Délmagyarország, 2007. augusztus (97. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-29 / 201. szám

2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD" CSÜTÖRTÖK, 2007. AUGUSZTUS 2. Dávid Ibolya egyértelmű állásfoglalásra kéri a pártokat Gárda: nemzetközi sajtóértekezlet lesz Nemzetközi sajtóértekezlet összehívását kezdeményezi az MDF a Magyar Gárdáról, ezen az öt parlamenti párt fejtené ki véleményét a szombaton alakult egyesületről - mondta Dávid Ibolya; a Magyar Demokrata Fórum elnöke. A parlamenti pártok jelezték, részt vesz­nek a sajtóértekezleten. BUDAPEST (MTI) Az MDF tervei szerint a nem­zetközi sajtótájékoztatót pénte­ken délelőtt tartanák az Ország­házban. Az eseményre meghív­nák a magyar és a nemzetközi média képviselőit, valamint a Magyarországra akkreditált nagyköveteket is. „Riasztó az a nemzetközi saj­tóvisszhang, ami övezi a Ma­gyar Gárdát. Szinte minden je­lentősebb európai napilap fog­lalkozott a kérdéssel, és majd­nem minden megnyilatkozás el­ítélő ezzel kapcsolatban. Egy or­szágnak nem áll érdekében, hogy ilyen kép alakuljon ki róla" - hangsúlyozta Dávid Ibolya. Kifejtette: ha az öt parlamenti párt kifejezi, hogy távol áll a Magyar Gárdától, akár egy kö­zös nyilatkozatot is elfogadhat­nak erről, és az eljelentéktele­nítheti az egyesületet. Az MDF elnöke hozzátette: „vannak gondjai" azzal, hogyan kezelte a kérdést a Fidesz. Pokomi Zoltán hétfői nyilatkozata volt az első egyértelmű állásfoglalása a nagyobbik ellenzéki pártnak a Magyar Gárdáról - fűzte hozzá. Dávid Ibolya szerint kérdés, med­dig tűri meg sorai között a Fidesz Rencsik Andrást és Wittner Mári­át, akik mindketten részt vettek a gárdisták felavatásán. — A köztársasági elnöktől, a történelmi egyházaktól és a Fi­desz elnökétől is egyértelmű ál­lásfoglalást vár a Magyar Gárdá­val kapcsolatban a szocialista párt - közölte az MSZP frakció­vezető-helyettese keddi sajtótá­jékoztatóján. „Továbbra is kérjük az egyértelmű állásfoglalásokat, mert azt gondoljuk, hogy bűn hallgatni" - fogalmazott Mester­házy Attila. Véleménye szerint jó lépés, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnö­ke kedden nemzetközi sajtótájé­koztatót kezdeményezett a Ma­gyar Gárda ügyében az öt parla­menti párt részvételével. Mester­házy Attila jelezte: a rendezvé­nyen a szocialista párt is jelen lesz. „A Magyar Gárda ügyében a Fidesz jogi és politikai álláspont­ja világos, a közvélemény már megismerhette, de készen állunk elmondani újra egy ötpárti nem­zetközi sajtótájékoztató kereté­ben is" - reagált Dávid Ibolya fel­hívására Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. A politikus közlemé­nye szerint bárkinek joga van egyesületet létrehozni az alkot­mány alapján, azonban az erre hivatott állami szerveknek bizto­sítaniuk kell, hogy minden sze­mély és szervezet betartsa a tör­vényeket. „Ez a kormány felada­ta" - írja. Tomcat: terrorcselekmény előkészületével gyanúsítják Tizenöt évet is kaphat Megváltoztatta a gyanúsítást a Tomcat néven ismertté vált fér­fival szemben a rendőrség; köz­veszélyokozás előkészülete he­lyett terrorcselekmény előké­születével, illetve robbanó­anyaggal való visszaéléssel gya­núsítják - közölte ügyvédje. BUDAPEST (MTI Futó Barnabás hozzátette: míg az első gyanúsításban szereplő közveszélyokozás előkészülete miatt legfeljebb három, addig a módosított gyanúsítás alapján, halmazati büntetésként, 15 évig terjedő szabadságvesztés szab­ható ki. A terrorcselekmény elő­készületét a rendőrség Tomcat esetében azzal látja megvaló­sultnak, hogy azt abból a célból VALUTAVÁLTÓ Vételi Eladási követte el, hogy a lakosságot megfélemlítse - mondta az ügy­véd. Hozzátette: a rendőrség szakértői véleményre és tanú­meghallgatásokra hivatkozva indokolta a gyanúsítás megvál­toztatását. A Tomcat ncven ismertté vált P Tamást két másik személlyel együtt fogták el még május ele­jén egy XXI. kerületi panelház­ban, ahol az egyik lakásban rob­banószer előállításához szüksé­ges vegyi anyagokat, elsősorban füstgyertyák, füstbombák házi előállítására alkalmas anyago­kat, eszközöket találtak. Szakértői vélemény szerint a lakásban tárolt keverékek bármi­kor begyulladhattak, berobban­hattak volna, vagyis alkalmasak voltak közveszély okozására. euró USA­dollár angol font cseh korona horvát kurta svájci frank szlovák korona 249,39 183,05 367,09 8,75 33,16 151,41 7,19 262,17 192,43 385,91 9,67 36,66 160,77 7,95 GRAFOLÓGUS ÉS ÍRÁSSZAKÉRTŐ KÉPZÉS INDUL SZEGEDEN, a KATONA ÁGNES szakképzési szakértő által vezetett Országos írásszakértő Intézet Kft. szervezésében. Tájékoztatás és jelentkezés: tel.: 36/516-570 és 36/413-765 Monlapunkról jelentkezési lap is letölthető! www.irasszak.hu Nyt. sz.: 10-0177-04. FAT: 0978 Iskolakezdés Adidasban Minden 20 E Ft fölötti vásárlás esetén egy Adidas iskolatáskát adunk ajándékbal A kedvezmény más kedvezménnyel nem vonható ősszel Az akció a készlet erejéig érvényes! Sodexso és az Accor utalványokat is beváltjuk I •AV adidas A parlamenti pártok egyetértenek: létkérdés a büdzsé kordában tartása Jön a költségvetési hivatal A köztársasági elnök tegnap fogadta a parlamenti pártok frakcióvezetőit a Sándor-palotában. Képünkön balról jobbra: Tari Sándor, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) vezetője. Sólyom László államfő, Kumin Ferenc, a KEH főosztályvezetője, Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese, Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, Navracsics Tibor, a Fidesz farkcióvezetője, Szabó Lajos, az MSZP gazdasági szakértője és Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és a KDNP egyetért abban, hogy egy független költ­ségvetési hivatalt hozzanak létre, az MDF viszont nem támogatta a javaslatot - derült ki a pártok képviselőinek nyilatkozataiból, amelyet azután tettek, hogy kedden az ál­lamfővel tárgyaltak a Sándor-palotában. BUDAPEST (MTI) Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője kö­zölte: szükségesnek tartják egy független in­tézmény létrehozását, amely tájékoztatja a parlamentet és a közvéleményt a költségve­tési tervszámok realitásáról. Hozzátette: a hivatal a parlamenti indítványok beárazásá­ról is tájékoztatná a közvéleményt. Határt kellene szabni az államadósságnak! A szocialista politikus kitért arra, hogy szükséges egy olyan jogszabály elfogadása, amely a magyar államadósságot határolná be. Mint mondta, az új jogszabályokban a deficitet is szigorú korlátok közzé szoríta­nák, és szeretnék garantálni az úgynevezett elsődleges egyenleg, az adósságszolgálat le­számításával számított költségvetési ered­mény pozitív voltát. A frakcióvezető elmon­dása szerint az előretervezés jelentené szá­mukra az újabb garanciát, vagyis három év­re előre világosak lennének a költségvetés fő számai. Lendvai Ildikó úgy vélte, a találkozó elérte célját, mivel mindegyik parlamenti párt szükségesnek érzi a közpénzekkel való gaz­dálkodás felelősségének erősítését, az új jogi szabályozás megalkotását, új garanciális ele­mek megteremtését. Hozzátette: innentől a szakpolitikusoké a feladat. Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióveze­tő-helyettese azt mondta, akkor lehet sikeres egy ilyen tárgyalássorozat, ha valamennyi szereplő elfogadja, hogy nem lehet egyszerre szigorú költségvetési politikát követelni, és eközben olyan választási csomaggal előállni, amelynek elemei felborítják a költségvetést. A liberális párt akkor látja értelmét egy költségvetési hivatalnak, ha az jogosult a vá­lasztási kampány időszakában beárazni a pártok ígéreteit, nem jelzőkkel, hanem szá­mokkal minősíteni azokat. A frakcióveze­tő-helyettes a megbeszélésen javasolta, gon­dolkodjanak el azon, hogy beiktatnak az al­kotmányba egy önálló közpénzügyi fejezet. Gusztos Péter azt mondta, ettől egyik frakció sem zárkózott el, az államfő pedig kifejezet­ten pozitívan fogadta az elképzelést. Kiadási plafon és a miniszterek anyagi felelőssége kellene - A Fidesz nyitott a költségvetési hivatalról szóló javaslatra, a legnagyobb ellenzéki párt azt tartja a legfontosabbnak, hogy az új intéz­mény független és olcsó legyen, valamint, hogy egyeztessék össze működését az Állami Számvevőszékkel. Erről Varga Mihály alelnök és Navracsics Tibor frakcióvezető beszélt kedden Budapesten, az államfőnél tartott öt­párti tárgyalás után tartott sajtótájékoztatón. Varga Mihály közölte: a következő egyezte­tésen felvetik még a kiadási plafon bevezeté­sét, vagyis az államháztartási kiadások no­minális növekedésének korlátozását, vala­mint a miniszterek anyagi felelősségvállalá­sának kérdését is. Kérdésre válaszolva a Fi­desz alelnöke azt mondta, a többi párt javas­latait illetően rugalmasak, szeretnének meg­állapodni a költségvetési hivatal ügyében, ezért „nyitott mandátummal" mennek a kö­vetkező ötpárti tárgyalásra. Az Állami Számvevőszék szerepe meghatározó Sémién Zsolt, a KDNP elnök-frakcióveze­tője közölte: pártja szerint akkor van a költ­ségvetési hivatalnak igazán értelme, ha an­nak „megállító", azaz vétójoga van, „ha elha­tározzuk, hogy három évre megállapodunk a költségvetési számokban, amitől csak két­harmaddal lehetne eltérni". Semjén Zsolt elmondta, hogy a KDNP nagyra értékeli az Állami Számvevőszék munkáját és az ÁSZ-nak meghatározó sze­replőnek kell maradnia. Közölte azt is: a „vá­lasztási ígéretek beárazásától" a KDNP sem zárkózna el, ennek azonban szerinte csak ak­kor van értelme, ha az nem csak egy költség­vetési évre vonatkozna. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője el­mondta: pártja nem támogatja egy új hivatal felállítását, mert elégséges a jelenlegi törvé­nyek alkalmazása és betartása, illetve az Ál­lami Számvevőszék megerősítése. „Semmi­féle garancia nincs arra, hogy ha egy új hiva­talt létrehozunk, és arra nagyon sok pénzt költünk, akkor annak a hivatalnak az észre­vételeit, javaslatait, utasításait betartjuk" ­jelentette ki. Mint mondta, az MDF fontosnak tartaná erősíteni az ÁSZ működésének törvényi fel­tételeit. Herényi Károly közölte: ha már új hivatal felállításáról van szó, akkor az csak a Tiszta Kezek Hivatala lehetne. RUHAIPARI TECHNIKUS KÉPZÉSRE NAPPALI TAGOZATON • marketing-ügyintéző • modellező • divatstílus-tervező asszisztens szakirányokra várjuk érett­ségizettek jelentkezését, folya­matosan. j ÚJ CÍMÜNK: Kossuth Zsuzsanna Gimná­zium, Egészségügyi és Köny­nyűipari Szakképző Iskola Szeged, Kárász u. 2. • Szeged Plaza • SZEGED, KODÁLY TÉR 1. Újdonság az innovációs könyvpalettán! Megjelent az Dél-alföldi Regionális innovációs ÜGYNÖKSÉG Innovációmenedzsment a gyakorlatban című szakkönyv a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség együttműködé­sével, az Akadémiai Kiadó gondozásában. Szerkesztette: dr. Búzás Norbert A könyv szerzői kollektívája arra szövetkezett, hogy az innovációmenedzsment fonto­sabb területeinek gyakorlati oldalról történő áttekintésével egy alapozó tudást adjon min­denkinek, aki az innovációs folyamatban érintett, legyen az kuta­tó, egy innovációs központ menedzsere, egy innovációs közin­tézmény dolgozója, vagy egy befektető. A hiánypótló tankönyvet haszonnal forgathatják az innovatív vállalkozásokat már működ­tető és azok létrehozását tervező szakemberek, de bízunk benne, hogy még a témában jártasabbaknak is tud majd újat mondani, illetve munkájukat hasznos fogódzókkal segíti a hétköznapokban. A könyv már megtalálható a könyvesboltok polcain, de kedvez­ményesen megrendelhető közvetlenül az Akadémiai Kiadótól is! (Akadémiai Kiadó ügyfélkapcsolati csoport, 1117 Budapest, Prielle K. u. 19. Tel.: 464-8200. Fax: 464-8201. E-mail: ak@akkrt.hu) 1 Innováció­menedzsment a gyakorlatban Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szeikcsztók: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotói, SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (spurll • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pl:' 153 Tcleíon: 62/567-888. Titkárság 62/567-800. Fax: 62/567-881 Sportrovat: 62/567 808. Interneteim www dclmaRyar.hu • E-mail szerkesztőségid dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. "Tél/fax: 62/241-905. Hirdetési teL/fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 627213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel /fax: 62/213 198 6600 Szentes, Kossuth u 8 IH 63/401-024. Tel /fax: 63/314-838 6640 Csongrád, Kossuth tét 9-11. Tel./íax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TER(ESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA Kiadói titkárság: tel : 62/567-870 • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. lel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885, • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. "telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ Tel 62/567-872, fax 62/567-884.Terjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Tfcrjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft (Délmagyarország), 1495 Ft (Délvilág)* Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarorszig Kiadó • ISSN0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents