Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-25 / 172. szám

SZERDA, 2007. JÚLIUS 25. AKTUÁLIS 3 Tűz és füst miatt lezárták az M5-ös autópályát és elterelték a forgalmat Hétórás tűzoltás Csengelénél Órákig tartott, mire Csengele határában sikerült eloltani a tegnap 1 óra után meggyulladt épületeket, fákat, aljnövényze­tet. A tüzet feltehetőleg egy vo­natból kidobott csikk okozta. Az oltásban a szegedi, csong­rádi, kiskunfélegyházi tűzoltók mellett részt vettek helyi ön­kéntesek is. - Valószínűleg az 1 órakor elhala­dó vonatból valaki kidobott egy csikket és az okozta a tüzet ­mondja Sánta Ferenc, Csengele polgármestere a településhez tar­tozó, és egyre jobban égő Ma­gyartanya előtt. A polgármester a Csengelei Tűzoltó Egyesület tűz­oltóautójával érkezett a helyszín­re, a járművet a falu jegyzője, Tóth Tibor vezette. Mindketten önkéntes tűzoltók. Az egyesület­nek Sánta Ferenc az elnöke. A környéken tegnap délután a kora esti órákig hatalmas terület égett, a füst kilométerekről lát­szott. Több fa kigyulladt, né­hánynak a töve elégett és kidőlt. Sok helyen, foltokban az aljnö­vényzet is lángolt vagy füstölt, a tűz két épületre is átterjedt. A vasúti sínektől légvonalban ÚTZÁR A FÜST MIATT || Kistelek és Kiskunfélegyháza között tegnap délután mintegy másfél-két órára lezárták az M5-ös autópá­lyát, a forgalmat elterelték - tájé­koztatta lapunkat Gordoványi Péter zászlós, a Balástyai Autópá­lya-rendörség ügyeletese. A forga­lom elterelését az indokolta, hogy az autópálya mellett meggyulladt az avar és az erdő és a füst mind a két sávot elborította. Gordoványi Péter elmondta, hogy a füst nem okozott balesetet. mintegy 1300 méter hosszú és legalább 700 méter széles terüle-« ten a már említett önkéntesek mellett a szegedi, a csongrádi, a kiskunfélegyházi tűzoltók pró­bálták megfékezni a lángokat és megakadályozni a tűz tovább ter­jedését. A Csongrád és Bács-Kiskun megye határán, Csongrád me­gyei területen álló 18-as Magyar­tanya és a mellette lévő 19-es ta­nya ugyan lakatlan, de egykori lakói ott toporogtak az épületek mellett. A polgármester értesí­tette őket. - Ötven évet leéltem itt ­TÜZEK MEGYESZERTE A SZARAZSAG MIATT A szegedi tűzoltók egy átlagos napon három riasztást kapnak, ezzel szem­ben tegnap kora estig nyolc esethez kellett kivonulniuk. A déli óráktól a megye legkülönbözőbb pontjaira, Csengelére, Zákányszékre, Bordány köze­lébe, Szatymazra, Röszkére, Kistelekre hívták őket. Valamennyi esetben közös volt: a szárazság miatt gyulladt fel az avar, a tarló vagy az erdő alj­növényzete. Kiszeli Jenő szolgálatvezető azt is elmondta: egyedül egy zá­kányszéki tanyán keletkezett jelentősebb anyagi kár, ahol valószínűleg a megsérült villanyvezeték gyújtotta fel az épület felújításához felhalmozott faanyagot. A szegedi tűzoltók kisebb csúszással tegnap valamennyi eset­hez időben odaértek, és sikerült a lángokat megfékezniük. A rúzsai önkén­tes tűzoltóság hírközpontjának vezetője, Zsíros Tibor arról számolt be, hogy Ásotthalomra két alkalommal erdőtűz miatt kellett kivonulniuk, Öttömös határában pedig a lakosság közreműködésével sikerült egy nagyobb tarló­tüzet gyorsan lokalizálniuk és megszüntetniük. Egy-egy tűzoltóautóval a ruzsaiak segítségére siettek bajai és vásárhelyi kollégáik is. Az egyik kiégett tanya Fotó: Segesvári Csaba mondta szipogva Magyar néni, miközben a második tűzoltó gör­dült be mellette az udvarba. A két tanyától alig ötszáz mé­terre másik két épület is áll. A nagy szél miatt attól lehetett tar­tani, hogy lángok elérik azt a két lakott tanyát is, de a tűzoltóknak még idejében sikerült elvágni a tűz útját. A lakatlan tanyáknak nincs biztosítása. A tulajdonosok el­mondták, jelentős értékeket egyik házban sem tartottak. - Estére mindenütt sikerült el­oltani a tüzet, azonban a tűzol­tók még órákig a helyszínen ma­radtak - mondta este 8 óra körül Sánta Ferenc. o. z. Öngyilkosság hétfőn és kedden Öngyilkosságot követett el tegnap reggel egy, Szegeden bejelentett lakással rendelkező, ro­mán állampolgárságú férfi az Alsó kikötő so­ron. A harmincéves fiatalember egy tízeme­letes panelház előtti fára akasztotta fel ma­gát, egy járókelő vette észre. A férfi 24 órával korábban ugyanott és ugyanúgy már megpróbált végezni magával, de hétfő hajnalban a. ház egyik lakója még meg tudta akadályozni az öngyilkosságot. Az idős nő egyszerűen ráparancsolt, hogy ne te­gyen ilyet, másszon le a fáról és a már elké­szített, hurokkal végződő műanyag kötelet is oldja el és vigye magával. A Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja az öngyilkosság körülményeit. A férfi egyébként nem hagyott hátra búcsúlevelet, értékeit azonban megtalálták egy közeli padon. Az ára emelkedik, a minősége romlik A kánikulában megsült a görögdinnye A kánikulában megsült a földeken a dinnye, ami egészséges maradt, az a piacon vagy a vásárló autójában savanyodik meg a hőség miatt. Az árak szinte óráról órára emelkednek, a minőség pedig romlik. - A szára szétég, a dinnye pedig szabályosan megsül a földeken ­panaszolja Gyurkó József őster­melő. A Mars téri piacon mázsa­számra sorakoznak a hatalmasra nőtt, az égető napsugaraktól pe­dig hirtelen megérett golyóbisok. A kofák árnyékba pakolják, hi­szen ha nem tudják eladni, két nap alatt a kánikulában szabá­lyosan megfő. Dobhatják a sze­métbe. - A forróság miatt tönk­remegy a gyümölcs. Egyre keve­sebb lesz belőle, ezért többért is adjuk. Az utóbbi két nap alatt húsz forinttal emelkedett az ára. Mivel már július tizedike óta áruljuk, idén sokkal hamarabb fejeződik be a dinnyeszezon. Ál­talában augusztus 20-áig, Lőrinc napjáig tart, de most nem adok neki többet két-három hétnél ­halljuk a dinnyeárustól. Stand­ján ottjártunkkor a dinnye kilója hetvenöt forintba került. - A múlt héten kétszer vet­.tem rossz dinnyét. Kásás a kö­zepe, poshadt az íze. Korábban Két óra alatt szinte megfő a napon a görögdinnye Fotó: Segesvári Csaba meg lehetett lékeltetni, de ta­valy az ÁNTSZ ezt betiltotta, uniós szabályokra hivatkoznak - halljuk Kis Andrásnétól, aki a félbevágottak közül válogatott. Megkóstolni hivatalosan ezt sem lehetne, de az árusok tud­ják, a próbafalat nélkül meg sem állnának a vevők. Pedig a felvágás miatt még hamarabb tönkremegy e gyümölcs. - Egy ismerősöm nem akart egészét vinni, ezért félbevágtunk egy ti­zenöt kilós dinnyét - meséli az egyik árus. - Betette az autóba, és mire hazaért vele, megsava­nyodott. A silány minőségről senki sem tehet, csak az időjá­rás-magyarázza. B.B.A. ARAK Míg a szezon kezdetén kétszáz fo­rintba került a görögdinnye kilója, tegnap délelőtt hatvan és hetvenöt forint között mozgott a Mars téri piacon. A Csillag téri árusoknál ugyanilyen árakat találtunk. A nagy hipermarketekben lényege­sen olcsóbban adják a mézédes fi­nomságot. Az egyik helyen har­mincnyolc, a másikon negyvenki­lencért láttuk. Amikor délután há­rom órakor visszanéztünk a Mars térre, már száz-százhúsz forintra emelték a görögdinnye kilóját. A rozsdás tábláról SZABÓ C, SZILÁRD Hódmezővásárhelyen megint olyan dolgot csináltak, amit eddig még tudomásunk szerint senki sem lépett meg az országban: bannerekért adtak el egy üresen álló iskolaépületet. Hogy az on-line médiában kevésbé jártas olvasóink se veszítsék el a fona­lat, rögzítsük, mit jelent a banner. Nos: a banner az a színes, többnyire mozgó reklámcsík a világhá­lón, amely akkor jelenik meg, ha az internetező megnyitja az adott honlapot. A szalaghirdetés állhat önmagában, reklámozhat egy ter­méket, egy szolgáltatást, egy eseményt és a többi, de elvezethet ben­nünket egy másik honlapra is, és természetesen együtt is működik a kettő, vagyis kaphatunk egy információbombát és egy weblapcímet is, amelyet ha oldalt megnyitunk, kedvünkre böngészhetünk. Vá­sárhelyen a szerződéstervezet szerint a Generál Média Kft. az erő­sen elhasználódott iskolaépületért - amelyet egyébként többször meghirdettek már, de nem jelentkezett rá vevő - cserébe öt év alatt hatszázmillió bannert ad a városnak, amelyet az önkormányzat ar­ra használ, amire akar. Az átlaginternetező nem nagyon tud mit kezdeni ezzel a számmal, nem tudja, hogy most ez sok vagy kevés. A Generál Média, amely az ország legnagyobb független inter­netvállalkozása, garancia lehet az önkormányzatnak arra, hogy sok emberhez jut el a hirdetése, ugyanis a vállalkozás portfóliájá­ba tartozó, a saját területükön piacvezető közösségi, csevegő és híroldalak a hazai internethasználat harminc százalékát teszik ki. Ilyen eredménnyel senki sem büszkélkedhet messze s távol ezen a környéken. Egyébként is, internetbiznisz ügyében nem ál­lunk túl jól a megyében. Bár ez a munka helytől független végez­hető, az ember intézheti az ügyeit, szervezheti a cégét, megold­hatja a feladatokat Öttömösről, Sopronból vagy Bangkokból is ­kevés kiemelkedő teljesítményt nyújtó internetes vállalkozás működik ma Csongrád megyében. Hogy ennek mi az oka 7 A szegedi Nexum Magyarország Kft. vezetője a régi magyar köz­mondást idézte: senki sem lehet próféta a saját hazájában. De va­lójában csak ez a magyarázata annak, hogy e területen (is) lema­radtunk itt, lenn, délen f Hiszen, ahogy a másik profi szegedi cég, a Factory Creative Studio Kft. vezetője mondta: ez a kommuniká­ciós csatorna éppen olyan, mint egy rozsdás tábla az út szélén, csak valamivel modernebb. Nálunk azonban úgy tűnik, sokan még csak smirglizik a táblát a festéshez. Franciaországban rejtőzködött a körözött H. József Rendőrkézen egy Top 10-es bűnöző Franciaországban fogták el azt az 55 éves férfit, aki ellen egy 2004-ben Szegeden történt bűncselekmény miatt nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Csongrád Megyei Bíróság. H. Józsefet átadták a magyar hatóságoknak, és tegnap letartóztatták. MUNKATÁRSUNKTÓL 2004. október 25-én este nyolc óra körül Szegeden megkéseltek egy 74 éves férfit. A valószínűsíthető tettest, az 55 éves, vagyon elleni és más bűncselekmények miatt már egyszer elítélt H. Józsefet életve­szélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsították. - H. József szabadlábon védekezhetett. Kihallgatásakor nem ismerte be, hogy ő követte el a bűncselekményt, de a gyanúsítás ellen nem élt panasszal - tájékoztatta lapunkat Szekeres Tibor alezredes, a Csong­rád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője, meg­bízott bűnügyi igazgató. A rendőrtiszt azt is elmondta, hogy a férfi egy idő után, az idézések ellenére, nem jelent meg, ezért 2005. áprilisában elfogató parancsot adtak ki ellene. Neve és fotója felkerült a legkereset­tebb Csongrád megyei bűnözők toplistájára is. A nyomozást H. távol­létében is lefolytatták, az ügyészség vádat emelt ellene, a megyei bíró­ságon pedig megkezdődött a büntetőper, ami jelenleg is tart. A rendőrségnek idén tavasszal olyan információk jutottak a tudomá­sára, amelyek szerint a körözött férfi Franciaországban rejtőzködik. A megyei bíróság idén március 26-án nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, az Interpol Magyar Nemzeti Iroda felvette a kapcsolatot a francia hatóságokkal. H. Józsefet július 9-én elfogták, hétfőn Ferihe­gyen átadták a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak. BODROGI BAU HVTTKIJZŐ, TXXVKZÓ, I fr É8 SZOf 4GÁTTATÓ1 Csongrád megye meghatározó, 15 éves építőipari múlttal, tradícióval rendelkező vállalkozása MŰSZAKI IGAZGATÓT keres. Feladat: • A teljes kivitelezői szervezet irányítása, ellenőrzése és koordinálása a projektfelelősökön és építésvezetőkön keresztül • Kapcsolattartás az építtetőkkel, alvállalkozókkal, cégvezetéssel Elvárások: Felsőfokú szakirányú végzettség Minimum 5 év kivitelezői, vezetői tapasztalat Alvállalkozói, hatósági kapcsolatok ismerete Angol- és németnyelv-tudás Bérezés: Nyereségarányos, nagy lehetőségekkel Fényképes, kézzel írott önéletrajzot bizonyítványmásolatokkal együtt 2007. augusztus 2-ig az alábbi postacímre várjuk: 6800 Hódmezővásárhely, Mátyás utca 38.

Next

/
Thumbnails
Contents