Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-24 / 96. szám
Csütörtök, 2008. április 24. Aktuális 15 A SZEVIEP ES AZ SZVSE MÁSKÉPP ERTELMEZI KORÁBBI MEGALLAPODASUKAT Vita a SZEOL-pálya sorsáról SZEOl-PÁLYA 2008. TÁJKÉP CSATA KÖZBEN Egyedül, az SZVSE nélkül adott be pályázatot a szegedi önkormányzathoz a SZEOL-pálya megvásárlására a Szeviép Investment Kft. annak ellenére, hogy az SZVSE korábban megállapodást kötött az építőipari céggel a közös projektről, amit a sportegyesület közgyűlése is szentesített. Szokol Lajos elnök szerint azért léptek vissza, mert a kiírás más méretű ingatlanra szólt, mint amekkorában megállapodtak, Pistrui László viszont állítja: a Szeviép teljesítette az SZVSE „kívánságát", nagyobb területre nyújtott be pályázatot, és nagyobb összeget is ajánlott érte. MUNKATÁRSUNKTÓL A Szeviép Investment Kft. hétfőn határidőre, délelőtt 10-re beadta pályázatát a szegedi önkormányzathoz a Tisza-parti stadion megvásárlására. A korábbi tervek szerint a Szegedi Vasutas Sportegyesület (SZVSE) a céggel együtt állította volna össze a dokumentációt. Már a pályázati határidő másnapján, kedden, az Index internetes portálon megjelent, hogy Szokol Lajos SZVSE-elnök azt mondta, a vasutasklub nem pályázott, „kihátrált", és erről az utolsó pillanatban, hétfőn reggel tájékoztatta partnerét. Azért adott volna be közös pályázatot a Szeviép és a sportegyesület, mert mindkét fél számára előnyös csereügyletet szerettek volna kötni. A Szeviép azt vállalta, hogy a 4,3 hektáros SZEOL-pályát megvásárolja - kikiáltási ára 700 millió forint -, azt felújítja, majd az SZVSE tulajdonába adja. Cserébe pedig a vasutas sportklub átadja a Szeviépnek a leromlott állapotú jelenlegi SZVSE-pályát, amelyet az építőipari cégcsoport majd kereskedelmi célokra hasznosít. A terveket nyáron előbb az SZVSE elnöksége, majd annak közgyűlése is megszavazta. Szokol Lajos még a múlt héten is azt nyilatkozta a Délmagyarországnak, hogy - mivel újabb kedvező ajánlatot kapott a Szeviéptől, még több anyagi támogatást - már „nem sokat kell hozzátenni, hogy elfogadjuk". Ehhez képest hétfőn kiderült, hogy az SZVSE „kihátrált". Akkor most hogyan tovább? Szentgyörgyi Pál, Szeged gazdaságáért és sportjáért felelős alpolgármestere azt mondta, nem szerepelt a kritériumok között, hogy egy cég egyedül vagy konzorciumban pá,.MINDEN TISZTA". Felhívtuk Ludvig Sándort, a sportegyesület ügyvezető elnökét, hogy megtudjuk, pontosan ki bírálta fölül a közgyűlési döntést, miért nem működnek együtt a Szeviéppel, és hogyan képzelik el a továbbiakat. Ő azonban az elnökhöz irányított azzal, hogy csak Szokol nyilatkozhat. Az elnök a tegnap délutáni ülés után ígért nyilatkozatot. Lapzártánkkor azt mondta, hogy a mostani ülésen nem is foglalkoztak a témával, „nincs tisztázásra váró kérdés", a továbbiakban pedig azt várják, hogy a partner teljesítse a szerződésben foglaltakat. Azért nem vettek részt a pályázaton, mert a kiírás más méretű ingatlanra szólt, mint amekkorában ők a partnerükkel megállapodtak. A közgyűlésük pedig nem a közös pályázatról szavazott, hanem az ingatlanértékesítés feltételeiről. Fotó: Schmidt Andrea lyázik. Hozzátette, a Szeviép és az SZVSE közötti vitáról van szó, amelyet a két félnek kell tisztáznia. A Szeviép a pályázatban teljesítette az SZVSE „kívánságát": nagyobb területre nyújtott be pályázatot, 5,4 hektárra, és nagyobb összeget is ajánlott érte. Pistrui Lászlótól, a Szeviép-cégcsoport meghatározó tulajdonosától is megkérdeztük, hogyan tovább. Azt mondta, a Szeviép mindig betartja szerződéses kötelezettségeit. Az SZVSE-vel aláírt megállapodás mindkét fél számára kötelező érvényű. Az eladósodott egyesület szerinte „veszélyes talajra lépett", vállalnia kell a következményeket, súlyos összegek kifizetését. Még tegnap is tettek kísérletet arra, hogy újra leüljenek a másik féllel, és megkérdezzék, akkor mit is szeretnének. De erre az egyesület irányítóitól csak azt a választ kapták, hogy nem akarnak pályázni. Pistrui László azt sem érti, hogy van joga az egyesület vezetésének felülbírálni közgyűlése határozatát. További fotók a témáról az interneten: delmagyarhijK mmm HÍREK MOSSÁK A BELVÁROSI HIDAT A Szegedi Környezetgazdálkodási Kft. megbízásából ma este 8-tól reggel 6-ig mossák a Belvárosi hidat. A munkálatok nem érintik a közúti forgalmat ÜNNEPELNEK A RENDŐRÖK MÓRAHALMON A magyar rendőrség napját ünnepb tegnap és ma Mórahalmon a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság. Tegnap délelőtt felavatták a Mórahalmi Rendőrőrs gyermekmeghallgató helyiségét, majd Lukács János dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány elismeréseket adott át. Ma délelőtt 10 órától a rend őrei bűnügyi-technikai bemutatót tartanak, és ügyességi versenyeket szerveznek a Barmos György téren, az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben pedig szabadidős programokat, kispályás labdarúgó-bajnokságot és főzöversenyt rendeznek. 8 EZER LITER TISZTA SZESZT FOGLALTAK LE Nyolcezer liter tiszta szeszt találtak egy szerb teherautóban tisztítószerek között elrejtve a nagylaki határátkelőhelyen - tájékoztatott a vám- és pénzügyőrség „régiós parancsnokságának szóvivője, Némedi Varga Éva. Tegnap a hajnali órákban a pénzügyörök egy veszélyes árut szállító szerb kamiont ellenőriztek, amely az okmányok szerint tisztítószereket szállított Romániából Magyarországra. A teherautó rakományának szigorított vizsgálata során a tisztítószerek között nyolc, ezerliteres tartályban tiszta szeszt találtak. PÉNZ, HELYISÉG A POLGÁRŐRÖKNEK Kétmillióval megemelte, így ezentúl 13 millió forinttal támogatja Szeged önkormányzata a helyi polgárőr szervezeteket - tegnap délelőtt Botka László polgármester a városházán ünnepélyesen átadta a támogatásról szóló szerződéseket. A szervezetek általában benzinre, járőrözésre, pályázatokhoz önrészként használják fel az összeget. A polgármester azt is bejelentette: a polgárőrök jelképes bérleti díjért cserébe helyiséget is kapnak az önkormányzattól, itt rendezhetik be diszpécserszolgálatukat. NAGYOBB FORGALOM A ROMÁN HATÁRON Az ortodox húsvét miatt a forgalom növekedésére lehet számítani mától a román-magyar határon. Az ortodox románok ugyan csak vasárnap ünneplik Krisztus feltámadását, de - a román határrendőrségre hivatkozva - az Evenimentul Zilei cimü lap szerdán azt írta, hogy már csütörtökön hazaindulnak a külföldön munkát vállaló románok, illetve távoznak az országból azok, akik az idei húsvétot külföldön töltik. Menekülnek az alulfizetett ápolók - B00 hiányzik Vészesen kevés a nővér, az ápoló: a kamara szerint Szegeden nagyjából háromszáz szakdolgozó hiányzik, hiába kínál állást az egyetem. A rendkívül alacsony bérek, a rengeteg túlóra és a három műszak miatt nincs utánpótlás sem. Aki teheti, külföldön vállal munkát, vagy otthagyja a pályát. TOMBÁCZ RÓBERT Hat év múlva nem lesz ápoló a magyar betegek ágya mellett - jelentette ki nemrég Balogh Zoltán. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke a jelenlegi bérviszonyok, a megbecsültség és utánpótláshiány alapján festett sötét jövőképet. Tény: külföldre csábítják dolgozni a magyar szakápolókat legutóbb például az USA-ba, havi hatszázezer forintos fizetésért. - Nappali képzésen összesen 30-50 diplomás szakápoló végez nálunk egy-egy évben. Ez nagyon kevés. Egy orvosra három szakdolgozónak kellene jutnia, de jó, ha egy az egyhez az arány. Bár EU-konform diplomát kapnak, gyakran olyan munkát kell végezniük, aminél jóval többet tudnak mondta el Pogány Magdolna, az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának dékánja. Így még a diplomás minimálbért sem kell kifizetni nekik. A vezető szerint ezek a negatívumok okozzák, hogy nem vonzó a szakápolói pálya. Mivel kevesen vannak, a frissen végzett nővérek nem bírják a három műszakos munkarendet. Sokan HAT ÉV MÚLVA NEM JUT ÁPOLÓ A BETEGÁGY MELLÉ MAGYARORSZÁGON Másodállás szabi nélkül Másodállásokkal egészíti ki a pótlékokkal együtt 85 ezer forintos havi nettó bérét a szegedi pszichiátriai klinikán három műszakban dolgozó Galisz Anna. Az érettségivel, OKJ-s oklevéllel hat éve az egészségügyben dolgozó fiatal nővér egy idős néni heti háromszori ápola'sával és időnként takarítást vállalva összesen 100 ezer forintot visz haza egy hónapban. Azt tervezi, amint megszerzi a nyelvvizsgát, és letelik tanulmányi szerződése, Írországba megy dolgozni, ahol könnyen kapna nővéri munkát. A szegedi traumatológiai klinikán dolgozó Ostrogonac Valéria viszont már nem készül külföldre, hiszen 36 éve dolgozik az egészségügyben, 8 éve a traumán. Az 55 éves szakápoló arra vár, hogy négy év múlva nyugdíjba mehessen. Pótlékokkal együtt 110 ezret kap kézhez havonta, ezért „cserében" nem megy szabadságra - mert nem tud. A klinikán ugyanis feleannyi szakápoló dolgozik, mint amennyire igazából szükség lenne. ezért elhagyják az egészségügyet, vagy - ha jól beszélik az adott idegen nyelvet - külföldön végzik tovább a munkájukat, jóval több fizetésért. - Az a magyar betegek szerencséje, hogy még sok szakápoló nem beszél elég jól angolul, különben már mind elment volna - fogalmazott Irinyi Tamás. A MESZK Csongrád megyei területi szervezetének elnöke szerint csak a szegedi klinikai központból nagyjából háromszáz szakdolgozó hiányzik, noha ebben a körben nem volt jelentős leépítés. Hiába hirdetnek meg állásokat, senki sem jelentkezik rájuk. Az óriási terhelés és az alulfizetettség miatt aki tehette, már magától elment. Sok helyen már a havi beosztás elkészítését Is akadályozza a létszámhiány. Más forrásból úgy tudjuk, a legégetőbb nővér- és szakdolgozói hiány a traumatológiai, intenzív és kardiológiai osztályon jelentkezik, de hiány van szülésznőből, műtősnőből, aneszteziológiai szakasszisztensből is. Irinyi szerint nehéz lenne olyan szakterületet mondani a szegedi egészségügyi ellátásban, ahol elég a szakdolgozó. A minimumfeltételek sincsenek rögzítve a szakdolgozókkal kapcsolatban. Ez az egyik legnagyobb gond a megyei elnök szerint. Vagyis például egy Fotó: Karnok Csaba osztály működési engedélye szempontjából mindegy, hány ápoló jut egy betegre. Ezért fordulhat elő, hogy egyes megyei intézményekben ügyeletben egyetlen nővér látja el a fekvő betegeket és a járó betegeket is - meséli Irinyi. A másik nagy probléma a szakma elöregedése és az utánpótlás hiánya: egy év alatt csak Csongrád megyében nagyjából négyszázzal csökkent a szakdolgozók száma. Ellenpontként ott van Svédország, Anglia, Írország, ahol a magyar fizetések tízszeresét kereshetik az egészségügyi szakdolgozók - ami lényegesen csábítóbb, mint a hazai másodállás.