Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-28 / 99. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD" SZOMBAT, 2007. ÁPRILIS 28. Bíróságon a tűzijáték alatti vihar károsultjai Összeomlott az üzem egy része - Milliárdos kár Leégett a körmendi sajtgyár A gyárépület egésze lángba borult fotó: MTI/Kálmándy Ferenc Megkezdődött az öt halálos áldozattal és több mint 300 sérülttel járó tavaly augusztus 20-i budapesti tűzijáték közben kitört vihar 32 károsultjának pere a Fővárosi Bíróságon tegnap. Az ügyben hosszú és bonyolult eljárásra lehet számítani, a végső döntés akár több évig is elhúzódhat. BUDAPEST (MTI) A rendezvényt szervező Nexus Kft. és alvállalkozója, továbbá a katasztrófavédelem, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) és a BRFK ellen indított eljárásban a bíróság előbb a kártérítés jogalapjáról dönt, és ha azt jogerősen megítéli a felpereseknek, abban az esetben újabb eljárás kezdődik a kártérítés összegszerűségéről. A felperesek ügyvédje elmondta: jelenleg 6,2 millió forintos kártérítést jelöltek meg keresetükben, de ha a bíróság jogosnak találja igényüket, akkor összesen mintegy 100 millió forintot követelnek majd az alperesektől. A felperesek részben az ombudsmanok tavaly őszi álláspontjára támaszkodva úgy vélik, hogy súlyos mulasztások történtek az augusztusi budapesti tűzijáték előkészítése és lebonyolítása után. A megbízó MeH rendezővel kötött szerződése hiányos volt, az illetékes hatóságok nem rendelkeztek megfelelő tervekkel katasztrófa esetére, és legfőbbképpen nem észlelték, illetve nem értékelték megfelelően a meteorológiai riasztást. A katasztrófavédelemnél csak órákkal a tragédia után vették észre a meteorológiai szolgálat viharjelzését, a BRFK-nál pedig, ahol egyedül fogták a riasztást a katasztrófa előtt, nem intézkedtek a kiürítésről. Tavaly ősszel Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa hivatalból indított vizsgálata eredményeként azt állapította meg, hogy a rendezvény megrendelőjeként a MeH az első számú felelős az augusztus 20-án történtekért. Az alperesek a tegnapi tárgyaláson a kereset elutasítását kérték. Többük is kifogásolta, hogy a kereset tárgyalásra alkalmatlan, hiszen nem konkretizálja az egyes alperesek vonatkozásában a felelősséget. A rendező és az alvállalkozó ügyvédje többek között arra is rámutatott, hogy az időjárási katasztrófa nem tartozik hatáskörébe, bár ennek ellenére minden tőlük telhetőt megtettek. A katasztrófavédelem jogi képviselője elmondta, hogy a BRFK már elutasított egy, az ügyben tett feljelentést azért, mert a katasztrófavédelem tevékenysége és a bekövetkezett tragédia között nincs ok-okozati összefüggés. A BRFK jogi képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a tűzijáték előtt nem sokkal érkezett viharjelzést nem lehetett közveszélyként értékelni, volt biztonsági terv, a mintegy 1,5 millió néző helyszínről való eltávolítása pedig 2-2,5 órába is beletelt volna. A felperesek ügyvédje soron kívüli tárgyalást kér a Fővárosi Bíróság elnökétől. A következő tárgyaláson, várhatóan június elején tanúk meghallgatásával folytatódik a tavaly augusztusi budapesti tűzijáték közben kitört vihar áldozatainak és sérültjeinek kártérítési pere. Összeomlott a tegnap délután kigyulladt körmendi sajtgyár épületének egy része. A tűzoltást a legmagasabb, ötös fokozatra emelték, személyi sérülésről nincs információ - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel. A katasztrófaturisták már megjelentek a környéken. A kár máris milliárdos nagyságrendűre becsülhető, mivel a 4000 négyzetméteres gyár és a raktár, teljes készletével gyakorlatilag megsemmisült. BUDAPEST (MTI) Dobson Tibor elmondta: a tüzet feltehetően egy kazánrobbanás okozta. A négyezer négyzetméternyi, egyszintes, könnyűszerkezetű gyártóépület teljes egészében égett tegnap délután, az épületbe a tűzoltók sokáig nem tudtak behatolni. A tűz oltására először 11 gépjárművet vezényeltek ki, később még négy autó érkezett a helyszínre, így csaknem 70 tűzoltó és egy vegyi felderítő csoport küzdött a lángokkal. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója azt látta, hogy a füstoszlop Szombathelyről is látszik. A rendőrség a 8-as és 86-os számú főutak körforgalmú találkozásánál elterelte a forgalmat. A katasztrófaturisták is megjelentek a környéken, a helyszínen egyre több ember állt meg az út mellett autójával, az emberek néhány méterre a tűztől, a veszélyekkel mit sem törődve fényképezték a lángokkal küzdő tűzoltókat. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hangsúlyozta: a lakosság nincs veszélyben, kitelepítésre nincs szükség. Az eddigi információk szerint a balesetnek nincs sérültje - fűzte hozzá. A tűz oltását nehezítette, hogy a gyár épületének oldalában két tartály volt elhelyezve. Az egyikben két tonna szén-dioxid, a másikban 1500 köbméter nitrogén van, amit a gyártási folyamatban használtak. A tűzoltók a tartályokat több vízsugárral hűtötték. Munkájukat veszélyeztette, hogy a közelben egy benzinkút és egy nagyáruház is található. Lezuhant egy orosz katonai helikopter tegnap Csecsenföldön, és a fedélzetén lévő mind a 18 katona életét vesztette. A szerencsétlenség okáról ellentmondó hírek érkeztek. A Mi-8 típusú helikopter Csecsenföld déli része felé tartott a felkelők elleni hadművelet keretében - mondta a rendkívüli helyzetek minisztériumának egyik helyi illetékese. Az illető azt is hozzátette: bizonyos jelek arra utalnak, hogy a helikoptert lelőtték, de a minisztérium egy másik tisztségviselője később balesetnek nevezte a történteket azzal, hogy a helikopter rotorja leszállás közben beleütközött valamibe. VALUTAVALTO Vételi Eladási fonás Oit Főszerkesztő: SZETEY ANDRAS • Főszerkesztő-helyettes: ŐRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők; HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA Ifotó) SULYOK ERZSÉBET (hír és információi, SULI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRAS ICsongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélrím: 6740 Szeged, PL: 153 Telefon: 62/567-888 Titkárság- 62/567-800 Fax- 62/567-881 Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: ww.delmagyar.hu • E-maU: szerkesztosegíídelmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u 9-13 Tel 62/213-391 hirdetésfelvétel és előfizetés Tel /fax' 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481 -010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA Kiadói titkárság- tel • 62/567-870 . Hirdetési igazgató: KONKOLY BELA. tel.: 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67 Ttlefon- 62/466-847 • Marketingvezető- NÉMETH ILDIKÓ Tel 62/567-872, fax: 62/567-884.Tenesztési vezető: KOT1 ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864, Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft (Délmagyarországl, 1495 Ft (Délvilági • Árus terjesztés- Délhír Rt és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN Opel Astra most csak 15 napig 15 db autó, vagy a készlet erejéig 3 299 000 Ft-tói. Készüljön velünk együtt a nyárra és a vakációra hogy kényelmesen pihenjen, mert nálunk forró árakkal és csábító ajánlatokkal várják Önt. Opel Astra klímával, CD-s rádióval, ködlámpával (ABS és 4 légzsá'k felszerelve) vonzó árakon. Mert ha Opel, akkor Alfa Autóház. Az akció április 28-tól május 12-ig tort. A képen látható autók illusztrációk. Átlogfogyosztás 4,8-9.8 1/100 km, COz-kibocsójtós 130-242 g/km. Egy ember meghalt a tallinni zavargásokban TALLINN (MTI) Egy halottja és 43 sebesültje volt a tallinni zavargásoknak, amelyek az észt főváros második világháborús szovjet hősi emlékművének áttelepítése kapcsán robbantak ki - jelentette be tegnap az észt állami televízióban Tallinn rendőrfőnöke. Raivo Kuut szerint az áldozat kórházba szállítása után halt meg, további részleteket nem közölt. Az összecsapásokban több mint 300 személyt vettek őrizetbe. Ezek voltak a legsúlyosabb erőszakos cselekmények az országban Észtország függetlenségének 1991 -es kikiáltása óta. Közben a Baltic News Service arról adott hírt, hogy befejeződött az emlékmű kitelepítése Tallinn központjából, és azt titkos helyre szállították. Az észt hatóságok által kiadott közlemény hangsúlyozta: a kormány célja megakadályozni a további rendbontásokat, „amelyek komoly veszélyt jelentenek a polgárok jólétére és javaira." Az áthelyezés célja a helyi szervek szerint az emlékmű alatti terület átkutatása a háború alatt meghalt katonák maradványai után. A tervet Moszkva és az észtországi orosz kisebbség egyaránt támadta. Oroszország az emlékművet mindazok előtti tisztelgésnek tekinti, akik részt vettek a második világháborúban a fasizmus legyőzésében, sok észt viszont az 50 évi szovjet megszállás fájdalmas emlékét látja benne. Hollandia megnyitja munkaerőpiacát HÁGA (MTI) Teljesen megnyitja munkaerőpiacát Hollandia május elsejétől az Európai Unióhoz három éve csatlakozott tagállamok, köztük Magyarország előtt, miután a holland parlament támogatta Piet Hein Donner szociális és foglalkoztatási miniszter erről szóló javaslatát. A határozat értelmében gyakorlatilag megszűnnek az új tagállamok munkavállalói előtt emelt korlátok, és hollandokéval azonos feltételek mellett lehet majd munkát vállalni. A munkaügyi minisztérium a pontos részleteket a jövő héten teszi közzé derül ki a holland sajtó jelentéseiből. A román és bolgár munkavállalókra vonatkozó korlátozások továbbra is érvényben maradnak. A korábbi hírek szerint a szabad munkavállalásról hozott hollandiai döntés feltétele volt, hogy előtte határozzanak a kötelező minimálbérről. Ez a hollandok álláspontja szerint szükséges ahhoz, hogy az új tagállamokból érkezőket ne lehessen egy bizonyos szint alatti bérért foglalkoztatni. Svédország, Írország és az Egyesült Királyság már 2004-től biztosítja a szabad munkavállalást az akkori új tagállamoknak. Telefon: (62) 554-680 Telefon: (62) 246-568 Opel Alfa Autóház Szeged, Algyői út 44. (Hódmezővásárhely felé, a 47-es út mellett) Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 149/a (Szentes felé, a 45-ös út mellett) www.alfaautohaz.hu • info@alfaautohaz.hu A Fidesz kórházbezárásoktól tart BUDAPEST (MTI) Kórházbezárásokhoz, a szabad orvosválasztás megszűnéséhez, szegényeket és gazdagokat ellátó biztosítók kialakulásához vezethet, ha a kormány privatizálja az egészségügyi pénztárat - mondta a Fidesz alelnöke tegnap. Pokorni Zoltán közölte: a mostani kórházbezárási hullámot újabb követheti, hiszen a biztosítók a profitban érdekeltek, az egészségügyi ellátó feladatokból - amelyek között van rentábilis, s vannak, amelyek elvégzése nem gazdaságos - „szemezgetnek". Ez a folyamat a politikus szerint az újabb kórházbezárásokhoz vezethet. A privatizálás kockázata továbbá, hogy megszűnik a szabad orvosválasztás. Schvarcz Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője szerint kórházbezárásokra nem kerül sor, ez riogatás. Mint mondta, az MSZP kitart az egybiztosítós, nemzeti kockázatközösségen alapuló, kiegészítő biztosítókkal működő modell mellett. Szeretnék, ha megmaradna a szabad orvosválasztás, több-biztosítós modell esetén azonban a biztosító választ szolgáltatót. Lezuhant egy orosz katonai helikopter MOSZKVA (MTI) 239,90 176,39 351,32 8.32 31,57 145,26 6,96 252,20 185,43 369,34 9,20 34,89 154,24 7,70 euró S8<USAdollár angol fönt cseh korona horvát kuna svájci frank szlovák korona