Délmagyarország, 2007. november (97. évfolyam, 255-279. szám)

2007-11-21 / 271. szám

6 • MEGYEI TŰKOR­CSÜTÖRTÖK, 2007. NOVEMBER 22. Szegeden is sok pályakezdő diplomásból lesz eladó Ezért tanultunk? Bár a nemek esélyegyenlőségét nyilvánosan senki sem kérdőjelezi meg, gyakori, hogy nehezebb meggyőznie egy nőnek a leendő munkaadóját: alkalmas a feladatra. Sok diplomás pályakezdő kénytelen olyan munkát elvállalni, amihez nem szükséges a felsőfokú végzettsége. Öszvérrel az átalakított Toyotával teszik meg a 8760 kilométeres utat Két megyei orvos is indul a Budapest-Bamako-ralin Sümegi Sándor és Bürcsük Vince kősivatagon és bozótos szavannán is átkel majd Öszvérrel, a Tbyota kisbusszal Fotó: Schmidt Andrea Egy szegedi és egy sándorfalvi orvos úgy határozott, elindul­nak a jövő januári Budapest-Ba­mako-ralin. A bajdani csoport­társak egy átalakított Tbyota kisbusszal teszik meg a 8760 kilométer hosszú kalandos út­vonalat Európán és Afrikán ke­resztül. A szegény afrikai te­lepüléseken adományokat osz­tanak majd szét a rászoruló gye­rekek között. Sümegi Sándor sándorfalvi házi­orvos gyermekkora óta álmodo­zott egy afrikai útról. A tavalyi Budapcst-Bamako-futamot in­terneten követte figyelemmel és elhatározta: a következőn indul­ni fog. Csapattársa személyén nem törte sokáig a fejét, régi ba­rátját, Börcsök láncét invitálta útitársául. - Vincével az orvosi, egyetem óta barátok vagyunk, ő nagy vi­lágjáró. Európától Amerikáig, Af­rikától Ázsiáig sokfelé megfor­dult már. Az ő világjáró tapaszta­lata hasznukra lesz majd az út során - vallja Sümegi Sándor. Az orvosok az elmúlt évben egy To­yota kisbuszt alakíttattak át a fu­tamra, barátok, ismerősök és szakemberek segítségével. Az „Öszvér" fedőnevű négykerekűre többek között speciális légszűrő, polcok, alsó páncélzat és csörlő került. A futóművet is megerősí­tették, megemelték és speciális kerekek kerültek alá, hogy az au­tó minden útviszonynál helyt álljon, hiszen az út során kősiva­tagos szaharai részekkel vagy ép­pen bozótos szavannákkal is meg kell majd küzdeniük. A futam január 12-én Buda­pestről indul, a két barát felvált­va vezet majd. E három hét alatt járgányuk lesz egyben a szállás­helyük is, hiszen az üléseket le­hajtva jól elférnek a hálómatra­cok. Rakományuk majd nyolc mázsa: négy a saját felszerelé­sük, négy pedig a reményeink szerint addigra összegyűjtött is­kolaszerek, gyerekruhák, tartós AZ ÚTVONAL" ,>-; A Budapest-Bamako 2008 útvona­la 8760 kilométer: Ausztria, Olasz­ország, Franciaország, Spanyolor­szág, Marokkó, Mauritánia és Mali lesz. Autópálya, hegyi szerpentin, sivatagi betonút, homokos, tevefü­ves, tengerparti hullámos, kavi­csos, salakos, havas, esős, nedves és száraz utak szerepelnek a pa­lettán. élelmiszer és egyéni higiénés esz­közök lesznek, amelyeket az afri­kai gyerekek között osztanak majd szét. A két orvos ugyanis karitatív célból indul a verse­nyen. Mottójuk cs csapatnevük is ezt tükrözi. Előbbi: „Ahol tu­dunk, segítünk, mert nekünk is elkelhet egy kis segítség", utóbbi pedig: Preventeam. A futam végállomása Bamako, ahova január 27-én érkeznek. Ott eladják a kisbuszt, és repülő­vel utaznak haza. BOBKÓ ANNA' - Látom az önéletrajzában, hogy hajadon. Megkérdezhet­ném, hogy van-e vőlegénye? Mikorra tervezi a családalapí­tást? - kíváncsiskodott egy munkáltató az állásinterjún, ahol titkárnői posztra hallgat­ták meg a pályázókat. Az egyik jelölt, Anita, sértőnek találta a kérdést. - Több tíz meghallgatáson voltam már, és ha nem is ilyen nyíltan, de szinte mindenhol puhatolóztak azzal kapcsolat­ban, hogy mikor szeretnék gyer­meket. Szerintem ez a fiatal nőknek nagyon megnehezíti az álláskeresést, és ráadásul kelle­metlen, ha az ember magánélet­ében vájkálnak. Tavaly végez­tem könyvtár szakon a szegedi főiskolán, de sajnos nem talál­tam a végzettségemnek megfe­lelő állást. Egy könyvesboltban dolgozom mint eladó - mesélte a fiatal nő, aki ha tehetné, nem a vevőkre mosolyogna egész nap, és nem cipekedne, hiszen ehhez nem kellett volna ennyit tanulni. Azt is elmondta, mun­káltatójának nem árulta cl a végzettségét, mivel korábbi ta­pasztalatai szerint ez az infor­máció csak megnehezíti az állás megszerzését. Kibékülne a hely­zetével, ha legalább egy kicsit több lenne a fizetése. A 26 éves Edina is minimálbé­rért dolgozik. Megalázónak érzi, hogy magyar szakos tanári diplo­mával ruhaüzletben eladó. - A vevők sokszor nagyon kíméletle­nek tudnak lenni. Előfordult, hogy egy férfi, miközben telefo­nált, megbökött és csak ennyit kérdezett: van ebből méret? Rosszulesett, legalább köszönhe­tett volna - emlékezett vissza a negatív élményre Edina, hozzá­téve: az ilyen és ehhez hasonló személytelen megnyilvánulások mindennaposak, de ő mint dip­KÖZÉPMEZÖNYBEN jg| A Világgazdasági Fórum egyik legújabb jelentése szerint foko­zatosan megszűnik a különbség az oktatás és az egészségügy te­rületén a nők és a férfiak esély­egyenlőségét tekintve. A gazda­sági és a politikai életben azon­ban még sokkal nehezebb hely­zetük van a nőknek. A felmérés 128 ország paramétereit vizsgál­ta. Magyarország a 61. helyet foglalja el az esélyegyenlőségi rangsorban. lomás nö rosszul viseli ezeket a helyzeteket. Elmondta, az a leg­rosszabb, ha megsajnálják a vá­sárlók, mikor az összegyűrt ru­hadarabokat hajtogatja: „Te sze­gény, egész nap ezt kell csinál­nod?" Sajnos igen, napi kilenc órában, mindig ugyanazt, amit már nagyon nem szeret. De a diplomájának megfelelő állást nagyon nehéz találni. Beadta pél­dául egy szegedi könyvesboltba a jelentkezését, ahol arra hivatkoz­tak, hogy törékeny és nem bírná a terhelést. Elutasították. Katalin egy panzióban dolgozik recepciósként - tavaly szerezte meg a közgazdasági diplomáját. Nem elég, hogy pályakezdőként igen nehéz elhelyezkedni, a ne­me miatt is hátrányba került. Pá­lyázott egy pénzügyi céghez, me­nedzser szeretett volna lenni. Burkoltan, de egyértelműen tu­datták vele, hogy inkább férfi munkaerőt szeretnének: nekik „más a fellépésük". Beszélgetőpartnereink sem a teljes nevüket, sem a fotózást nem vállalták. Nincs benne a hétköznapjainkban, hogy az is a nemek egyenjogúságának jele, ha a nők nyíltan elmondják: megkülönböztetést tapasztal­nak. K. T. I. A VERSENY ÉS AZ INDULÓK A Budapest-Bamako-rali az emlékezetes Ágyúgolyó-futam című film és a Párizs-Dakar keresztezésével életre hívott autóverseny, amely harmadik alkalommal szeli át a Szaharát. Megálmodója Szabó Gál András - alias Villám Géza - az ismert rádiós műsorvezető. A verseny a Párizs-Dakar ka­landélményét nyújtja, de ahhoz képest szerény költségvetéssel is finanszí­rozni lehet. Bárki, bármivel és bárhogyan indulhat. Tavaly például a jól fel­szerelt luxus terepjárók mellett versenyzett egy veterán Csepel teherautó, több Trabant, Lada és Dacia is. A versenyről és a szegedi csapatról a www.budapestbamako.hu weboldalon olvashatnak az érdeklődők. TÖBB A DIPLOMÁS NÓ Az ezredforduló óta a 2007-2008-as tanévig vizsgált felvételi adatokból kitűnik, hogy a hazai felsőoktatási intézményekben 10-20 ezerrel több nő tanul, mint férfi. A 2004-es felvételi számok szerint abban a tanévben majdnem 20 ezerrel több nő kezdte meg a tanulmányait, az idén már „csak" 10 ezerrel vannak kevesebben az elsőéves fiúk, mint a lányok. ** M' ** Önnél hány csatornán háborúznak a hangyák? iúktefft- JMLW ••JHUJM '•• ­r* Hatékony hangyairtásért fizessen elő kábeltévé szolgáltatásunkra! ** +0 'jt »s4( ü§$"-yi ~/má «y T • -Kábel- • • Ev végi kábeltévé akció! Több, mint 40 szórakoztató csatorna már 3 890 Ft havidíjtól!* Az akció időtartama: 2007. szeptember 17- december 31 www.t-kabel.hu | telefonos ügyfélszolgálat: 1298 Hypoxitréning Karácsonyra! 50 %-os i » fir /j: Hypoxí akció a Squash Clubban! f HYPOXI P ró bálija ki a z|Sií réget ö edzés és a narancsbőr kezelésének legújabb dimenzióját! A 11 alkalmas Hypoxitréning bérletet most 20 000 Ft-ért vásárolhatja meg! A/ Egészség és a Szépség .1 legszebb ajándék! Az akció december 10-ig tart I orduljon bizalommal szakmai vtvétónkhoz, I enhart I meséhez (1)06/30-688-4965 Szeged, Kenyérgyári út 3.

Next

/
Thumbnails
Contents