Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-25 / 172. szám

392 "BELFÖLD - KÜLFÖLD­SZOMBAT, 2007. JÚLIUS 21. Ma este kiderülnek a felvételi ponthatárok Ma este nyolc óra után kiderülnek a 2007-es felvételi ponthatá­rok: eldől, felvették-c a jelentkezőket a kiválasztott egyetemek, főiskolák valamelyikére. BUDAPEST (MTI) A felsőoktatási intézmények a pontszámokra vonatkozó dönté­seket ma délben hagyják jóvá. A ponthatárok megállapítása egy számítógépes algoritmus segítségével történik. Minden egyes szak esetében az oda jelentkezők pontszámaiból alakul ki egy or­szágos sorrend, amelynek csúcsán a legtöbb pontot elért jelent­kező áll, majd sorra következik a többi, kevesebb pontot elért re­ménybeli gólya. A felvehető hallgatók számát - és így a pontha­tárokat - azonban még számos más tényező befolyásolja. Ilye­nek az egyes képzési területekre felvehető, államilag támogatott hallgatók számát meghatározó keretszámok, vagy az egy-egy in­tézménybe felvehető összhallgatói létszámot befolyásoló intéz­ményi kapacitás. A ponthatárok alakulására természetesen maguk a jelentkezők is hatással vannak, hiszen minél többen szeretnének bejutni egy adott szakra, a ponthatár annál inkább emelkedni fog. Magasabb a mérce akkor is, ha felkészültebbek a jelentkezők. A pontszámok este nyolc óra után jelennek meg az Országos Fel­sőoktatási Információs Központ honlapján (www.felvi.hu), s elkez­dik szétküldeni az értesítő SMS-eket azoknak, akik ezt kérték. A ponthatárokkal együtt jelennek meg a honlapon a pótfelvételi lehetőségek is azok számára, akiket sehová nem vettek fel. A pót­felvételi jelentkezési határidő augusztus 13-a. A jelentkezési lapo­kat a felsőoktatási intézményekben lehet beszerezni, és kitöltés után ott is kell leadni. Szakadékba zuhant egy magyar diák NEUNKIRCHEN (MTI) Halálos balesetet szenvedett egy magyar középiskolás az al­só-ausztriai Neunkirchen kör­nyéki hegyekben - jelentették be tegnap az osztrák hatósá­gok. A vasárnap délután tör­tént tragédia hírét a magyar külügyminisztérium konzuli főosztálya is megerősítette, ám a balesetet szenvedett diák hozzátartozói nem adtak felha­talmazást arra, hogy a szeren­csétlenség körülményeiről, an­nak pontos helyszínéről bő­vebb tájékoztatást adjanak. Az osztrák hírügynökség érte­sülése szerint a 16 éves diák ­egy budapesti gimnázium tanu­lója - 16 társával, egy tanár kí­séretében túrázni volt az al­só-ausztriai hegyekben, ahol szakadékba esett, 50 métert zu­hant, és halálos fejsérülést szenvedett. A beszámoló sze­rint a csoport, miután meg­mászta a Saukogelt, úgy dön­tött, nem ugyanazon az útvo­nalon jön le a hegyről, mint amelyiken feljutott oda. Az is­meretlen, erdős terepen elté­vedhettek, s ekkor következett be a baleset. Hisznek Maiinának? POZSONY (MTI) Ián Packa szlovák országos rend­őrfőkapitány elképzelhetőnek tartja, hogy Maiina Hedvig nyit­rai magyar egyetemistát valóban megverték, de nem úgy, ahogy azt a sértett előadta. Tegnap megjelent írásában a SME című szlovák polgári napilap kiemelte: Packa - jóllehet közvetett módon - először nevezte „megengedhe­tőnek, hogy a magyar nemzetisé­gű diáklány, Maiina Hedvig egy évvel ezelőtt Nyitrán fizikai tá­madás áldozata volt." Mindez ta­lán Maiina Hedvig ügyének el­mozdulásakent is értelmezhető. „...mi azt állítjuk, hogy a cse­lekmény nem olyan módon tör­tént meg, ahogy ő azt leírja" ­idézte a rendőrfőkapitányt a lap, jóllehet tavaly szeptemberben Róbert Kalinák belügyminiszter a rendőrségi nyomozás lezárását indokolva még úgy fogalmazott: „kétségtelen, hogy a cselekmény nem történt meg." A SME beszámolójához illesz­kedik az, amit Dusán Caplovic miniszterelnök-helyettes a Hed­vig mellett többször kiálló és a rendőrség eljárást bíráló Tyzden című hetilap legújabb számában nyilatkozott. „Lehet, hogy meg­verték, de nem azért verték meg, mert magyar" - mondta Caplovic. • VALUTAVÁLTÓ 3 Vételi Eladási euró 239,75 252,05 USA­dollir 173,48 182,38 angol font 357,99 376,35 cseh korona 8,28 9,16 horvát kuna 32,06 35,44 svájci frank 143,25 152,11 szlovák korona 7,07 7,81 Forrás: OTP APZOrWPDZIZSZ -•^dfi-ári T/Jeáí)Mhtfll*$ Wlíf " Mlmlgffi * IMnu Gimnázium és Szakképző Iskola 570 órás (17 hónap, hcli 2 délufán) MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ tanfolyam (vállalkozási szak) Jelentkezési határidő: 2007. július 27. (péntek) Kezdés: 2007. július 31. (kedd). 16 h A képzés költsége: -jelentkezési díj: 3000 R képzési díj: 180 000 Ft (részletfizetési lehetőségei biztosítunk!) vizsgadíj (a vizsgák előtt fizetendő): 7200 Ft/vizsga (összesen 9 vizsga). Tájékoztatás, jelentkezés: minden hétköznap 10-18 óra között Szeged, Bálint Sándor utca 14. (a Piarista Gimnázium épületéhen) Telefon: 62/549-095, 30/971-8226 Felnőttképzési nyilvántartási szám: 06-0061-06 • FAT-s/áni: AL-1483 8 AKCIÓK!!! Ml.lUl'Ml) • Perlil P1 1040 Ft/zsák ' 0SB3 (német) vízálló laforgacslap többféle vas- ­tagságban 824 Ft/nf-től, 1 farostlemez 3,2 mm-es ; 426 Ft/m' \ • Akác kerítésoszlop 960 Ft/db i • Betonáru-ajánlatunk: járdalap, gyephézagos járdalap, pázsitrácskő, kerítésoszlop. « I Viszonteladóknak és nagyfelhasználóknak további engedmények! ' Olasz azbesztmentes hullámpala többféle méretben, pl.: 122x100 cm-es 677 Ft 1 Csomómentes borovi fenyő ablakok, ajtók, pl.: 90x60 bukó 18 200 Ft/db - Oltott mész 1020 Ft/zsák • Samott-tégla többféle méretben 286 Ft/db-tól ' Dekornád többféle méretben 1730 Ft/tekercstől ­Az ár tartalmazza az utazást, szállást és az ellátást! HÚSAKCIÓ A BAKTÓHÚS KFT.-NÉL! • Marhalábszár 1169 Ft/kfc • Sertéstarja 780 Ft/kg • Sertésoldalas 780 Ft/kg • Sertés darált hús 590 Ft/kg • Sertés csülökhús 890 Ft/kg • Sertésdagadó 890 Ft/kg • Bőrös malachús 670 Ft/kg • Marhapacal 782 Ft/kg Előrendelést felveszünk! CÍM: SZEGED, LADVÁNSZKY U. 19. TEL.: 62/472-296 Nyitva: k.-p.: 7-12,14-17 1 szo.: 7-12 6721 Szeged, Szent István tér 6. Tel.: (62) 487-835, info@tatradol.hu RENDKÍVÜLI UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK! Utazások: légkondicionált luxusautóbusszal! Augusztus 6-17. Írország, a smaragdzöld sziget London-Canterbury-Oxford-Stonehenge­Brugge-Waterloo-Luxemburg-Melk Elhelyezés: 2*-os hotelszobákban Részvételi díj:d58A6efmö helyett 149 900 Ft/18 AUGUSZTUS 28-31. Észak-olaszországi kirándulás Veronai Aréna - Verdi: Nabucco Ell.: félp. Elh.: 2-3 ágyas hotelszobákban Részvételi díjz49-86e-FI/rö helyett 45 800 FI/1Ö Szeptember 2-5. Lengyelorszég-Szlovákia Krakkó, a kultúra várusa Ell.: (élp. Elh.: 2-3 ágyas szobákban Részvételi díj: 37 700 Ft/lő Szeptember 7-16. Spanyol tengerparti üdülés Lloret de Marban Ell.: félp. Elh.: 2-3 ágyas hotelszobákban Részvételi díjiat-zee-ftTTö helyett 89 900 Ft/lő A DEMASZ Zrt. megvételre felajánlja a tulajdonát képező, Bükkszentkereszt, belterület1299/2. hrsz., természetben Bükkszentkereszt, Őz u. 22. szám alatti, 3741 rrf alapterületű üdülőingatlant. Irányár: 14 500 OOO Ft + áfa Vételi ajánlatokat 2007. augusztus 20. napjáig beérkezőleg zárt borítékban kérjük az alábbi címre megküldeni: DEMASZ Zrt. • Dr. Híres Sarolta jogi szakértő 6720 Szeged, Klauzál tér 9. Az értékesítésre kerülő ingatlan bemutatásával kapcsolatos információ: Bielik Katalin, tel.: 06-30/269-6285 A bolgár államfő megkegyelmezett tegnap a Líbiában elítélt öt bol­gár ápolónőnek és a bolgár állampolgárságot kapott palesztin orvos­nak. A hat egészségügyi dolgozó néhány órával korábban érkezett meg Bulgáriába, több mint nyolc évi líbiai fogva tartás után. MTI-HÍRÖSSZEFOGLALÓ Líbiában több száz gyerek AIDS-szel való szándékos meg­fertőzésének vádjával előbb ha­lálra ítélték a bolgár ápolónőket, később életfogytiglani börtönre változtatták büntetésüket, miu­tán létrejött a megállapodás az áldozatok családjának kártéríté­séről. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök közlése sze­rint sem Franciaország, sem az Európai Unió nem fizetett az el­ítéltek elengedéséért. Később kiderült, az Európai Unió mégis tett pénzügyi ígéretet Líbiának a bolgár egészségügyi al­kalmazottak elengedése fejében. Benita Ferrero-Waldner, az EU-bi­zottság külügyi biztosa és Abdelati al-Obeidi, a líbiai kormány euró­pai ügyekért felelős államtitkára hétfőn olyan jegyzőkönyvet írt alá, amely szerint az EU-bizottság kö­telezettséget vállal arra, hogy az ápolónők és az orvos ügyének mi­előbbi lezárására 2005-ben létre­hozott, azt segítő Bengázi Nem­zetközi Alap átutal majd a líbiai Szociális és Gazdasági Fejlesztési Alapnak 461 millió dollárnyi ösz­szeget. Benita Ferrero-Waldner tegnap délutáni sajtóértekezletén azt közölte, hogy az EU-bizottság meg fogja nézni, miként lehet ­szigorúan önkéntes alapon - kor­mányokat, szervezeteket, cégeket adományok nyújtására, a Bengázi Alapba való befizetésre rábírni. Az elítéltek Bulgáriának való átadásához a kártérítés mellett további feltételeket szabott Líbia: a beteg gyerekek gyógyíttatását, az uniós országokkal való kap­csolatok normalizálását és - egy líbiai kormányszóvivő szerint ­partnerségi megállapodást az EU-val. Szófia már a hat elítélt megér­kezése előtt bejelentette, hogy mindannyian kegyelemben része­sülnek megérkezésük pillanatá­ban. A Líbiában elítélt személye­ket hosszas tárgyalások után és a két ország közti jogsegélyegyez­mény alapján szállították hazá­jukba azzal, hogy ott töltik le bün­tetésüket. (A kegyelemben része­sítés aktusa szükséges ahhoz, hogy szabadlábra helyezhessék őket.) A szófiai repülőtéren csa­ládtagjaik mellett Georgi Parva­nov államfő, Szergej Sztanisev kormányfő, valamint Ivajo Kalfin külügyminiszter fogadta őket. Az orvos és az ápolónők a fran­cia kormány gépén érkeztek Szó­fiába. A fedélzeten utazott az EU külügyi biztosa, Benita Ferre­ro-Waldner és Céciba Sarkozy, a francia államfő felesége is, akik Claude Guéant-nal, az Elysée-pa­lota főtitkárával együtt az elmúlt két napban Tripoliban tárgyaltak, közreműködve a mindvégig ártat­lanságukat hangoztató egészség­ügyi dolgozók kiszabadulásában. (Cécilia Sarkozy és Benita Ferre­ro-Waldner néhány órával később elutaztak Szófiából.) Georgi Parvanov bolgár elnök telefonon nagyrabecsülését fejez­te ki Nicolas Sarkozy francia ál­lamfőnek, „amiért Cécilia Sar­kozy és Benita Ferrero-Waldner személyesen közreműködött az ügy megoldásában" - közölte a bolgár elnöki hivatal. fosé Manuel Barroso, az EU-bi­zottság elnöke tegnap Brüsszelben bejelentette, az Európai" Unió nor­malizálni akarja kapcsolatait Líbi­ával. Mmt mondta, az EU szeret­né Líbiát is bevonni abba a keres­kedelmi és segítségnyújtási rend­szerbe, amely más földközi-tenge­ri országokkal már létrejött. S az Európai Unió szorosan együtt akar működni az afrikai állammal a bevándorlási ügyekben is. Ferrero-Waldner is arról beszélt tegnap Szófiába, hogy a bolgár ápo­lónők és a bolgár állampolgárságot kapott palesztin orvos elengedése megnyitja az utat az unió és Líbia közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése, egy „új korszak" előtt. ÍGY KEZDŐDÖTT A bolgár ápolónők és az arab or­vos 1998-ban kezdtek el dolgozni Bengáziban, s egy évre rá tartóz­tatták le őket azzal a váddal, hogy HIV-vírussal fertőztek meg 438 gyereket. (A gyerekek közül idő­közben 96 meghalt.) A líbiai ügyészség szerint a vádlottak az AIDS ellenszerét keresték, s kísér­letképpen oltották be a gyerekeket HIV-vírussal. Megfigyelők ugyan­akkor rámutattak, hogy a tömeges fertőzés a bengázi gyerekkérház­ban uralkodó gyászos higiéniai vi­szonyokra vezethető vissza.­A bolgár egészségügyi dolgozók és a palesztin orvos kegyelmet kapott Kiszabadultak az ápolónők Zdravko Georgiev bolgár orvos, Krisztiana Valcseva bolgár nővér, Asraf al-Hadzsúdzs palesztin származású orvos, valamint Valia Cserveniaska, Naszja Nenova, és Sznezsana Dimotrova bolgár nővérek a szófiai repülőtéren integetnek, miután hazaérkeztek Líbiából Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Ffczciteiztfrhclyeucs: ÖRF1 FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (totói, SULYOK ERZSÉBET (hit és információi, SÜLI RÓBERT Isportl • LX-lvilág szerkcsztóségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Maki), Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808 Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztosegCr delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel : 63/401-024. TH./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel : 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel 62/567 872, fax 62/567-884 h-rjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 lingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hőnapra 1595 Ft (Délmagyarotszág), 1495 Ft (Délvilágl • Árus terjesztés: Délhfr Rt c s Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-02SX (Délmagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents