Délmagyarország, 2008. július (98. évfolyam, 152-178. szám)

2008-07-12 / 162. szám

81 Megyei tükör Szombat, 2008. július 12. Park képviseletében Vajna Tamásné igazgató, a terület hasznosítását kez­deményező önkormányzat nevében Nógrádi Zoltán polgármester. Az országban egyedülálló turiszti­kai látványosság jött létre 47,5 millió forintos támogatásból és 2,5 millió fo­rint önerővel. Kuriózum, mert annak ellenére, hogy a százhektáros terület változatlanul a nemzeti park védett része - látogatható. Az út felöl ugyancsak különlegesség: Csongrád megye első akadálymentes kilátója. Innen belátni a bivalyok földjé­re, a rezervátum túlsó felén emelt másik toronyból pedig a gyurgyalagok fészke­lőhelyére leshetnek be a látogatók. - A Nagyszéksóstó, amelyet öt kilo­méter villanypásztor hasit ki a környe­dent elborító nádas emlékeztet rá, a szegélyén pedig elgazosodott a legelő. Madárvilága megfogyatkozott, bölöm­bika és törpegém fészkel benne elősze­retettel - tudtuk meg Krnács György természetvédelmi őrtől. Ennek a lepusztult tájnak a helyre­állítására pályázott pénzt a nemzeti park, mégpedig kreatív ötlettől ve­zérelve élő erőre alapoztak: a bivalyo­kéra. Hivatalos közbeszerzési eljárást hirdettek a bivalybeszerzésre. Az első rezervátumlakók meg is érkeztek né­hány napja a Fertő-Hansági Nemzeti Parkból és - mint látni a nyomaikból ­be is lakták már az új otthonukat. A barmok látványnak sem utolsók: meghökkentő, amint 45 bivaly egy gu­lyában ringatózik a nádasban. ff Bivalybika tavaszra Hamarosan a saját nevelésű utánpótlásra is gondolni lehet, mert a mórahalmi állomány lassan eléri a 4-5 éves ivarárett kort. Ehhez viszont még hiányzik a mórahalmi határban egy tetterős tenyészbika. Merthogy - félreértés ne essék ­az újdonsült rezervátumlakók mind nőstények annak ellenére, hogy szarvuk sarjadt. Mint megtudtuk, tavasszal várható egy hím. És akkor lesz csak komor bikája a vidéknek, mert bár a bivaly jámbor állat, nincsen veszedelmesebb ellenfél egy felingerelt bivalybika kétméteres szarvánál. zetéböl, a hetvenes években eszményi mélységű szikes halastóként szolgált. Az aszállyal és a talajvíz visszahúzódá­sával a tó húsz éve rohamosan apadni kezdett, néhány évig a vízfoltokon pompázott még a tündérrózsa, ám a tó hamarosan kiszáradt. Már csak a min­Magyar hagyományt is ápolnak, ugyanis a házibivaly védett magyar őshonos igavonó. Gyökerei állítólag Indiába nyúlnak. (Nem véletlen, hogy Kányádi Sándor azt verseli róla: „S azért olyan billegő / a bivaly járá­sa, / mert hajóval érkezett / őkelme e MÁRVÁNYFEHÉR BIVALYTEJ. Kato­naviseltek nevezik viccesen bivaly­tejnek a cikóriakávét, látszik, nem ittak még az igazi márványfehér italból. A bivalytehén 10-20 hektót is ad évente, teje hamarabb alszik meg a tehéntejnél, és vitamindú­sabb is annál. A belőle készült sajt a mozzarella, a feta és a scheddar. A bivaly húsa rendkívül egészséges, a borjúé pedig olyan porhanyós, mint a tehénborjúé. tájra.") Félezer éve pedig kifejezetten tenyésztik is idehaza. Igénytelen lévén hívják a szegény ember tehenének - a birka mellett. Hatalmas termetű, nem ritkán két méter magasságúra is meg­nő, akár 20-25 évig is elél. Valóban bi­valyerős, igavonóereje másfélszer ak­kora, mint a marháé. A nemritkán 800 kilós állat még a szürkemarhánál is ke­vesebbel beéri; megeszik kákát, nádat, szittyót, mocsári füveket. így tíz év alatt a Nagyszéksóstó nádasát is lelege­lik, patájukkal közben letapossák a földfelszínt, és ettől visszaáll az eredeti szikes-tavas táj. A módszer nem új, más nemzeti parkok is bevetik, de ilyen látványgulya egy sincsen közöt­tük. A megyében nem ők az első biva­lyok: két éve a nemzeti park Puszta­szerre telepített egy elzártan élő gulyát, annak már száz feletti a létszáma. IEtÉ FOTÓK é témától www.delmagyar.hu AMIKOR KISZABADUL A GULYA: 45 BIVALYTEHÉN ISMERKEDIK ÚJ OTTHONÁVAL Fotók: Segesvári Csaba Nálunk testrészekre még nincs biztosítás Bivalyé rőt vetettek be Mórahalmon A világ legdrágább testrészei több milliárd forintnak megfelelő összeg­be kerülnek. Van, aki a lábát, van, aki az ízielőbimbóit biztosította, at­tól függően, hogy melyikkel keresi a mindennapi betevőjét - vagy annál többet. A mi sztárjaink nem biztosít­ják testrészeiket, a hazai biztosító­társaságoknál nincs is ilyen „ter­mék". KOVÁCS KRISZTA Ha valaki a „testéből él", komoly problémát jelenthet kenyérkereső test­részének az elvesztése, vagy annak sérülése. Külföldön nagy divat, hogy a sztárok biztosítják testük azon része­it, amelyek a védjegyükké váltak, és amelyek hozzásegítették őket a va­gyonukhoz. Hazánkba még nem ért el ez a trend. - Eddig nem gondoltam rá, de egy­értelműen a bal kezem az a testré­szem, ami kincset ér számomra - mo­solygott Nagy László. - összeget nem tudok mondani, számokban szerin­tem ezt nem lehet kifejezni - mondta a MILLIÓKAT ÉRŐ SZTÁROK - NAGY LÁSZLÓNAK A BAL KEZE, JUR0NICS TAMÁSNAK A LÁBAI ÉRNÉNEK SOKAT világklasszis kézilabdázó. - A biztosí­tásomat egyébként a klub kötötte. Nem tudom, mekkora összeget fizet­nek értem - tette hozzá a jobbátlövő. Ha hiszik, ha nem, a világ legdrá­gább testrésze 1 milliárd 150 millió dol­lár (körülbelül 168 milliárd 165 millió forint). Ilyen elképzelhetetlenül nagy összeget érnek Mariah Carey lábai. Az H ||| A bal kezem # # az a testrészem, ami kincset ér számomra. Nagy László énekesnő végtagjait egy reklámkam- • NAGY LÁSZLÓ ÉS JUR0NICS TAMÁS - A MAGYAR SZTÁROK ÉRTÉKE SZÁMUNKRA FELBECSÜLHETETLEN Fotó: Schmidt Andrea, Frank Yvette pány miatt biztosították két évvel ez­előtt. Dávid Beckham teste - a szpon­zorok és támogatók szerint - 208 mil­lió dollárt ér (mintegy 30 milliárd 300 millió forint), és ezzel a második lett a The Times magazin listáján. Angéla Mount borszakértő pedig 21 millió dol­láros (3 milliárd 30 millió forint) ízle­löbimbóival a negyedik. A lista végte­len, és az orroktól az elálló fülekig :ol az elallo tulekie hetove Az Országgyűlési Könyvtar állományából törölve minden szerepel rajta attól függően, hogy melyik sztárnak mi a védjegye. Megkerestünk néhány biztosítótár­saságot, mert kíváncsiak voltunk, mit szólnak az ötlethez itthon. Munkatár­saik meglepődve közölték, hogy még nem találkoztak ilyen igénnyel, és nincs is olyan konstrukció, amely le­hetővé tenné, hogy bármelyik magyar híresség nagyobb összeggel biztosítsa valamelyik testrészét. - Hogy mennyit ér a lábam? Nagyon nehéz összeget mondani, hiszen az egész életem ettől függ - gondolkozott kérdésünkön Juronics Tamás. - Sok-sok milliót kérnék érte. Annyit, hogy életem végéig megéljek belőle, ha már nem tu­dok táncolni - tette hozzá a balettmű­vész. A hírességek és sztárok testrészei azonban nem csak számukra értékesek. Hiszen ki ne sajnálná, ha kedvenc spor­tolója vagy előadóművésze egyik nap­ról a másikra nem tudná folytatni pálya­futását egy súlyosabb sérülés miatt. Ezeknek a kezeknek, lábaknak, arcok­nak, testeknek az értéke valójában szá­munkra is felbecsülhetetlen. Egyedülálló látványosság létesült Mórahalom határában: a látogatható bi­valyrezervátum. Az őshonos magyar igavonók elsődleges feladata a Nagy­széksóstó rendbetétele, de már a tenyésztésükre is gondolt az alapító Kis­kunsági Nemzeti Park és az önkormányzat. 00MBAI TÜNDE Több mint tíz év tervezőmunkája ért be tegnap Mórahalom határában. Át­adta a nagyszéksóstói bivalyrezervá­tumot a két fő partner, aki együtt pá­lyázott az Unióhoz: a magyar-szerb határon is átnyúló természetvédelmi terület gazdája a Kiskunsági Nemzeti NEM KELL SOKÁIG VÁRNI, TAVASSZAL JÖN A BIKA!

Next

/
Thumbnails
Contents