Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-05 / 156. szám
Szombat, 2008. július 5. Aktuális 15 90 MILLIÓT KELL BEHAJTANI HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN Nem fizette autója adóját, lefoglalták jármüvét Majdnem meghiúsult a nyaralása annak a vásárhelyi családnak, amely nem fizette be a teljesítményadót, ezért az önkormányzat lefoglalta az autóját. Nyolc másik gépjármű is erre a sorsra jutott nemrég - az adósok rögtön rendezték tartozásukat. A városnak még 90 milliós helyiadó-tartozást kell behajtania. IMRE PÉTER Nem tréfál a vásárhelyi önkormányzat azzal, aki minden határidőt elmulasztva nem fizeti be a helyi adót. A múlt héten az elmaradt teljesítményadó behajtása miatt ugyanis kilenc gépjárművet foglaltak le, ezek között volt egy munkagép, három Opel, egy-egy Toyota, Volvo, Suzuki, Skoda és Fiat. Egyik alkalommal különösen kínos volt az eljárás, mert éppen utazni készült a család, és emiatt pár nappal csúszott a nyaralás kezdete. Viszont minden esetben hatékonynak bizonyult a fellépés, mert az adósok napokon belül kifizették elmaradásukat. Ennek kapcsán tudtuk meg Antal Istvántól, az önkormányzat adócsoportjának vezetőjétől, hogy a vásárhelyiek 90 millió forint helyi adóval (ebből az iparűzési 43, a gépjármű 22 millió) „lógnak" a városnak. Már minden teljesítési határidő lejárt. Március 15-éig kellett befizetni a gépjármű- és a telekadót, a vállalkozók kommunális adójának és az iparűzési adónak az előlegét; május 30-áig az iparűzési és a kommunális adó különbözetét, míg június 15-éig az építményadó második harmadát. Ezeket sokan elmulasztották. - Két hete 6 ezer 400 felszólítást postáztunk, mintegy 110 millió forintról - mondta Antal -, ez lényegesen több, mint tavaly. Mindez az életszínvonal csökkenésével, a körbetartozások kialakulásával magyarázható. Az elküldött levelekben leírtuk, hogy július 3-án elindítjuk a végrehajtást az adósok ellen. A figyelmeztetés - kis túlzással - süket fülekre talált, ugyanis csütörtökig még több mint 4 ezren nem törlesztettek, ez mintegy 90 millió forintos kintlévőséget jelent. Antal hozzátette: ve• • A zéró tolerancia elvét # # alkalmazva minden esetben érvényesítjük követelésünket. Antal István lük szemben megindítják a behajtást, és a zéró tolerancia elvét alkalmazva minden esetben érvényesitik követelésüket. Ennek négy, törvény által biztosított módja ismert. A leghatékonyabb az azonnali beszedési megbízás, vagyis az inkasszó (a bankszámláról leemelik a pénzt, ha van), de munkabérből való letiltást, valamint ingó és ingatlan foglalást is alkalmazhatnak. Részletfizetés is lehetséges, ezt írásban kell kérvényezni. A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb a helyzet a gépjárműadó elmaradásánál, ekkor, ahogy írtuk, a munkagépet, autót foglalják le; ingatlan esetében bírósági végrehajtók járnak el, és ennek költsége az adóst terheli. A MAGYAR K0ZSEGEK K0ZUL ELS0KENT Minőség-díj Rúzsának MUNKATÁRSUNKTŐI Magyar Közigazgatási Minőség-díjat kapott július l-jén a fővárosi Duna-palotában a rúzsai polgármesteri hivatal. Az oklevéllel és réztáblával járó elismerést 2004-ben alapították, amit község Magyarországon most nyert el először. A településen már négy éve közös értékelési keretrendszerben dolgoznak. Ezt az Unióban dolgozták ki, és segítségével a különböző közigazgatási szervek munkája hasonlítható össze. Ezen szervek szondáztatják a velük kapcsolatban álló ügyfeleket, valamint dolgozóikat: a kérdőív a szervezet adottságait, eredményeit hivatott felmérni. Rúzsa már tavasszal benyújtotta pályázatát a díjra, amit egy minőségügyi szakemberekből álló zsűri annyira jónak talált, hogy tagjai a településen személyesen is meggyőződtek a hivatal mindennapjairól. Mivel a tapasztaltak igazolták a papíron leírtakat, Rúzsa a kaposvári polgármesteri hivatal, az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, az észak-alföldi regionális munkaügyi központ és az Észak-magyarországi regionális munkaügyi központ miskolci kirendeltsége mellett átvehette a rangos elismerést. Szigorúan ellenőrzött vendéglök - a megyében Csongrád megyében a múlt héten negyven vendéglátóhelyet ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság, a felügyelők 89 százalékuknál valamilyen hiányosságot találtak. Javított a statisztikán, hogy tegnap egy szegedi belvárosi söröző' is és egy kocsma is simán átment az ellenó'rzésen. MUNKATÁRSUNKTÓt - Hogy ne legyünk feltűnőek, mi most előremegyünk, vásárolunk, pár perc múlva jöjjenek utánunk - osztja meg velünk a taktikát a szegedi, Mérey utcai Búbos kocsmától néhány méterre Budai Erika. A fiatal nő a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NHF) Dél-alföldi Regionális Felügyelőség munkatársa, hivatalosan felügyelő. Vele és a szintén nagyon fiatal Károlyi Beatrixszal pár perce indultunk el a Kossuth Lajos sugárúti központból szegedi vendéglátóhelyeket ellenőrizni. Még annyit kérnek, hogy a későbbi ellenőrzések miatt a fotókon ne legyenek felismerhetők. Amikor belépünk a Búbosba, Budai Erika éppen egy mérőedényt húz elő a táskájából. Már vásároltak és fizettek. - Kétszer két deciliter üdítőt, egy deciliter bort, féldeci Kalinka vodkát „rendeltünk" - sorolja a tételeket Károlyi Bea. A pultos, a 12 éve itt dolgozó Farkas Imréné azt mondja, nem ideges, szerinte minden rendben van, a kuncsaftokat sem veri át. Az ellenőrzött és az ellenőrök is udvariasak, egyébként egyáltalán nem ritka ennek az ellenkezője. A felügyelőknek egy átlagos vendéglátóhelyen 15 szempont szerint kell ellenőrizniük. Ha van melegkonyha is, a tulajdonosoknak és az alkalmazottaknak öttel több részletre kell ügyelniük. Miközben a két fiatal nö megnézi a számlát, és visszaméri az italokat, egyre több vendég érkezik a pulthoz. Türelmesek. Varga Sándor két üveg sört rendel. A nyugdíjas férfi közben elmondja, idejár a Búbos nyitása óta, bár itt soha nem TITKOSÍTOTT ELLENŐRZÉS. - Még mi sem tudjuk, hogy a jövő héten pontosan kivel és hová megyünk ellenőrizni, éppen ezért nem hiszem, hogy ezzel kapcsolatban tőlünk kiszivárognának információk - válaszolja Budai Erika arra a kérdésre, akár egyszer is feltűnt-e nekik, hogy valahol tudtak az érkezésükről, mintha már „várták" volna őket. MÉRÉS A ZÁTONYBAN. A PULTOS IZGULT, AZ ELLENŐRÖK NEM Fotó: Segesvári Csaba csapták be, örül, hogy a fogyasztóvédők járják a kocsmákat. A felügyelők mindent rendben találnak, kitöltik és aláírják a jegyzőkönyvet, majd elköszönnek. Azt már a másik vendéglátóhely, a Zátony söröző felé tartva kérdezem meg tőlük, hogy mindig „Köszönjük, nem!"-mel válaszobiak a „Kérnek egy pohár ásványvizet és kávét?" kérdésre. Azt mondják, szerintük furcsa lenne, ha igent mondanának. A két felügyelő megjegyzi, ne gondoljuk, hogy mindig ilyen nyugodt egy ellenőrzés. Olykor nem csak az ellenőrzött üzlet tulajdonosa vagy alkalmazottja beszél velük durván, agresszívan, hanem a vevők is. Védelmükbe veszik a boltost, kocsmárost, kereskedőt. Nem félnek, de jobb, ha rendőrök vagy vámosok is velük tartanak. A Zátonynál ugyanaz a taktika, mint a Búbosnál: előremennek, mi pár perc múlva követjük őket. - Ne haragudjatok, illetve ne haragudjanak, hogy tegeztelek benneteket - mondja a két felügyelőnek kissé zavartan a pult mögül előrehajolva Mészáros Zsuzsa. A Zátony söröző pultosa ebsmeri, hogy megemelkedett a pulzusa, amikor meglátta a fogyasztóvédők megbízólevelét, „pedig mindenről van számla, a többi papír is rendben, az italt is pontosan mérem". Miközben Budai Erika és Károlyi Bea a visszamérés és a számlaellenőrzés után leül, hogy kitöltse a jegyzökönyvet, megkérdezem, próbálkoztak-e náluk vesztegetéssel. Azt mondják, még nem, az viszont elég gyakran előfordul, hogy vannak, akik sírással vagy könyörgéssel akarják elérni a bírság elengedését, csökkentését. - A bírság lehet figyelmeztetés és pénzbüntetés. Az utóbbi tízezer forintnál kezdődik, a felsőhatár a csillagos ég - mondja Károlyi Bea, amikor a büntetésekről faggatom őket. S Eljárás indult - Ismeretlen tettes ellen, állatkínzás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottunk. A tengerimalac gerinces állat, ugyanazok a büntetőjogi törvények vonatkoznak rá, mint például egy kutyára - mondta el Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. ZSUZSI BEFOGADNÁ AZ ÁRVA, BETEG ÁLLATOT Utcára tettek egy tengerimalacot A MALACKÁT AZ 0RPHEUS EGYESÜLET MUNKATÁRSA VITTE EL ÁLLATORVOSHOZ Fotók: DM Kitettek a kuka mellé egy beteg tengerimalacot a szegedi Hont Ferenc utcában. A környéken lakók felháborodtak. Az algyői ebrendészeti telep munkatársai elszállították az állatot, a rendőrség pedig eljárást indított ismeretlen tettes ellen. KANCSÁR TÍMEA - Egyszerűen nem értem, hogy lehet ilyen embertelenül bánni egy ártatlan kisállattal. Felháborító! - bosszankodott a harmincéves Zsuzsanna, amikor rátalált a szegedi, Hont Ferenc utcai házuk előtt egy fekete-fehér színű tengerimalacra, amint egy fa tövében, a levelek takarásában kuporgott. Kisméretű terráriumát gazdája a közeli kukába dobta. A lakók elmondása szerint, a malacot is a szemét közül mentette ki valaki. A cserben hagyott beteg kisállat: egy nagy daganat látszik a nyakán. Valószínűleg ez az oka, hogy mint a szemetet, kidobták az utcára. Zsuzsanna nagyon megsajnálta, próbált gondoskodni róla: vitt neki réHMMMMM'IK m HA GYÓGYÍTHATÓ, LESZ HELYE pát és egy edényben vizet. Ügy tűnt, az apró gerinces hálás volt érte a pokoli hőségben. A tengerimalac megmentésének érdekében rendőrök, állatvédők érkeztek a helyszínre. Elkezdődött a találgatás: ki lehet a gazdája. A járőrök felvették a jelentést, az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársai egy dobozba terelték az elárvult házi kedvencet, és elszállították az algyői ebrendészeti telepre. - Sajnos nem tudom, mi lesz a malaccal. Megnézi egy állatorvos, de úgy tűnik, hogy a nyakán burjánzó daganat gyógyíthatatlan. Tengerimalac-árusoknak pedig nem adhatjuk oda, mert amíg beteg, nem tudják értékesíteni. Ha rövid időn belül nem menti ki egy állatbarát a telepről, véget kell vetni a fájdalmainak, elaltatjuk - magyarázta Seres Zoltán, az Orpheusz Állatvédő Egyesület vezetője. - Mindenkit lebeszélek arról, hogy meggondolatlanul állatot vegyen a gyerekének. A szülők nem mérik fel, hogy az ajándékról hosszú ideig gondoskodni is kell - mondta Sziman József, aki éppen arra sétált a kutyájával. Ha az árván maradt kismalac nem súlyos beteg és meg lehet gyógyítani, akkor Zsuzsi már hétfőn elhozza a telepről. Gondoskodik az állatorvosi ellátásáról, és odaadja egyik rokonának, ahol több tengerimalacot is tartanak. Ö is szívesen magához venné, de van már egy befogadott cicája, nem férnének meg egy lakásban.