Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-26 / 148. szám

k I Aktuális Csütörtök, 2008. június 26. KORKÉP ALGYŐ. A Borbála fürdőben bébiúszás, úszótanfolyam és aquafitnesz indul gyermekek és felnőttek részére. A gyermek úszótanfolyam ma 17 órakor, az aquafitnesz hétfőn, szerdán és pén­teken 18 órakor kezdődik, a bébi­úszást minden szombaton 8 és 11 óra között tartják. Az oktatást szakkép­zett, gyakorlattal rendelkező oktatók és edzők vezetik. További információt a 62/517-520 és a 30/336-9853-as tele­fonszámon lehet kérni. MÓRAHALOM. Az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő új kútjából származó Arpád-víz gyógyvízzé való minősí­téséhez szükséges vizsgálatsorozat májusában lezárult. A vizsgálatsoro­zatban azok a betegek vehettek részt, akiknek röntgennel igazolt ko­pásos térdízületi problémái voltak. A kezeléseket rendszeres szakvizs­gálatok követték, végül beteg és szakorvos is értékelte az állapot vál­tozását. jelenleg az adatlapok kiér­tékelése zajlik. - Az ötödik homokháti sokadalmat rendezik meg holnaptól a városban. A tíznapos rendezvényen tartanak ara­tóünnepet, reneszánsz estet, utcai fel­vonulást és színházi produkciókat is. A gasztronómiai programokon az ér­deklődők ingyen kóstolhatják meg a saslikot, az ágyas pálinkát és a ho­mokháti bort. PUSZTAMÉRGES. Elkészült a harangok renoválása a templomtoronyban, így hosszú idő után újra megkongatták őket. A falu lakói hónapok óta gyűj­töttek erre, de a felújítás teljes költsé­gét nem tudták előteremteni. A temp­lomban továbbra is várják az adomá­nyokat. RÖSZKE. Folytatódik péntek esténként 19 órától a Tabu Cafe. A plébánia ud­varára minden érdeklődő középisko­lást és huszonévest várnak, akik egy csésze tea vagy forró csoki mellett szí­vesen beszélgetnének kultúránk és életünk tabuiról. - A Petőfi Sándor Művelődési Ház nagytermében szombaton 19 órától a 11. Folk-hid Pécs-Szeged-Temesvár nemzetközi néptáncfesztivál rendez­vényén fellép a Costa Rica-i Grupu­lui Mestizzo és a salkotteni német tánccsoport. A belépés díjtalan. SZEGED. Lakossági fogadóórát tart ma fél kilenc és 10 óra között Lukács Já­nos dandártábornok. A rendőrségi fő­tanácsost a Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság Kossuth Lajos sugár­út 22-24. szám alatti épületében ke­reshetik fel. - Északi fény címmel romantikus ze­nei délutánt rendeznek holnap 16 órától az SZTE Zeneművészeti Kará­nak kistermében. Az érdeklődök serfőző Henrik és Tóth Orsika kon­certjét hallgathatják végig. A műsor­ban többek között Grieg, Schumann és Schubert müvei csendülnek fel. - László-napi táncmulatságra vár minden korosztályt az Ezüst Kanál pyugdijas társasági egyesület hol­nap 16 órától, a Kossuth Zsuzsanna szakközépiskola ebédlőjébe (Kodály téri.). ÚJSZENTIVÁN. A XVI. falunapokat ren­dezik meg a településen a hét végén, a lovasparkban és a sportpályán. A rendezvénysorozat első napján, pén­teken többek között gyermek és fel­nőtt rétesevő versenyt tartanak. Az este sztárvendége Pintér Tibor éne­kes-színész és Csocsesz lesz. Másnap határrendészeti bemutató, bábjáték, sör- és pálinkaivás, valamint virslievő verseny várja a kilátogató­kat. Sztárvendégek Gonda Vivien, Baby Gaby, valamint Roy és Adám. A vasárnap a sport jegyében telik majd el. A programokról részletesen a www.ujszentivan.hu oldalon lehet olvasni. ZÁKÁNYSZÉK. Ülésezik a képviselő-tes­tület ma 16 órától a polgármesteri hi­vatal nagytermében. Beszámoló hangzik el az önkormányzat fel­adat-ellátási tejületeiröl. 736 kitűnő portré három nap alatt Jó érzés a színötös bizonyítvány, de még jobb, ha ajándék is jár hozzá - vélekedik a szegedi Soós Norbert. Hároméves kishúga csak addig akar­ta, hogy lefényképezzük, amíg kife­jezetten meg nem kértük, hogy áll­jon modellt. Az elmúlt három nap alatt Szegeden 736 ötös tanulóról készült portré. MUNKATÁRSUNKTÓL - A babafotózást nem most tartjuk - kö­zölte egyik kolléganőm, amikor a há­roméves Soós Szilvi begyalogolt tegnap a Technika Házába, körbenézett a kü­szöbön, majd magabiztosan a fotós elé sétált, és megállt a fehér jelzésnél. Bár színötös bizonyítványt nem hozott ma­gával, fénykép azért készült róla. „Iga­zi" modelljeink a testvérei voltak a Szín 5-ös fotózás harmadik napján. Norbi az ötödiket, Angéla az első osz­tályt zárta csupa ötössel. Szatymaziak, de a szegedi rókusi Il-esbe járnak. SOÓSNÉ NAGY ANIKÓ GYERMEKEIVEL: ANGÉLÁVAL, A HÁROMÉVES SZILVIVEL ÉS NORBIVAL Fotó: Frank Yvette fiú fejébe megy. Soósné Nagy Anikó már csak tudja, mindennap kikérdezi a leckét a gyerekektől. Ez, és a jutal­mazás a szülők trükkje. - Nem annyira fontos, hogy kitűnő legyek, de azért jó érzés. Főleg azért, mert kapok érte valamit - bizonyította Norbi a jutalmazás erejét, majd rögtön rá is kérdezett az ajándékra. Fotózási helyszínek Mindszent (művelődési ház, Szabadság tér 37.): június 26., 14-től 17 óráig. Mórahalom (Aranyszöm Rendezvényház, Röszkei u. 1.): június 26., 14-től 17 óráig. Szentes (ifjúsági ház, Tóth J. u. 10-14.): június 27., 13-tól 17 óráig. Kistelek (rendezvényház, Kossuth u. 5-7.): június 27., 14-től 17 óráig. Csongrád (művelődési központ, Szentháromság tér 8.): június 30., 14-től 17 óráig. - Amikor unatkozom, néha segítek neki - mondta húgáról Norbi, akinek állítása szerint legtöbbet a matemati­kaötösért kellett tanulni. Anyukája cá­folta, szerinte a matek könnyen a kis­fekete pont MŰVÉSZET A MEGÁLLÓBAN * Gondolhatnánk, hogy Szegeden, a Vám téri villa­mosmegállóban szétolvadt műanyag kuka az utóbbi napok iszonyú forróságát demonstrálja. Esetleg rejtélyes öngyulladás történt. De nem. Inkább felelőtlen­ségből vagy szándékosan dobhatott bele valaki égő cigicsikket - amelynek eredménye a képen látható posztmodern műalkotás lett. Bár szemét tárolására már nem használható, alkotója művészi ízlését remekül bizonyítja. Fekete pont a több ezer forintos kár okozójának. Fotó: Segesvári Csaba NEM IS ASZKÉTÁK. Az ötös bizonyítványhoz rengeteg lemondás, önmegtartóztatás, szinte már aszkézis szükséges - feltételeztük. Elméletünket a Szín 5-ös fotózáson teszteltük. - Nem jár lemondással. Két órát tanulok naponta, hétvégén jut idő a barátaimra, számítógépezni. Nővéremmel koncertekre is eljárunk, legutóbb Jamie Winchesteren voltunk - mondta a hetediket befejező Sándorfi Rebeka. Kónya Vik­tória nyolcadikos volt, szeret tanulni, nem akar több szabadidőt. Sőt! Néha inkább kevesebbet. Húgának, a szintén kitűnő tanuló Andreának is mindenre van ideje, amire akarja. Mészáros János nyolcadikos volt, nem hajtotta agyon magát az ötö­sért, mindössze „egy kicsit küzdött érte". Azt mondta, ő sem hozott nagy áldozatot a kitűnő bizonyítványért, legfeljebb egy-két filmmel kevesebbet nézett meg, mint szeretett volna - a tanév alatt. - Majd kitaláljuk - biztosította Anikó. A kisfiú egyébként tavaly majdnem ki­tűnő volt - csak testnevelésből kapott négyest -, de két éve csupa ötössel zár­ta a tanévet, mi is lefényképeztük. - A hatszázhatvanhat volt a sorszá­mom - közölte vigyorogva. - Nagyon eleven gyerek volt az óvodában, de szerencsére van türel­me tanulni. Angéla nem annyira sajtkukac, bár most éppen nem úgy tűnik - magyarázta Anikó, miköz­ben gyermekei köröket futottak a széksorok körül. Angéla Szilvit ker­gette, a legkisebb ugyanis csak ad­HÍREK KORÁBBAN INDULNAK AZ IC-K SZEGEDRŐL Vágányjavítás miatt Szeged és Kiste­lek között a hajnali és esti órákban vonatpótló buszok viszik az utasokat szombatig, valamint a jövő hétfőtől ugyancsak szombatig. Pályaépítés mi­att az IC-vonatok - az eredetileg meg­hirdetetthez képest 14 perccel koráb­ban - minden óra 28 perckor indulnak Szegedről. A fővárosból ide tartó vo­natok indulási ideje változatlan. Mó­dosul a hét végén közlekedő fonyódi expresszvonat menetrendje is: 7 óra 9 perckor indul Szegedről, illetve 21 óra 42-kor érkezik. Július 11-éig nincs köz­vetlen csatlakozás a Hódmezővásár­hely felől Szegeden át Budapestre uta­zóknak, nekik 50 percet kell várniuk az átszállásra. A menetrend­ről a pénztáraknál, a MAVDIREKT 06/40-49-49-49-es számán, valamint a www.mav-start.hu honlapon érdemes tájékozódni. GITÁRTÁBOR KONCERTEKKEL A Bálint Sándor Művelődési Házban tartják a VI. szegedi gitártábort, amelyhez koncertek is kapcsolódnak. A tábor helyszínén ma 17 órától Kado­csa Mária és Vajtó Gergely, az SZTE ZMK hallgatói, holnap 17 órától 01­gyay Gergő és Tímár Levente, a buda­pesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei adnak ingyenes hangversenyt. AKADÉMIKUS A NAN0TECHN0LÓGIÁRÓL A Bemutatkoznak új akadémikusaink című sorozatban Dékány Imre, az MTA tagja A kémia új eredményei a nanotechnológiában címmel tart elő­adást csütörtökön 16 órától az MTA SZAB-székházában (Szeged, Somogyi u. 7.). EGYETEMI VIZSGAZÁRÓ FESZTIVÁL Ma folytatódik Szegeden, az Árpád té­ren az egyetemi vizsgazáró fesztivál. Ma 18 órától a Heaven Street Seven lesz az est sztárvendége. dig állt nekünk modellt, amíg erre kifejezetten meg nem kértük. Ami­kor testvéreivel szerettük volna fényképezni, csak azért sem enged­te. Kivártuk, amíg meggondolja ma­gát. Az elmúlt három nap alatt Szege­den összesen 736 diákot fotóztunk le. Ű MM fOTÓK Mímírtl t> interneten! www.vh'lnieiftyíu.hu ÁTADTÁK A SZŐKEFALVY-NAGY BÉLA EM­LÉKÉRMET. • A Szőkefalvi-Nagy Béla ér­met tegnap Hari Bercovici, az USA-beli Indiana University professzora vehette át a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetében. A neves szegedi professzor lánya, Szőkefalvi-Nagy Erzsébet által 2000-ben alapított kitüntetést olyan matematikus kaphatja meg, aki a Szege­den 1922-ben született, rangos szaklap­ban, az Acta Scientiarum Mathematica­rumban is publikált. E folyóiratnak 35 éven át volt főszerkesztője Szőkefal­vi-Nagy Béla, aki 10 éve hunyt el, idén lenne 95 éves. A matematikatudomány kiemelkedő személyiségével, Szőkefal­vi-Nagy Bélával személyesen többször is találkozott az idei díjazott, aki a világ­szerte ismert szegedi folyóiratban 14 nagy hatású cikket publikált, jelentős eredményekkel gazdagítva a Hilbert tér­beli kontrakciók Szőkefalvi-Nagy­Foias-féle elméletét. Fotó: Segesvári Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents