Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-05 / 80. szám

21 Belföld - külföld Lőttek a Ti bet-párti tüntetőkre Újabb zavargások robbantak ki Kína tibetiek lakta délnyu­gati részén. Rendőrök tüzet nyitottak a tiltakozókra, és egy tibeti jogvédő csoport ér­tesülései szerint nyolc embert megöltek. PEKING (MTI) Az Új Kina hírügynökség beszá­molója szerint a Tibettel határos Szecsuán tartományban, a Gar­zi Tibeti Autonóm Körzetben csütörtök este törtek ki zavargá­sok. A tüntetők megtámadtak és súlyosan megsebesítettek egy helyi tisztségviselőt. „A rendőrök kénytelenek voltak fi­gyelmeztető lövéseket leadni, és véget vetettek az erőszaknak" ­áll a kínai hírügynökségi jelen­tésben, amelyben helyi kor­mányzati forrásokat idéztek. Egy londoni székhelyű jogvé­dő csoport az Indiában élő tibeti száműzöttektől származó érte­sülésre hivatkozva közölte, hogy nyolc embert öltek meg a rend­örök. Több száz buddhista szer­zetes és hozzájuk csatlakozó he­lyi lakosok azért vonultak a he­lyi kormányzat épülete elé, hogy követeljék két szerzetes szabadlábra helyezését. Utóbbi­aknak az volt a bűne, hogy a da­lai lámáról készült fényképeket birtokoltak - közölte Matt Whit­ticase, a Kampány a Szabad Ti­betért nevü szervezet szóvivője. A tonkhori kolostorból csü­törtökön hurcolták el a két szer­zetest. Háromszázhetven társuk és mintegy négyszáz helyi lakos azonnal a helyi kormányzat székháza elé vonult. Az illetéke­sek azt .ígérték, hogy este elen­gedik a két foglyot, de megszeg­ték szavukat. Emiatt a tömeg visszafordult, ám egy úttorlasz­nál feltartóztatták, és a rend­örök tüzet nyitottak - mondta el Whitticase, aki úgy tudja, hogy legalább három nő és egy szer­zetes van a halottak között. A történtek jól jelzik, hogy Kí­na tibetiek lakta területein to­vább izzik a feszültség, és folyta­tódnak az erőszakos esemé­nyek, noha tömegesen vezényel­ték az utcákra a biztonsági erő­ket, miután Tibet fővárosában, Lhászában március közepén erőszakossá fajultak a központi kinai kormány elleni tüntetések. MNMNMNMNNMNMR Demokraták levele George Bushnak WASHINGTON (MTI) Az amerikai demokrata párt ve­zetői felszólították George Bush elnököt: „ne passzolja át" az ira­ki háborút utódjára. - Még nincs túl késő ahhoz, hogy Bush vál­toztasson Irak-politikáján - ér­veltek közös levelükben a kong­resszusi ellenzék vezetői. Töb­bek között Nancy Pelosi házel­nök, Steny Hoyer és Harry Reid, a szenátus többségi vezére írta alá a levelet, amely szerint az el­nöknek fel kell ismernie, hogy Irak-politikájának módosításá­val javíthatja ki a nemzetbizton­ságnak okozott súlyos kárt. A demokraták szerint elfogadha­tatlan az az álláspont, hogy bár javult az iraki biztonsági hely­zet, még jó ideig nem lehet jelen­tős csapatkivonást elrendelni. TORLÓDÁS AZ M5-ÖSÖN • Kigyulladt egy almát szállító román kamion az M5-ös autópálya Szeegd felé ve­zető oldalán, a 30-as kilométerszelvény inárcsi lehajtójánál, miután defektet kapott. A jármű hátsó kereke fogott tüzet, ami aztán átterjedt a kamion ponyvájára is. A tűzben személyi sérülés nem történt, az oltás és mentés idején mintegy 20 kilométeres kocsisor torlódott fel az autópályán. Fotó: MTI/E. várkonyi Péter Pesten az afgán elnök MUNKATÁRSUNKTÓL A NATO és Magyarország afga­nisztáni szerepvállalásáról volt szó Gyurcsány Ferenc miniszter­elnök és Hamid Karzai afgán el­nök pénteki budapesti megbe­szélésén. A miniszterelnök és Hamid Karzai afgán elnök a fél­órás munkamegbeszélés kereté­ben értékelte a szövetség afga­nisztáni szerepvállalásával kap­csolatos fejleményeket, illetve kiemelték az újjáépítési folya­mat erősítése érdekében tett to­vábbi tagállami vállalások fon­tosságát. Hamid Karzai Sólyom László meghívására állami láto­gatáson tartózkodik Budapesten. VALUTAVÁLTÓ VALUTA ELADÁSI EURÓ 250,82 263,68 USA-DOLLÁR 160,08 168,28 ANGOL FONT 319,32 335,70 CSEH KORONA 9,81 10,85 HORVÁT KUNA 33,58 37,12 SVÁJCI FRANK 157,L»2 167,16 SZLOVÁK KORONA 7,94 8,34 FORRÁS: 01? iatótúvepftsítO o.'löiöt LódéynémoUfe Szombat, 2008. április 5. í NEMZETKÖZI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT TARTOTT A MINISZTERELNÖK Gyurcsány: Nem vagyok akadálya egy szakértői kormánynak Tartós és értékálló. Opel. Kedvezmenyes, testre szabott hitelkonstrukcióinkról érdeklődjön márkakereskedésünkben! Hitelre már akár 0 Ft önerötöl is! Opel Rupesky 6/2« S/eged, Fonógyári út 2-4. Tel 62/cj58-400 www.opelrupesky.hu Szükség van reformértékű lé­pésekre - mondta Gyurcsány Ferenc pénteki nemzetközi saj­tótájékoztatóján újságírói kér­désre válaszolva. A kormányfő az egészségügyet és a felsőok­tatást említette példaként. BUDAPEST (MTI) A miniszterelnök az egészség­ügyben szükségesnek tartja a szektorsemleges finanszírozás feltételeinek megteremtését an­nak érdekében, hogy a mainál nagyobb verseny alakulhasson ki a biztosítottakért az egyes szolgáltatók között. Gyurcsány Ferenc fontosnak nevezte, hogy ha a pénztári ol­dalon mérséklődik a betegekért folyó verseny, akkor azt fokozni kell a szolgáltató oldalán, mert ez javítja a minőséget. Az MSZP elnöke kitért arra, hogy még nem zárult le az egészségbizto­sítási pénztárakról szóló vita. A magántulajdonosok bevonásá­val kapcsolatos nyilatkozatokat hangulatkeltésnek nevezte. Ál­láspontja szerint a jogszabály­nak egy sor reformértékű ele­me volt, például a fejkvóta ala­pú finanszírozás, amit egészen biztosan meg kell tartani. A kormányfő az elmúlt két év egyik rendkívül fontos ered­ményének tartja, hogy a felső­oktatásban megvalósították az átjárhatóságot az államilag fi­nanszírozott és a költségtéríté­ses képzés között. Hozzátette: ez az átjárás rendkívül szük, 15-15 százalék. A tandíj eltörlése kapcsán azt mondta, nyitott a rektori konfe­rencia kidolgozás alatt álló ja­vaslatára, amely lényegesen na­gyobb arányban nyitja össze a GYURCSÁNY A NEMZETKÖZI SAJTÓ ELŐTT IS BESZÉLT A KISEBBSÉGI KORMÁNYZÁS LEHETŐSÉGÉRŐL két szférát. Igy az állami finan­szírozás nagyságának csökken­tése nélkül, a hallgatók minden­kori teljesítménye döntené el, kiket finanszíroz az állam. A miniszterelnök szerint nem ő az akadálya egy szakér­tői kormány megalakulásának, erről a parlament dönthet. Hangsúlyozta: a kérdés az, van-e jelentős többsége az Or­szággyűlésben - Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke vagy bárki más vezetésével ­egy 2000 milliárd forintos ki­adáscsökkentésnek. A minisz­terelnök szerint szerkezeti át­alakításokra és 1000-2000 mil­liárd forintos kiadáscsökken­tésre van szükség. Megjegyezte: a parlamentben ehhez jelenleg nincs támogatás. Az MSZP nem szavazna meg egy 2000 milliárd forintos kiadás­csökkentő csomagot, én a párt elnökeként nem járulnék hozzá - jelentette ki a kormányfő. Arra a kérdésre, mi a garancia arra, hogy az MSZP nem kény­szeríti őt bele egy választások előtti költekezésbe, Gyurcsány Ferenc azt válaszolta, a garancia az MSZP egészének erős meg­győződése, az elnökség ugyan­ezt képviselő álláspontja, és az, hogy ez a feltétele minden to­vábbi politikai szereplésének. Egy másik kérdésre kifejtette: nem a jelenlegi politikai helyzet teszi nehézzé az adóreformot, Fotó: MTI hanem „a nagyon jelentős, szer­vezett, erős reformellenes politi­kai és társadalmi többség". Gyurcsány Ferenc szerint az adóreform azt jelenti, hogy vagy jelentősen csökkentjük a társa­dalmi kiadásokat, vagy az adófi­zetők között jelentősen megvál­toztatjuk a terhelést. A kormány­fő úgy vélte, ha a mai ellenzék legnagyobb pártja adná a kor­mányt, akkor „önfeladás nélkül reformprogramot nem valósit­hatna meg". Vagy azt teszi, ami­vel az elmúlt két évben folyama­tosan vádolta a kormányt, va­gyis választási és kormányprog­ramja homlokegyenest más, vagy nem csinál semmilyen re­formot - fűzte hozzá. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: JAC0B GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és Információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/261-905. Hirdetési tel./fax: 62/262-619. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/601-026. Tel./fax: 63/316-838. 6660 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/681-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: TÓTH IMRE TAMÁS. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-862, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: H0CZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/666-867. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-866. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1730 Ft (Délmagyarország), 1630 Ft (Délvilág) - Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1616-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents