Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-13 / 62. szám

81 Megyei tükör Csütörtök, 2008. március 13. Kerékpárral utazik a pekingi olimpiára Cseuz László Cseuz László „olimpiai" útja Szentestől Pekingig kerékpáron és repülőn FORRÁS: 0M-GYÖJTÍS 1 Az idei olimpiai játékok színhelyére készülő Cseuz László kerékpáros Szentesen, az olimpiai tölgyfánál ta­lálkozott Peking Shijingshan kerüle­tének vezetőivel. A kínaiak az ön­kormányzat meghívására érkeztek a városba, és mivel hallottak Cseuz nem mindennapi vállalkozásáról, őt is megkeresték. BIAHÓ GABRIELLA Cseuz László a pekingi olimpiára is kerékpárral utazik, összesen tizen­kétezer kilométert biciklizik. A szentesi gimnázium nyugalmazott testnevelő tanára úgy döntött, hogy ismeretlen kultúrák ismeretlen vi­szonyai között nem kockáztatja az életét Eurázsián át - ahol egyébként több száz kilométert is mehetne két keréken úgy, hogy emberrel nem ta­lálkozik. Ezért Szentesről május el­sején elindul Lisszabonba, ez az út 4500 kilométer. Az óceán partján repülőre száll, és New Yorkba megy, ahonnan a kanadai Toronto közelé­ben lévő Hamilton városba érkezik: itt lakik a lánya. Cintiánál akar el­tölteni néhány napot, majd az Onta­rio-tó partjáról továbbindul a Szik­lás-hegységen át Vancouverig. Az észak-amerikai földrészen egyéb­ként 5500 kilométert megy bicikli­vel, a Csendes-óceán partján ismét repülőre száll, és Sanghajban ér föl­det. A metropolisztól Pekingig mint­egy kétezer kilométert kerékpáro­zik. Cseuz számítása szerint 97 nap alatt teszi meg az utat, naponta 140 kilométert szeretne haladni. A bi­cikliben benne van az óránkénti negyven kilométeres sebesség erős hátszélben, de hússzal biztosan me­het a bringa. A nyugalmazott testne­velő tanár 64 évesen kitűnő kondí­cióban érzi magát, a felkészülés so­rán eddig magának kiszabott tervet túlteljesítette. Különösen jó most számára a szeles időjárás, ilyen kö­rülmények között próbálhatja job­ban az erejét. Évek óta csak az olimpiára gondol. 1992 óta látogatja a játékokat, Pe­king az ötödik olimpiai helyszín. Tervei szerint augusztus 6-án érke­zik a kínai fővárosba, és megnézi majd a versenyeket. Előre foglalt je­gyeket a női, férfi vízilabdadöntők­re. Míg Athénban az utóbbi mérkő­zést ötvenezer forintért lehetett megnézni, addig Pekingben ez alig tízezerbe kerül. A nyugdíjas tanár anyagi kondícióinak kedveznek ezek a jegyárak, az utazás költségeit Szirbik Imre a polgármesteri keret terhére ötszázezer forinttal támogat­ta. Ez a pénz repülőjegyre és oltá­sokra megy el - jelentette ki Cseuz. A repülés a Peking-Budapest közötti légi úttal együtt 475 ezer forintba kerül, a különböző oltások vakci­nánként ötezer forintba. A magá­nyos utazó jutalomnak tekinti azt, hogy élőben nézheti meg az olimpia számára legfontosabb mérkőzéseit. Kíváncsi a kardvívókra, párbajtőrö­zökre, a kézilabdásokra - ezekben a sportágakban érdekeltek vagyunk. 1 CSEUZ TANÁR ÚR NAGY FELADATRA VÁLLALKOZIK KEDVENC BRINGÁJÁVAL Természetesen megnézi majd a ke­rékpárosok versenyét is. Ha hazatér, könyvet ír az öt utazásról. És ha négy év múlva még mindig jó kon­dícióban lesz, talán a londoni utat is elvállalja. • CSEUZ LÁSZLÓ ÉS LIU ZHI PEKINGI KORMÁNYTISZTVISELŐ SZENTESEN TALÁLKOZOTT. LEGKÖZELEBB AUGUSZTUSBAN, AZ OLIMPIÁN FOGHATNAK KEZET Fotó: DM/DV Q Sátorozni tilos Kínában A kemping fogalmái nem ismerik a távol-keleti országban, ezért a sátorozó Cseuz Lászlónak számítania kell arra, hogy a hatóságok előállítják. Zhao Qi, a Shijingshan kerület politikai tanácsának alelnöke és Liu Zhi főtitkárhelyettes hívta fel erre a figyelmet, amikor a kerékpárossal Szentesen, az olimpiai tölgyfánál találkoztak. Cseuz tréfásan jegyezte meg: legalább addig is fedett helyen lesz. A kínai diplomatákkal vélhetően az olimpián is találkozik, hiszen éppen az említett kerületben rendezik a játékokat. A pekingi delegáció egyébként az önkormányzat meghívására érkezett Szentesre, együttműködési megállapodást írtak alá a várossal. • A HHdbtfrúlnh Utj akt* a 2008 métriu, Itöl yiiíxnvonéág tárté dötztikbu.i kizátóiog jjbedelemigáxolé.iol. wóici linnkban 'gAny*h. (onntbon (dyóíított Szométy, Kókiön Ingortonlndczi.no) tmméhre vonatkozik. A hkot kondlcl88. a imd-ezmeny 'fizC.I Miéielait a 8onk ukhiálii takoiiagi Kundtr.iAi lakipt Inrlulmozza A THM mnyiuiióio/úvo az ulth.éin Wt**Wi A, hakilyo. jogszabályok tigyeHmbevélelével liko.nl. o Wt-tHel vokaxáwi eietér, méaéAc mádcmdbai, 6r*k. nem lokioxi a hitel komál é, ádokyomkockúzotot. és mérték, a láigynegyedmmi mugetéyo hónap 1 munkanapján énmnyn, dn.ixoorfolyom olnnnin kmuk nmgékoplkyiia JeW h.'dnt.sben megkotározisb THMkdék oz ügyletek ntózems tájekozkslosés célozza Az egyedi kölcsöntzeizédés hsrScilmozza a szí': . ié.kíU.t napján esványes dea/oétliylvum alapján számítón THM m amely ekéiket a jelen hkdnsésbnn mngbotáraznlt érsekiéi [is Kiidekés nem minésúl ojénbltélclisek VELÜNK KÖNNYEBB Raiffeisen BANK Tervezzen a Raiffeisen Jelzáloghitelekkel! Személyi Kölcsön Ingatlanfedezettel Szabad felhasználásra svájci frank alapon, jövedelemigazolással, most Hitelbírálati díj nélkül.* THM: 8,81%* Bankfiókjaink: Hódmezővásárhely • Makó Szeged • Szentes *(J) 06-40-48-48-48 | www.raifteisen.hu NETT Kft. TAVASZI OVORSTISZTfTÓ SZALON ; . 17/^7/3 1 tm^L. Tü» L krt. • TW 0*423-037 j A A C- / CJ! i A régi patyolat u Centrummal átellenben) bí/ván abban, hogy végre itt a laviuut, akcióval várjuk kedves régi és áj Ügyfeleinket. 200K március 17. lhetlfli-2008. április 30. i szerdal kOzdtt minden szövetktibáL ballonkabát, illetve dzseki tisztításának az. ára 900 Kt/dh (kivéve: toll. műszíirnie). tizen hinteti* felmutatásával / ÍI9É kedvezményhez jMhaliMk, mely az akciós termékekre nem érvénye* Szolgáltatásaink: vegytisztítás • mosás • nihaia vitás • vasalás I Nyitva tartás: hétffltrtl péntekig TM8"', szombaton: 8°-12" ' I | Több mint tizennégy éve Magyarországon működő kereskedelmi társaság, hálózatának bővítéséhez új munkatársakat keres előre leszervezett • bemutatók megtartására. Feltétel: vállalkozói igazolvány, személygépkocsi, legalább középfokú végzettség, erkölcsi bizonyítvány, jé kommunikációs készség. Jelentkezni a 30/383-8728-as telefonszámon lehet. marsom GUMI- ES GYORSSZERVIZ \ mgrspp || ft PARTNEREI INFO VONAL: (40) 20-40-80 Vásároljon 4 db NOKIÁN nyári gumiabroncsot az akcióban résztvevő szervizekben, majd vegyen részt sms játékunkban és nyerje meg öt városlátogatásunk egyikét! Akciónk 2008. 03. 03 - 04. 30- ig érvényes. A sorsolés ideje: 2008. 05. 06. Csa-Ba Bt. Mórahalom, István Király út 14. Gumiabroncs 96 Kft. Szentes, Vásárhelyi u. 29. • Maros Print Kft. Makó, Aradi u. 115. www.marso.hu

Next

/
Thumbnails
Contents