Délmagyarország, 2008. június (98. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-23 / 145. szám

k I Aktuális Szerda, 2008. június 25. BAKS. A község képviselő-testü­lete június 25-én 13 órától tartja következő ülését a polgármes­teri hivatal házasságkötő ter­mében. A napirenden polgár­mesteri beszámoló hangzik el a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés kö­zött tett fontos intézkedésekről. Az érdeklődők beszámolót hall­gathatnak meg a település köz­biztonságának helyzetéről is. DOMASZÉK. Az egyhetes nyári tá­bort a szervezők idén a Fertő tó partján rendezik meg július 7-étől. A szállásért, az utazásért és az étkezésért a résztvevőknek összesen 25 ezer forintot kell fi­zetniük. Jelentkezni június 27-éig lehet a 06-70/4523-343-as telefonszámon. - A képviselő-testület az év ele­jétől fogadóórákon próbált le­hetőséget biztosítani a lakosok­nak problémáik és javaslataik meghallgatására. A kijelölt idő­pontokban azonban senki nem kereste fel őket, ezért azt a döntést hozták: a helybeliek problémáikkal ezentúl a pol­gármestert és az alpolgármes­tert kereshetik fel szerdánként 8 és 14 óra között, valamint ügyfélfogadási időben. FORRÁSKÚT. A Jerney János Mű­velődési Háznál június 29-én rendezik meg az első forráskúti folklórfesztivált. Az érdeklődő­ket 15 órától családi progra­mokkal várják, 17 órától pedig az Arany Páva díjas Juharfa ci­terazenekar, az őszirózsa nép­dalkör, a németországi Salzkot­tenböl érkező tánccsoport, va­lamint a temesvári Eszterlánc néptáncegyúttes műsorát te­kinthetik meg a kilátogatok. MÓRAHALOM. A Valahol Európá­ban című musical bemutatóját június 30-án este fél 9-kor tart­ják az Aranyszöm Rendezvény­ház udvarán. A darabot röszkei fiatalok állítják színpadra. - A Fejér Megyei Közgyűlés har­minc tagja látogatott a városba, hogy megismerkedjen a Móra­kert Szövetkezet működésével és tevékenységével. A csoportot Nógrádi Zoltán polgármester és Hódi Pál, a Mórakert Szövetke­zet elnöke fogadta. - Az ötödik homokháti soka­dalmat rendezik meg június 27-étől a városban. A tíznapos rendezvényen tartanak arató­ünnepet, reneszánsz estet, ut­cai felvonulást és színházi pro­dukciókat is. A gasztronómiai programokon az érdeklődök ingyen kóstolhatják meg a sas­likot, az ágyas pálinkát és a ho­mokháti bort. RÖSZKE. A település tanács­adó-helyiségében újraindult a ringatófoglalkozás Falovacs­ka muzsika címmel, amelyen dalokat és mondókákat énekel­nek a kicsiknek. A következő találkozót július l-jén fél 10-kor tartják. A részvételi díj ötszáz forint. SÁNDORFAIVA. Városnapokat rendeznek június 28-29-én. Az első napon már reggel 6 órától kezdődik a horgászver­seny az Orchideás-tavaknál. A sportpályán két órával ké­sőbb kispályás focimeccs kez­dődik. Délután a Piac téren ki­rakodóvásár, a kastélykertben színes programok szórakoztat­ják a kilátogatókat. ZÁKÁNYSZÉK. Megkezdte műkö­dését a településen a hulladék­udvar, ahova a lakosság viheti szelektíven gyűjtött szemetét. A hulladékudvar keddtől szom­batig 8 és 16 óra, vasárnap 8 és 12 óra között tart nyitva. SZERDÁTÓL SZATYMAZNÁL IS MEGÁLL A VONAT Szerdától ismét megállnak a vo­natok Szatymaznál. A pályafe­lújítási munkálatok folytatód­nak, emiatt Szegeden a Békés­csaba-Orosháza-Hódmezővá­sárhely felől érkezőknek nem tudnak azonnali csatlakozást biztosítani. A következő pesti vonatra megközelítőleg 50 per­cet kell várni az átszállóknak. A július 25-éig érvényes módosí­tott menetrendről a pénztárak­nál, a MAVDIREKT 06-40/ 49-49-49-es számán, valamint a www.mav-start.hu honlapon érdemes tájékozódni. HALÁLOS BALESET SZATYMAZNÁL Hárman meghaltak Szatyma­zon, amikor két személygépko­csi frontálisan ütközött tegnap este, egy harmadik pedig belé­jük csúszott. Az 5-ös úton, Szatymaz külterületén történt balesetben két autó kigyulladt, azok vezetői életüket vesztették. A halottakon túl még egy sérült­je is van a szerencsétlenségnek. NAPLEMENTE ELŐTT KIIRTJÁK A SZEGEDI SZÚNYOGOKAT Ma este, a tervek szerint hét és fél nyolc között száll fel Szeged fölé a szúnyogirtó repülőgép. Az idei kémiai irtást a tervek sze­rint naplementéig el is végzik a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. szakemberei. DIAGNÓZIS A VTV-BEN Ma este 18.30-kor ismét jelentke­zik a szegedi Városi Televízióban a Diagnózis című regionális egészségügyi magazin. A műsor szerkesztője Rudas László pro­fesszortól arra a kérdésre várta a választ, van-e valós alapja a mondásnak: majd meghaltam az ijedtségtől! Mint ismeretes, a klinikai központ pályázati pén­zéből a legtöbb támogatást a traumatológia nyerte. A műsor készítői Simonka János profesz­szor segítségével bemutatják a megvalósított fejlesztéseket. A műsorban szó lesz még a biopo­liszról is, amelyről Dudits Dénes, az SZBK főigazgatója beszél. fekete pont ANDREJCSIK ISTVÁN OPERAÉNEKES ÉS A LÁNYOK TÉLEN-NYÁRON NYEREGBEN VANNAK Fotó: Karnok Csaba Drótszamárbarát munkahelyek Egymást érik a kerékpárosak­ciók, amelyek arra hivatottak, hogy elérjék: minél többen pattanjunk nyeregbe, és vá­lasszuk a környezetbarát bi­cikliket. Szegeden egyre több cég támogatja, hogy bringával járjanak munkába a dolgo­zók. KOVÁCS KRISZTA Ha egy lelkes szegedi arra gon­dolna, hogy biciklivel jár dol­gozni, eszébe juthat egy-két érv, amellyel rögtön lebeszélheti magát a környezettudatos visel­kedésről. Például: mit vegyen fel? A nadrág szára olajos lehet, miniszoknyában meg nem illik. Ráadásul nyár van. Mire beér, jó az esély egy kellemetlen „sportfoltra" a hóna alatt. És van biciklitároló a cégnél? Csupa jogos kétely, amiket a környezetvédelmi minisztéri­um a legújabb akciójával sze­retne megszüntetni. A program célja a kerékpárbarát munka­helyek kialakítása. Arra lehet tehát pénzt szerezni, hogy a ke­rékpártárolón kívül még öltö­zőt és zuhanyzót is kapjanak a munkába bringázó kollégák. - Sohasem járok tömegközle­kedéssel, ha lehet, télen-nyá­ron biciklizik az egész család ­mondja Andrejcsik István. Az operaénekes lányai az édes­anyjukkal, Anikóval kerekez­nek mindenhová: iskolába, he­gedű- és csellóórára. - Innen, Kecskéstelepről ott vagyok bár­hol tíz perc alatt, nem kések el a munkából sem - teszi hozzá a baritonista. A munkába bringázás nem kiváltság. Segítséget kértünk a Magyar Kerékpárosklub szege­di szervezetétől, hogy megta­láljuk a város kerékpárosbarát munkahelyeit. - Az általam ismert cégek kö­zül a Tisza Volán Zrt. és a kör­nyezetgazdálkodási kht. pá­lyázhatna a legnagyobb esély­lyel a minisztérium felhívására - mondja ifj. Nagy Gábor, a ke­rékpárosklub szegedi vezetője. - Mindkét helyen fedett kerék­pártároló és öltözők is vannak - tette hozzá. - Inkább a fizikai dolgozók járnak nálunk kerékpárral - tá­jékoztatott Molnár Tamás, a Ti­sza Volán Zrt. infrastrukturális divíziójának szakmai vezetője. - Még nem láttuk a felhívást, de utánanézünk, és még az is le­het, hogy pályázunk - mondta. Két éve bővítették a kerék­pártárolókat a környezetgaz­dálkodási kht.-nál. - Nyáron a dolgozók körülbelül egyharma­da jár biciklivel - közölte Lu­kács Attila. - Hamarosan kibő­vítjük a vizesblokkot. Ez több dolgozót ösztönözhet arra, hogy kerékpárral jöjjön dolgoz­ni - mondta a társaság műszaki részlegének vezetője. A városi kollégiumokról ta­pasztalatból tudják a kerékpá­rosklubban, hogy „bringapárti­ak". - Az Ortutayban és a Ved­resben vannak fedett tárolók, és a zuhanyzóst is meg lehet ol­dani - adta tudtunkra Nagy Gá­bor. - Mindkét helyen sok dol­gozó ki is használja mindezt. Emellett az egyetem épületei egyre korszerűbbek - bringás­szemmel is. Persze bármelyik munka­helyre lehet biciklivel járni - mi ezeket a kerékpárosbarát mun­kahelyéket találtuk Szegeden. „Bringázza munkába!" A környezetvédelmi minisztérium pályázatára olyan munkahelyek és iskolák jelentkezhetnek, ahol fontosnak tartják, hogy korszerűsítsék a kerékpáros infrastruktúrát, és bringázásra ösztönözzék a kollégákat vagya diákokat. A pályázatokat június 30-ától lehet benyújtani, keretösszege 1,6 milliárd forint. ISZAPBA ÁGYAZOTT M0KINCSEK • Újra megjelent a belvárosi Tisza-part egyik nyári turistacsalogató lát­ványossága, a főként PET-palackokból és fémdobozokból álló „vízi szemét". Kellemes környezetet nyújt folyóparti romantikus sétákhoz vagy baráti beszélgetésekhez. Gyorsan el kellene takarítani, mi­előtt a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság ille­tékesei a feladat kapcsán szokás szerint egymásra kezdenek mutogatni. Fekete pont mindkét szegedi cégnek és persze a szennyezőknek is. Fotó: FrankYvette Lejárt a határidő MUMKATÁBSUWríDL Április végén lejárt a nyugdíj­számításhoz kötelező úgyneve­zett NYENYI-adatszolgáltatás határideje. A Dél-alföldi Regio­nális Nyugdíjbiztosítási Igazga­tóság tájékoztatása szerint Csongrád megyéből közel hét­ezer foglalkoztató, egyéni vál­lalkozó és őstermelő nem szol­gáltatott adatot saját magáról, illetve alkalmazottairól. 2007. január l-jétől a nyugdíjas egyé­ni vállalkozók is kötelesek ada­tot szolgáltatni. Ha nem rendel­keztek jövedelemmel, akkor ezt levélben is közölhetik. Az igazgatósághoz elektronikus űton is továbbítani lehet az adatokat. Bővebb információ a www.onyf.hu honlapon talál­ható. az épülő Tisza Palotában Klímatizált, panorámás, 38-155 mJ-es kulcsrakész lakások, 250-290 ezer Ft/m2 áron "Vró 5% KEDVEZMÉNY a bruttó árból, ha most leköti Teremgarázsok és földszinti 52-490 m2-es Üzlethelyiségek leköthetők előszerződéssel Előszerződés 10+10% önrésszel

Next

/
Thumbnails
Contents