Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-17 / 114. szám

Szombat, 2008. május 17. Megyei tűkor 17 HITELES ALKOHOLISTÁK IS GYÓGYÍTANAK Minnesota Mórahaimon Becslések szerint hazánkban nagyjából egymillió alkoho­lista él - nekik segíthet le­győzni a pokoli szenvedélyt a Mórahalmon tegnap átadott nappali „kórház". A hathetes terápiában csoportos és egyé­ni foglalkozások, kézműves­munka szerepel, egyszerre húsz embert tudnak fogadni. Az alkoholisták egymásnak is igyekeznek segíteni. TOMBÁCZ RÓBERT A Bercsényi utcában, Móraha­lom központjától távol eső he­lyen összesen 90 millió forint­ból épült fel a dél-alföldi régió­ban hiánypótló gyógyintéz­mény, a költségek nagy részét uniós forrásból fedezték ­mondta el Nógrádi Zoltán pol­gármester. Az ellenzéki politi­kus hangsúlyozta: mivel orszá­gosan folyamatosan építik le a pszichiátriai ellátást, ők kistér­ségi szinten igyekeznek alterna­tívát kínálni az alkoholbetegek kezeléséhez. A Homokhátság és maga Csongrád megye is az él­mezőnyben van az alkoholprob­léma szempontjából, de hagyo­mányosan magas az ehhez is köthető öngyilkosságok száma is - hallottuk Gróf Róza sajtos­tól, addiktológiai konzultánstól. Tóth Krisztina intézményve­• MARIANN NÉGY ÉVE ALKOHOL­FÜGGŐ Fotó: Miskolczi Róbert zetőtöl megtudtuk: a detoxiká­láson átesett, felnöttkorú bete­gek hétköznap reggel 9 és dél­után 4 között csoport-, illetve egyéni terápiás „órákon" vesz­nek részt, egyszerre legföljebb húszan. Ezzel először azt sze­retnék elérni: a program részt­vevői felismerjék betegségüket. Az alkoholistáknak ugyanis sokszor nincs betegségtudatuk - noha függőségük munkájukat és családi kapcsolataikat ve­szélyezteti, netán már tönkre is tette. A beszélgetős foglalkozá­sok mellett terveznek egy kis műhelyt is beindítani - az erre szolgáló ház már áll, az eszkö­zök nagy részét beszerezték ­ELVONT ELVONÓÁGYAK. Az alkoholizmus az az állapot, ha az érintett elért egy olyan szintre, amikor már érzi az alkohol hiányát, ami testi-lelki tünetekben je­lentkezik. Csongrád me­gyében egyedül Szegeden, a volt ll-es kórházban mű­ködő, de ma mára pszichi­átriai klinikához tartozó addiktológiai osztály 70-ről 30-ra csökkentett számú ágyán „méregtelenítenek" alkoholistákat - ha a pszi­chiátriai betegek nem szo­rítják ki őket. A Dél-Alföld hivatalos addiktológiai el­látóhelye a gyulai kórház­ban van. ahol kézművességgel, asztalos­munkával foglalhatják majd le a gyógyulófélben lévő alkohol­betegeket. Kigyógyulni azon­ban sosem lehet az alkoholiz­musból - a lelki függőség meg­marad a beteg csupán tünet­mentessé tehető, kezelhető. - Nem akaraterő kérdése, hogy letegye az ember a poha­rat. Előbb egy kemény önvizs­gálatra van szüksége. Én még magamnak is hazudtam negy­ven évig, zugivó voltam - be­szélt az 1992 óta józanul élő Ju­hász Ferenc, aki most terápiás csoportot vezet Mórahalmon. A férfit még nyolcévesen rúgatták be először, apja is alkoholista volt, az itallal eltöltött évei „kö­dösek" - mondja. Tizenhat éve döntött a józanság mellett, miu­tán a munkáját elveszette, a csa­ládja pedig ultimátumot adott. Csak hat-nyolc hónapig érez­te a szervi sóvárgást, de az ivási szertartás utáni vágya még ma is „be-bevillan". A pia helyett kezdetben meccsekre járt kia­bálni, szurkolni, most rengeteg programot szervez, vállal ma­gának. - Évekig arra koncentrál­tam, hogy meglegyen a napi betevő piám. Teljesen beszűkül­tem - vallott a gyűrött arcú, hat­vanas férfi. Azt mondja, dönté­se után a bűntudat mellett érez­te azt is, hogy segíteni akar sorstársain - akik előtt senki­nek sem lehet olyan hitele, mint egy józan alkoholistának. - Nagyon sok segítséget jelent nekünk Feri példája, az ő böl­csessége - mondja a mellette ül­dögélő negyvenes Mariann, aki környezete megbélyegzésétől tartva nem árulta el vezetékne­vét. Munkáját elveszítette, el­vált - magyarázta magának an­nak idején, miért iszik. Négy éve függő, emiatt egyszer közel járt a halálhoz is. Azt meséli, a józanságban rengeteget segíte­nek neki a terápia mellett gye­rekei is. Nagy kitartást kíván­tunk neki a kemény harchoz, az úthoz, amin elindult. Az USA-ban bevált A Minnesota-modellnek hívott, személyre szabott, anonim terápia hat hétig tart, amit egy négy hónapos utókezelés követ - tudtuk meg Gróf Rózától. Gyógyszerek nélkül igyekszik megváltoztatni és józanná tenni az „alkoholista gondolkodásmódot és magatartást". Pozitív lelki értékeket próbál kialakítani az alkoholistákban, akikből ez hiányzik, és akiknek gondolatai folyton a pohár körül forognak. Megtanítják őket, hogyan integrálódjanak újra, józanon a társadalomba, hogyan tartsák életben a józanság melletti döntésüket. Az USA-ban 60-70 százalékos hatékonysággal működik a módszer - azaz ennyi a tartósan józanok aránya -, itthon viszont csak egy szigetvári intézményben alkalmazták eddig. TEHETETLENÜL NÉZTÉK A RENDÖRÖK A SZEGEDI MEGADUGÖT • Tizenkét csomópontot zártak le a Dorozsmai úton és a Kossuth Lajos sugárúton a szegedi rendőrök, hogy a nagykörút felújítása miatt feltorlódott ka­miondugót „kihúzzák" a városból. A közlekedésiek kora délutánig boldogultak a kézi vezérléssel. Négy óra felé viszont a keresztutcák is beálltak, a kamiondugó pedig az Izabella hídig ért. Amint a Szegedről ki­szabadult teherjárművek elérték a 93-ason Deszk és Klárafalva közötti útszűkületet, ott is feltorlódott a sor néhány percre. Egyébként az az útszakasz jól járható. Fotó: Miskolczi Róbert Autót törtek fel, lebuktak MUNKATÁRSUNKTÓL Egy személyautó feltörése köz­ben értek tetten három fiatalt a Szegedi Rendőrkapitányság jár­őrei a Sárosi utcában, csütör­tökre virradó éjszaka. Egy kö­zelben lakó tárcsázta a rendőr­ség 107-es segélyhívó számát, a néhány perc alatt megérkező járőrök pedig elfogták a 16, a 17 és a 25 éves elkövetőt. A rendőrök előállították őket, a nyomozás során kide­rült, hogy a 16 éves autófeltörő egy márciusi, szegedi rablás el­követésével is megalapozottan gyanúsítható: a fiatalkorú ed­dig ismeretlen társával egy nőt támadt meg a Hont Ferenc ut­cai trolibusz végállomásnál. ALDI tajekoztato Elektromos hűtőtáska hűtőteljesítmény környezeti hőmérsék­leten max. I8"C, űrtartalom: kb. 301, méret: kb. 22.1 x 39.5 x 59.7 cm (méxs2éxma) Bortartó tégla szett a páratartalom kiegyenlítése által a bor hőmérséklete téien é^ nyáron is ugyanaz marad. 2 darab bortartó tégla 6 üveg számárafs t darab betét deszka, méret/szett: 116 x 25 x 24 cm (széx ma xmé) * B Elektromos grillsütő 6 999 Ft/db 2 000 W. lakkozott fenn ház, acéldrót grillezőrács. krómozott, állítható magasság, fokozatmentesen szabá­lyozható termosztát. állvánnyal együtt •I TUKÁN 7 999 Ft/db 3 799 Ft/szett Szúnyogháló ajtóra fzenazaOránkélíürati szeltszefepei. alumínium kerettel minden szokványos keretméretre illeszkedik, méret max. 100 x 210 cm zae hm GARDENLiNE 1999 Ft/db napernyő kb, 2 m átmérőjű strandnapernyő. 35-os fokozatú UV-védelem. különböző színekben Q Gyermek ágynemű vidám Disney-mintákkal. kiváló minőségű tiszta jgamutbőlteiaplanhuzat: kb. 140 x 200 cm, párnahuzat: kb. 70 x 90 cm Gyermek gurulós bőröndszett : gurulós bőrönd utazáshoz, tornazsák és hátizsák, különböző mintákkal ctone Női/férfi neoprén búvárruha, 5 mm 5 mm-es bi-elasztikus neoprén anyagból crane Búvár szett • búvármaszk, keményített biztonsági üvegből • pipa: anatómiailag kialakított szájrész, sósvíz- és olajálló crane Noi/ferfi neoprénruha, 3 mm rövidszárú búvárruha 3 mm-es neoprén anyagból, sokféle vízi sporthoz viselhető, cipzárral, méret: S-XXt 2 299 Ft/db -fc/tfcwge Gyermek strandtörölköző 100% pamut, velúr hatású, különböző Disney figurákkal, méret. kb. 75 x 150 cm TOVÁBBI AJANLATAINKAT megtalálja az ALDI üzleteiben! Görgős műanyag tárolódoboz 2 999 Ft/darab Pollenháló 499 Ft/csomag Lamellás szúnyogháló ajtóra 1299 Ft/darab Tészta gyerekeknek 399 Ft/csomag Rovarháló, dupla csomagolás 499 Ft/csomag Gyermek nyári pizsama 1499 Ft/szett 6 999 Ft/db Megnyitottunk: Bonyhád, Deák Ferenc u. io/b • Budakeszi, Szőlőskert u. 2. • Budaörs, Kandó Kálmán u. 2. • Budapest, XVI. ker., Bökényfóidi út 102. Cegléd, Pesti út 93. • Debrecen, Kishatár út 9. • Debrecen, ozmán u. i • Dunaföldvár, Füzes sor 2 - 4. • Gyula, Bicere u. is/a • Hódmezővásárhely, Kaszap a 31. Jászberény, Nagykátai u. 22/c • Karcag, Kisújszállási út 90. • Mosonmagyaróvár, Királyhidai út 63. • Nyíregyháza, Törzs u. 2. • Pécs, Árnyas u. 25. Piliscsaba, fő út 2. • Veszprém, Észak-keleti útgyűrű 6.

Next

/
Thumbnails
Contents