Délmagyarország, 2007. december (97. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-29 / 302. szám

Ml VOLTA LEGEMLEKEZETESEBB NAPJA 2007-BEN? - KERDEZTUKTIZENKETCSONGRÁD MEGYEI KÖZÉLETI SZEMÉLYISÉGTŐL INDIAI ESKÜVŐ, DÍSZPOLGÁRI CÍM, ARANYÉREM Ismert Csongrád megyei közéleti személyiségeket, sportolókat, színé­szeket, művészeket, üzletembereket faggattunk arról, melyik volt szá­mukra az esztendő legemlékezete­sebb napja. A válaszokból kiderül: a legtöbben a szakmai sikereikhez kö­tik az év legboldogabb napját, de olyan is akadt, aki a lánya indiai es­küvőjén vagy éppen a születésnap­ján érezte magát idén a legjobban. BENDÓ CSABA, A BAJNOKI ARANYÉRMES PICK SZEGED FÉRFI KÉZILABDA­CSAPATÁNAK JÁTÉ­KOSA: - Soha nem fe­ledem azt a máju­si szerdát, amikor 1996 után ismét baj­noki címet ünnepelhetett a Pick. Gö­röngyös úton jutottunk el a fináléig, mert már a Dunaferrel is ki-ki mérkő­zést játszottunk az elődöntőben. Az el­ső összecsapáson kivívott sikerünknek köszönhetően a Veszprém elleni negye­dik mérkőzésen saját közönségünk előtt biztosíthattuk be az aranyérmet. Óriási volt a tét, mert vereség esetén a királynék városában dőlt volna el az első hely sorsa. Végül éltünk a lehető­séggel, mindannyian extázisban ját­szottunk, és elsöpörtük az utunkból a címvédőt. Azóta sem néztem vissza a mérkőzés videofelvételét, mégis min­den egyes percét őrzöm a szívemben. KÁROLYI LÁSZLÓ, A LEGRAND ZRT. VE­ZÉRIGAZGATÓJA, A DÉLMAGYARORSZÁG PRESZTÍZ-DÍJASA: - Több emléke­zetes nap közül kettőt emelnék ki: szeptember 15-én tartotta vállalatunk 15 éves évforduló­ját, amin együtt ünnepeltünk a dolgo­zóinkkal. A családtagokkal együtt kö­zel hatszázan jöttek el a rendezvé­nyünkre, amelyen játékokkal, koncer­tekkel és díjkiosztóval kedveskedtünk munkatársainknak. A másik jeles ese­mény, hogy az évente 4 milliárd forin­tos növekedést produkáló cégünk ­amely idén 18 milliárd forintos árbevé­tellel büszkélkedhet - fejlődését a szak­ma is elismerte. A Délmagyarország Presztízs Díja komoly megtiszteltetés a számunkra. RUSSAI PETRA, A SZEVIÉP SZEGED NŐI KOSÁRLABDA­CSAPATÁNAK JÁTÉ­KOSA: - Sportolóként több emlékezetes napot is ki tudnék emelni, ugyanis nagyon sikeres évet zártunk az idén. A Magyar Kupa ezüstérem és a bajnoki bronzérem megszerzése utáni ünneplés örökre feledhetetlen marad számunkra. Reméljük jövőre is hasonló sikerekben lesz részünk. Ami a magánéletemet ille­ti: június elsején ünneplem a születés­napomat és ajándékként egy ciprusi nyaralással lepett meg a párom. Varázs­latos hetet töltöttünk a szerelem szige­tén, ahol bár nagyokat pihentünk, még­sem szakadtunk el teljesen a mozgás­tól. Kerékpárt béreltünk, és úgy jártuk be a hangulatos falvacskákat és a nyüzsgő nyaralóhelyeket. KOPASZ MÁRTA, GRAFIKUSMŰVÉSZ, SZEGED DÍSZPOL­GÁRA: - A titkárnőm a szenvedő alanya a jókedvemnek, mindjárt meg kér­dezem tőle, hogy melyik volt a legfelhőtlenebb napom az idén. De már emlékszem is: október 26-án ünnepeltem a 96. születésnapo­mat, és boldoggá tett, hogy oly sokan felkerestek és virágcsokrokkal, bonbo­nokkal halmoztak el. Az egykori tanít­ványaim, a legkedvesebb ismerőseim és a város vezetői egymásnak adták a kilincset. Külön jólesett, hogy a polgár­mester úr is felköszöntött egy mübár­sony kötésű díszes oklevéllel. Egy do­bostortával is megleptek, utána napo­kig abból kínálgattam a vendégeimet. VARGA PÉTER, A SZEGED BETON VE FÉRFI VÍZILABDA­CSAPATÁNAK JÁTÉ­KOSA: November 17-én olyan sikert arattunk, amire korábban nem volt példa Gyöngyösi András edzőskö­dése alatt: a Komjádi-uszodában tud­tuk legyűrni a bajnoki címvédő Vasas gárdáját. Heroikus küzdelemben dia­dalmaskodtunk, ráadásul két kulcsjá­tékosunk, az olimpiai bajnok Varga Ta­más és szerb légiósunk, Milos Korolija is hiányzott. Magunkat is megleptük azzal, hogy végig vezettünk, és bebizo­nyítottuk, hogy a nagy rangadókra is össze tudjuk kapni magunkat. Szintén feledhetetlennek bizonyult az a három júliusi nap, amit Bécsben töltöttünk a kedvesemmel és a barátainkkal. PÉTER SZABÓ SZIL­VIA, A NOX EGYÜT­TES ÉNEKESNŐJE: - Szeptember 28-án fogadtam örökbe az akkor három hónapos kiskutyámat, Li­lit. Azóta a drótszörü tacsi és hava­gnese keverék kutyussal együtt élünk a főváros közelében, egy ta­karos kertes házban. Lili az első négylábúm, minden ismerősöm imádja, amikor csak lehet, magam­mal cipelem a kis virgoncot. Ami a szakmai sikereket illeti: igazán fe­ledhetetlenre sikeredett az októberi unplugged koncertünk a Művésze­tek Palotájában. Már három héttel a koncert előtt elkeltek a jegyek, pe­dig ezúttal elhagytuk a tánc- és lát­ványelemeket. A koncerten készült korong pedig két hét után aranyle­mez lett. KIRÁLY LEVENTE SZÍNMŰVÉSZ, A NEMZET SZÍNÉSZE, SZEGED DÍSZPOL­GÁRA - Sok boldog napot tölthettem az unokámmal is, de természe­tesen az év legemlékezetesebb ese­ménye az volt, hogy május közepén Szeged díszpolgárává választottak. Fantasztikus nagy dolog, hogy az embert méltónak találták erre, majdhogynem kimondhatatlan ér­zés. Mikor megtudtam, éppen a 70. születésnapomon köszöntött a társu­lat a Kisszínházban. A közönség előtt Székhelyi József színdirektor olvasta fel Botka László polgármes­ter levelét, melyben díszpolgárnak javasolt. Azóta is rengetegen megál­lítanak, hogy gratuláljanak a cím­hez. SZABÓ GÁBOR, A SZEGEDI TUDO­MÁNYEGYETEM REKTORA: - Sok ilyen volt, rengeteg, számomra szívet melengető él­ményt sorolha­tok. Nehézsége miatt első helyen említendő az egészségügyi integrá­cióról szóló szerződés aláírása. Át­adtuk továbbá a gazdaságtudomá­nyi kar és a biológiai tanszékcso­port összesen több mint kétmilliárd forintból létrehozott épületét, fel­avattuk a Szent-Györgyi Albert em­lékszobát, az SZTE-t a külföldi és a hazai rangsorokban egyaránt előke­lő helyen jegyzik: a HVG szerint ha­zai egyetemek és karok közötti ver­senyben összesítésben a negyedik helyre került az orvostudományi kar. FARKAS SÁNDOR, A FIDESZ-MPSZ ME­GYEI ELNÖKE, OR­SZÁGGYŰLÉSI KÉP­VISELŐ: - Nem volt fontosabb ese­mény nálunk az évben a lányom esküvőinél. Először március 8-án, Indiában mondta ki a boldogító igent, hiszen választottja egy indiai fiatalember. Egy hetet töltöttünk az ázsiai országban, maga a szertartás hindu szokások szerint, négy napig zajlott. Felemelő, egy európai em­ber számára kápráztató élmény volt: magam is átestem például a megtisztulás, felkészülés ceremóni­áján, az esküvő pedig több mint 12 órán át tartott. A fiatalok szeptem­ber 15-én itthon is megerősítették döntésüket egy újabb ceremóniá­val. BEDŐ TAMÁS, CSONGRÁD POL­GÁRMESTERE, SZO­CIALISTA ORSZÁG­GYŰLÉSI KÉPVISE­LŐ: - Megszületett a fiam, ennél szebb nem is tör­ténhetett volna ebben az esztendő­ben. Más, szép volt így az ünnep, az első karácsony együtt. Zerind szep­tember 10-én jött a világra - nevét a feleségemmel közösen választottuk, az ősi magyar szó szerbet jelent. Nem ábrándoztam arról, hogy fiú legyen-e vagy lány, csak az volt a fontos, hogy egészséges legyen. Jötténél sajnos nem voltam jelen, mert a kedvesem Marosvásárhelyen szült. Mire Csong­rádról odaértem, párom mellett egy kis hajas baba várt. Töredelmesen bevallom, roppantul elérzékenyül­tem. KATONA MÁRTA GYERMEKORVOS, A SZEGEDI GYER­MEKKLINIKA IN­TENZÍV OSZTÁLYÁ­NAK VEZETŐJE: - Egy évekkel ezelőtti történetet mesélnék el, amely az elmúlt hetekben vett gyö­nyörű fordulatot. Hét esztendeje gyó­gyítottam meg egy súlyos állapotban lévő kisbabát, akinek édesanyjáról éppen akkoriban derült ki, hogy ko­moly beteg, közel volt hozzá, hogy el­veszítsük. Hogy ez nem következett be, hiszem, annak is köszönhető, hogy a gyermek életben maradt. De­cemberben megkeresett ez az édes­anya, karján egy újszülöttel. Lám, a legreménytelenebb sorsokból is meg lehet gyógyulni - bízom abban, hogy ez másoknak is erőt ad. PUSKÁS LÁSZLÓ, A SZEGEDI KÁRÁSZ CSÁRDA TULAJDO­NOSA: - A családom apraja-nagyja egészséges, ez a legfontosabb. A legjobban a lá­nyomért szorítottunk idén, ráadásul sikerrel: felvették a Tömörkény István gimnázium spanyol szakára. Örülök, hogy egy osztályba került a barátnői­vel, mert így jó kis közösségben tanul­hat. Szakmai szempontból az első íz­ben megrendezett szegedi boszor­kányfesztivál a legemlékezetesebb, hi­szen 10 ország televíziója közvetítette az eseményt - ezzel is hozzájárulva Szeged jó hírének terjesztéséhez, a vá­ros idegenforgalmának fellendítésé­hez. Az összeállítást készítette: Horváth Levente és R. Tóth Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents