Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-14 / 163. szám

NAPI MELLÉKLETEK Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek SZERKESZTI: ÚJSZÁSZI ILONA, WERNER KRISZTINA 2007. JULIUS 14. WWW.DELMAGYAR.EIU PÉNZESÉK NEM ÉRTIK, LÁNYUKNAK MIÉRT KELLETT ÍGY BŰNHŐDNIE - MUKI TESTVÉRÉT ÉS JUCA MAMÁT MEGFENYEGETTÉK - áldozatokról és tettesekről Két nap múlva hirdetnek ítéletet az utóbbi évtizedek egyik legszörnyűbb magyarországi bűncselekményében indított büntetőperben. Hat nap híján egy éve volt, hogy Makótól nyolc kilométerre egy felismerhetetlenségig összeégett lány segítséget kért a hagymaföldön dolgozó emberektől. A 18 éves magyarcsanádi Pénzes Henriettának nem tudták megmenteni az életét, meghalt. A közvéleményt sokkoló bűntettnek egyetlen vádlottja van, a még most is csak 16 és fél éves makói fiú, Kurai András. A vád szerint megerőszakolta, benzinnel lelocsolta és felgyújtotta áldozatát. A lány szüleit és a fiú édesanyját arra kértük, beszéljenek az elmúlt egy évről. Döbbenetes, hogy van, amiben az áldozat és a vélhető tettes családtagjai is egyetértenek: szerintük más tettes is van! - Semmi nem utalt arra, hogy valami baj érheti Henikét - mondja magyarcsanádi házukban Pénzes Sándorné a tavaly július 19-i estére, lánya készülődésére, és a másnapi szörnyű tragédiára utalva. Az asszony a férje mellet ül, szorosan, közelebb már nem is ülhetne. Ebből me­ríthetnek erőt. Most is megpróbálnak uralkodni érzelmeiken, mint ahogy az elmúlt 12 hónapban mindig, de Pén­zesnének már az első mondata végén megremeg a hangja, Pénzes Sándor pedig előbb lehajtja, majd felemeli a fejét. Hosszú másodpercek telnek el, mire is­mét megszólalnak. Furcsa barátnő Minden pillanatra emlékeznek, Száz­szor, ezerszer „lejátszották" magukban. Amikor július 20-án reggel elmentek dol­gozni, Henrietta még nem érkezett haza Makóról, ahová előző este legjobb ba­rátnőjével, Tímeával indultak szórakozni. Pénzes Sándorné a házuktól nem messze egy boltban dolgozott és dolgozik jelenleg is. Tímea a reggeli órákban bement hozzá és megkérdezte tőle, mi van Henivel, itthon van-e. Az asszony nem értette és furcsállotta a kérdést, mondta is, hogy lenne itthon, hiszen a tízórás busszal jön. Nem sokkal később egy ismerős rendőr lépett be a boltba, kezében papírt szo­rongatott. - Azt mondta, miattam, hozzám jött. Kérdezgette, van-e lányom, hogy hívják, mennyi idős. Miután válaszoltam, meg­kért, szóljak a főnököknek, váltsanak le, mert be kell vinnie a rendőrségre. Hiába kértem, nem árulta el, hogy miért kér­dezősködik, mi történt Henivel, még azt sem, hogy ő követett-e el valamit vagy őt bántották. Csak azt ismételgette, „majd bent elmondják". - Már kint voltunk az utcán, amikor a rendőr azt mondta, velem együtt Tímeát is be kell vinnie. A nagymamájánál buk­kantunk rá, de nem akart velünk tartani, a rendőrnek kellett „meggyőznie", hogy nincs választása. Nem értettem a visel­kedését, később pláne nem. A Makói Rendőrkapitányságon leültet­ték őket. Telt-múlt az idő, de érdemben senki nem szólt hozzájuk. Az asszony nézegette az ajtókra erősített táblákat, mindegyiken azt olvasta: bűnügyi osztály. Ekkor felhívta a férjét... Csak órákkal később, hívták be őket egy irodába, ahol egy rendőrnő közölte velük: lányukat felgyújtották, testfelületének 80 százaléka megégett, ezekben a pillanatok­ban egy mentőhelikopter viszi Szegedről Budapestre. Kisvártatva azt is elmondták nekik, hogy Henriettát meg is erőszakol­ták. Később megtudták, az egész ország jó­val előbb értesült arról, hogy mi történt a lányukkal Makótól néhány kilométerre, a királyhegyesi úton, a rádió hírműsorai 11 órától már vezető hírként számoltak be a szörnyű bűncselekményről. Három hétig bizakodtak Nem sokkal később már a főváros felé tartottak, mentek a lányuk után... -A budapesti Szent István-kórház égési és plasztikai sebészetén többször meg­műtötték Henit. Három hétig bizakod­Pénzes Sándorné: Sokszor gondolok arra, hogy Henike milyen szörnyű kínokat élt át, mennyit szenvedett... fotó: segesvári csaba tunk, hogy felépül, mindennap annyi időt töltöttünk mellette, amennyit csak le­hetett, amennyit engedélyeztek. Annak ellenére nem adtuk fel a reményt, hogy egyszer újra kellett éleszteni. Erős volt, élni akart. Halála előtt egy nappal még arra kértek bennünket, hogy vigyünk be húslevest és teát. Hajnalban hívtak ben­nünket, hogy meghalt... - foglalja össze a lányuk három hétig tartó küzdelmét Pén­zes Sándor. Kínok kínjai A férfi és felesége szinte egyszerre mond­ja ki, hogy még csak el sem tudtak köszön­ni a lányuktól. Hangjukban mérhetetlen fájdalom hallatszik, szemükből könny­cseppek gördülnek le. Arról beszélnek, hogy az elmúlt egy évben egy pillanatra sem tudtak elszakadni attól, ami Henivel történt. Azzal kelnek, azzal fekszenek, vele, róla álmodnak. Olykor még az is megfor­dul a fejükben, ez inkább az anyáéban, hogy a lányuk egyszer betoppan. - Sokszor gondolok arra, hogy Henike milyen szörnyű kínokat élt át, mennyit szenvedett. Amikor főzéskor előttem van a forrásban lévő víz vagy a forró olajba bele­teszem a húst sülni, magam előtt látom az összeégett kis testét - sóhajt egy nagyot Pénzes Sándorné. Henrietta édesapja és édesanyja nem tudják, hogy mit véthetett a lányuk, mivel érdemelte ki, hogy ilyen borzalmas körül­mények között kellett meghalnia, hogy ha­lála után sem kapott megnyugvást, nem temethették el abba a temetőbe, amelyik­be akarták, és ráadásul csak a harmadik sírba helyezhették - reményeik szerint ­Kételyek Pénzes Sándorné arra a kérdésre, hogy milyen büntetéssel lenne elé­gedett azt válaszolja: a legsúlyosabbal, amit ki lehet szabni. Szerinte a Hen­rietta megölésével vádolt fiú egyedül képtelen volt végrehajtani azokat a bűncselekményeket, amiket a lánya ellen követtek el. Megérzéséből eredő meggyőződése szerint más tettes is van, azt kéri, találják meg. Férje, Hen­rietta édesapja az mondja, bár tudja, hogy nem lehet halálbüntetést kiszab­ni, de ő azzal lenne elégedett. örök nyugalomra. A temetés is kis híján meghiúsult, mivel a tervezett időpont előtt egy nappal derült ki, hogy hiányoznak az aláírások azokról a kórházban kapott papí­rokról, amelyek nélkül kétségessé vált, el­temethetik-e másnap a 18 éves Henriettát. Azt mondják, a környezetüktől, a család­tagoktól, barátoktól végig érezték a feléjük áradó együttérzést, a részvétet, munka­helyükön minden segítséget megkaptak. Hosszasan beszélnek arról, hogy tavaly július 20-a óta kerüli őket lányuk legjobb barátnője, Tímea. Nem értik, miért visel­kedik velük természetellenesen az a lány, aki tudja, elmondhatná, hogy milyen volt Heni, amikor nem otthon volt, hogy ők csak azt szeretnék tőle megtudni, miről beszélgettek azon az utolsó estén, és miről általában. Mivel Tímeától erre egy éve nem kaptak lehetőséget, és számos furcsaságot hallottak, bennük is furcsa gondolatok éb­redtek, de nem akarnak vádaskodni. OLÁH ZOLTÁN Rossz érzések „Bűnösnek bűnös, de nem úgy, ahogy beállítják" - mond­ja fiáról, a Pénzes Henrietta ellen elkövetett bűncse­lekmények miatt indított büntetőper egyetlen vádlottjáról, Kurai Andrásról édesanyja, akit sokan Jucaként ismernek. Muki édesanyja azt szeretné, ha fiát csak amiatt ítélnék el, amit elkövetett fotó: karnok csaba nősnek a fiamat. Miért nem vitték el, miért nem vizsgálták meg a kerékpárunkat, pedig ál­lítólag kerékpárral mentek a helyszínre; a tanúk, akikkel a lány beszélt azt mondták, is­meretlen cigány férfi tette vele azt, de Mukit ismerte, ha ő lett volna megmondta volna a ne­vét. Ja, és olyan ruhákat vittek el tőlünk, amiket nem is ő hor­dott. Mondjam még? Megfe­nyegettek tanúkat, nekünk el­mondták, hogy mit láttak, a bí­róságra már nem mentek el, mert félnek. - Igaz, hogy megfenyegették önt és a lányát, ha a fia kipa­kol pórul járnak? - Levélben is megfenyeget­tek, szóban meg azt üzenték, ha Muki mindent elmond, úgy járunk, mint Henrietta, a fejün­ket pedig felszúrják egy-egy karóra. - Tudja, hogy ki volt? - Igen. Nem árulhatom el, de ha csak a fiamat ítélik el, bosz­szút állok, akkor mindenki megtudja. - Hogy élték meg a múlt évet? - Rettenetes év van mögöt­tünk, belebetegedtem, infark­tusom volt, de nem akarok pa­naszkodni. - Hétfőn ítéletet hirdetnek, nincs más vádlott. Mire szá­mít? - Rossz érzéseim vannak. Ak­kor lennék nyugodt, ha a fia­mat csak amiatt ítélnék el, amit elkövetett, más miatt, más he­lyett ne kelljen bűnhődnie. Azt még hagy mondjam el, nagyon sajnálom a kislányt és a szüleit. Ilyen halált senki nem érdemel. De higgyék el nekem, nem a fi­am tette. - Milyen körülmények között tudta meg, hogy a fiának kö­ze lehet a Pénzes Henrietta elleni bűncselekményekhez? - Július 20-án dél körül há­rom nyomozó jött hozzánk, kérdezték, hol a fiam, tanúként akarják meghallgatni. Útköz­ben faggattam Mukit, hogy mi történt, miért akarják meghall­gatni, de ő sem volt beszédes, nem mondott semmit. Amikor megérkeztünk a rendőrségre, már ott volt S. Norbert. Vele volt az ügyvédje is. Vajon mi oka le­hetett azonnal ügyvédet hívni? - Később a 15 éves fia már nem tanú, hanem a szörnyű bűncselekmény egyetlen gya­núsítottjává vált. - Azt mondom, bűnösnek bűnös, de nem úgy, ahogy beál­lítják. Amivel vádolják azt nem követte el. Az ő bűnössége az, hogy miután látta, hogy a lányt felgyújtották, nem segített neki, nem hívta a mentőket és a rendőrséget. - A fia többször is megvál­toztatta a vallomását. Nem próbálta meggyőzni: mond­jon el mindent őszintén? - Dehogynem! Egyébként már az első nap megtette! Ugyanazt mondta, mint a bíró úrnak a tárgyaláson. Figyel­men kívül hagyják, hogy akkor még csak 15 éves volt, egy kis­fiú, aki, nem szégyellem ki­mondani, buta is. Tudja, én minden kihallgatásán ott vol­tam, mint ahogy a tárgyaláso­kon is. Hallottam a kérdéseket, a válaszokat, sok körülményt megismertem. Elhiheti nekem, ebben az ügyben nagyon sok furcsaság történt. A nyomozók már az elején kikiáltották bű-

Next

/
Thumbnails
Contents