Délmagyarország, 2008. április (98. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-17 / 90. szám

Csütörtök, 2008. április 17. Aktuális 13 HÍREK ALGYŐ. Szemétszedést tartanak a tele­pülésen április 19-én reggel 8 és 13 óra között. A szervező faluvédő egyesület várja mindazokat, akik fontosnak tartják közös környezetünk tisztasá­gát. A találkozót reggel 8-kor a tájház­nál tartják. Védőkesztyűt és szemetes­zsákot a szervezők biztosítanak a résztvevőknek. Bővebb információt a 20/289-2420-es telefonszámon lehet kérni. ÁSOTTHALOM. Országos népzenei minő­sítő versenyt rendeztek április 13-án a településen. Szólóhangszer és -ének kategóriában a győztes Radics Bálint pusztamérgesi lakos lett. A cite­rás-énekest már nem először jutal­mazták arany fokozattal. BAKS. Az általános iskola harmadik alkalommal rendezi meg tavaszi kul­turális fesztiválját a faluházban. A holnap délután 17 órakor kezdődő programon az iskola tanulói lépnek fel, akik verset mondanak, mesét ad­nak elő, táncolnak és énekelnek majd. BALÁSTYA. Baba-mama klubot tartanak ma délután 16 órától a művelődési ház ifjúsági klubjában. DESZK. A Kalandorok című film bemu­tatóját tartják a helyi moziban ma es­te 19 órától. A vendég Haumann Péter színész, Paczolay Béla rendező, Pataki Agi producer és Répás Ágnes, a Buda­pest Film kommunikációs vezetője lesz. A belépő 400 forint. DOMASZÉK. Az ország néprajzkutatói tanácskoznak három napon keresztül a közösség szerepének átalakulásáról a helyi Zöldfás Katolikus ifjúsági köz­pontban. összesen 24 előadás vizsgál­ja, hogy miként változtak a XX. szá­zadban a helyi társadalom minden­napjai. A konferencia ma délelőtt fél 10-kor Zombori István megyei múze­umigazgató köszöntőjével kezdődik, és szegedi kulturális barangolásokkal fejeződik be. MÓRAHALOM. A város eddigi termál­viz-energiahasznositási tapasztalatai­ról is beszámolnak azon a lakossági fórumon, amit holnap délelőtt 9 órá­tól tartanak az Aranyszöm rendez­vényházban. A fórumon az érdeklő­dök a várost érintő további fejlesztési lehetőségekről is tájékozódhatnak. RÖSZKE. Szemétgyűjtési akciót szervez a Beretzk Péter természetvédelmi klub április 22-én délután fél 2 és fél 6 kö­zött a teleülésen. A munkához zsáko­kat, kesztyűket és láthatósági mellé­nyeket biztosítanak. Találkozó az ön­kormányzati hivatal előtt. SÁNDORFALVA. A polgármesteri közéle­ti klub következő rendezvényét április 25-én 18 órakor rendezik meg a Budai Sándor Kulturális Központban. Az ön­kormányzati beszámolón túl az érdek­lődök a város arculatának formálásá­ról hallhatnak előadást. SZEGED. Korszerű iskolai eszközökkel és elektronikusan is használható tananyagokkal találkozhatnak az ér­deklődök ma délután 13 és 17 óra kö­zött A jövő iskolája közoktatási prog­ram című rendezvényen a tanulmá­nyi és információs központban. Elő­adást tart Magyar Bálint, aki az okta­tásfejlesztés jelenéről és jövőjéről beszél. - Ki a politológus? - erre a kérdésre is keresi a választ Török Gábor politikai elemző ma esti előadásában. A Politi­katudományi és Allamelméleti Tüdo­mányos Diákkör szervezte rendez­vény 18 órakor kezdődik az Állam- és Jogtudományi Kar épületének Erdei Termében. ÚJSZENTIVÁN. Az óvodai beiratkozást április 21-25-éig tartják az Árpád ut­ca 16. szám alatt. A beiratkozáshoz a gyermek anyakönyvi kivonata, a szülő vagy gondviselő személyi igazolványa és lakcimkártyája szük­séges. H ÍV­teszt házilag? Házi HIV-tesztet találtunk egy szege­di szexshopban, és elvittük a regio­nális ÁNTSZ-hez. Az otthoni változat majdnem tízezer forint, és vagy hi­teles, vagy nem. Az ÁNTSZ ingyen szűr, és feleló'sséget vállal az ered­ményért. QONDA ZSUZSANNA Az otthoni terhességi teszthez hasonló­an működik az a HIV-teszt, amelyre egy szegedi szexshopban bukkantunk. A diszkrét kis dobozon a felirat azt ígé­ri, 5-10 perc alatt kimutatható a HIV-ví­rus, valamint azt, hogy a teszt „nyu­godtabbá tehet minket és biztonságo­HIÁBA A CSEPPENTÉS, AZ EREDMÉNY NEM LESZ BIZTOS SZŰRÉS SZERDÁN ÉS CSÜTÖRTÖ­KÖN. A regionális ÁNTSZ szerdán­ként dél és fél négy között, csütör­tökönként fél nyolctól délig végez AIDS-szűrést vénás vérből. Ered­mény egy hét múlva várható akkor, ha a teszt negatív. Ha nem az, akkor további vizsgálatokat végeznek. sabbá a világot". A 9800 forintért árult házi HIV-tesztet az ANTSZ regionális intézetében bontottuk ki Tombácz Zsu­zsanna, a járványügyi osztály vezetője és Kátai Andrea, a vírusdiagnosztikai részleget vezető főorvos társaságában. A házi tesztről korábban ök sem hallot­tak, ezért kipróbáltuk - követtük a rész­letes használati utasítást. Elsőként egy alkoholos törlőkendő­vel kellett megtisztítani a vérvétel he­lyét - ujjbegy -, majd tűvel megszúrni. (A vérét egyébként Tombácz Zsuzsan­na ajánlotta fel.) A vércseppet a nitro­cellulóz membránra kell csöppenteni, és várni. Ha egy csík jelenik meg, ak­kor a teszt negatív, ha kettő, akkor po­zitív, ha egy sem, akkor rossz. E házi változat - a mellékelt tájékoz­tató szerint - a fertőzéstől számított hat hét után mutatja ki a bajt, az ANTSZ által használt, a szakemberek által legérzékenyebbnek és legjobb­nak tartott Elisa nevű teszt két hét után. A tisztiorvosi szolgálatnál pozi­tív eredmény sosem születhet egy vizsgálatból, egy mintából. A „gya­nús" mintákat többször megvizsgál­ják - végül Budapesten is tesztelik. Az otthoni teszt egy alkalomra szól, ad­hat pozitív fals mintát, ami lelkileg, vagy negatív fals mintát, ami fizikai­lag nem túl szerencsés. Kátai Andrea pozitívumként érté­kelte, hogy a mellékelt útmutató be­csületesen leírja, a teszt házi haszná­latra való, a tájékoztató könnyen ért­hető, ám „egy labor sosem engedhet­né meg magának, hogy ilyesmivel dolgozzon". A teszt forgalmazói sze­rint a termékük azért is hasznos, mert olyan kérdésre ad választ, „me­lyet nem szeretnénk másokkal meg­osztani". Az anonimitás ugyanakkor - ha a páciens így kéri - az ANTSZ vizsgálatán is garantált. Az otthoni teszt a gyártók szerint is csak előszű­résre alkalmas, az elkeserítő ered­ményt más módszerekkel kell meg­erősíteni. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a negatív eredmény nem zárja ki a fertőzés lehetőségét. Sze­rintük az otthoni vizsgálatot ajánla­tos havonta ismételni. A tájékoztató­ban az is szerepel, hogy az „eszköz eredményei ugyanolyan pontosak, mint bármely más kereskedelmi for­Indul az újszegedi rendezvényház MUNKATÁRSUNKTÓL Újszegeden, a Közép fasor elején várja a szegedieket a rendezvényház. Plesko­nics András, az új programszervező sze­retné, ha egy olyan találkozóhely ala­kulna ki a Tisza partján, ahol a középis­kolás diák, az egyetemista, a művész és az értelmiségi kötetlenül, „kulturált, de nem sznob" környezetben szórakozhat­na, ismerkedhetne a zene és a filmek vi­lágával. Erre a célra a kétszáz férőhe­lyes, emelt nézőteres nagyterem, kor­szerű hang- és fénytechnikával, filmvetí­tési lehetőséggel kiválóan alkalmasnak tűnik. Egyelőre háromféle program kö­zül válogathatnak az érdeklődők. A Ze­neHétfön az Új Aranypódium tehetség­program keretében zenekarok lépnek fel; 7Határ mozi címmel kéthetente szer­dánként a mártélyi dokumentarista filmműhely alkotásait vetítik; valamint a szervező egyedi Élet-Öröm-Zene hap­pening jellegű dumaszínháza várja ­babzsákfotellel és hangulatos, jó zenék­kel - a nagyérdeműt. Tehát Újszegeden ­Rideg Sándor regénycímét „átdolgozva" - Indul a rendezvényház... GAZDÁTLAN HARCI KUTYA SZEGED BELVÁROSÁBAN • Szájkosár nélküli harci kutya okozott riadalmat tegnap délután Szeged belvárosában. A Kígyó utca és a Klauzál tér sarkán a járókelők egy pórázzal kikötött bullterriert kerülgettek. Ilyen kutyának a tartása Szegeden bűncselekmény, sétáitatásához spéci szájkosár kell. „A több tízezer forintot érő eb gazdája biztosan előke­rül" - vélte a gyepmester. 0 és az esetről részletesen beszámoló delmagyar.hu is csak reméli, nem tett kárt senkiben a ku­tya-kutya elleni harcra kitenyésztett eb. Fotó: Miskoiczi Róbert Fotó: Schmidt Andrea galomban lévő teszté, a gyártó és for­galmazó azonban nem vállal felelős­séget az eredményért vagy az eszközt használó személy által elkövetett cse­lekedetekért". A beteg tetteiért egyébként az ANTSZ sem vállal fele­lősséget, de az általuk végzett vizsgá­lat eredményéért igen. Teszttesztünk végére két slusszpoén is kívánkozik. Az egyik, hogy a majd­nem 10 ezer forintos bolti variációval szemben az ANTSZ vizsgálata alap­esetben ingyenes. Négyezer forintba kerül akkor, ha például külföldi uta záshoz kell az angol nyelvű igazolás; ezer, ha egy kismama csináltatja azért, hogy anyatejet adhasson más babáknak. Az igazi csattanó azonban az, hogy a házi tesztnek sem a dobo­zán sem a használati utasításán nem találtunk engedélyszámot, gyártót, forgalmazót. Nem csak a felhasználó maradhat anonim tehát, hanem a gyártó és a forgalmazó is. HÍREK A TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL A hátrányos helyzetű diákok Arany János tehetséggondozó programja or­szágos konferenciájának ad otthont Szeged. A ma kezdődő és szombaton záruló tanácskozáson szó lesz az esélyteremtésröl, az érettségiről, a mentors-gazda szegedi Radnóti kí­sérleti gimnázium tapasztalatairól, az Új Magyarország Fejlesztési Terv géni­uszprogramjáról. AKADÉMIKUSOK NYAKKENDŐ NÉLKÜL: HATVANI LÁSZLÓ A szegedi Móra Ferenc Múzeum köz­tünk élő akadémikusokkal kezdemé­nyezett beszélgetéssorozatot, amely évekkel ezelőtt, a tizenharmadik est után megszakadt. A megújított ren­dezvény első vendége Hatvani László matematikus, akivel csütörtökön dél­után fél öttől Szajbély Mihály iroda­lomtörténész beszélget. Hatvani László több mint negyven évvel ez­előtt diplomázott Szegeden matema­tika szakon, kutatási területe: a diffe­renciálegyenletek, illetve a mozgá­sok stabilitásának elmélete és alkal­mazásai. A PRÁGAI TAVASZRÓL A SZAB-BAN Hatvannyolc címmel tudományos konferenciát tartanak a prágai tavasz­ról ma 8 órától az MTA SZAB-szék­házban (Szeged, Somogyi utca). A negyven évvel ezelőtti társadalom­történeti eseményekről, az ellenkul­túra és tömegkultúra kialakulásáról és változásáról, valamint a történtek eszmetörténeti hatásáról előadást tart - többek között - Tamás Gáspár Miklós filozófus. PROGRESSIVE H0USE A TISZÁN. Progres­sive Recsegő címmel indított új mű­sort a szegedi Tisza Rádió. A szombat esténként 18 órától jelentkező, három­órás program a progressive house-ból válogat, de az elektronikus zenét ér­dekességekkel, programajánlóval, exkluzív riportokkal színezik. A mű­sorvezetők: Kovács Bálint (Bé) és Vö­rös Zsolt (MSD).

Next

/
Thumbnails
Contents