Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-27 / 174. szám

2 • BELFÖLD - KÜLFÖLD* PÉNTEK, 2007. JÚLIUS 27. Ötezer turista szakította félbe nyaralását és utazott haza a dél-olasz­országi Puglia tartományból az ottani erdőtüzek miatt. A Tfermészet­vcdclmi Világalap szerint az erdőtüzek 96 százalékát gyújtogatok okozzák. A napok óta pusztító lángok miatt 140 turistát és helyi la­kost menekítettek ki csónakokkal a horvátországi Soha szigetéről is. ISMÉT ÉG AZ ERDŐ KUNFEHÉRTÓNÁL H Tegnap délután ismét lángra lobbant a Kunfehértó-Kéleshalom melletti terü­let, pedig aznap reggelre már sikerült megfékezni a még előző napon felcsa­pott lángokat - közölte a megyei katasztrófavédelem az MTI-vel. Az ismét lángra kapott erdő és aljnövényzet oltásában a tűzoltók mellett helikopter is részt vesz - mondta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. Geiger János ezredes hozzátette: a területen még az utómunká­latokat végezték a tűzoltók, ezért azonnal meg tudták kezdeni a tűz oltását. Két, Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta, a tűz települést nem fenyeget, egy-két tanya védelméről azonban gondoskodniuk kell. Az oltás akár péntekig is eltarthat. MTI-H ÍRÖSSZEFOGLALÓ Az olasz Corriere della Sera című lap arról számolt be, hogy sok tu­ristának minden csomagja oda­lett, amikor a lángok kempingek­re is átterjedtek az Adria-parti tér­ségben. A legsúlyosabban érintett pugliai településen, Peschiciben történt a legtöbb olyan eset, ami­kor a nyaralók sátraival, autóival együtt ruháik és irataik is elégtek. A térségben tartózkodó 20 ezer turistából ötezer utazott el az er­dőtüzek miatt. Helyi politikusok ugyanakkor arra kérték a Pugliá­ba készülőket, hogy ne mondják le tervezett nyaralásukat. A Természetvédelmi Világalap (WWF) tájékoztatása szerint az utóbbi három hétben legkevesebb 4500 hektár természetvédelmi te­rületen vált a lángok martalékává a növényzet Olaszországban. Ná­poly térségében, valamint Abruzzi és Calabria tartományokban, Szi­cília szigetén és Pugliában kelet­keztek a legnagyobb károk a védett területeken. A WWF szerint az el­múlt napok legtöbb tűzesete gyúj­togatásra vezethető vissza, amit azzal a céllal követnek el, hogy na­gyobb legyen a beépíthető terület. A felégetett talajon ugyanis 15 évig tilos a növénytermesztés. A gyúj­togatok ellen hajtóvadászat indult. A napok óta pusztító erdőtűz miatt i 40 turistát és helyi lakost menekítettek ki csónakokkal teg­nap Solta szigetéről Horvátország­ban. A tűz kedden keletkezett a szigeten. A tűzoltók nem tudták ellenőrzés alá vonni a lángokat, ezért kellett a veszélyeztetett em­bereket Splitbe menekíteni - jelen­tette a Hina horvát hírügynökség. Bulgária középső és északkeleti részében is erdőtüzek tomboltak: a közép-bulgáriai Kazanlak és az északkeleti Dabovo környékén 9500 hektáron pusztítottak a lángok. A déli Sztara Zagora vá­ros körzetében a tűz egy falu kö­zelében, másfél kilométerre a la­kóházaktól égett. Három halálos áldozata van a görögországi Peloponnészoszi-fél­szigeten napok óta tomboló erdő­tüzeknek - közölte tegnap a tűz­oltóság. A tűz kedden keletkezett Ahaía régióban, és az erős szél, il­letve a 40 Celsius-fokot meghala­dó hőmérséklet miatt igeii gyor­san terjedt. A lángokat azóta sem tudják megfékezni, több tucat la­kóház a tűz martaléka lett. A Pe­loponnészoszi-félsziget számos üdülőhelyéről turisták százait, a kolostorokból szerzeteseket me­nekítettek ki helikoptereken. Vizsgálatot indított a nyitrai megyei ügyészség Újra elővették Maiina Hedvig ügyét A nyitrai megyei ügyészség már vizsgálja, vajon törvényes volt-e a rendőrség és a járási ügyészség eljárása, amikor tavaly szep­temberben leállították a Nyit­rán megvert magyar egyetemis­ta, Maiina Hedvig támadói utá­ni nyomozást. POZSONY (MTI) Az ügyben egy év múltán talán fordulatot ígérő lépésről tegnap számolt be a pozsonyi Pravda cí­mű lap. Jaroslav Macek ügyészsé­gi szóvivő jelzése szerint néhány héten belül megállapítást nyer­het, vajon törvénycsen járt-e el a járási ügyész akkor, amikor „azzal tett pontot az ügy végére, hogy a támadás nem történt meg." A tör­vények szerint az ügyészségnek két teljes hónapja van arra, hogy eldöntse: újraindul-e a Maiina Hedvig pokoljárásából kivezető utat ígérő nyomozás, vagy sem. Maiina Hedviget tavaly augusz­tus végén két ismeretlen bőrfejű támadó azért verte meg, mert ma­gyarul beszélt. A rendőrség két hét múltán azzal az indoklással állította le a nyomozást, hogy a lány a történetet csak kitalálta. Később az ügyészség a hatóság megtévesztése és hamis tanúzás gyanúja miatt vádindítványt nyújtott be ellene, melynek alap­ján Hedviget a bíróság akár öt év szabadságvesztésre is ítélheti. A fordulatot ígérő fejlemény előzménye az volt, hogy Ján Poc­ka országos rendőrfőkapitány az eddig hivatalos véleményekhez képest kedden „megengedhető­nek" minősítetne, hogy a lány mégis megverte valaki, de mint mondta: a cselekmény nem úgy történt, ahogy azt a sértett leírta. Ez a megítélés ellenkezik a bel­ügyminiszter, Róbert Kalinák ta­valyi állításával, aki szerint a „a cselekmény nem történt meg." Szerdán kiderült: az ügyben nyomozó rendőrök egyike Maiina Hedvig kézírásos vallomásának gépi átiratából kihagyott egy fon­tos mondatot, ami jogszakértők szerint a nyomozati iratok meg­hamisításának minősül. Hedvig ügyvédje, Román Kvasnica ezek után ismét lépett, s ennek nyo­mán a nyitrai megyei ügyészség ismét felnyitotta a maholnap egy éve zajló, a magyar-szlovák ál­lamközi kapcsolatokra is árnyé­kot vető ügy aktáját. Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke a fejlemé­nyekre reagálva a belügyminiszter lemondását követelte. Az új fejle­ményeket a szlovák rendőrség egy­előre nem kívánja kommentálni. Az II Ferro romániai cége is fizetésképtelen BUKAREST (MTI) Az II Ferro név megvásárlása nyomán létrejött romániai autóreklámos cég, amely a magyarországi botrány után MobilSpotra keresztelkedett át, szintén fizetésképtelenné vált - adta hírül csütörtöki számában az Új Magyar Sző című napilap. A Bukarestben megjelenő lap információi sze­rint nemcsak nevét változtatta meg a romániai cég, hanem Nagyváradról Csíkszeredára költöztette át a központi székhelyét. A nagyváradi irodá­ban zárt ajtók fogadják az ügyfeleket, akik azonban Csíkszerdában sem járnak több sikerrel, hiszen az újság információi szerint a székelyföldi vá­rosban megadott cím csak papíron létezik. A lap szerint a cég telefonjai sem működnek már, így nincs kihez fordulniuk azoknak az ügyfeleknek, akik a napokban értesítést kaptak arról, hogy MobilSpot júliustól három hónapra felfüggesztette a szerződés végrehajtását, vagyis a kifizetéseket. Tűz pusztít Olaszországban, Bulgáriában és Görögországban Menekülnek a turisták Több tucat kiégett autó a pugliai Peschici tengerpartján Fotó: MTl/EPA/Tony Vece A Fidesz szerint a kormány kisajátította magának az európai uniós támogatásból megvalósuló fej­lesztésekkel kapcsolatos döntési folyamatot. Er­ről Kovács Zoltán, a párt parlamenti képviselője beszélt tegnap Budapesten. A kormányszóvivő örvendetesnek tartja, hogy a Fidesz elfogadja a fejlesztési döntéseket. BUDAPEST (MTI) A kormány kisajátította magának a teljes döntési folyamatot, a demokratikusan megválasztott pol­gármesterek, megyei önkormányzati elnökök, kis­térségi vezetők kisebbségben vannak a döntési fo­lyamatban - mondta sajtótájékoztatón az Ország­gyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottsá­gának fideszes alelnöke. „Néhány személy döntöt­te el ezeket a kérdéseket" - tette hozzá Kovács Zol­tán. Szerinte így annak, hogy az akcióterveket, a projekteket társadalmi vitára bocsátották, nem volt semmi értelme. Kovács Zoltán azt mondta, az Orbán-kormány Széchenyi-tervében komolyabb fejlesztések indul­tak el az országban, mint azóta az EU-támogatá­sokból. A fideszes kéjpviselő emlékeztetett az Álla­mi Számvevőszék (ASZ) 2004-2006 közötti idő­szakra vonatkozó vizsgálatára, amelyben az ÁSZ számos kritikát fogalmazott meg az EU-s projek­tekkel kapcsolatban. Ezek között egyebek mellett a költségtúllépéseket, a megnövekedett határidőket, a stratégia hiányát említette. Arra a kérdésre, hogy a Fidesz kritikája jelenti-e azt, hogy a már közzétett kiemelt - többnyire fide­szes vezetésű településeken megvalósuló - projek­tekkel sem értenek egyet, Kovács Zoltán azt mond­ta: az eljárási folyamatot kifogásolják, és erről a tel­jes projektlista ismeretében tudnak majd nyilat­kozni. A kormányszóvivő reagálásában az MTI-nek ör­vendetesnek nevezte, hogy a Fidesz képviselője el­ismeri, a kormány jól teszi a dolgát. „Kovács Zol­tán ugyanis olyasmit állított, mintha a fodrásztól kijövet tökéletesen elégedett lenne a frizurájával, csak azt kifogásolja, hogy a fodrász nem a jobb, ha­nem a bal kezével vágta a haját" - közölte Daróczi Dávid. • VALUTAVÁLTÓ ^ Vételi Eladási euró 241,56 253,94 USA­dollár 176,18 185,22 angol font 361,42 379,96 cseh korona 8,37 9,25 horvát kuna 32,28 35,68 svájci frank 144,36 153,28 szlovák koroná 7,09 7,83 Forrás OTP Szívműtét altatás nélkül A világon először altatás nélkül hajtottak végre nyitott szívműtétet mesterséges szív alkalmazásával Belgiumban - jelentette tegnapi szá­mában a La Derniere Heure brüsszeli napilap. A beszámoló szerint egyik belga kórházban július közepén egy 71 éves férfinél végeztek aortabillentyű-cserét oly módon, hogy közben mesterséges szív tar­totta fenn a vérkeringést, s a férfinél csak helyi érzéstelenítést alkal­maztak. Ezt az tette szükségessé, hogy a páciens a szívbetegség mel­lett súlyos tüdőelégtelenségben is szenved, s így fontos volt, hogy el­kerüljék az altatással járó kockázatokat. A műtét kevesebb mint 3 órán át tartott, s a beteg a beszámoló szerint jól van. AZ IGAZI PLUSZ CK(tri)IHCT Főszerkesztő: SZETEY ANI >RÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC:, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDÚS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotő), SULYOK ERZSÉBET Illír es inlutm.u in). M ILI ROBFKI ispntt I • IVlvllágs/cikcszlöségvczclö BAKOS ANDRÁS |CM.ngrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiailo és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai ut 20 Levélcím 6*411 Szeged I'l h l 'lek-Ion M sftT-KMt Ittkiisag 62 567.800 Fax 62/567-881 Sportrovat: 62/567 SOK. Interneteim www.dclmaKyar.hu • E-mail: szerkesztőségen delmagyar hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. I-d. Tel./fax: 62/241-905 Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel /fax 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u. S. Tel : 63/401 024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tfcl./fax: 63/481-010. • K1AD1A ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel. 62/S67 870 •Hirdetést igazgató. KONKOLY BÉLA. tel.. 567-842, lax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. TEL: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel. 62/567-872, fax: 62/567-884.'Terjesztési vezető: KÓT1 ZOLTÁN. Ttrjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatój. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díi egy hónapra 1595 Ft (Déimagyarország), 1495 Ft (Délvilág) »Árus terjesztés: Délhír Rt. és Déimagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X |Déltnagyarország|, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN. A Fidesz a támogatásokról * Akrtós ajánlatunk csak hitelre történő vásárlás esetén ét vényes július 27-tői augusztus 10-ig. A kepén láthatók autók illusztrációk. Átlagfogyasztó* S.2-7.81/100 km. CO, kiüocsájUs 127-210 g/km Chevrolet Spark mostl 649 000 Ft tói.* Chevrolet Alfa Autóház Szeged, Algyői út 44. (62) 554-680 Hódmezővásárhely. Szántó K. J. u. 149. (62) 241-885

Next

/
Thumbnails
Contents