Délmagyarország, 2008. március (98. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-13 / 62. szám

21 Belföld - külföld Csütörtök, 2008. március 13. Valutaváltó PSHII ELADÁS! Megbukott számlagyár A HÓNAP AJÁNLATA Akár 130 lóerős motorral is kaphatói Az Erő velünk van. Sas József nem kap Kossuth­díjat Gyurcsány Ferenc nem ellen­jegyezte Sas József előterjesz­tését a Kossuth-díjra. BUDAPEST (HTI.IHDEX.HU) Daróczi Dávid kormányszóvivő közleményében elmondta: er­ről a miniszterelnök Sólyom László köztársasági elnökkel is egyeztetett. A távirati iroda úgy értesült: Sas József is tud a dön­tésről, és ö maga is szorgalmaz­ta, hogy tisztázhassa magát a bíróság előtt, mielőtt egy ilyen rangos dijat megkap. Az Index szerdán írt arról, hogy Gyurcsány Ferenc kor­mányfő döntése nyomán Sas Jó­zsef mégsem kapja meg a Kos­suth-díjat az idén, miután a hu­moristát adócsalás miatt nem jogerősen felfüggesztett szabad­ságvesztésre ítélték. Az interne­tes portál szerint a humoristát az idén Kossuth-díjra javasolták, és ezzel első körben a kormány is egyetértett. Az előterjesztés Só­lyom László hivatalát is megjárta. A Mikroszkóp Színpad igazga­tóját azonban a Fejér Megyei Bí­róság négy rendbeli adócsalás büntette miatt - nem jogerősen ­egy év felfüggesztett szabadság­vesztésre és 300 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte. 0 A DÖNTÉS MENETE. A kitün­tetésre a Kossuth-dij bizott­ság tesz javaslatot, ez kerül a kormány elé, majd a jóvá­hagyott lista a köztársasági elnökhöz aláírásra, az elő­terjesztést pedig ezután a miniszterelnök ellenjegyzi. A GÁRDISTÁKAT AVATÓ FÜR LAJOS VOLT HONVÉDELMI MINISZTER IS MEGJELENT A TÁRGYALÁSON. ÖRÖMMEL FOGADTÁK Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Gárda-per: elnapolva Az ügyészségi kereset ismer­tetésével megkezdődött a Ma­gyar Gárda Kulturális és Ha­gyományőrző Egyesület fel­oszlatását kezdeményező pol­gári per a Fővárosi Bíróságon szerdán; a per tárgyalását május 19-ére elnapolták. BUDAPEST (MTI) A Fővárosi Főügyészség állás­pontja szerint a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület tényleges tevékeny­ségét az egyesületi joggal visz­szaélve, az egyesületi keretet felhasználva végzi. A kereset az egyesület történetét ismer­tetve döntően a decemberi, ta­társzentgyörgyi rendezvényre alapoz. Kitér arra is, hogy az egyesületbe történő „besoro­zás" nem egyeztethető össze az önkéntesség elvével. Megállapításuk szerint a Ma­gyar Gárda december 9-én a ta­társzentgyörgyi rendezvényé­vel „olyan állomáshoz érkezett, amely a demokratikus jogál­lammal összeegyeztethetet­len", a gárda az alapszabályá­ban rendelkező célokkal ellen­tétesen működő mozgalom, ami nem választható el az egyesülettől. Az ügyészség sze­rint ezáltal az egyesület nem hagyományőrző, hanem műkö­dése a cigány népcsoport sza­badságának és jogainak olyan fokú sérelmével jár, amely in­dokolja a feloszlatást. Gaudi-Nagy Tamás, az egye­sület jogi képviselője a tárgyalá­son kifejtette, a keresetnek há­rom nagy tévedése van: az, hogy a mozgalom és az egyesület nem választható szét, hogy a tatár­szentgyörgyi rendezvény az egyesület rendezvénye volt, illet­ve hogy az egyesület alkalmas lenne mások jogainak és szabad­ságának megsértésére. Az ügy­véd szerint a tatárszentgyörgyi rendezvényen felszólalók éltek a demokratikus jogállamban biz­tosított véleménynyilvánítás sza­badságával, véleményt fogal­maztak meg, és nyíltsággal szól­tak a vidék közbiztonságáról. Az ügyészség képviselője kö­zölte: nem „hirtelen felindulás­ból" döntöttek a megszüntetést szorgalmazó kereset benyújtá­sáról. Ezt megelőzően törvé­nyességi felügyeleti eljárásban felszólalást tettek, amelyben eltiltották a további jogsértés­től az egyesületet. Mivel ennek nem tett eleget, ezért döntöttek a kereset benyújtása mellett. A tárgyaláson megjelent töb­bek között Für Lajos volt hon­védelmi miniszter, akit az egyenruhás gárdisták tapssal üdvözöltek a bíróság épületé­ben. A teremben mintegy 25 egyenruhás gárdista kísérte fi­gyelemmel a pert. Gyurcsány: Most csalás történik A rendszerváltás utáni idő­szak legnagyobb csalása tör­ténik most, a népszavazás után - mondta Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök, az MSZP elnöke szerdán Budapesten. A Fidesz szerint az emberek március 9-én leszavazták a hazugság politikáját. BUDAPEST (MTI) - A referendum előtt nem lehe­tett azt hallani, hogy ha az ige­nek győznek, válság alakul ki ­vélekedett a kormányfő az MSZP budapesti tanácsának Közvetlen kapcsolat elnevezé­sű programja rendezvényén. ­Ha a magyar egészségügy a népszavazás után válságba ke­rül, ahogy ezt jósolják ellenzé­ki politikusok, akkor ezt a vál­ságot a népszavazás kezdemé­nyezői idézték elő, és sajná­lom, hogy ebbe megtévesztés­sel bevontak több mint három­millió embert - fűzte hozzá. Gyurcsány Ferenc szerint a népszavazáson a szavazók azt mondták, nem értik azt a poli­tikát, amit a kormány követ, és ezért a kabinetnek még többet kell tennie annak érdekében, hogy értsék, miért jó ez. A kormány most már a múlt politikáját képviseli, Gyur­csány Ferenc pedig ahelyett, hogy megértené és tiszteletben tartaná a népakaratot, bosszút akar állni az embereken - rea­gált rögtön a Fidesz. Az ellenzéki párt úgy véli, a népszavazás eredménye arra kötelezi a kormányt, hogy állít­sa helyre az alkotmányos ren­det, és adja vissza az egészség­ügynek, valamint az oktatás­nak azt a pénzt, amit korábban elvett onnan. - A kormány ehelyett tovább szórja az emberek pénzét saját luxusára: százmilliókért vásá­rol új autókat, másfél milliárd forintot költ egy még nem is lé­tező kormányzati program kommunikációjára, és szakál­lamtitkári állást kreál Szilvásy György feleségének - tette hoz­zá Cser-Palkovics András, a Fi­desz helyettes szóvivője. Horváth egyeztetne Egyeztetést kezdeményez a szakmával Horváth Ágnes egészségügyi miniszter azok­nak a „károknak" az enyhíté­sére, melyeket a népszavazás okozott. BUDAPEST (MTI) Horváth Ágnes szerdai buda­pesti sajtótájékoztatóján el­mondta: a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése anyagi és szak­mai károkat is okozott. Anyagi kárként a társadalombiztosítás­ból kieső 60 milliárd forintot, szakmai kárként az orvos-beteg találkozások növekedését, a fe­lesleges ápolási napok számá­nak várható megugrását, illetve a hálapénzt nevezte. A miniszer hozzátette: házi­orvosi és kórházi szervezeteket, a szakmai kollégium képviselő­it, járóbeteg-szakellátókat, ka­marákat hívnak meg a megbe­szélésre, melynek célja, hogy egyeztessenek a kárenyhítés mikéntjéről. Kiemelte: elvárja az egyeztető partnerektől - fő­ként a Magyar Orvosi Kamará­tól -, hogy konkrét javaslatok­kal érkezzenek a tárgyalásokra. BUDAPEST (MTI) Több cégből álló számlagyár működésére derített fényt a vám- és pénzügyőrség. A szám­lagyár 2005-től 2008-ig mintegy 150 vállalkozás részére állított ki fiktív számlákat közel 1,2 milli­árd forint értékben. A számlá­kat kizárólag jogosulatlan adó­visszaigényléshez állították ki. A pénzügyörök 26 helyszínen tartottak házkutatást: fiktív mű­ködést alátámasztó számlákat, könyvelési bizonylatokat, bé­lyegzőket, számítástechnikai esz­közöket, valamint megközelítő­leg nyolcmillió forint értékű kész­pénzt és nagy értékű ingóságokat foglaltak le, több bankszámla zá­rolásáról pedig intézkedtek. MISSISSIPPI IS 0BAMÁÉ • Magabiztosan nyerte a keddi előválasztást a jelentős fekete lakossággal rendelkező Mississippi államban az af­ro-amerikai Barack Obama szenátor az amerikai demokrata párti el­nökjelöltségért folyó versenyben. A papírforma érvényesült: az illi­nois-i szenátornak az összes közvélemény-kutató intézet 15-20 szá­zalékos győzelmet jósolt a Mexikói-öböl partján fekvő államban, ahol 37 százalék a fekete lakosság aránya. A CNN és a Fox News hírte­levízió a közép-európai idő szerinti hajnal 1 órai urnazárás után 20 perccel - márl százaléknál kisebb feldolgozottság mellett - Obamát hirdette ki győztesnek. Fotó: MTI/AP/Charles Krupa EURÓ 254,23 267,27 USA-DOLLÁR 165,41 in,89 ANGOL FONT 333,14 350,22 CSEH KORONA 9,87 10,91 HORVÁT KUNA 34,08 37,66 SVÁJCI FRANK 159,74 169,62 S71WÁK KORONA 7,66 8,46 FORRÁS: OTP FIAT GRANDÉ PUNTO MÁR 21300 FORINTTÓL! Egy igazán dögös olasz műremek, amely akár 120 lóerős TurboJet motorral, vagy 130 lóerős M-Jet dízelmotorral is kapható, ós minimális felárért akár spoilerezett GT ás Racing kivitelben is az öné lehet. Benne ülve érezni, kívülről nézve látni az Erőt. Az önt érdeklő modell kedvez­ményes hitelkonstrukcióiról érdeklődjön márkakereskedésünkben! ' A feltüntetett havi resztet a Grandé Pvnto 1 2 Actrvo modellre. 10 % Oneró eseten ervenyes e tutemtdO első 40 hónepiáben. e 41-120 hónapokben 2S932Fl1r6.THM*9.5% vegreséPegfogyaszles4,6-e.tV100km.COz123-t5Sg/km.Azekciósir200d.inércius31-ig. illetve a készlet erejéig érvényes A tó/ékoztelée nem teljes körű. A fénykép Illusztráció RUPESKY AUTÓHÁZ Hivatalos Fiat márkakereskedés, szerviz és alkatrész-kereskedés Rupesky Kft., Szeged, Fonógyári út 8. Telefon: 62/558-700 www.rupesky.hu Aki a Fiatot szereti, lassú ember nem lehet. Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÖRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, IÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ),-SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6Z29 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198 . 66 00 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA_ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: TÓTH IMRE TAMÁS. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: H0CZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy. hónapra 1730 Ft (Délmagyarország), 1630 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents