Délmagyarország, 2007. július (97. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-10 / 159. szám
6 •MEGYEI TŰKOR* KEDD, 2007. JULIUS 10. Több ezren énekeltek Mórahalmon az Eddával Pataky elhagyta a várost Pataky Attila és lelkes mórahalmi közönsége Fotók: Segesvári Csaba Megtelt vasárnap este a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényház udvara: a tíznapos Homokháti Sokadalom záró rendezvényét, az Edda-koncertet ezrek tapsolták végig, ki szolidan, lábát rázva, ki televarrt karral tombolva. Akadt, akinek az Irigy Hónaljmirigy hiányzott, néhányan pedig csak a kocsmát keresték. A színpadon már peregnek az Edda feliratú dobok fél nyolckor, zajlik a hangpróba - az Aranyszöm Rendezvényház udvarán felállított sátorban még az Aranyeső szól. - Csak a mulatós zene érdekel, Pataky-számot csak az Irigy Hónaljmirigytől hallgatok - jelzi finoman Kertész Attila, hogy az elkövetkező másfél órát inkább söre és munkatársai körében tölti majd. Véleménye azonban úgy látszik, kisebbségi: a tíznapos IV. Homokháti Sokadalom vasárnapi záró rendezvényére, az Edda-koncertre rengetegen kíváncsiak. - Momentán aggódom - jelzi Nógrádi Zoltán, hogy egy polgármester ilyenkor sem lazíthat, majd indokol is: - Volt már nekünk Csipánk és Endink is - utal a két évvel ezelőtti balhéra, mikor a Hooligans csak másfél órás késéssel állt színpadra. Ezúttal csupán 15 EZREN A SOKAOALMQN Nógrádi Zoltán elmondta: mintegy 15 ezren fordultak meg a tíznapos Homokháti Sokadalmon, amelyet hat és félmillió forintból rendezett meg a város és szponzorai. Minden korosztály találhatott számára kedves programot: a város köszöntötte 80 éves polgárait és díjazta virágos portáit, játszóházat, nemzetközi néptáncfesztivált, színielőadásokat szervezett. Pécsről, Székesfehérvárról, Miskolc, Budapestről is jöttek a vendégek - a fürdőben például vasárnap négyezren szórakoztak. - Nem véletlen, hogy Mórahalom a megyében a második legtöbb szálláshelyet értékesítő város, augusztus végéig foglaltak vagyunk - mondta a polgármester. HARMINC EVE EDDA Az 1974-ben alakult Edda Művek nevében állított emléket annak, hogy Miskolcon, az „acélvárosban" kezdődött karrierje. Az eltelt 33 év alatt Magyarország legsikeresebb rockcsapatává vált Edda 29 lemezt készített, 27 bearanyozódott, négy a platina-, kettő pedig a gyémántstátust is elérte. Európában mintegy ötmillió Edda-album fogyott el. Pataky és felesége. Ilyen ihletett pillanatokban születhetett az Érzés vagy az Éjjel érkezem egy petárda pukkanása okoz némi riadalmat a sátorban, de emiatt senki sem menekül: magunk is itt kóstoljuk az eperfahordóban tárolt almapálinkát. - Azért kell kettőt inni, hogy egymást marják, ne a gyomrot - halljuk a jó tanácsot, s úgy látjuk, ezt sokan meg is fogadják. - A kocsma felé menjünk, az a biztos - biztatják egymást mögöttem a fiatalemberek. Majd versenyt hirdetnek: egy kézbe vajon hány üveg sör és feles Unicum fér? Sajnos az utóbbi kilöttyen. Amint az 56 éves Pataky Attila hangja felcsendül, taps kezdődik: őrület az Aranyszöm amúgy békés udvarán. - Gyertek, innen lehet látni is! - biztatja családját egy férfi. Ha lenne csillár a sátorban, arról is lógnának. Nem véletlen, a kemény mag már fél nyolckor beült a színpad mellé. Zúzos a zene, a legnagyobb slágereket halljuk és Pataky sem spórol az energiával. Az első két sorban tombolnak, tapsolnak, mögöttük inkább kamerás mobil, nézelődés a program. Tele a rendezvényház udvara, karonülőktől a tisztes korúakig mindenki itt van: konszolidált szülők, strandpapucsos lazák, napszemcsis diszkósok, szolid rockerek, agyonvarrt Edda-sálasok. Kiderül, a környező településekről is sokan érkeztek, Pintér Róbert például Domaszékről, Babarczi Róbert Ásotthalomról rándult át. Még „Szabadka" feliratú zászlót is látunk. Eközben megkerüljük a rendezvényházat, s a nyugalom szigetén találjuk magunkat: a Kárász utcáról ismert indiánok fújják sípjukat, énekelnek. Előttük állatkoponya, aganccsal. Még „Hey ho, na iyo"-rigmusuk cseng fülünkbe, mikor visszatérünk az „Egyszer egy szép napon, tudom, hogy elhagyom a várost" refrénre. A mórahalmiak éneklik ugyan, ám láthatóan nem gondolják komolyan: eszükben sincs elmenni innen. R. TÓTH GÁBOR Szeged, Vásárhelyi P. u. 3-5. Tel.: (62) 478-290 www.fnz-diszkont.hu ÉLELMISZER ÉS VEGYI ÁRU Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 6.30-18.00, szombaton: 6.30-13.00 óráig fnx@vnet.hu DISZKONTÁRUHÁZ AKÜIÓ! Július 10-től július 23-ig, illetve a készlet erejéig érvényes Mennyiség Termék neve Fogyasztói ár Egységár 400 g Pacalpörkölt (Hámé) 294 Ft 735 Ft/kg 670 g Káposztával töltött almapaprika (Tartós Kft.) 199 Ft 297 Ft/kg 680 g Csemegeuborka (Medo) 144 Ft 212 Ft/kg 400 g Lencsefőzelék kolbásszal (Glóbus) 295 Ft 738 Ft/kg 400 g Zöldborsófőzelék pörkölttel (Glóbus) 289 Ft 723 Ft/kg 810 g Vecsési káposzta 198 Ft 244 Ft/kg 150 g Speciális pástétom (Csóka) 169 Ft 1127 Ft/kg 200 g Sertésmájkrém (Kiskun Konzerv) 81 Ft 405 Ft/kg 250 ml Palmolive tusfürdő (többfajta) 296 Ft 1184 Ft/l 2 1 Kun-aqua ásványvíz 59 Ft 30 Ft/l TÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁRA TOVÁBBI KEDVEZMÉNY ADHATÓ. A kártya az üzletben igényelhető. Lakossági törzsvásárlói kártyára -4% TICKET RESTAURANT, Kereskedői törzsvásárlói kártyára -8% CHÉQUE DÉJEUNER, SODEXHO ÉTKEZÉSI UTALVÁNYOKAT IS ELFOGADJUK workania Munkát keres? Regisztráljon honlapunkon és csatolja önéletrajzát, hogy a munkaadó Önre találjon! www.workania.hu A Délmagyarország és a Délvilág partnere. Benkó szerint is jó lesz a Makói Muzsika Szépen fogynak a jegyek a Makói Muzsika című nyári szabadtéri zenei programra, amely július 29-én kezdődik. Előfizetőink az ügyfélszolgálati irodákban száz forintos kedvezménnyel válthatnak belépőt az előadásokra. A már megszokott igényességgel, hang- és fénytechnikával, illetve háromezer férőhelyes nézőtérrel várja szerte a megyéből a zenerajongókat szabadtéri színpadához a Hagymaház, ahol július 29. és augusztus 6. között rendezik meg a Makói Muzsika című zenei fesztivált. A nyitó koncertre július 29-én, vasárnap este nyolctól kerül sor: az ötvenéves Benkó Dixieland Band ad koncertet. A közel másfél órás műsort sztorikkal színesítik - árulta el lapunknak a várható programról a zenekar vezetője, Benkó Sándor. Jó buli lesz mondta. A komolyabb műfaj kedvelői augusztus elsején operagálát láthatnak olyan művészek közreműködésével, mint Tokody Ilona, Vajda Júlia, Cseh Antal és Muskát András. A fesztivál záróeseménye a Jekyll & Hyde című musical-thriller előadása lesz a Musical Színház társulatától. SZ. I. M. A testvérek nem szoktak egymás bőrébe bújni Helga és Edina - a kitűnő ikerpár Első osztály óta minden év végén mosolygós ötösök díszítik a szőregi ikerpár bizonyítványait. Szabó Helga és Szabó Edina a Kossuth Lajos Általános Iskola negyedik osztályosaiként fejezték be a tanévet. A nővéreken mindössze egyetlen különbséget fedeztünk fel. Lapunk Szín-5-ös játékának szőregi ikerpárja, Szabó Helga és Szabó Edina kétpetéjűek, mégis megszólalásig - sőt még utána is - hasonlítanak egymásra. ízlésük teljesen megegyezik, ugyanazokat a fagyikat, színeket, állatokat szeretik. Kérdésünkre elmondták: ikres csínytevéseket mi személycserés felelésre gondoltunk - soha nem követnének el, annak ellenére, hogy tanító nénijük is sokszor összekeveri őket. Ilyenkor biztos, ami biztos, Helgaedinának nevezi a felszólított kislányt. Egy ideje külön padban ülnek, így nincs félreértés, és még csintalan fiú padtársaiknak is jó példát mutatnak. Ottjártunkkor a pólójuk színéről tudtuk megkülönböztetni őket. A nővérek ugyanazokat a tantárgyakat szeretik a legjobban: olvasás és rajz. Bár a Két Lottit már olvasták, mégsem ez a kedvenc regényük. Jobban kedvelik az állatos történeteket. Edina a városi olvasásversenyen tizenkettedik, Helga pedig harmadik helyezést ért el. Kedvenc rajztémáik is az állatok. Edina legszívesebben oroszlánt és jegesmedvét, Helga pedig tigrist fest. Közös szobájukat is állatkákkal osztják meg: két karmos békával, és halakkal, amiket ők gondoznak. Hobbijuk is ugyanaz: a vidám kislányok - mazsorettek. Nemrég értek haza a Balatonról: szüleikkel és húszéves nővérükkel nyaraltak, aki egyébként szintén csak ötösöket kapott minden iskolájában. A balatoni úttal még nem ért véget a nyaralás a lányok számára, hiszen hamarosan karcagi nagymamájukat is meglátogatják. A beszélgetés végén elárulták: az egyetlen különbség kettejük között, hogy Edina két centivel magasabb. B.B.A. Szabó Helga (jobbról) és Szabó Edina kedvenc tantárgya az olvasás Fotó: Frank Yvette A fotó ilkisatrácíó. CO,'kióo<sátás: 165-16H g/knt, átlagos fogasak: 6.5-6.1 t/100 tan. A ftttüotetott ir ajánlott foglalatéi ár. Aa ajánlat 2007. jólini 9-15-ig, aktot a késákt erejéig énrényes. Konkrét ajánlatért és továóbi résaktifréit. kérjük, fontoljon márkakereskedésónkhöi. A ütévrokt Sonthtast Európa Kft. és nráfiQltetoskedésiink fenntartja a jogot aa ajánlat mórlosftátira és megsaüirtétésére. A nyomdai Okikért fektösséget ntm váfjahtek. A kitüntetett ajánlott fogvasatói ár áa 6 ájtós 5.2 Ditoct modelfré vooatkoaik.