Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-05 / 80. szám

Szombat, 2008. április 5. Aktuális 13 BICIKLIUTAK A MEGYEBEN - SZEGED MEG NEM EGESZEN AMSZTERDAM Hódmezővásárhely a kerékpárosok Mekkája KÉT KERÉKEN. EGY FELMÉRÉS SZERINT VÁSÁRHELYEN A LEGELÉGEDETTEBBEK A KERÉKPÁROSOK Fotó: Tásik Attila Hódmezővásárhely lekörözte a Du­nakanyart és a Balatont, de Csong­rád sem szerepelt rosszul a hallgatók szavazatai alapján egy közszolgálati rádióműsorban. A végeredményt a Magyar Kerékpárosklub hivatalosan is igazolta. Szegedet azonban, mint a hazai Amszterdamot, éppen csak megemlítették. FEKETE KLÁRA Nincs abban semmi túlzás, hogy Vá­sárhely a hallgatók szavazatai alapján az első helyen végzett egy közszolgá­lati rádióműsorban, egy kerékpáros elégedettséget felmérő adásban. Ezt László János, a Magyar Kerékpáros­klub elnöke erősítette meg lapunk­nak. Amikor telefonon beszéltünk ve­le, éppen Budapest belvárosában ke­Összekötik a településeket Góbi Vilmos, a vásárhelyi önkormányzat sajtószóvivője jelentette be, hogy a város és Mártély között már meglévő kerékpárutat Mindszentig folytatják. Hasonló összekötő kapocs létesül Üllés és Bordány, Kistelek és Ópusztaszer, valamint Csongrád, Felgyő és Csanytelek között. Szentes és Csongrád között nemrégiben épült kerékpárút uniós forrásból, erről lapunkban is beszámoltunk. rekezett, a háttérzajokat érzékelve sű­rű forgalomban. A fél életét a bicikli nyergében töltő férfi azt mondta, meg­emeli a kalapját az alföldi települé­sek, Vásárhely mellett Szentes, Csong­rád és Békés előtt is. A mérce szerinte nem az, hány kilo­méteres kerékpárút épül, hanem az, mit tesznek egy városban azért, hogy a biciklisek jól érezzék magukat, és emiatt egyre többen pattanjanak nye­Eiégedett-e a megyei kerékpárút-hálózattal? Igen, mert a települések között is lehet közle­kedni. (5 válasz) Igen, bár nincs minde­nütt kiépítve. (23) Szerintem elfogadható. (55) Nem, mert kevés olyan út van, amely telepü­léseket köt össze. (50) Nem. Kevés kerékpárút van, az is rossz álla­potban. (53) Nem válaszolt, (ift) Összesen (200): 100% 2,5% 11,5% 27,5% 25% 26,5% 7% A megkérdezett olvasók több mint fele (d.+e. 51,5%) nem elégedett a megye kerékpárút-hálózatával. A válaszadók negyede (25%) a településeket összekötő utak mennyiségét hiányolja, 26,5%-a pedig ezen felül az utak állapotát is kifogásolja. A megkérdezettek mind­össze lk%-a (a.+b.) elégedett, kisebb százalékot (2,5%) képviseltek azok, akik azt értékelik, hogy a települések között is lehet biciklizni, többségük (11,5%) a hálózattal elégedett, de még több utat szeret­ne. Összességében elmondható, hogy a megkérdezett olvasók megosz­tottak e kérdésben. Kutatási metódus: i kérdezés fejleje Informédie-telefonos kutatás, e meg­kérdezették számé 200 fő, a kérdezés ideje 2008. április 1-3., e kérdezés helye Szeged. FORRÁS: INFORMÉDIA MARKETING TANÁCSADÓ KFT. - WWW.INNMEDIA.HU DM-GRAFIKA regbe. Ezért végzett Vásárhely az első helyen: az egész város biztonságosan és kényelmesen átjárható a drótsza­máron. Azt is elmondta, hogy amikor nemrégiben egy vasárnap Csongrá­don járt, a nép még a templomba is biciklivel ment, a hívők kerékpárjai százával álltak körülötte. Minden üz­let előtt biciklitárolókat látott, és nem voltak autóval tömve a parkolók. Arra a kérdésre, ha egy felkapott szlogen szerint Szeged lenne a ma­gyar Amsterdam, akkor a telefonos szavazáson miért nem kapott érdemi mennyiségű voksot a megyeszék­hely, ifj. Nagy Gábor, a szövetség he­lyi titkára válaszolt. Az a gond Sze­geddel - fejtegette -, hogy úgyneve­zett tengelyek mentén jelölték ki a bi­ciklisek számára az utat, ott kell te­hát haladnia a kerékpárosnak, akár arra van dolga, akár nem. A többi út­ról ugyanis ki van tiltva, vagy olyan egyirányú utcákat talál, ahová szin­tén nem hajthat be. Az összes úton meg kell találni a kerékpáros helyét, és tárolókat kell építeni, hogy legyen hol hagyni a biciklit - jelentette ki. Ifj. Nagy Gábortól tudjuk azt is, hogy a Magyar Kerékpárosklub hamarosan együttműködési megállapodást ír alá a szegedi önkormányzattal, hogy kö­zösen gondolkodjanak a problémák megoldásán. SZEGEDI HOGYAN TOVÁBB. Jó hír, hogy Szeged 270 millió forintos uni­ós pályázatot nyert kerékpárút épí­tésére, amelyből a meglévő hálózat foghíjai készülnek el: a Fő fasortól a régi hídig, a belvárosi hídfőtől a Skáláig, a Kossuth Lajos sugárúton a nagykörúttól az Anna-kútig, a Csil­lag tértől Tápéig, a Hősök kapujától a nagyállomásig. GARAJ SZAKÁCS LÁSZLÓ A vezetéshez a megszerezhető, megtanulható tudás és a gyakorlás mellett igenis kell érzék. Amihez mindenki ért Túlzás nélkül állítható, két „dologhoz" mindenki ért kis hazánkban: az, egyik a magyar labdarúgó-válogatott, a másik pedig a közlekedés és annak járulékos elemei, úgymint ökölrázás, mutogatás, felmenők nem éppen pozitív emlegetése - a lista leérne a.lap aljáig. Pedig könnyen lehet, a legnagyobb hőzöngök simán megbuknának azon a KRESZ-teszten, amelyet most négy híres-neves emberrel töltet­tünk ki, hogy megnézzük, ők mit tudnak ezen a téren. Egyikük azt mondja, a közlekedési kultúrával (is) baj van. Kétségkívül igaza van, de I I A vezeteshez azért nem árt megjegyezni, a kultúra, W m a megszerezhető, legyen szó bármilyen kultúráról, a tudáson is alapszik. Biztos vagyok abban, a szabályok áthágása, a bal­esetek, a veszélyeztetések azért is let­tek a hétköznapi életünk részei, mert nagyon sokan azzal sincsenek tisztá­ban, mik azok a szabályok, amelyeket valójában be kellene tartani, amelyek ellen vétettek. Még többen vannak azok a „kiválasztottak", akik meg vannak győződve arról, nekik mindent szabad. Ebbe a kasztba éppúgy beletar­toznak azok a gyalogosok, akik minden közterületet járdának és zebrá­nak néznek, azok a kerékpárosok, akik verhetetlenek kocsisorok kö­zötti szlalomozásban, hirtelen irányváltásban. És persze ide tartoznak azok az „úrvezetők" is, akiknek fogalmuk nincs a jobbkéz-szabályról, arról, hogyan kell körforgalomban közlekedni. Köztük éppúgy találni vastag nyakú, még vastagabb láncú, tuningolt meseautóval járó, mini­málbérre bejelentett, susogós melegítőt hordó vállalkozót, mint a tizen­öt éves Suzukiját a széltől is óvó, negyvennél többel sosem hajtó nagy­papát, aki mögött egy jobb erőben lévő MTZ-traktor is dudál és villog, hogy haladjon már egy kicsit gyorsabban. És kézenfekvő lenne szőke­nőzni is, de jelen esetben nem a hajszín és a nem számít. Ugyanis a vezetéshez a megszerezhető, megtanulható tudás és a gyakorlás mellett igenis kell érzék, ha úgy tetszik, tehetség, ami nem ragad ránk a rutinpályán vagy a forgalomban. És kell hozzá egy kis adag bátorság és határozottság is. Ha születni nem is kell rá, de az biz­tos, a tanfolyami tudás nagyon kevés. Az ahhoz elég, hogy üzembizto­san anyázzunk, és szidják a mi szüleinket is. Akkor már inkább a szövetségi kapitányság. Balesetet szenvedett Kalmár Márton MUNKATÁRSUNKTÓL Budapest határában, a reptérről Szeged felé jövet szenvedett autó­balesetet még a múlt vasárnap Kal­már Márton (képünkön), a neves szegedi szobrászművész. Mentőheli­kopterrel szállították a budapesti baleseti sebészetre. A családjától tegnap kapott információnk szerint azóta nem tért magához, lélegezte­tőgépen van. A baleset idején a művész egye­dül ült az autóban; úgy tudjuk, nem ütközött más járművel, hanem az útkorlátnak ment, a kocsi megpör­dült, végül a vadháló fogta meg. Hi­vatalos vizsgálati eredmény még nincs, de nagy a valószínűsége, hogy Kalmár Márton rosszul lett ve­zetés közben, és emiatt történt a baleset. HALMAI LASZL0 TORLÓDÁSTÓL TART AZ M5-0S AUTOPALYAN M0-s felújítás: a megye szerint a dugó megelőzhető Levélben hívja fel a megyei önkor­mányzat az MO-s útfelújítása nyo­mán várható kritikus forgalmi hely­zetre a közlekedési minisztérium fi­gyelmét. A kezdeményező, Halmai László szerint ha nem történik sem­mi, az M5-ös egy szakaszán menthe­tetlenül be fog dugulni a forgalom. MUNKATÁRSUNKTÓL A Csongrád Megyei Közgyűlés is fog­lalkozott az MO-s út felújításának kö­rülményeivel. Halmai László képvise­lő vetette fel, nagyon jó, hogy ez a munka befejeződik, és ha elkészül, az M5-ösről simábban el lehet jutni Szentendréig is akár. Az viszont már aggodalomra ad okot, hogy az MO-ás autópálya északi és keleti feléről több tízezer autó zúdul az M5-ösnek a régi és az új MO-s közötti szakaszá­ra, a 17-es és a 21-es szelvény közé esö részre. - Itt már most is nagyon sok autó jár, nem kell közlekedéstervezői kép­zettség hozzá, hogy most megmond­juk: ezen a néhány kilométeres szaka­szon bedugul a forgalom - figyelmez­tet Halmai. - A Dunántúlra készülő Csongrád, Bács-Kiskun és Békés me­gyei autósok hosszú időre, legalább fél órára beszorulnak. Azért is, mert közben a szélesítés folytatódik, az épí­tés miatt csökkenni fog az út áteresz­tőképessége. Halmai szerint még most kellene ta­lálni valami megoldást, ha másho­gyan nem, még egy sávot kellene be­iktatni, föláldozva a leállósávot. A helyzet valóban gondot okozhat, ezt közlekedéssel foglalkozó szakembe­rek is megerősítették. A megyei közgyűlés most felterjesz­tésben fordul a Gazdasági és Közleke­dési Minisztériumhoz, kérve, előzzék meg a tumultust.

Next

/
Thumbnails
Contents