Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-10 / 159. szám

A Balogh gyerekek: Noémi, Dávid és Ádám. Szüleik egyedi módon nevelik őket Fotó: DM/DV Valaki határozott elvek szerint neveli gyermekeit, mások ösz­töneikre, érzelmeikre hagyat­koznak, és olyan is akad, aki mindezt egyensúlyban tudja tartani. Az egykori, korszakos jelentőségűnek tartott szakér­tő, Pikler Emmi szerint fontos a tudatosság. Elveit még ma is sokan alkalmazzák. Pikler Emmi magyar gyerekorvos alternatív nevelési módszerei külföldön ma is népszerűek. Kí­váncsiak voltunk, Szegeden mi­lyen mértékben követik a dok­tornő tanításait. Nagycsaládos édesapát, bölcsődei szakembert kérdeztünk: ők hogyan nevel­nek? És persze előkerült a szoká­sos kérdés is: veri vagy nem veri? Tüdja, miért kapta - Híve vagyok a „porosz" neve­lési módszereknek. A büntetés­nél, akár egy fenékre verésről le­gyen szó, az a fontos, hogy a gye­rek tudja, miért kapja - véleke­dett Balogh László szegedi egye­temi oktató, aki három gyermek édesapja, és konkrét elképzelései vannak az öt és fél éves Dávid, a hároméves Adám és a másfél éves Noémi neveléséről. Nagy­családos édesapaként fontos, hogy összhangot teremtsen a gyerekek között, és segítse beil­leszkedésüket az óvodában. Mosolygott, amikor Pikler Em­mi elveit megismerte. - Mindig felvettük és megnyugtattuk a ki­csiket, ha sírtak. Kinek van szíve magukra hagyni őket olyankor? Másfél évesen már úgysem sze­retik, ha felkapkodják őket, ma­guktól leszoknak róla. Ezt a kis időt pedig mindenki kibírja. Per­sze a cumi sem tesz jót hosszú távon a fogaknak, de mégis az egyik legjobb módszer a baba megnyugtatására. Még mindig jobb, mintha helyette bevesz va­lami mást a szájába, ami esetleg sokkal károsabb - avatott be el­veibe a lelkes apuka. Pelenkacsere magyarázattal? Azt is elmondta, kislánya, Noémi csak bizonyos foglalatos­ságok közben cumizott, reggel mindig lerakta. Dávidot pedig nagyon könnyű volt leszoktatni a mindenki számára emlékeze­tes margarétacumiról: egyszerű­en elmagyarázta neki, hogy elvit­te a nagy sárga kukásautó... Kér­désünkre, hogy megbeszélte-e a bébikkel, mielőtt kicserélte a pe­lenkájukat, a következő választ kaptuk: - Nem tudom elképzel­ni, hogy amikor egy picit pelen­kázol, a másik kettő csöppség pe­dig csüng a nyakadon, sok időd lenne magyarázkodni egy pelen­kacseréhez. Ráadásul nem lehet tudni, mikor érkezik a következő „adag"! Kérdezősködésünk során ­mennyire ismerik a pikleri elve­ket - kiderült, Szegeden és a régióban található bölcsődék és - A gyermeket pár hónapos ko­rában még nem kell direkt mó­don tanítgatni, állandóan szóra­koztatni. Hagyni kell optimális feltételek közt szabadon mozog­ni. Szükségtelen állandóan ba­busgatni, gügyögni neki. Teret kell engedni számára, hogy saját tempójában fejlődjön. Fontos, hogy már egész pici korában partnernek tekintsük és min­dent megbeszéljünk vele. így az éntudat fejlődése hamarabb elin­dulhat - magyarázta Gyuriczáné Botka Emőke, a szegedi bölcső­dék módszertani vezetője, aki azt is fontosnak tartja, hogy a gyer­mek sokat legyen az édesanyjá­val, főleg az első három évben, ami a korai kötődés időszaka. Ez a korszak egy egész életre megha­tározhatja az anya-gyermek kap­csolatot. KANCSÁR TÍMEA PIKLER EMMI MAGYAR GYEREKORVOS 70 EVES GYERMEKNEVELESI ELVEI a néhmy hónapos;kisbaba is partnernek tekinthető, ráhangolódással lőhet velük kommunikálni, a babával meg keli beszélni, mikor mit csinálnak vele a gyerekeknek nincs szükségük állandó foglalkoztatásra, tanítgatásra, nem kötelező állandóan szórakoztami őket a gyermekkel sosem szabad olyat csinálni| vagy csináltatni, amit magától még nem tud hangsúlyozza a gyengéd átölelő mozdulatokat a szülő legfontosabb feladata, hogy minél pontosabban megismerje gyermeke ritmusát, ízlését, egyéniségét a gyermeknek legtöbbszőr szabad, akadálymentes mozgást kell biztosítani cumiellenes, de ha a baba már megszokta, akkor azt is tisztel||§§| keli tartani a síró kisbabat nem kell rógton felkapni és mindenáron megny^jjm, de közben ki keli derítem, mi is a baja DM-grafika KEDD, 2007. JULIUS 10. Az egy-két éves kocsik a legkelendőbbek Vásárhelyen Tévét is adnak hozzá, csak vigyék az autót Mindenki máskép csinálja - Gyereket nevelni sokféleképpen lehet Elvitte a cumit a kukásautó Egzotikus nászút a szegedi új házasok álma - Engedménnyel kedveskednek az irodák Leánykérés Ellaidhoón, mézeshetek Tahitin Nászútra életében egyszer uta­zik az ember - vagy többször; de ezek az utak mindenképpen kü­lönlegesek. Balla Ágnes meny­asszony szerint a különleges­séget az úti cél kiválasztásával is lehet fokozni. Az utazási iro­dák öt-tíz százalék engedmény­nyel kedveskednek a mézeshe­tekre indulóknak, az árak így is kétszázezer forintnál kezdőd­nek. Romantikus trópusi naplemen­te, vakítóan fehér korallhomok, lágy tengerparti szellő, árnyékot adó pálmafák és a morajló ten­ger. A nászutasok álma: mézes­hetek egy egzotikus országban. Egyszeri és különleges - Egy percig sem gondoltunk arra a vőlegényemmel, hogy bel­földön menjünk nászútra. Ez egyszeri és különleges alkalom, amit az úti cél kiválasztásával még különlegesebbé lehet tenni - halljuk Balla Ágnestől. A fiatal pár szeptemberben házasodik, a mézesheteket a Kanári-szigetek­re tervezik. - Ismerőseink már nyaraltak a szigeteken. Fotóikat látva döntöttünk úgy, ez lesz nászutunk célpontja. Fehér ho­mok, pálmafák, romantikus kör­nyezet. De nem csak lógatni akarjuk a lábunkat. Kirándu­lunk, túrázunk. Persze mindez nem lesz túl olcsó, de ilyen alkal­makkor az ember megengedi magának a luxust. Utalvánnyal, ajándékba Egyiptomba már százötvenezer forintért, a még egzotikusabbnak számító országokba, például Thaiföldre vagy a Maldív-szige­tekre kétszázezer forintért utaz­hatnak a nászutasok - halljuk Demeter Attilától, egy szegedi utazási iroda tulajdonosától. Megtudjuk: nincsenek olyan iro­dák, amelyek kifejezetten nász­utakra szakosodtak, de a legtöbb helyen öt-tíz százalék enged­ménnyel kedveskednek az ifjú pároknak. - Jobb esetben csak egyszer van ilyen alkalom az em­ber életében, ezért nagyon fon­tos, hogy minden a legjobban meg legyen szervezve. A párok ezért sem sajnálják a pénzt a mé­zeshetek helyszínének kiválasz­tásakor. Olyan is előfordul, hogy utalványon, ajándékba kapják az egzotikus utazást. Meglepetés a víz alatt Szendrei Gábor az ezredfordu­ló előtti utolsó napon kérte meg menyasszonya, Andrea kezét, El­laidhoo szigetén. Nem is akárho­gyan, hiszen a kérdést búvárko­dás közben tette fel, pontosab­ban mutogatta el kedvesének. ­Andit leültettem egy laposabb sziklára. Odaúsztam mellé, mel­lényem zsebéből kivettem a nej­lonzacskót. Leereszkedtem a ko­rallszirt tetejére, és elmutogat­tam, amit hasonló helyzetben Drasztikusan visszaesett a személygépkocsik iránti kereslet Ma­gyarországon az elmúlt évekhez képest. A forgalmazók a ked­vezményes hitelek után most már ajándék műszaki cikkekkel ösztönöznek vásárlásra. A vásárhelyi kereskedők tapasztalatai vegyesek, de általános tapasztalat, hogy most egy jó állapotban lévő egy-két éves személygépkocsi kelendőbb, mint az új. KI VOLT PIKLER EMMI? óvodák dolgozói közül sokan már 25-30 éve alkalmazzák eze­ket a módszereket. Nem kell mindig babusgatni NASZUTAS LAKOSZTÁLY SZEGEDEN A szegedi Forrás Szállóban külön lakosztállyal várják a nászutaso­kat. - A franciaágyas szobába pezsgőt, gyümölcskosarat, süte­ményt és üdvözlőlapot készítünk, így kedveskedünk a mézesheteket nálunk töltő pároknak - halljuk Makiári Lászlónétól, a szálloda igazgatójától. Az Arany János utcai Románcé panzióban a nászutas ajánlat három napra szól. A két­ágyas szoba ára 56 ezer 100 fo­rint. - Virággal és léggömbbel dí­szítjük a nászutas szobát. Reggel romantikus reggelit kap az ifjú pár, melyet kívánságra a szobában szolgálunk fel - halljuk Mena­chem Elezartól, a panzió vezető­jétől. - Emlékül nászutas okleve­let kapnak, ezenkívül kombinált belépőt a közeli fitneszterembe, és egy háromfogásos gyertyafé­nyes pezsgős vacsorát az utolsó este a panzió panorámateraszán. Hódmezővásárhely utcáin 12 ezer helyi személyautó fut, a régie­ket nem mostanában cserélik újakra Fotó: Tésik Attila A félig osztrák származású Pikler Emmi 1902-ben született, Bécsben szerezte gyermekorvosi diplomá­ját. Az 1930-as évektől Magyaror­szágon magánorvosként dolgozott. 1940-ben jelent meg első könyve - Mit tud már a baba? -, melyben hasznos babaápolási tanácsokkal látja el a szülőket, és kifejti, hogy a csecsemőt hagyni kell békében fejlődni. A sikeres doktornő 1946-ban megalapította a budai Lóczy Lajos úti csecsemőotthont, ahol szabad kezet kapott módsze­reinek alkalmazására. Halála után Pikler-intézetnek nevezték el az intézetet, amely évtizedekig min­taotthonnak számított. kérdezni szoktak - emlékezik vissza Gábor, aki elárulja, hét év jegyesség után házasodnak össze Andreával. A pár a nászú tat sem tervezi kevésbé egzotikus helyre, hiszen a mézédes napokat Tahi­tin töltik. BOBKÓANNA Balla Ágnes és Zsarnóczki Zsolt a Kanári-szigetekre tervezi nász­útját Fotó: Segesvári Csaba Ez év elején a magyar autópiac 15 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. Ha­zánkban 2007 februárjában 12 ezer 529 autó kelt el, míg ez ta­valy majdnem 14 ezer 800 volt. Az új autók vásárlásának vissza­esését a kereskedők országos szinten különféle akciókkal pró­bálják meg csökkenteni. Beszámított járgányok Ezen a téren klasszikus fogás­nak számít a használt gépjármű­vek beszámítása, a bankok által biztosított kedvezményes hitel, az alacsony havi törlesztési rész­let, a teljes körű garancia és fan­tasztikus extrák nyújtása. De nem ritka például az új autó mel­lé televízió vagy más hasonló ér­tékű műszaki cikk ajándékozása sem. Ezek mellett pedig szinte folyamatosan nyílt hétvégékkel és tesztvezetésekkel várják az estleges vásárlókat. Hódmezővásárhelyen jelenleg több mint 17 ezer gépjármű van, ebből 12 ezernél is több a sze­mélygépkocsi, amelyek között még mindig sok a régi, korszerűt­len. A városban több márkasza­lon és használtautó-kereskedés is működik, ezek többsége a Szántó Kovács János utcán található. ta el Diószegi Gyula, az egyik szalon tulajdonosa. Ebből körül­belül 600 darab új volt. A szá­mok nem annyira rosszak, de en­nél sokkal jobb is lehetne a hely­zet. Az üzletben a bankok által felkínált hitelkonstrukciók igénybevételéről változóak a ta­pasztalatok. Elmondásuk sze­rint sok ember inkább évekig gyűjtöget az új autóra, hogy ne kelljen efféle szolgáltatást igénybe vennie. - A használt kocsik piacán fő­ként a minőségi autókra van ke­reslet - mondta el Török László, az egyik öt hónappal ezelőtt nyílt, ilyen profilú kereskedés ügyvezető tulajdonosa. - Mi tel­jesen elégedettek vagyunk az ál­talunk értékesített autók számá­val. A vevők fele helyi A kereskedés vevőinek 50 szá­zalékát a vásárhelyiek, míg a má­sik felét a környékbeli települé­sekről érkezők teszik ki, de volt már budapesti vásárlójuk is. Tö­rök László hozzátette, az új au­tók piacán értékvesztés figyelhe­tő meg. Sokan inkább egy jó álla­potban lévő, egy-két éves sze­mélygépkocsit vásárolnak - fele­annyiért, mint amennyit egy még nem használt kocsiért ki kellene fizetniük. D. SZ. CS. Kétharmad új - Az elmúlt esztendőben közel 900 autót értékesítettünk - árul-

Next

/
Thumbnails
Contents