Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-05 / 156. szám
Szombat, 2008. július 5. Hegyei tükör 17 KEREKES SZÉK HELYETT GÖRDESZKÁN KÉNYTELEN KÖZLEKEDNI A HÁROMÉVES CSONGRÁDI KISFIÚ, BLÁZSIK PATRIK Fotó: Tésik Attila Patrikék vesztettek: 500 ezret kell fizetni Elvesztette a szentesi kórház ellen indított műhibapert a csongrádi Blázsik Ildikó, akinek kisfia három évvel ezelőtt nyílt gerinccel született. Most a családnak kell kifizetnie a közel félmilliós perköltséget. Patrik anyukája úgy látja, helyzetük egyre kilátástalanabb. BÍRÓ DÁNIEL - Elbuktunk mindent. Patrik azt szokta mondani, elítéltek. Néha én is így érzem - mondja könnyeivel küszködve Blázsik Ildikó, miközben mögötte, a leendő konyhában épp vakol a kőműves. Bővíteni kell a helyiséget, mert a szűk főzőfülkében nem lehetne közlekedni kerekes székkel. Márpedig arra van szüksége a nyílt gerinccel és • §§ Én vállaltam, # # hogy nem adom intézetbe a fiam, mégis megbüntetnek érte. Blázsik Ildikó agykamratágulattal született, csípőtől lefelé béna kislegénynek. Patrik történetéről már többször írtunk lapunkban: ő az a hároméves kisfiú, akinek édesanyja műhibapert indított a szentesi kórház ellen, mivel gyermekének rendellenességére csak a terhesség utolsó harmadában derült fény. - Nekem tiszta a lelkiismeretem, hiszen szülőként mindent megtettem, hogy egészséges gyermeknek adjak életet, de hiába. Az igazságszolgáltatás szerint diagnosztikus tévedés történt, ez azonban nem róható fel a szentesi kórháznak, a kezelőorvos pedig nem hibás - panaszolja. - Én vállaltam, hogy nem adom intézetbe, mégis megbüntetnek érte. Elmennék dolgozni, hogy megadhassak neki mindent, hogy legyen ki tudja, hány boldog évünk, de mellőle nem lehet. Az elmúlt fél évben mindössze háromszor találkoztunk Patrikkai, akkor is csak félórákra, mégis kitűnő memóriával idézi fel, milyen autóval jöttünk, és még arra is megkér, most ne csináljunk fényképet róla. Nyűgös. Ildikó szerint mindig ilyen, ha tudja, hogy hamarosan orvoshoz kell mennie. Fejben tart mindent, amit az édesanyja megoszt vele. Jól is jön néha az emlékezőképessége, hiszen olykor előfordul, hogy ö emlékezteti anyukáját az aktuális teendőkre. Otthon sem akar lemaradni semmiről, ezért - kerekes szék híján gördeszkán közlekedik a lakásban. Hason fekve gurul ide-oda. Ildikó szerint bár kényszermegoldás, fejlesztésnek is jó, hiszen sokat erősödött a válla és a háta, izmos felsőtestre pedig szüksége van, ha egyszer kerekes székre szeretne váltani. Az egészségbiztosító szabályozása alapján csak 4 éves kortól írható fel ilyen gyógyászati segédeszköz. Az ára is borsos: a Patriknak megfelelő kisgép 750 ezer forintba kerül. Pénze viszont alig van a családnak. Közel félmillió forint perköltséget kell megfizetniük két héten belül, mivel a Szegedi ítélőtábla elutasította kártérítési keresetüket. Jelenleg az ápolási díjból és a családi pótlékból összejövő alig 60 ezer forintból élnek havonta, ráadásul ebből rögtön levonják a házvásárlásra felvett hitel 15 ezres törlesztőrészletét. Az önkormányzattól egyszer utaltak nekik százezer forintot. 9 1,1 MILLIÓS ADOMÁNYBÓL 200 EZER A CSALÁDÉ, lapunk februári cikke nyomán kereste meg Ildikót és Patrikot az akkor még bejegyzés alatt álló újkígyósi Érző Szív Alapítvány. A szervezet az elmúlt négy hónapban összesen 200 ezer forinttal segítette őket. Ildikó lapunknak azt mondta, megint csalódnia kellett, mert a most kézbesített alapítványi beszámoló szerint 1 millió 95 ezer forint adomány érkezett Patrik számlájára, az összeg nagy részét viszont saját kiadásaira számolta el a szervezet. Az alapítvány által szerkesztőségünkbe is eljuttatott dokumentumból kiderül, hogy összesen 867 ezer forintot használtak föl költségeik (telefon, üzemanyag, munkabér) rendezésére. Lapunk érdeklődésére Kovács Ferenc kuratóriumi tag elmondta, a költséghányad általában az adományok 80 százaléka. Hozzátette: mindez jogszerű, a szervezet minden előírást betart, törvényesen működik. Lassít a 300 ezer forintos bírság Lassítottak a gépjárművezetők - nyilatkozta lapunknak több, a közlekedés területén dolgozó rendó'ri vezető az objektív felelősség bevezetésének tapasztalatairól. A balesetek száma a múlt év hasonló időszakához képest százalékkal csökkent. MUNKATÁRSUNKTÓL - Csongrád megyében május 1. óta 1669 gépjárművezető kapott értesítést arról, hogy valamilyen közlekedési szabálysértést követett el. A bírság nagysága 30 ezer forinttól 300 ezer forintig terjed. A rendőrségnek nincs mérlegelési lehetősége a büntetés mérséklésére, elengedésére - nyilatkozta Laczkóné Vargha Katalin őrnagy, a a megyei főkapitányság közigazgatási alosztály vezetője. - A legmagasabb, a 300 ezres bírságról eddig egy gépjárművezető kapott értesítést, ö személygépkocsival 131 kilométeres sebességgel haladt a Dorozsmai úton. Az átlagos büntetési tarifa 38 ezer forint. Radics Róbert őrnagy, a közlekedési osztály vezetője megjegyezte, hogy az objektív felelősség élesben történő alkalmazása előtt a szabálytalan gépjárművezetők 35-40 százaléka megúszta, ök arra hivatkoztak, hogy családtag vezette az autót, rá nem köteles „vallani". - Szegeden számos helyre „hívnak" bennünket, főleg a 30-as övezetekben lakók panaszkodnak, hogy az arra járó autósok gyorsan hajtanak - árulta el Radics Róbert. A különböző közlekedési szabálysértések között továbbra is a gyorshajtás vezet, bár a fentebb említett két rendőrtiszt és Varga Jenő főhadnagy, a forgalomellenőrzési alosztály vezetője is azt mondta, a törvény alkalmazása óta a gépjárművezetők lassítottak. Tapasztalataik szerint a járművezetők többsége nem tudja, hogy vasúti átjárónál már az első figyelmeztető táblától csak 30 kilométeres sebességgel lehet haladni. A megyében nyolc készüléket használnak a különböző szabálysértések rögzítésére, köztük három éjszaka is és menetközben is használható. Ezek a bármilyen autóba beszerelhető mobü berendezések a szabálytalanul várakozó vagy a tilosba behajtó járművekről is készítenek felvételeket. 9 Objektív felelősság Négy hónap felkészülési idő után május l-jétől alkalmazza a rendőrség a gépjármű-tulajdonosoknál az úgynevezett objektív felelősségéről szóló jogszabályt, mely szerint a gépjármű üzemben tartója felelős azért, ha a járművel megszegik a közlekedési szabályokat. Az üzemben tartó csak akkor mentesül a felelősségalól, ha bizonyítja, hogy a járművet tőle ellopták, illetve, ha a járművet használó személy magánokiratban elismeri, hogy a szabálysértés elkövetésekor ő vezette a járművet. ALDI tajekoztato índig índi g ALDI friss ajánlatunk (07.06 - 07.12.) Kígyóuborka I. osztály, 350 g Nektarin I. osztály. 1 kg Paprika hegyes erős I osztály, 250 g Csemegekukorica I. osztály, 280 g 139,29 Ft/kg 396 Ft/kg www.aldi-hungary.hu Üzleteink: Bonyhád, Deák Ferenc u. tO/B • Budakeszi, Szói&kert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u.2. • Budapest, XVI. ker., BákényRNdl út KU • Cegléd, Pesú út«. • Debrecen, Kishatár úr* Debrecen, Ozmán u. I • Dunaföldvár, Füzes sor 2-4. • Gárdony, Szabadtág u.21 • Gyula, Bicére u. 15M • Hódmezővásárhely, Katzap u 31 • Jászberény, Nagykátai u 22/C • Karcag, ttsúpzáBási út«0. Mosonmagyaróvár, Királyhidal út 63. • Nyíregyháza, Torzs u. 1 • Pécs, árnyas u. 25. • Piliscsaba, ró út 2 •Szombathely, Szent Gellért u.«« Törökbálint, süsien a 1 • Veszprém, Északkeleti útgyúrú *. ifc vynö>i ieáiüYonésinO sA evicnöí iódAvnémoHó