Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-26 / 148. szám

Csütörtök, 2008. június 26. Aktuális 15 ZAJ A KÖRÖS-TOROKI CSENDES HÉTVÉGÉK KÖRÜL Ultimátumot adtak a szórakozáspártiak Hétköznapokra is szerveznének pótbuiikat a Körös-torokban, ha a csongrádi képviselő'-testű let nem fogadja el a csendes hétvégék ellen tiltakozók ren­deletmódosítási javaslatát. A szórakozáspártiak a péntek estét is feladnák a hatodik napért cserébe. Biztató előjel lehet a kezdeményezők számára, hogy a jogi és ügyrendi bizottság nem támogatta a polgármester előterjesztését, aki meghagyná a korai zárórákat. BÍRÓ DÁNIEL Utolsó szalmaszálnak tekintik a Kö­rös-toroki csendrendelet ellenzői azt a petíciót, amiben arra kérik a városve­zetést, hogy a pénteki korai zárórákért cserébe minden szombaton tarthassa­nak bulit az üdülőterületen. A kezde­ményezők javaslatát rendeletmódosí­tásként fogja tárgyalni pénteken a kép­viselő-testület. Bedő Tamás MSZP-s polgármester lapunknak egyszer már elmondta, hogy nem támogatja a csen­des hétvégék visszavonását, és ugyan­ez olvasható a városatyák elé tett elő­terjesztésben, méghozzá olyan indok­lással, hogy a rendeletben közzétett szabályozáshoz igazodva alakították ki a jogkövető érintettek erre a nyárra ter­vezett programjaikat a szórakozást vagy pihenést illetően. A szezon közbe­ni módosítás sújtaná azokat, akik a ha­tályos szabályokhoz igazodtak, bizony­talanná tenne mindenkit. A tiltakozók szerint azért is sántít a városházi érve­lés, mert tavaly májusban - a szezon­kezdet küszöbén - döntöttek a csendes hétvégék bevezetéséről. A LOBBI IS BEINDULT. Lobbistájuk is van a szórakozáspártiaknak: Varga Ádám már több nyilvános fórumon szót emelt a fiatalok ér­dekében. A 29 éves tervező a na­pokban több képviselőt is felkere­sett, és úgy érzi, kezdeményezésük pozitív fogadtatásra lelt. Bedő Ta­más polgármesterrel is többször próbált egyeztetni a csendrendelet decemberi elfogadása óta, de egy­szer sem jött össze a találkozó. A hétköznapi pótbulik kapcsán el­mondta, a diákok számára bizo­nyára jó megoldás lenne, de a munkába járó fiataloknak szüksé­gük van a hétvégi ellazulásra. Biztató előjel lehet a szórakozáspár­tiak számára, hogy az önkormányzat jogi és ügyrendi bizottsága eheti ülé­sén - egy igennel és két tartózkodással - nem támogatta Bedő Tamás javasla­tát. Pap Gabriella bizottsági elnök sze­rint a grémium döntése azt tükrözi, hogy újragondolásra érdemes a vita­tott házirend. Az elnök a Fidesz helyi vezetőjeként hozzátette, frakciószin­ten egyelőre nincs kialakított állás­pont. Ugyancsak a szórakozáspártiakat támogatja az összefogás Csongrádért Egyesület két képviselője, Nagypál Sándor és Hegedűs Péter, aki többször is elmondta már, hogy a zajhatások mérséklésére és a rendbontások visz­szaszorítására sem alkalmas eszköz á korai zárórák elrendelése. - Ha a képviselő-testület nem fogad­ja el az ajánlatunkat, ami szerintünk az összes érintett fél számára kompro­misszumos megoldást jelent, elképzel­hető, hogy kihasználjuk a házirend adta lehetőségeket, és hétköznapokra szervezünk bulikat azokra a hetekre, amikre csendes hétvégéket jelölt ki az önkormányzat - nyilatkozta lapunk­nak Szigeti Szabolcs. A Happy Day Hotel tulajdonosa - aki a két héttel ez­előtti demonstrációt is szervezte - arra utalt, hogy a házirend szerint az öt csendes hétvége kivételével minden­nap hajnali 4-ig lehetnek nyitva az üdülőterület vendéglátóegységei. A vállalkozóudvar büféseit képvise­lő Pusztai Zsolt lapunktól értesült a hétköznapi zenés esték ötletéről, ezért egyelőre nem is kívánt nyilatkozni ar­ról, ök fontolóra vennének-e egy ilyen válaszlépést, ha a döntéshozók kiko­sarazzák a rendeletmódosítási javas­latot. Azt viszont megjegyezte, hogy ezen a nyáron a pénteki bulik sem voltak kifizetődők, úgyhogy jól meg kell gondolni, mibe vágnak bele. Fotó: Karnok Csaba RÁCZ SÁNDOR ÉS SZŰCS FERENC ÓRÁN KÉNT TÍZPERCES PIHENŐVEL ÉS ÁSVÁNYVÍZZEL ÜDÍTI MAGÁT Ez a nap másr mint a többi Napok óta extrém magas, 8-as feletti az UV-B sugárzás az országban. Ilyen magas dózis esetén a normál bó'r is 15 perc alatt leéghet. Hiába javasolják a szakemberek, hogy 11 és 15 óra között húzódjunk árnyékos helyre, Szegeden tegnap kevesen tartották ezt be: strandoltak, közlekedtek - a legtöbben fej­fedőt és frissítőt sem vittek magukkal. R.TÓTH GÁBOR Ez a nap más, mint a többi - ismétel­gethettük a héten eleget e mondatot, az eget kémlelve: nem volt még idén ilyen magas az UV-B sugárzás hazánk­ban, extrém erős, a 10-es skálán 8-as volt a dózis. „Legjobb, ha ilyenkor ki sem tesszük a lábunkat az árnyék­ból", „11 és 15 óra között senki ne tar­tózkodjon napon, már negyedóra alatt leéghetünk" - figyelmeztettek a szak­emberek. Nem láttunk azonban tegnap dél­ben extrém visszaesést Szeged forgal­mában: a veszélyes sugárzás ellenére sokan indultak útnak - a legtöbben fejfedő és frissítő folyadék nélkül. Van persze, akinek nincs választá­sa: Rácz Sándor és Szűcs Ferenc a Pe­tőfi Sándor sugárúti közműveket cse­rélte délidőben. - Óránként 10 percet töltünk árnyékban, többre nincs is igé­nyünk. A fejünkön sincs sapka, még csak az hiányozna - vallotta ásás köz­ben Szűcs Ferenc, míg társa egyetlen védőeszközüket, a hűs ásványvizet hozta. 38 fokot mutatott a hőmérő a tűző napon. - Elfogy fejenként vagy három üveg naponta - ragadta meg a kétliteres, gyöngyöző palackot Rácz Sándor. A Cserepes sor közelében, egy ár­nyékos falhoz simulva, a buszra várva ugyancsak üdítette magát Molnár Andrásné, aki a hőség ellenére sem is sokan csobbantak a déli verőn. Belovai Erika és Horváth Gáborné például az egyik medence szélén napozott. - Áprilistól kinn vagyunk mindennap, az sokat számít, nem lehet baj - mondták, bár egy-egy te­nyérnyivel szétkentek magukon a 25-ös faktorú naptejből. Az ötéves - szőke, tejfehér bőrű ­Veres Réka és a 8 esztendős Rum­mel Nóra is vígan fürdőzött. - A vízben nem zavar minket a nap ­felelték aggodalmaskodó kérdé­sünkre. Lengyel Edit viszont az árnyékban terítette le törülközőjüket, és lurkóit ­Marad a meleg 33 fokig kúszott fel tegnap árnyékban a előrejelzések szerint még legalább 7-8 számítani. Csak néhány fokkal csökken csúcshőmérséklet a legvalószínűbb. hőmérő higanyszála Szegeden, az napig lehet hasonló, igazi nyári időre a hőmérséklet, szombatig a 29-32 fokos hagyta ki a piacot. Sokan tettek így ­naptejet, napernyőt, fejfedőt szinte senkinél sem láttunk. Annál több fényvédő eszközzel találkoztunk a Ligetfürdőben, ahol a meteorológusok intő szavai ellenére a hároméves Alizt, a hatéves Ádámot, a kilencéves Biankát és a 13 éves Lizát - éppen 40-es fényvédő készítménnyel kenegette. ÍJ VASÁRNAPIG FOLYIK A SÖR ÉS A MULATOZÁS AZ ÚJSZEGEDI LIGETBEN Ha a Barna Démon fekszik a korsókba Többféle csapolt sört tölthet magába - ínycsiklandozó falatokkal kísérve -, aki vasárnapig kilátogat az újszegedi ligetben megrendezett sörfesztiválra. A sörözők ugyan keveslik a választékot, viszont dicsérik az új helyszínt. Aki akarja, annak még a nótáját is elhúzzák. MUNKATÁRSUNKTÓL Aki az iszonyú kánikula ellenére, vagy éppen azért az Erzsébet ligetben iszogatott tegnap a XVI. Szegedi Sör­fesztivál nyitónapján, jól érezte magát a többféle sör, az ínycsiklandozó illat­felhőt eregető sült kolbászok, csülkök, csirkecombok, giroszok, illetve a ba­rátai és alkalmi ismerősei társaságá­ban. A flekken adagját ezer, a roston sült csirkecombét és csirkemellét ezer­kétszázért kínálták, vevőt mégsem lát­tunk: a 35 fokban mindenki sört akart magába tölteni. Ezt az üdítő mozdula­tot 300 és 450 forint közti áron bárki megteheti vasárnapig. - Én Szőke Ciklon helyett Barna Dé­mont ajánlok - mondta huncut mo­sollyal Stuber József standján az egyik csaposnő. Persze nem magát, hanem a csapból kifolyó barna sört ajánlotta figyelmünkbe, ami - megkóstoltuk ­tényleg nagyon jó. Közben főnöke azt magyarázta, már arcról ismeri őket a sörfesztivál közönsége: barna és feke­te söröket keresnek náluk. - Kissé sovány a választék, szívesen kipróbálnék többféle sört - beszélt egy kivégzett gösseres korsó mögül Ja­kus Kitti, aki eddig minden sörfeszti­válon kint volt. Azt viszont jó ötletnek tartja, hogy idén nem az Etelka soron, hanem a ligetben találtak helyet a ren­dezvénynek. Szerinte az is pozitív vál­tozás, hogy nincs belépő, és a bizton­sági őrök nem mondják: záróra, ideje távozni. - Muzsikálj egyet, Bélám! - kurjan­tott már enyhén akadozó nyelvvel egy férfi Horváth Bélának, aki előtt egy hegedűtok feküdt. A csendes szavú muzsikus azt mondta, nyaranta a Ba­latonon játszik, de most hazalátoga­tott a sörfesztiválra - s már húzta is át­éléssel a nótát. Kiderült, a magyar nemcsak bor, de sör mellé is igényli a hegedűszót. MŰSORVÁLTOZÁS. Műsorváltozás történt a fesztivál fő színpadának programjában: szombat helyett ma este 20 órától lép színpadra Csepregi Éva és Végvári Ádám a Neoton Fa­míliából, pénteken látható Dob­rády Ákos, szombaton pedig 22.30-tól Komár Lászlónak tapsol­hat a közönség. Vasárnap 20 órától Pataky Attila lép színpadra. A Café Sátorban a Szegeden Szabadon produkció látható este 8-tól éjfélig. Bővebben a www.szeretemszege­det.hu-n. JÓKEDVŰ TÁRSASÁG AZ ÚJSZEGEDI LIGETBEN - HIDEG SÖRREL TETTÉK ELVISELHETŐBBÉ A KÁNIKULÁT Fotó: Schmidt Andrea n további FOTÓK a témáról ti nrtcfnctin! VW»*.(l?lm»gya».lH» HÍREK NEMZETKÖZI ELLENŐRZÉS CSONGRÁD MEGYÉBEN Nemzetközi fokozott közúti ellenőr­zést tartottak - immár hatodik alka­lommal - tegnap Csongrád megyében. Az akcióban a megyei főkapitányság emberein kívül megfigyelőként a Te­mesvári és az Aradi Rendőr-főfelügye­lőség, valamint a Szabadkai és Kikin­dai Rendőrségi Igazgatóságok munka­társai vettek részt. Az akció főként a gyorshajtók és ittas vezetők kiszűrésé­re, valamint a tehergépkocsik műsza­ki állapotának ellenőrzésére irányult, összesen négyszáz gépjármű vezető­jét igazoltatták, helyszíni bírságot ti­zenhárom esetben, összesen 80 ezer forint értékben szabtak ki. Hatvan gyorshajtót fogtak, míg tíz autós tilos helyen parkolt járművével. A vezetési és pihenőidőt egy magyar rendszámú teherautó sofőrje nem tartotta be. Itta­san - az igazoltattak közül - senki nem ült a volán mögé. JÖN A MATTAFIX A SZIN-RE A Mattafix nevű brit duó is fellép a Szegedi Ifjúsági Napokon augusztus 31-én. A karibi és indiai gyökerekkel rendelkező kettős legismertebb száma a Big City Life, de a Living Darfur című daluk is gyakran hallható a Petőfi rá­dióban. A fesztiválról bővebben: www.szin.org. MAKÓ ÉVSZÁZADAI Ma délután 4-kor nyílik meg a József Attila Múzeum új, állandó várostörté­neti kiállítása, a Küzdelmes évszáza­dok - Makó története az újjátelepülés­től a rendszerváltásig címmel.

Next

/
Thumbnails
Contents