Élmény Park (SZÉP), 9. Tisza Aquapark, 10. Tiszaland Szeged. Deli Apro-kartya jelenti a kényelmes megoldást Tizenkilenc éves a Déli Apró. Ebből az alkalomból megújult a hirdetőújság weboldala, és egy újdonságot is piacra dobtak: a Déli Apró-kártya segítségé­vel immár interneten is adhatunk fel hirdetést. MUNKATÁRSUNKTÓL Tizenkilenc éves lett a Déli Apró. A ré­gió legnagyobb hirdetőújságjának csa­pata a születésnapra új ötlettel rukkolt elő: megváltoztatták honlapjukat - fel­frissült, bővült a weboldal -, s bevezet­ték a Déli Apró-kártyát. - Célunk az volt, hogy az új szolgál­tatással megkönnyítsük azok életét, akik hirdetni szeretnének az újságban és az interneten - foglalta össze Kon­koly Béla, a Déli Apró lapigazgatója a kártya legnagyobb előnyét. Ez az okos kis találmány ugyanis valóban meg­könnyíti az életünket, segítségével időt spórolunk. Hiszen ezt használva akár otthonról, a munkahelyünkről vagy a város bármely pontjáról fel tudjuk adni hirdetésünket - a lényeg, hogy internetközeiben legyünk. Ha autót szeretnénk eladni, lakást vásárolni, esetleg gyermekünk mellé bébiszittert keresni, nincs más dol­gunk, csak a következőket tenni: miu­tán a Déli Apró Szilágyi utcai ügyfél­szolgálatán megvettük a kártyát ­1500 vagy 3000 forint értékben -, le­kaparjuk a kijelölt részt, így hozzáfér­hetünk a kódszámhoz. Ezzel a kód­számmal tölthetjük fel Déli aprós online egyenlegünket, melyet a fizetős hirdetések feladásához használha­tunk fel - míg el nem fogy, korlátlan ideig. Egyelőre Déli Apró-kártyához csak a Szilágyi utcai ügyfélszolgálaton jutha­tunk, de hamarosan Szeged több pont­ján, Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Makón is árusítani fogják. Bővebb információt a kártyáról a www.deliapro.hu weboldalon olvas­hatnak az érdeklődők. A KÁRTYÁVAL INTERNETEN IS FELADHATJUK HIRDETÉSÜNKET Fotó: Karnok Csaba MOBILBANKAROKAT KERESÜNK BUDAPEST BANK BÜSZKE ARRA, HOGY A VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB ÉS LE­GELISMERTEBB VÁLLALATCSOPORTJÁHOZ. A GE MONEY BANKHOZ TARTOZIK. BÜSZKE ARRA, HOGY LAKOSSÁGI- ÉS VÁLLALKOZÓI BANKKÉNT TÖBB. MINT 20 ÉVE ÁLL ÜGYFELEI RENDELKEZÉSÉRE TELJES KÖRŰ PÉNZÜGYI SZOLGÁL­TATÁSOKKAL. LEGFŐKÉPPEN PEDIG BÜSZKE FILOZÓFIÁJÁRA. MELYNEK KÖZ­PONTI MONDATA EZ: TÉRJÜNK A LÉNYEGRE. EGYETÉRTESZ VELÜNK ABBAN, HOGY EZ AZ. AMI IGAZÁN SZÁMlT? CSATLAKOZZ HOZZÁNK. AMIT NYÚJTUNK: • Folyamatos ingyenes képzést • Teljesítményarányos javadalmazást • Vóltalkozói léttel járó rugolmas időbeosztást • Olyűn környezetet, ohol az értékesítési módszereinket úgy alakítjuk ki, hogy te is megtaláld benne a helyedet FELADATOK: • Lakossági termékek (privát kölcsön, hitelkártya, jelzáloghitel, adósságren­dezó hiteti értékesítése • Új ügyfelek toborzása KÖVETELMÉNYEK: • Középfokú végzettség • Értékesítési véna és tapasztalat • Bankban / Biztosítónál szerzett gyakorlat előnyt jelent AMIT KÍNÁLUNK: • Egyéni teljesítményen alapuló értékesítési ösztönző rendszer • Folyamatos szakmai képzések, coaching, mentoring Ha új kihívásokra vágysz, ismereteidet bővíteni szeretnéd, kitartó vagy. könnyen teremtesz kapcsolatot, és megfelelsz a fenti követelményeknek, számítunk rádl Küldd a jelentkezésedet az alábbi elérhetőségek egyikére. Honlap: www.budapestbank.hu E-mail: mobilbankar@ge.com Postai cím: Budapest Bank. Mobilbankór. Bp.. 185Z £3 BUDAPEST BANK A GE Money Bank tagja KOSTOLJON BELE A KALANDBA! qre3sb (k®sqcs .> NvtltK mis loot). Itimulrt IS-jo. hozott fjj. A 7 ÍVES Luxon SJmmtHAPtAJAHtHHAT A napi 7X700.000 FT tBTÍKÚ OTPTiiavii UTAZASI UTALVANV W ti-Ui BH •L IfteJM » ifi radlS^;ISIW*- -rrv rrmPPi Ili Ilii :<?X v &II1 Miy. • m Luxort y ív vwnysn ktftíbb Í00 Ft értékben ZflW tzqUen+w 15 70 fon* NYERJEN A DELMAGYARORSZAGGAL ÉS A DÉLVILÁGGAL! Válaszoljon helyesen a kérdésünkre, és vágja ki a három képrészletet a héten megjelent keddi, szerdai és csütörtöki lapszámunkból. A képet rakja össze, ragassza fel egy nyílt postai levelezőlapra, írja rá a választ, és küldje el címünkre! A teljes megfejtést beküldő előfizetőink között 50x10 db Fáraók Kincse sorsjegyet sorsolunk ki! Cím: Délmagyarország Kiadó 6701 Szeged. Pf. 153. Információ: 62/567-857 A levelezőlapra kérjük írja rá nevét, címét és telefonszámát! A pályázat beküldési határideje: 2008. szeptember 24., 12 óra Kérdés: Mi látható a három részletből összerakott képen? ^ y wmammmma^mms^L^ Szegedi Közlekedési Kft. 1 pályázatot hirdet ENERGETIKUS állás betöltésére. Feladatok: - A társaság energiarendszereivel (víz, villany, fűtés, klíma) kapcsolatos feladatok ellátása - Működő energiarendszerek optimalizálása - A társaság folyamatos működéséhez szükséges mérések, javítások végrehajtása - Energiabeszerzés (villamos, földgáz, víz) koordinálása - A társasági műszaki vezetők munkájának támogatása - Beosztottak munkájának irányítása I Elvárások: | - Műszaki (erősáramú vagy gépész) középiskolai végzettség - Energetikus szakképesítés - Legalább hároméves szakmai gyakorlat - Legalább egy év energetikusi gyakorlat Előnyt jelent: - Mérnöki végzettség - Idegennyelv-ismeret A pályázók fényképes, magyar nyelvű szakmai önéletrajzát 2008. szeptember 30. napjáig az alábbi címekre kérjük: 1. eleki@szkt.hu 2. Szegedi Közlekedési Kft. (6720 Szeged, Zrínyi u. 4-8.) A pályázati borítékra, illetve az e-mail tárgyában „Pályázat energetikus állás betöltésére" címet kérjük szerepeltetni. Továb­bi felvilágosítást nyújt: Elek István főmérnök, +36-30/400-3936 Vasárnapi DELMAGYARORSZAG Az Orszáaavűiési Könyvtár

Next

/
Thumbnails
Contents