Délmagyarország, 2007. december (97. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-21 / 297. szám
21 Belföld - külföld Péntek, 2007. <3fecember21. Az öngyilkosságot elkövető N. László lenne a móri mészáros? Bár vallomásában N. László azt mondta, egy szerb háborús veterán volt a móri mészáros, a rendőrség szerint a beszerzett bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy - az időközben öngyilkosságot elkövető - N. László a felelős nyolc ember haláláért. BUDAPEST (MTI) A Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön ismertette a 2002-ben a móri Erste Bankban történt mészárlás és a postások sérelmére elkövetett rablássorozat miatt indult eljárások eredményét, annak okán, hogy a rendőrség vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást. A rendőrség még januárban jelentette be, hogy összefüggés van a móri bankrablás és a postások sérelmére elkövetett rablások között. Csizner Zoltán, az NNI igazgatóhelyettese tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: a 2002-2005 közötti bűncselekmény-sorozatot N. László követte el, és egyedül a móri bűncselekményben volt társa W. Róbert. Mint mondta, 2004 februárjában vonták hatáskörükbe a postásgyilkosságok felderítését, miután kiderült, hogy Veszprémben ahol meghalt a postás - és Győrben ahol megsérült - ugyanazt a fegyvert használták. Még 2004 decemberében előkerült egy tatabánya közeli erdőből egy csomag, amelyben a postások elleni bűncselekményekhez kötődő tárgyak voltak. A rendőrség 2006 szeptemberében szoborfejet készített a lehetséges elkövetőről, majd októberben egy második csomagot is találtak az erdőben, amelyben a veszprémi és győri bűncselekményhez kapcsolódó tárgyakat, valamint a móri rablásnál Valutaváltó 1 VALUTA EÜ ElADÁSI tURÓ 297,65 260,15 USA-OOLLÁR in,91 181,79 ANGOL FONT 193,81 361,97 CSEH KOHONA 9,16 10,12 HORVÁT KUNA 11,06 36,59 SVÁJCI FRANK 198,55 157,71 SZLOVÁK KORONA 7,18 7,99 Csongrád, Gyóni Géza utca 22. szám alatt 593 m'-es, üres építési telek eladó. Irányár: 8 M Ft. Érd.: 30/967-1878 S használt fegyverből kilőtt lőszerhüvelyeket is találtak, itt kapcsolódott öszsze a két ügy. W. Róbert beismerte: amikor a biztonsági őr a zsebéhez nyúlt, ö rálőtt kétszer. Ezután N. László körbejárta a bankot és módszeresen mindenkit lelőtt. Ezalatt W. Róbert a bankfiók ajtajában állva elküldte az érkező ügyfeleket. Ujjlenyomatát rögzítették a bank ajtaján. A rendőrség szerint az elkövetők bűnösségét támasztja alá az is, D NEM KÉRIK VISSZA A NYOMRAVEZETŐI DÜAT. A rendőrség nem kéri vissza a 25 millió forint nyomravezetői dijat Kiglics Attilától, noha bebizonyosodott, hogy nem Kaiser Ede és Hajdú László követte el a móri bűncselekményt, ahogyan előzőleg gondolta a rendőrség. Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese szerint, a móri ügy kapcsán teljesültek a nyomravezetői díj kifizetésének feltételei, az így megszerzett információkat ellenőrizték, és azok értékelésével az ügyészség és a bíróság is egyetértett. Szerintet a nyomravezetői díj rendszerébe vetett bizalom miatt sem lenne szerencsés a visszaperelés. hogy N. Lászlótól előkerültek könyvek sorozatgyilkosokról és a két Móron használt fegyver is. A rendőrség - mivel N. László öngyilkos lett - csak W. Róbert ellen javasolt vádemelést. A fegyvereket eladó S. Lászlóval szemben - mivel korábban rendőr volt - a nyomozó ügyészség jár el. Alföldi Róbert lesz a Nemzeti r • >//• , r» uj foigazgatoja BUDAPEST (MTI) Alföldi Róbert (képünkön) lesz a Nemzeti Színház főigazgatója - jelentette be a vezetői tisztségre kiírt pályázat eredményét Hitler István kulturális miniszter tegnapi sajtótájékoztatóján. Az új vezérigazgató megbízatása 2008. július l-jétől legfeljebb 2013. július 31-ig tart. Alföldi Róbert színész-rendező jelenleg a Bárka Színház igazgatója. • MAGYAROK ÉS OSZTRÁKOK EGYÜTT TÁVOLÍTOTTÁK EL A HATÁRSOROMPÓT FERTŐRÁKOS ÉS SZENTMARGITBÁNYA KÖZÖTT Fotó: MTI A határok leomlottak A schengeni övezet kiterjesztése alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak tegnap Fertőrákos és az ausztriai Szentmargitbánya (Sankt Margarethen im Burgenland) közötti határszakaszon, felidézve azt a történelmi pillanatot, amikor Alois Mock volt osztrák és Horn Gyula egykori magyar külügyminiszter Kelénpataknál (Klingenbachnál) átvágta a vasfüggönyt jelképező szögesdrótakadályt. Gyurcsány Ferenc Hegyeshalomnál, Orbán Viktor Esztergomnál ünnepelte az éjféli határnyitást. Sólyom László televíziós beszédet mondott. B FERTŐRÁKOS (MTI) A rendezvény fő eseményeként Takács Albert magyar igazságügyi és rendészeti miniszter, Günther Platter osztrák belügyminiszter és Kovács László, az Európai Unió vámügyi biztosa eltávolította először az osztrák, majd a magyar határsorompót. Az ünnepség alkalmából az osztrák belügyminiszter átnyújtotta a megemlékezésen megjelent idős Alois Mocknak az egykori szögesdrót egy ezüstözött darabját. Kovács László ünnepi beszédében nagyra méltatta a tizennyolc évvel ezelőtti cselekedetet, amely a schengeni csatlakozással végül elvezetett a két ország közötti határ megszűnéséhez, a belső határellenőrzést lebontó, közös európai térség kibővítéséhez. A csütörtök éjfélkor bekövetkező eseményt roppant nagy lépésnek minősítette az Európai Unió integrációjának elmélyítésében. Különösen fontosnak nevezte abból a szempontból, hogy a szabad átjárással az övezethez csatlaJ Sólyom, Gyurcsány, Orbán a gáton Mindenki úgy érezheti, hogy valóban Európa szívében vagyunk - mondta Sólyom László köztársasági elnök, a schengeni csatlakozás alkalmából hivatalában elmondott televíziós beszédében. Olyan szabadság áll helyre, amelyben száz éve nem volt része és amelyre nagyon sokat várt az ország - tette hozzá. Orbán Viktor Esztergomban kijelentette, hogy az összenövés korszakát nyitjuk meg az elválasztottság és a megosztottság korszaka után. A Fidesz elnöke a schengeni határnyitás alkalmából rendezett ünnepségen hangsúlyozta: míg 1989-ben a nyugati határ fejezte ki a történelmi pillanat lényegét, ma az a lényeg, hogy megszűnik mintegy 700 kilométer, magyart magyartól elválasztó határ. A hegyeshalmi-nickelsdorfi határátkelőnél késő este találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfő Alfréd Gusenbauer osztrák kancellárral. Az éjszakai ünnepi programban mondott beszédet a magyar miniszterelnök. Részt vett az eseményen Göncz Kinga külügyminiszter és Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter is. LELKI-SZELLEMI ÖSSZEFONÓDÁS. Alois Mock a két országot összekötő, elszakíthatatlan szálakat domborította ki, megjegyezve, hogy bár a vasfüggöny mögé nem lehetett belátni, az osztrákok és a magyarok lelki-szellemi összefonódása azokban az időkben is fennmaradt. „Csodálatos ez a nap Ausztria és Magyarország történetében" - húzta alá ő is, és köszönetét fejezte ki az áldozatos magyar felkészülésért. kozó új tagországok állampolgárai is érezhetik, hogy többé nem másodrendű tagjai a közösségnek. Végigtekintve azon a hosszú folyamaton, amely a határőrzés felszámolásához vezetett, az EU-biztos hangsúlyozta, hogy schengeni tagságával Magyarország nemcsak lehetőséghez jutott, hanem egyszersmind felelősséget is magára vállalt, hiszen mostantól - négy határszakaszon - neki kell biztosítania az unió külső határainak őrzését. Takács Albert - félretéve előre megírt szónoklatát - egyebek közt arról beszélt, hogy magánemberként és miniszterként is büszke a schengeni be-, lépésre, hiszen a sorompók leomlása a szabadság és a biztonság jegyét hordozza magán. „Remélem, a mai nap mindenki emlékezetében úgy fog megmaradni, hogy jó döntés született" - húzta alá. KOZLEMENY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Gazdasági és Közlekedési Miniszter 97/2007. (XII. 1.) GKM-rendelete értelmében 2008. január 1. napjától löldgáz-árváltozásra kerül sor. 2008. január f. napjától kezdve az alábbi díjszabások érvényesek (áfa és a fogyasztókat közvetlenül terhelő egyéb adók nélkül): Sorszám Árszabás Érintett vásártói kör Közüzemi teljesítménydíjak (éves) Közüzemi (szolgáltatói) alapdíjak (éves) Közüzemi gázdíjak Ft/MJ Sorszám Árszabás Érintett vásártói kör Ft/MJ/nap Ft/MJ/nap Ft Ft/m'/h II. Szolgáltatói árszabások II. 1. Háztartási Háztartási fogyasztók A) <20 m'/h gázmérővel rendelkezők 4788 2,513 B) >20 m'/h gázmérővel rendelkezők 13 704 2.354 C) Gázmérővel nem rendelkezők 2.602 IL 2. Nem háztartási Nem háztartási fogyasztók A) <20 mVI> gázmérővel rendelkezők 4788 2,513 B) 20-100 m'/h gázmérővel rendelkezők 13 704 2,354 C) 100-500 m7h ieliesítménylekótés 1000 2,106 D) >500 m'/h teljesltménylekőtés 1000 2,086 TALALJON RA ALMAI CITROENJERE! A táblázat - a rendelet szövegének megfelelően - hőmennyiségre (megajoule) vetítve tartalmazza a földgáz árát. Ezeket az értékeket a földgáz fűtőértékével megszorozva kiszámíthatók a köbméterre vonatkozó összegek. A fűtőérték a szolgáltatási területen változó, annak átlagos értéke: 34 MJ/m'. Amennyiben kérdései, észrevételei merülnek fel a jogszabályi változásokkal kapcsolatban, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére a munkanapokon 7.00-19 00 között helyi tarifával hívható 06 40 824 825-ös telefonszámon. Égáz-Dégáz Zrí. KERESSE A JELET A LÓGÓVAL MEGJELÖLT AUTÓKRA MOST EXTRA KEDVEZMÉNY RÉSZLETEK A CITROEN SAJTI MÁRKAKERESKEDÉSBEN HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN ÉS A WWW CITROENSAJTI HU OLDALON NAGY TÉLI KÉSZLETAKCIÓNKBÓL: AKCIÓS KÉSZLETLISTA LISTAÁR C31.4 Hdi Tendance/EIrt Plus 4 100 000 Ft C4 1.4Í Image 4 120 000 Ft Xsara Picasso f .61 Tendance 5 080 000 Ft Berlingo 1.6 Hdi Multispace 4 900 000 Ft C2 f .41VTR Sensodrive - Tesztautó 3 550 000 Ft C4 Grand Picasso 1.6 Hdi Collection - Tesztautó 7 510 000 Ft Jumper 35 L32 2.2 Hdi - Tesztautó 5 350 000 Ft • áfa AKCIÓS ÁR 3 170 000 Ft 3 590 000 Ft 3 560 000 Ft 3 730 000 Ft 2 490 000 Ft 6 110 000 Ft 4 350 000 Ft + áfa ICITPOÉN HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Hódmezővásárhely, Táncsics út 10. Tel.: 62/242-555 • www.citroensajti.hu Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/291-905. Hirdetési tel./fax: 62/292-919. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198 . 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/901-029. Tel./fax: 63/319-838. 6690 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/981-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-892, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/966-897. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-889.Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-869. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1730 Ft (Délmagyarország), 1630 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1916-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.