Délmagyarország, 2007. június (97. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-16 / 139. szám
SZOMBAT, 2007. JUNIUS 16. -MEGYEI TÜKÖRRövidítések Vízóra-leolvasás lesz az M. Kálmán utca ennyi meg ennyi szám alatt, ekkor meg ekkor olvasható a kézzel írott utcai értesítő szövege egy kapuban. Töröm a fejem, hol lehet ez az M. Kálmán utca. Ismerősnek tűnik, de valahogy mégis ismeretlen. Minek a rövidítése az az M. 1 Megyek az utcán, ás gondolkozom. Aztán utcanévtáblához érkezem, s látom kiírva: Mikszáth Kálmán utca. Hát persze! Ez az a bizonyos M. Kálmán utca! Csak épp oly szokatlan ez a fajta rövidítése ennek a névnek, hogy hirtelenjében rá sem ismerek. Rövidítve eddig csak így láttam: Mikszáth K. utca. Van különbség M. Kálmán és Mikszáth K. között! M. Kálmán mindennapi ember, legföljebb közúti karambol vétlen sérültje lehet - Mikszáth K. pedig író. Egy név rövidíthető így is, meg úgy is - nem mindegy, hogyan. F. CS. Oláh Dezső a hetvenötezredik Ünnepségen adták át Budapesten a hetvenötezredik Széchenyi-kártyát, s egyben köszöntötték a százezredik igénylőt is. A vállalkozók körében rendkívül népszerű hitelkonstrukciót a közelmúltban vette igénybe Oláh Dezső egyéni vállalkozó, a szegedi Kiskórössy halászcsárda tulajdonosa is - hetvenötezredikként. A ünnepségen Széchenyi-emlékkártyával köszöntötte őt Káka János gazdasági miniszteri; Demján Sándor a VOSZ elnöke és fíarragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A legaktívabb megyei parlamenti képviselők: Újhelyi István, Sándor Klára, Lázár János „Elnök asszony, köszönöm a szót!" Gyurcsány Ferenc tavaly május óta tízszer annyit beszélt a parlamentben, mint legnagyobb riválisa, Orbán Viktor. Csongrád megyéből az államtitkárként dolgozó, szegcdi Újhelyi István bizonyult a legaktívabb, Nagy Sándor kisteleki polgármester pedig a legpasszívabb parlamenti képviselőnek. A parlament tavaly májusi alakuló ülése óta a 386 képviselőből 361 már legalább egyszer felszólalt az országgyűlésben. A beszédek hosszát tekintve Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezeti a listát, több mint tizenöt és fél órával, őt követi tizenhárom órás teljesítményével a szocialista munkaügyi államtitkár, Csizmár Gábor, harmadik helyen pedig az MDF frakcióvezetője, Herényi Károly áll, aki közel tizenkét órát szónokolt tavaly május tizenhatodika, az Országgyűlés megalakulása óta a T. Házban. A Fidesz elnöke, Orbán Viktor eddig kilencszer beszélt összesen 1 óra 46 percben. A negatív csúcsot Varga Zoltán tartja 14 másodperccel. A Békés megyei MSZP-s politikus, az európai ügyek bizottságának tagja 2006. október 30-án megköszönte az ülésvezető elnöknek, hogy szót kapott, majd bejelentette: a bizottság megtárgyalta a határozati javaslatot, amit elfogadásra javasol a Tisztelt Háznak. Noha teljesítményét megtapsolták párttársai a parlamenti jegyzőkönyv szerint. Varga Zoltán azóta sem szólalt fel az országgyűlésben. A tizennégy Csongrád megyei parlamenti képviselő közül a szegedi Újhelyi István beszélt a legtöbbször (ötvennégyszer) és a legtöbbet (2 óra 54 perc 41 másodperc). Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a szocialista politikus hivatalból, vagyis önkormányzati és területfejlesztési államtitkárként szónokolt. Újhelyi az előző ciklusban, négy év alatt összesen tizennyolcszor Parlamenti csend, élet Fotó: MTI/Kovács Attila emelkedett szólásra, s mintegy másfél órát beszélt a plénum előtt. A megye képviselői közül az újonc fideszes Nagy Sándor beszélt a legkevesebbszer (egyszer) és a legkevesebbet (2 perc 20 másodperc) az elmúlt bö egy esztendőben a T. Házban. A jég idén május 29-én tört meg, amikor Kistelek polgármestere Mint a mesében címmel a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkárához interpellált az energiatakarékossági programmal kapcsolatban. A szintén újonc Sándor Klára tizenegyszer szólt hozzá a vitához - közel két órában. Az SZDSZ szegedi oktatáspolitikusa négyszer volt pártja vezérszónoka. Teljesítményével olyan öreg rókákat előzött meg, mint az MSZP-s Kozma József (45 perc), a fideszes Nógrádi Zoltán (1 óra 5 perc), a szocialista Géczi József (1 óra 9 perc) vagy a fideszes Lázár fános (1 óra 37 perc). Vásárhely polgármestere, a parlament honvédelmi bizottságának elnöke, Lázár János huszonhét alkalommal szólalt fel a T. Házban, s negyvennégy önálló és huszonkét, misokkal együtt jegyzett indítványt nyújtott be május óta. Lázár nagyon aktív ebben a ciklusban. Az előzőben összesen hétszer szólt hozzá a vitához, mintegy húsz percben. Botka László szegedi szocialista polgármester a mostani ciklusban nyolcszor beszélt 21 percben, két önálló és három nem önálló javaslata volt tavaly május óta. SzeTAPS ES DERULTSEG Sándor Klára tavaly főnökének, az akkor még frakcióvezető Kuncze Gábornak is beszólt, ami kor a felsőoktatási törvény módosításáról szónokolt. Részlet a parlamenti jegyzőkönyvből: .Az utóbbi 16 év alatt négy-ötszörösére nőtt a hallgatók létszáma a felsőoktatásban. (Kuncze Gábor az ellenzéki oldalon ülőkkel beszélget.) Az egyetemek, a felsőoktatási intézmények. a karok és a szakok száma prolíferálódott. túlképzés van. tudjuk, hogy nagy a diplomás munkanélküliség. Egyébként azokat, akik most diplomás munkanélküliek... Én azt kérem a frakcióvezető úrtól, hogy most ne beszélgessen az ellenzéki képviselő urakkal, mert nekik mondom azt. amit mondok (Taps és derültség az ellenzéki padsorokban.), akkor is, ha tudom, hogy provokálták, és nem ö kezdte." ged első embere az előző ciklusban 19-szer beszélt a T. Házban, több mint egy órát. Az országgyűlési képviselők június 25-ével mennek nyári szünetre, ami rendkívüli, hiszen a tavaszi ülésszakot már korábban le szokták zárni. Ennek az az oka, hogy a kormány több előterjesztést is benyújtott, amiről még az őszi ülésszakot megelőzően dönteniük kell a képviselőknek. SZ. c. sz. HERENYI, HAVRACSICS. LENDVAI Ebben a ciklusban eddig Herényi Károly a legaktívabb frakcióvezető. Az MDF-es politikus 11 óra 45 percet beszélt tavaly május óta a parlamentben. Dobogós lett a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője, Navracsics Tibor 2 óra 39 perces, valamint a szocialista frakcióvezető, Lendvai Ildikó 2 óra 29 perces teljesítményével. Eörsi Mátyás, aki csak április 14-e óta vezeti az SZDSZ-frakciót másfél órát szónokolt eddig a l Házban. www.SZEGEDISZABADTERI.hu ALDI I i 1 r tájékoztató l ^ DTLMAGYARORSZAG iJM Mobile-•• EXTT A piacon meghatározó szerepet betöltő, nemzetközi kereskedelmi vállalatunk világszerte több mint 3000 kereskedelmi egységgel rendelkezik. A vállalatcsoporthoz tartozó kereskedelmi társaságok Ausztriában, Nyugat-és Dél-Németországban, Szlovéniában, Svájcban, az USA-ban. Ausztráliában. Angliában, valamint Írországban működnek. Vállalatunk sikerét kiváló és jól képzett munkatársak alakítják. Magyarországi piacra lépésünk sikeres megvalósításához keresünk ÜZLETVEZETŐT Az ideális jelölt: • lezárt - akár nem kereskedelmi - legalább középfokú szakirányú végzettséggel rendelkezik: • felelősségteljes és átlagon felül elkötelezett; • szívesen dolgozik emberekkel; • vezetői képességekkel rendelkezik és képes motiválni munkatársait; • jó kommunikációs képességű; • kész vállalni a több hónapig tartó, ausztriai képzést. Feladatai • árurendelés és áruprezentáció, • a munkaerő beosztásának tervezése, a beosztottak irányítása és motiválása. • kasszák leszámolása, • árufeltöltés. • adminisztrációs feladatok. Amit kínálunk: • átfogó, magyar nyelvű betanulási program, • változatos és érdekes munkakör, • kezdettől fogva átlagon felüli fizetés, • a külföldi tartózkodás költségeinek átvállalása. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, pályázati anyagát kézzel írt önéletrajzzal, fényképpel és a végzettséget igazoló okmányokkal 14 napon belül várjuk az alábbi címre: www alrii hunqary hu „Szívesen dolgozom csapatban és személyesen is elkötelezett vagyok vevőink iránt." ALDI Magyarország 2040 Budaörs, s/abadság út 117 B épület 5. emelet