Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-05 / 156. szám
k | Aktuális Szombat, 2008. július 5. KÖRKÉP DOMASZÉK. Helytörténeti és vasúttörténeti tárgyakat, fényképeket keresnek a leendő vasútmúzeum megnyitásához. Főként a tanyai élettel kapcsolatos dolgokat - asztal, szék, sublót, rokka, bölcső - várnak. Szívesen fogadják a kisvasút működésével kapcsolatos tárgyi eszközöket és fényképeket is. A kiállításhoz szükséges kellékeket Papdiné Megyeri Csillánál lehet leadni július 10-éig a polgármesteri hivatal III. számú épületében. MÓRAHALOM. A Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskola túrákat szervez Mórahalom védett természet közeli területeinek megismerésére. A Bölömbika nyomában a Nagyszéksóstónál nevű túrát ma 10 órakor rendezik meg. Találkozó a röszkei út mentén található nagyszéksósi iskola buszmegállójánál. - Határokon átívelő pedagóguskonferenciának ad otthont a Zöld Közösségi Ház. A dél-alföldi, vajdasági és romániai oktatási intézmények képviselői két turnusban, két azonos programú szemináriumon vehetnek részt. A konferenciát július 13-ától 16-áig, illetve július 16-a és 19-e között rendezik meg az erdei iskolában. PUSZTAMÉRGES. A település helytörténeti kiállítást rendez ebben az évben a község közigazgatási önállóvá válásának századik évfordulója alkalmából. A szervezők várják azokat a régi használati tárgyakat, fotókat, könyveket, amelyeket tulajdonosa szívesen bemutatna a nagyközönség előtt. A kiállításra szánt tárgyakat a helyi művelődési házban gyűjtik a szervezők. RÖSZKE. A közösségi házban július 10-én 18 órától tartja soron következő összejövetelét az Egészségmegőrző Sziget Klub. A Rendelő utcai épületbe minden érdeklődőt várnak. RÚZSA. Az Intelligens Faluért Egyesület által működtetett rúzsai teleház hetedik születésnapját ünnepli július 11-én. Ezen a napon 13 órától számítástechnikai és játékos vetélkedőket rendeznek a könyvtárral közösen. A szülinapi bulin köszöntik a teleház logóés honlappályázatának nyertesét is. SÁNDORFALVA. Második alkalommal rendez könnyűzenei tábort június 30-ától július 6-áig a Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. Az iskola tanáraitól és vendégtanároktól általános és középiskolás tanulók sajátíthatják el az igényes könnyűzene alapjait, dzsessz, rock és még számos műfajban. Oktatott hangszerek: zongora, szintetizátor, gitár, basszusgitár, dob, trombita, szaxofon, harsona, hegedű. A tábor ideje alatt a Sándorfalvi Széchenyi Rendezvényudvarban minden este 7-től 10-ig koncertek zajlanak. Fellépő zenekarok: Coco Bongo (Szeged), Fiction Stop (Sándorfalva), Kertész Ákos (Szentes), Rácz Trió (Szeged), Mixtúra Popularis (Szeged), Timpany Campany (Szeged), Exon (Mindszent), Matthew Mittchel (Új-Zéland), Frank Smut Collective (Mindszent), Raemeque (Györ), Minor (Sándorfalva). Az egy hét alatt megtanult zeneszámokat szombat délután 3 órakor diákhangversenyen mutatják be a táborlakók. SZEGED. A Szabad Demokraták Szövetségének országos tisztújitását követően július 2-án a párt szegedi szervezete is megtartotta tisztújító közgyűlését. Nagy Sándor, a szervezet eddigi elnöke további bizalmat kapott. Az elnökön kívül a helyi ügyvivői testület tagjává Dombi Gábort, Kenyeres La. jóst, Susányi Tamást és Virág Andrást választották. SZEGED-KISKUNDOROZSMA. Dorozsma régi életéről címmel Felpétzy Győri Jenő írt könyvet, amelyben a helyi kulturális hagyományokat foglalta össze. Az írást nemrégiben újra kiadta a Dorozsmai Napló Baráti Kör, amelynek tagjai a szerző előtti tisztelgés jeleként megtisztították annak síremlékét. A SPANYOL IBERDR0LA BERUHÁZÁSÁHOZ HOZZÁJÁRULT A VÁSÁRHELYI ÖNKORMÁNYZAT Szélerőművet terveznek Batidán Egy spanyol cég épít hamarosan szélerőművet Vásárhely mellett, Batidától néhány kilométerre. A beruházásra már áldását adta a város közgyűlése. IHBEPÉTH Az országban a tavalyi esztendő végéig negyven szélerőművet helyeztek üzembe, és az idén június elejéig három helyszínen újabb huszonegyet indítottak be. Találkozhatunk „malmokkal" többek között Sopronkövesd, Inota, Kulcs, Mosonszolnok, Mosonmagyaróvár, Bükkaranyos, Erk, Újrónafő, Szápár, Vép, Mezőtúr, Törökszentmiklós, Felsőzsolca és Csetény közelében. Közgyűlési hozzájárulás Ilyen beruházásra készül most hazánkban a spanyol Iberdrola Kft., amely Vásárhely határában, Batidától 4,5 kilométerre is „terjeszkedni" akar - a város közgyűlése hozzájárult ehhez. Először szélmérő tornyot telepítenek, egy évig vizsgálják az eredményeket - ezzel párhuzamosan már startolhat a beruházás -, környezetvédelmi hatástanulmányt készíttetnek, és rengeteg engedélyt kell beszerezniük. Úgy tűnik, az Alföld alkalmas a modern „szélmalmok" építésére, ezt támasztja alá a békési példa, ott 25 toronyból álló szélerőműparkot létesít egy osztrák vállalkozás, a munka ősszel kezdődhet. 2012-re valósulhat meg Batida közelében 12-14 darab, 100 méter magas, egyenként hozzávetőlegesen 2 millió euróba kerülő és 2 megawatt energiát termelő széltornyot álmodott az Iberdrola. A projekt teljes kialakítása, az erőművek üzembe helyezése, különös tekintettel a hosszadalmas engedélyeztetési eljárásokra három-négy év alatt, vagyis nagyjából 2012-re valósítható meg. Egy torony felépítése egyébként egy-másfél hónapot vesz igénybe. Mindez adóbevételt hosszú évekre jelentene Vásárhelynek, munkalehetőséget viszont csakis az építés HAMAROSAN TELJESEN MEGVÁLTOZIK A BATIDAI MEZŐ LÁTKÉPE Szükség van-e az Alföldön szélerőmüvekre? Igen, mert az alternatív energiáké a jövő. (95 válasz) Igen, mert tömeges elterjedésévei olcsóbbá válhat az energia. (53) Valószínűleg, de még hosszú éveknek kell eltelni mire meghatározó lehet a szerepük. (29) A szélerőművek sohasem válthatják ki teljesen a hagyományosakat, (») Nem. Hatalmas befektetés, ami lassan térül meg. (9) Összesen (200): 100% l»7,5% 26,5% 111,5% l|,5% A megkérdezett olvasók csaknem háromnegyede (a+b, 74%) vélekedik úgy, hogy szükség van az Alföldön szélerőművekre: többségük (47,5%) szerint az alternatív energiák jelenthetik a megoldást az energiaválságra, másik csoportjuk szerint (26,%) a szélerőművek árcsökkenést eredményeznének az árampiacon. A válaszadók 14,5%-a bizonytalan a kérdésben. Csak a megkérdezettek 11,5%-a (d+e) szerint szükségtelenek a szélerőművek régiónkban: egyesek szerint (7%) a hagyományos erőműveké a jövő, mások szerint (4,5%) pedig nem gazdaságos az effajta erőművek telepítése. Összességében elmondható, hogy a megkérdezett olvasók többsége szerint szükség van az Alföldön szélerőművekre. kutatási metódus: a kérdezés (ajtója Informédli-telefams kutatás, a megkérdezettek száma 200 tő, a kérdezés ideje 200S. június 2U-26-, a kérdezés helye Szeged. FORRÁS: INFORMfOlA MARKETING TANÁCSADÓ KFT. - WWW.INIIMEDIA.HU DM-GRAFIKA Fotómontázs: Tésik Attila A SZÉLENERGIA JÖVŐJE. Tavaly Európában minden eddiginél nagyobb mértékben bővült a szélenergia-termelő kapacitás, a beruházásokra 13 milliárd eurót fordítottak. A kontinensen működő, együttesen 56 ezer 535 megawatt kapacitású szélerőművek 119 milliárd kilowattóra áramot állítottak elő, ez nagyjából kétszerese Ausztria áramfogyasztásának. Az európai trendek azt mutatják, 2010-ig a kapacitás felfuthat 80 ezer megawattig, ami már az öszszes áramfogyasztás 5 százalékát képes biztosítani. Hosszú távú prognózisok szerint 2030-ra az uniós villamosenergia-igény 20 százalékára elegendő áramot termelnek majd szélkerekek. idöszalcában - utána a szél dolgozik. Az itt termelt energia a „központi gyűjtőbe" megy, onnan osztják szét, tehát a Batidán majdan termelt áramból Vásárhely közvetlenül valószínűleg nem részesül. Kérdéses feltételek A Démász illetékesétől megtudtuk: a befektető még nem kereste meg őket, ezért a közcélú hálózatra való csatlakozás feltételei sem ismertek. SZEMETET SZEDTEK A VfZÜGYESEK • Megszépült tegnap a szegedi Tisza-part és a Roosevelt tér az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság dolgozói és a csatlakozott civilszervezetek jóvoltából. Összesen csaknem száz köbméter szemét gyűlt össze 70-80 ember munkájának köszönhetően, amiért egy nagy piros pont jár! Fotó: Schmidt Andrea HÍREK ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁS EGYHÁZI FEJLESZTÉSEKHEZ Átadta idei egyházi támogatását a szegedi önkormányzat. A felekezetek között pályázati eljárás során elosztott 40 millió forintnyi támogatás közel 100-120 milliós fejlesztés társfinanszírozása. Az egyházak képviselői Solymos László kulturális alpolgármestertől vették át a pályázati eljárás határozatait. A 40 millió forintos támogatásból 34 Szegeden működő egyházi közösség kapott kiegészítő forrást fejlesztéseihez, melyek zömében templomok, közösségi épületek megújítását célzó felújítások. Az egyházi közösségek 200 ezertől 3 millió forintig részesültek támogatásban, és az idei költségvetési összeg felosztásáról az egyházi tanács ajánlása alapján a kulturális bizottság döntött. A KÖZLEKEDÉS HELYETT AZ ÉLETSZÍNVONALRA KONCENTRÁLNA A FIDESZ Gyurcsány Ferenc és Botka László elektromos tömegközlekedés fejlesztésére vonatkozó csütörtöki sajtótájékoztatójával összefüggésben sajnálattal állapítjuk meg, hogy a miniszterelnök és a polgármester elmulasztott magyarázatot adni a Szegedet érő sorozatos uniós pályázati kudarcokra - áll a szegedi Fidesz közleményében. Szerintük az elektromos tömegközlekedés fejlesztése „bizonyos elemeit tekintve sikeresnek mondható", de a szegediek elhelyezkedési problémáira és az életszínvonal romlására nem jelent megoldást.