Délmagyarország, 2007. december (97. évfolyam, 280-303. szám)

2007-12-24 / 299. szám

Hétfő, 2007. december 2k. Csendes éj | VII. S MOLNÁR FERENC KARÁCSONYI NÓTA Bámulj gyerek, bámulj felnőtt, Hívjátok a férfit, delnőt. Minden jóval megrakodva Itt van, itt a karácsonyfa! Van rajt' aranydió, S mi jó: Van rajt rézalma, ezüstkörte, Cukorrámás kis tükörke, Cukorbaba, cukorló, Cukorteknő, mángorló, Cukorkés, cukorolló, Bábu, ezüstcsillag, Aranyhaj is csillog... Üveggolyó, pléhkatona. Rezgő-rengö aranycsimbók, Ezüst csimbók, cukorbimbók, Aranyputtony, fényes bicska, Bádogvirág, vattahó, Kristályüveg-jégcsapocska, Betlehemi ezüst-rocska. Csokoládé-kéményseprő, Cukor-üst, Aranyfüst És ezüst Füst, Papírrózsa, virágfüzér, Fahuszár és ólomfüzér Pléhtulipán, pléhmalac, Drótmajom és cukorpuska Ezüstcsík, aranyhaluska, Cukortehén, cukorbika, Csokoládé-britannika, Cukorból kis férfi meg nő, Köpülő és mosóteknö, Füge, Kugler, datolya, Szaloncukor, borbolya, Cukoralma, cukorkrumpli, Krumplicukor, török méz, Aranytökmag, kos, meg ürü Üveggyémántos drótgyűrű, Cserépdisznó, cukorperec, Karperec, Fehérszőrű barika, Pettyes cukorkarika, Pólyásbaba, pápaszem, Pirosboros butélia, Fehér cukorkamélia Tintatartó, pezsgősüveg, Aranyfüstös püspöksüveg, Drága üvegdrágakövek, Cukorretkek, ezüstfüvek, Ostyacsövek, Csattos övek, Bádogágyú, cukorlöveg, Kávécukor pattantyúval, Pléhgárdista sarkantyúval, Háromszögű üvegprizma, Üvegcsizma, Aranymadár, fapapucs, Papírlepke, cukorhab, Cukorbab, Bojtos ustor, kis fokos, Óralánc és óra, ingó, Parasztszekér, úri hintó, Képeskönyv meg táncos mackó, Dohányzacskó, kecskeköröm, Krampus, mitől ki sem retten... Tyhű, de nagyot lélekzettem! (Budapesti Napló, 1901. dec. 25.) S NAGY LÁSZLÓ Adjon az Isten Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát, lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra hevernem, kérdésre választ ő küldjön, hogy hitem széjjel ne dűljön, adjon az Isten fényeket, temetők helyett életet nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgyis, ha nem kérem. Boldogsággal mutat fityiszt a gyilkos kórnak OTI, AKI AZ ONKOLÓGIÁN IS VICCELŐDIK Nem sokan látták szomorúnak Moldovai Gézáné Otit. Az 53 esztendős, korábbi muzeológus mindig vidám, szókimondó és bájosan harsány. Családja körében, barátai között törzshelyén, a Szabadság úszóházon, vagy a Mars téri piacon. Ugyanígy viselkedik az onkológián is, bátorítja, erősíti, megvicceli a súlyos, rákos betegeket. Teszi mindezt szintén súlyos betegen. Úgy, hogy az elmúlt hat évben kétszer esett át kemoterápiás kezelésen. Oti gondolatainak lejegyzése közben pedig a szerző arra eszmélt rá: egy közhelyet mennyire átértékelhet az élet. Távozáskor ugyanis arra gondolt: Isten éltesse sokáig! „Hat évvel ezelőtt éreztem, hogy csomó van a mellemben. Elmentem a nőgyógyászomhoz, a nevét inkább hagyjuk. Meg se tapintotta, kaptam tőle egy beutalót három hónappal későbbre. Gondolhatja, miként vélekedtem az orvosokról. Mára ez teljesen megváltozott. Ügy gondolom, nem engem kell sajnálni. Sokkal inkább azokat az orvosokat, akik naponta harminc, teljes joggal aggódó és síró beteget hallgatnak végig, és próbálnak meggyógyítani. A magam módján én is segítek, az orvosokat vigasztalom, a betegekkel viccelődöm. így könnyebb mindkét félnek. Megismerem, aki először jár onkológián, persze, hogy be van szarva - teljes joggal. Az orvosnak meg lesz rá öt perce, hogy diagnosztizálja, bátorítsa, tanácsot adjon, beszélgessen vele. Persze, hogy el lesz keseredve. Pedig azért, mert valakiről kiderül, hogy rákos, nem kell ácsolni a koporsóját." Hat év alatt egyszer sírt „Negyvenhét évesen, amikor beteg lettem, azért nem mosolyogtam. A családomnak elmondtam, mi a helyzet, szóltam a férjemnek, hogy csináltasson végre magának rendes fekete öltönyt. Gondoltam, felcímkézem a gyerekeimnek, Ádámnak és Panninak, hogy mit kapnak tőlem örökség gyanánt. Aztán rájöttem, hogy ez egy hülyeség. Szenvedni a legrosszabb az életben, és mindenki csak önmagát teheti boldoggá. Aki reggel fölkel, bármikor meghalhat, ugyanolyan esélyem van, mint bárki másnak. A lelki betegségdalmak. A másodikon fel-felkel az ember az ágyból, néha ebédet is főz, aztán mire jön a harmadik hét, ami elviselhetőbb, már az jár a fejedben: néhány nap, és kezdődik minden elölről. Az lendített át, hogy utálom a nyomasztó hangulatot. Megviselt a reggeltől estig tartó saját nyomorúságom, egyszerűen meguntam, hiszen én nem ilyen vagyok. Ügyhogy vigasztalni kezdtem a családom, a gyerekeimnek elbagatellizáltam az egészet. Rádöbbentem: csak így szabad élnem. Egyetlen egyszer sírtam el magam, akkor is azért, mert a nagy, lakli fiam elbőgte magát miattam... Aztán amikor újra mosolygott, rögtön mondtam neki: ne örülj, még jó ideig nem örökölsz. Azt is hülyeségnek tartom, ha azt hallom: az ember számára ilyenkor átértékelődik az élet. Ugyanazt tartom fontosnak, mint korábban, és igenis, boldog időszaknak számít az utóbbi hat esztendő. Persze, ha egyedül lennék, nyilván nem ezt érezném, csodálatos család, nagyszerű baráti társaság vesz körül." Hátizsákkal az autóbuszon „Annyi apró, jó dolog van az életben. Szerencsére ezekben a hetekben nem fáj a gerincem, úgyhogy kalandvágyból buszozni kezdtem. Felveszem a hátizsákom, és irány a piac. Látom a buszsofőrön, hogy meglepődik, mikor köszönök neki, de aztán visszamosolyog. Szeretem észrevenni, hogy nyílik a kertemben a kikerics, jó etetni a cinkét, és örülök, ha szebben jár a sánta, idős néni az utcánkban. Abban azért nem hiszek, hogy a jóÉdes élet a Szabadság úszóházon. Oti az évzáró bulin is felhőtlen örömmel ropta a táncot nél nincs rosszabb, és őszintén tanácsolom, aki magától nem tud átlendülni a holtponton, az forduljon bátran pszichológushoz vagy pszichiáterhez. Mert nehéz pillanatok azért bőven adódnak. A háromhetenkénti kemoterápia az valami borzasztó. Roppant erős méreggel támadják a rákot okozó sejteket, és ez a szer az egész szervezetet megviseli. A kezelés utáni első hét fekvés, szenvedés, hihetetlen fájkedv befolyásolná a betegségem. A halált nem tudjuk befolyásolni. De az életet igen. Azon tudunk változtatni, azt boldogabbá tehetjük. Engem pedig egyébként se sajnáljanak. Az utolsó nyugdíjamat is az úszóház büféjében hagyom, nekem ne koszorút hozzanak, hanem rúgjanak be alaposan. Olvastam valahol: nem az a boldog, akinek mindene megvan, hanem akinek semmi se hiányzik. Így vagyok én ezzel. Fotó: Miskolczi Róbert vele tölthetek, és látom rajta, mi mindenen megy keresztül. Agyon vannak terhelve az orvosok azzal a nyamvadt adminisztrációval. Ráadásul egy akkora helyiségben ül két orvos és két páciens, hogy a pedikűrösnél nagyobb az elkülönítettség. Sokan mondják a folyosón várakozva: nem foglalkoznak velünk, nem értik, mi tart ennyi ideig. Nincs igazuk. Naponta legalább harminc súlyos beteget látnak el. Én előre felírom a kérdéseimet, mert tudom, Még sok minden szeretne lenni „De hagyjuk már a betegséget a fenébe, hiszen itt a karácsony. Nálunk minden úgy történik mint évek óta. A férjem, Géza főzi a halászlét, abból a halból amit ö fogott, a roston süllő az én feladatom. A szenteste a családé, másnap meg a barátokkal töltjük az estét. Mit válaszolok, ha majd megkérdezik, hogy vagyok? Mit válaszolnék? A sajnálkozós hangsúlyt ki nem állhatom, de nem csinálok problémát ebből sem. Ha egy fess húszéves ba kától trippert kap az ember, az titkolnivaló. Az én betegségem nem az. Hiszek abban, hogy a sorsnak nagy szerepe van, az ember életének úgy ki lencven százaléka előre meg van írva, így ez is. Az sem véletlen, hogy én voltam már kosárlabdázó, botanikus, muzeológus és játékboltos. Sok minden. És még sok minden szeretnék lenni." LUfőYEZTE: SZCTtY ANDRÁS • Moldovai Gézáné Oti: Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek! Fotó: Frank Yvette Hanem ami aggaszt, az az ország jövője. Tavalyig valamennyi híradót megnéztem, ma már átkapcsolok más csatornára. Nem tudom jobbá tenni a helyzetet, pedig mindig is szerettem volna alapítványi, adományozó hölgy lenni, és a tehetetlenségtől majd szétvet az ideg. Ügy érzem, az emberek korábban nem voltak ennyire telhetetlenek. Itt nemcsak anyagiakra gondolok, hanem arra: mindenki mindent hamar akar, és senki sem elégedett önmagával. Meg kellene tanulni a kis dolgoknak is örülni - mert mindenkinek van jó az életében." hogy nem sok időm lesz. Különben is lehetetlen egy orvosnak minden ember betegségét fejben tartania. Mire pedig a sok szürke dosszié közül előkerül az éppen illetékesé, megint értékes percek telnek el. Vettem is egy sárga •j • Mindenkinek szürke a # # dossziéja. Én vettem egy sárga tehénkéset, hogy rögtön megtalálják. Nem szürke, rákos beteg akarok lenni, hanem egyéniség. Moldovai Gézáné, Oti Az orvos objektív marad „Ha lehet, a kezelőorvosomat feltétlenül meg szeretném említeni. Furcsa egy neve van, de nagyszerű ember. Doktor Uhercsák Gabriella. Képzelje, boldogan járok az onkológiára miatta. Alig várom azt a néhány percet, amit tehénkés dossziét, azt könnyű megtalálni, meg egyébként se rákos, szürke beteg legyek, hanem egyéniség. Ennyivel is jobban érzem magam. Hogy akkor miért kedveltem meg a doktornőt, ha ilyen rövid ideje van rám? Talán, mert hasonló temperamentumú. Az embernek ebben a helyzetben a sorsát az orvosa kezébe kell tennie, márpedig az szimpátia nélkül nem megy. A kiszolgáltatottság érzését odaadássá kell formálni, bízni és hinni kell abban a kezelésben, amit javasolnak, hiszen nem a vagyonokba kerülő, rengeteg szenvedéssel járó kemoterápiát használnák, ha a lándzsás útifű is meggyógyítana. Az orvos egyébként sem szenvedhet, nem halhat meg minden betegével. Neki muszáj objektívnak maradnia, tudnia kell, mi a célszerű. Nem érezhet együtt ennyi emberrel, azt senkinek sem bírná el a pszichéje."